Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

Szoktál e néha meg-megállni

És néhány percre megcsodálni

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezerszínű szép világot,

A dús erdőt, a zúgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem, neked erre nincs időd.

Szoktál e néha simogatni,

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket letörülni,

Más boldogságán is örülni,

Meghallgatni kinek ajka

Bánatra nyílik és panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt.

S ha est borul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted,

Tettél-e jót, láttál-e szépet,

És nincs más vágyad, csupán ennyi:

Nem rohanni, csak ember lenni.

Baranyi Ferenc: Gyönyörű dráma

Most melletted vagyok

Eláll a szavam,

Mintha templomban

Érezném magam.

Keresztet nem vetek

Mégis aratok,

Ezért egy kicsit

Még maradok.

A konyhában

Édesen zokogva,

Halálosan

Egymásért mozogva

Kitört belőlünk

Az ősi hajlam

Az eszünkre káros,

A testünkre balzsam

Az érzés visszatért,

Vele én is.

Máshol kéne lennem,

Itt vagyok mégis.

Iszonyú élmény,

Gyönyörű dráma,

Megfizetünk érte,

Megvan az ára.

A kimerüléstől

A kifulladásig

A látszat nem csal,

Ez nagyon is látszik.

Csak egymásért,

Bár egymással szemben,

Ha hasad a hajnal

Újra kezdem.

A múltunk már múlt,

Jelen van még a jelen,

A jövőnket olvassák,

Ha nyújtom a kezem.

De én lazán átverem

A jósokat,

Hisz tenyerembe

Magam vésem

A sorsomat.

"A magányos bérctetőn álló fát a vihar sokkal könnyebben kicsavarja, de ha az erdőben egymás mellett vannak, egymást védik, óvják, közösen a legnagyobb orkánnal is sokkal könnyebben fel tudják venni a harcot."

/Böjte Csaba/

Ha néha nem találod, a világban a helyed"

Emeld majd az égre, fáradt tekinteted

Ha nincs kedved nevetni, beszélni, de máshoz

Folyamodj szerényen, a szent fohászkodáshoz

Csendesedj meg belül, mélyen a lelkedben

Érezd a világot, éld át szeretetben

Csak ez repít majd oda, a fénylő mennyországba

Hol szívedet megnyugvás és csodás szépség várja

Fohászkodj szerényen, imádkozzál hittel

A gonoszt is megjárod, de töltsd el félelemmel

Hogy nincs hatalma rajtad, csak is az Istennek

Hogy régen átnyújtottad, szíved az egeknek

Fohászod meg hallik, még ha nem is hiszed

Hallják az angyalok, s megáldják életed

Te csak majd imádkozz, ne gondolj hát mással

Ne gondolj béredre, se az áldomással!...

Fohászod, szent dolog, soha ne feledd el

Olyankor együtt jársz, a hatalmas Istennel

Imádkozz, hát vélem, hogy szíved el ne vesszen

Maradj velem kérlek,...maradj szeretetben..."

"Gazdag az, akinek több a pénze, mint a vágya, és az a szegény, akinek a vágya több, mint a pénze… A boldogság titka nem az, hogy még többet szerezzünk, hanem az, hogy örüljünk annak, amink van, és hogy kitöltsük életünk üres kereteit ahelyett, hogy azokat tovább tágítanánk."

/Szent-Györgyi Albert/

Mi az élet, mondd, barátom, mondd,

Az élet öröm, bánat és gond.

Olykor nevetünk, aztán szomorkodunk,

S ha elszáll a felhő, már boldogok vagyunk.

Ha fáj a szívünk, s könnyeink hullanak,

Másokat nézünk, hogy milyen jó annak.

De fordul a kocka: mosoly az arcomon,

S talán a másikat kínozza fájdalom.

Örökké szaladunk, örökké futunk,

Sokszor elfelejtjük, hogy emberek vagyunk.

Hajszoljuk a kincset, keressük a szépet,

S közben elfelejtjük, hogy rövid az élet.

A kincs, a szépség nem tart örökké,

Az élet útjain válhat rögökké.

Egyszer elmúlik minden, ami szép,

De akkor a lábad már nehezebben lép.

Állj meg hát barátom, csak egy pillanatra,

Gondolj életedre, gondolj önmagadra.

Az élet az egyetlen, a legdrágább érték,

S nem tudjuk, milyen hosszúra mérték.

Hiszen az órák nagyon gyorsan múlnak,

Lassan az évek is egymáshoz simulnak.

És ahogy az ősz is eljön a nyár után,

Úgy érkezik majd el hozzánk a délután.

