Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

"A megbocsátás nem mossa el a fájdalmat. Nem jelenti azt, hogy alávetjük magunkat az ellenfélnek. Nem jelenti, hogy nyalogatni kellene a sebeket osztó kezet. A megbocsátás büszke, és fölülemelkedik a kavargó érzések zűrzavarán. A megbocsátás kilépés a fényre, mintha a sérelmek feledésbe merültek volna. Mintha az, aki fájdalmat okozott nekünk, nem is tett volna semmi rosszat, mintha a sebeket osztó kéz nem zúzta volna szét a szíveket. A megbocsátás önnön ellentétét is látja a gonoszban. Benne is meghallja, amit csak ő hall: a szeretet himnuszát."

/Huguette de Broqueville/

Janikovszky Éva: Ők ma gyerekek

Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,

hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.

Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,

előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod

az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,

amikor már kevésbé szorítanak

megélhetési gondok, amikor már

nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.

Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit,

évek múltán talán már

a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.

Ha most nem sétálsz velük kézen fogva,

akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed,

és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.

Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek

a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.

Téglák ezek, amelyekből és amelyekre

a felnőtt élet felépül.

Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.

Konsztantyin Szimonov (1915-1979)

Várj reám

"Várj reám s én megjövök,

hogyha vársz nagyon,

várj reám, ha sárga köd

őszi búja nyom,

várj, ha havat hord a szél,

várj, ha tűz a nap,

várj, ha nem is jön levél

innen néhanap,

várj, ha nem vár senki ott

haza senki már,

s ha nógat is bárki, hogy

nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.

Fordulj daccal el,

ha áltatják ösztönöd,

hogy: feledni kell...

ha lemondtak rólam már

apám s lányom is,

s jóbarát már egy se vár -

...szinte látom is:

borral búsul a pohár,

s könnyet ejt szemük,

rám gondolva. De te várj

s ne igyál velük.

Várj reám! Ó, átkelek

minden vészen én.

Aki nem várt, rám nevet:

,, Szerencsés legény..?

Nem tudhatja senki sem,

te meg én csupán,

hogy te jártál ott velem

öldöklő csatán,

s te mentettél meg, de hogy?

Egyszerű titok:

várni tudtál rám, ahogy

senki sem tudott."

"A házasság nem verseny – sosem kell feljegyezni az állást. Isten azért rakott minket egy csapatba, hogy közösen győzzünk."

/Herbert és Zelmyra Fisher/

: Márai Sándor

Ajándék

És mégis, ma is, így is,

örökké mennyit ad az élet!

Csendesen adja, két kézzel,

a reggelt és a délutánt,

az alkonyt és a csillagokat,

a fák fülledt illatát,

a folyó zöld hullámát,

egy emberi szempár visszfényét,

a magányt és a lármát!

Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,

minden napszakban,

minden pillanatban!

Ajándék ez,

csodálatos ajándék.

A földig hajolok,

úgy köszönöm meg.

"Eső esik.Fölszárad.Nap süt.Ló nyerít.

Nézd a világ apró rebbenéseit."

/Radnóti Miklós:Eső esik.Fölszárad/

"Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak."

/Wass Albert/

Sík Sándor:Akácvirágzás

Este van,nyár van,mosolyog a csend.

Szellő,madár és ember elpihent.

Valami titokterhes boldogságtul

Akácok könnye:nagy fehér virág hull.

Oly frissen,könnyen megyünk egymás mellett,

Mint eső után gyöngyviráglehellet.

Fehér virág közt szótlan lépdelünk,

És a Jóisten szembejön velünk.

"Mindig megtaláljuk, amit elvesztettünk, emlékezünk arra, amit elfelejtettünk, és visszatérünk oda, ahonnan elmentünk, vagy éppen fordítva, örök körforgásban. Az egész élet új esélyek sora, és amíg élünk, az utolsó pillanatig, mindig lesz újabb esély."

/Jeanette Winterson/

Jeremy Jones: Hajnali fény

Bőrödön felcsillan a hajnali fény,

hallgatsz, mint néma harmat a lombokon,

nem is mozdulsz, ahogy gerincedhez ér

izgatott nyelvem.

Vagy talán csak gondolom…

Újra férfi vagyok! Újra dühödt világ!

A feldübörgő élet! Út, vasút, villamos!

Folyó, víz és tenger, ezer megunt barát!