Estébe hajlik immár a délután,

Sokszor kapkodni kell a levegő után.

Akkor vesszük észre: elmúltak az évek.

Gondold meg, barátom, ennyi csak az élet..

Mesélj nekem...

Milyen volt először érezni a lelkem?

Mesélj nekem,

Neked is olyan jó volt az a csók, mint nekem?

Mesélj nekem..

Jó volt ölelni engem?

Mesélj nekem,

Ugye soha nem engedsz el?

Mesélj nekem...

Szeretsz vagy sem?

Mesélj nekem... maradnál velem?

Mama

Belépek a kis konyhába,

nagyikám már vár reám

sütött nékem jó kalácsot

édes, kedves nagymamám!

Leültet egy kis sámlira

előveszi pohárkám,

illatoznak a kalácsok

mit sütött az én nagymamám.

Mesél is ő hogy ha kérem

oly sok történet vár,

milyen voltál kisgyermekként

édes,kedves nagymamám?

Belépek a kis konyhába,

gyermekem majd vár reám

sütök néki jó kalácsot

mint édes, kedves nagymamám!

Mesélek is majd ha kéri

oly sok történetem vár

milyen is volt kisgyermekként

az én édes,kedves nagymamám

"Ne áltasd magad: földi cél nincs. Minden célunk: égi cél. Ha ezt nem így látod, gondold meg: földi cél azért sem lehetséges, mert az utad nem itt végződik. Itt legfeljebb csak "részeredményt" lehet mérni. Ezért ha elérsz valami "célhoz", azonnal tovább akarsz menni. Egy ház soha sincs kész. Egy házasság, egy gyerekáldás nem végső cél. Sőt, csak a kezdete valaminek. Sohasem éled át, hogy "beérkeztél" - legfeljebb mások látják így. Végtelen úton jársz!"

/Müller Péter/

"Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy viszonozza a szeretetünket, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a szeretet a leghatékonyabb fegyver, amely a világ javát szolgálja."

/Gary Chapman/

"A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat."

/Leiner Laura/

SZERETEK VÁRNI RÁD

Eső kering az utcán, s idebent

a lámpa körül gyűrűzik a csend,

ahogy ülök és várlak.

Nincs más világ: magamba búvom el.

Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,

ilyenkor óriás vagyok,

aki elég magának,

lebegek fönn, a csont-palack felett

és az sem érdekel,

hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak.

Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek,

feltornyosult a megvárattatás,

közben mosoly fürösztgetett, közelség,

jószó, szívesség és kézfogás,

lassanként gyanús lettem önmagamnak

s előrebukván a jövő felé

(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)

belémfagyott a maradék lehellet

és meggyűlöltem, akit várni kellett –

és most eszméletem hideg falára

kikönyökölve nézek innét,

s mint az igazi boldogok,

a tétovázó ifjúságra

s a lépteidre gondolok.

Te vagy bennem a bizonyosság,

az önvédelem és a gőg,

a különbség, az azonosság,

a fejtartás mások előtt.

Ha jössz, a padló is megéled,

körvonalat kap a világ,

a tárgyak előrefeszülnek,

türelmük szétveti az ajtót,

lebiccenő fejem fölött

a lámpa lélegző virág,

jaj, nézd, hogy szeretek,

szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,

hogy ülök itt, nyugalmi lázban,

e mozdulatlan mozdulásban,

ülök és várlak, várlak –

állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,

még felmutatlak a világnak.

Gergely Ágnes

"Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről."

/Böjte Csaba/

"Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni."

/Hérakleitosz/

Shakespeare

Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."

/Hemingway/

Aranyosi Ervin: Lassíts és nézz körül!

A világ rohan, s rohansz vele.

Bár megpihenned kellene!

Megállni csendben, körbenézni,

s hagyni a lelked megigézni!

Csak lelassulni kellene!

Hagyni, hogy érintsen varázsa,

hogy feltüzeljen szép parázsa,

de izzani, nem lángra gyúlni,

fékezni kéne megtanulni!

Csak lelassulni kellene!

Hagyni, hogy lelked elkísérjen,

a pillanat szívedbe égjen,

hogy a csodája összeálljon,

s a perc az emlékeddé váljon!

Csak lelassulni kellene!

Ha lelked végre utolérne,

beléd költözve visszatérne,

s egy lennél újra véle már,

a kétségeknek vége vár!

Csak lelassulni kellene!

Csak önmagaddal eggyé válni,

világodat így megcsodálni,

hinni a szépben és a jóban,

dühöd merülni hagyni tóban.

Csak lelassulni kellene!