S a ránk boruló ég

a szemedtől csillagos…

Ujjaimba fontad gyermekkorod nyarát,

minden rejtett álmod, s míg a kerítésre rebben

e boldoggá tett Nap, én visszabújok hozzád,

mert megint egyre szebb vagy:

Hisz' megfürödtél bennem.

"A felfedezés igazi varázsa nem abból áll,hogy új helyeket ismerjünk meg,hanem hogy más szemmel nézzünk."

/Marcel Proust/

"A világ az Istennek szeretettől ihletett alkotása, a legharmonikusabb költemény; mily mulasztást követnénk el, ha nem gyönyörködnénk benne!"

/Prohászka Ottokár/

Semmi sem késő

Soha nem késő az életet elkezdeni,

sem azt, hogy a múltat, ellehet feledni.

Mosolyogva kell az élet elé nézni,

minden pillanatot, türelmesen kivárni.

A megbocsájtáserény a legnagyobb,

a szeretet, benned mindig ragyogjon.

Adj hálát mindenért, azért is, ami nincs,

megtalálod magadba, ami a legdrágább kincs.

"Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni, Ádám fejéből vette volna.

Ha rabszolgájává, a lábából.

Ámde oldalából vette, mert élettársává, egyenlő párjává akarta."

/Szent Ágoston/

Óh,élet!

A pillanat törékeny csónakján

a fájdalom megbújva ring tova.

Vesztes vagyok s riadtan szól a szám:

óh,élet,te bennem égő csoda,

te megérthetetlen,örök titok,

vezesd örömbe megvert kedvemet,

ha,bánatommal néha rád nyitok

s változtasd gyöngyökké a könnyeket.

Anyám meghalt

Hiszek az emberi szeretetben,

a másokért fájó rettenetben,

az anyák szívében égő vérben,

a magzatát őrző anyaméhben...

A távirat jött,ANYÁM nagy beteg-

s megőriztem régi hitemet.

Nem hittem el,mindig győzni láttam,

jégesőben,forró aratásban,

nem hittem el,hogy elveszíthetem!-

Tűzétől kapta tűzét a szívem.-

Kihunyhat most ez az örök máglya,

az anyaság fényes lángolása?

Vaksi ködben,zúgó jégesőben

vezettem éjjel,hogy élve érjem,

s ahogy megláttam,eltörött az a fény,

a téli hajnal sápadt üvegén.

Csókoltam arcát,ő fogta kezem,

napok óta várt rám türelmesen,

"de jó,hogy jöttél"-csordult a könnye

s a mélységből nézett könyörögve.

Mit tehetnék?-ez a vég már,láttam,

ki a vétkes ebben a vitában?

Kértem őket,évekig,jöjjenek,

a távolság nagy,nem segíthetek

s ők maradtak s feljajduló álmok

melegével védték a virágot

az almafákon -csodára vártak!-

mint a fákon a tavaszi szárak.

Csak a munka,konokul,mint régen,

meghajszoltan,túl a hetven éven,

tőlem távol,érettünk,mi végre?-

Elfáradtak,mint fának a kérge

s a téli szél a legdrágább ágat,

családfánkról letörte anyámat.

/Csontos Endre/

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

“Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezd magad – egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod.”

(Anthony Robbins)

"Késő délután, mikor kimentem sétálni, megragadta figyelmemet a nap, mely az ég nyugati felén úszott a végtelenben. Bágyadozva bocsátotta sugarait a földre ez a hatalmas égitest. Vakító és melegítő fénykévéit felváltják a gyönge és hideg sugarak, melyek kísértetiesen meghosszabbítják a fák árnyait. A bütykös, kopasz ágaknál olyanok ezek az árnyak, mint a halál csontos keze. Lassan csúszik lefelé a horizonton a nap és utolsó sugarai vörösre festik a földet. A nap haldoklása ez."

/Kaszap István/

Vén katona búsan halad,

Kis koporsó hóna alatt...

Benn' kis fia...Oh,hogy szánja

Bús könnye hogy hull utána!

-De bezzeg,míg élt a gyermek,

Ugye:másképp becézgetted?

Rossz porontya!hitvány férge!

Jaj minek is születtél te!...

/Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov/

Rossz fának rossz az almája,

Holló fia holló,

Élő sövény úgy jó,hogyha

Nyesi kertészolló.

Ha az apa ásítozik,

Fia száját tátja,

Lusta néni lányának a

Munka nem barátja.

/Czuczor Gergely/

"Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül."

/Hősök című film/

NILDA:

Bolondul szeretlek

Úgy szeretlek, ahogy vagy,

bolondul szeretlek,

fáj, amikor távolodunk,

de el sosem engedlek.

Annyi mindent átéltünk már,

jót és szenvedést is,

egymás nélkül nem élhetünk,

tudod te és én is.

Ne mindig csak a rosszat lásd,

mit tegyek, hogy érezd,

attól, hogy én más vagyok,

még szeretlek téged.

Úgy szeretnék az arcodon

igaz mosolyt látni,

boldogságban élni veled,

s nem az álmot várni.

Tudom, jön még szebb idő ránk,

kell, hogy te is érezd,

ölelj erősen magadhoz,

ne engedj el kérlek.

Nézz mélyen a szemembe,

s ha lelkemet meglátod,

talán másképp fogod látni

te is a világot.

"Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket."

/Szent II. János Pál/

Lesz még olyan idő

Lesz még olyan idő mikor járni sem tudunk,

s kézben visznek minket, mint a gyermeket,

kinek oly féltőn fogják gyönge kiskezét,

mintha attól félnének, hogy összetörhetnek.

Nem leszünk mindig vidám, mosolygósak,

mert arcunkon kiütközik az évek nyomora,

azok melyek mély vájatot vésnek homlokunk köré,

hogy a rásimult redőknek legyen otthona.

Tudatunkat talán nem veszítjük el,

s úgy indulhatunk majd a fényes túlsó partra,

hogy minden itt hagyott szép gondolatunk

megmarad annak, ki szemünket lefogja.

Sosem lehet elbúcsúzni könnyhullatás nélkül,

úgy hogy ne látszódjon rajtunk zokogás nyoma,

mert aki elindul, azon a végtelen nagy úton,

tudja, hogy e világba vissza már nem jöhet soha.

Kun Magdolna

˝Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi szeretettel tettük.˝

/Teréz anya/

Álmodj

Álmodj egy szép világot

hol a tenger a fény,

ott hol a béke az égig ér...

Álmodd, hogy a szeretet örökké él,

a szívedben derű, és senki nem fél..

Álmodd, hogy az álmaid

valóra váljanak,

és elkerül minden,

mi szívednek fájhat.

"Csak egyszer élek ezen a világon. Most kell tehát megtennem minden jót, amit bárkinek megtehetek; most kell segítenem másokon, ahol segíthetek. Nem akadályozhat semmi, nem szabad elhanyagolnom, mert csak egyszer élek ezen a világon."

/Dale Carnegie/

"Az igazi szeretet ajándék: nem kérheted, és nem is követelheted, ahogyan ő sem kér, és nem követel semmit. Van, ha életre hívod; és nincs, ha elvárod, hogy legyen. Földi eszköznek semmi hatalma felette."

/Akhilleusz Tatiosz/

Van akinek fáj az Élet.. mégis könnyen tud nevetni

Van kinek rögös az út... van ki hamar tud feledni

Van aki harcol ameddig csak bír... van, ki feladja

Van ki megkap mindent... van, ki nem is akarja...

Van ki álarcot húz... van aki tiszta szívvel játszik

Van ki gyáva... de van aki erős mégis hibázik...

Van ki őszinte... de van akinek egy szava sem igaz...

Van ki ellenség... de van akinek ölelése segítő vigasz

Van ki fél... de van aki bármikor kitárja a szívét...

Van ki boldog... s van aki csak törölgeti könnyét...

Van ki százszor is feláll... van aki egyszer bukik el...

Van kit meggyötör a sors... van akit a magasba emel

Van aki ordítana, mégis elnyeli inkább minden szavát

Van ki kihasználja az Életének minden pillanatát...

Van ki elmenekül... van aki inkább álomvilágban él...

Van ki ésszel gondolkodik... van akinek a szíve remél...

Van ki megkapja a boldogságot.... Van aki nem fogja elérni

Van, ki elfeledi múltját, van aki belehal úgy tudott Szeretni...

Valaki jár a fák hegyén

ki gyújtja s oltja csillagod

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem

ez a megtartó irgalom

a gondviselő félelem

kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy

sötétlő maggá összenyom

s nem villantja föl lelkemet

egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén

mondják úr minden porszemen

mondják hogy maga a remény

mondják maga a félelem.

/Kányádi Sándor:Valaki jár a fák hegyén/