Az élet báját észrevenni,

s ki hagyja, azt szívből szeretni,

nem futni el a világ mellett,

s ehhez csak lelassulni kellett!

Csak körülnézned kellene!

József Attila: Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –

ha semmije sincs, nem is kerül sokba

ez az embernek. Semmiképp se többe,

mint az állatnak, mely elhull örökre.

Ha féltem is, a helyemet megálltam –

születtem, elvegyültem és kiváltam.

Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,

ki ingyen adott, azt szerettem érte.

Asszony ha játszott velem hitegetve:

hittem igazán – hadd teljen a kedve!

Sikáltam hajót, rántottam az ampát.

Okos urak közt játszottam a bambát.

Árultam forgót, kenyeret és könyvet,

ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.

Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,

de ágyban végzem, néha ezt remélem.

Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.

Éltem – és ebbe más is belehalt már.

Várnai Zseni: Mintha örökig élnél..

Úgy tégy, mintha örökig élnél,

úgy folytasd minden dolgodat,

mintha már semmitől se félnél,

az elmúlás se riogat...

Mert nem lehet fölérni ésszel,

hogy jön a Perc!

s mindent bevégzel...

megszünsz létezni,

nem leszel!

Mintha sose lettél volna...

s ez lenne minden élők sorsa?!

Ne gondolj erre,

nem szabad!

Csak folytasd minden dolgodat.

Úgy tégy, mintha örökig élnél!

Hinned is kell, hogy így igaz!

Megérik majd munkád gyümölcse,

kertedből kipusztul a gaz...

Teremtő zápor hull a földre,

jogod van fényre

és örömre...

minden megérik, teljesül

a földön és a föld körül...

Ember és világegyetem

egy véghetetlen értelem...

Mondom magamnak vigaszul,

mert égek olthatatlanul...

s ha kérded tőlem:

mi a végcél?!

Folytasd, mintha örökig élnél!

ADY ENDRE

ADJON ISTEN MINDENKINEK

Adjon Isten békét, kedvet

Asszonyoknak, embereknek,

Sok örömet mindenkinek,

Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,

Úgy szeretnék azzá válni,

Kinek az élet teher:

Az ember könnyen megy el.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Általadni úgy szeretném

Sok hirtelen vágyam, eszmém,

Sok drága kincset, nagyot,

Amihez már vén vagyok.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel

Telik meg az ilyen ember.

Néha-néha úgy megsajog,

Más bánat, bú és más bajok.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,

Szabadságot, boldogságot,

Egészséget, pénzt és hitet,

Szerelmet, hírt mindenkinek.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Hűség

Azt sem tudtam még, hogy élsz a földön,

Már várni kezdtem híven reád,

S mindent, mi szép volt, mindent, mi jó volt,

Tőled kaptam az életen át.

Szemeddel néztem, szájaddal szóltam,

S ha majd fölém hull a nagy lepel,

Előbb magamat fogom feledni,

Téged csak aztán feledlek el.

Falu Tamás

Radnóti Miklós: Szeptember

Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel!

a fák alatt sok csilla, barna ékszer:

vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,

a perzselőt! a hűs esők előtt.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat

s a fáradt fákra fátylas fény esőz.

Kibomló konttyal jő az édes ősz.

"Anya az az ember, aki felöltözteti a napot. Felkel és élni kezd benne, és számunkra, akik ismerjük őt, egyszerűen elképzelhetetlen lenne az élet nélküle. És mit szólnánk, ha eltűnne? Akkor mi lenne? Hová tűnt a levegő, amit beszívunk? Hová mosta el a víz az utat, amin járunk? Hová rejtőzött a föld a lábaink alól?"

/Tore Renberg/

Most én vigyázok rád

Mikor hallom szomorú sóhajod,

úgy várom már ,hogy ölelhesselek,

kell,hogy halljam dédelgető hangod,

szomorúságodtól ,elepedek.

Kell nekem, hogy suttogj a fülembe,

és fáradt testem álomba ringasd,

kell,hogy érezzem lelked ,lelkembe,

szíveddel,szerelmes szívem biztasd.

Öledben ringatsz, mint egy gyermeket,

testem oly érzéssel simogatod ,

csókot adsz szememre ,úgy szeretem,

bújj ide, őrizni fogom álmod.

Gyere, hajtsd fejed erős mellemre,

most én vigyázok szívedre ,lelkedre.

Írta: Éva Hirth

"Én tudom, milyen elveszíteni egy szülőt, akit szerettél, és aki szeretett téged. Tudom, hogy ez kettéosztja az életedet: "előtte" és "utána". Bármennyi idő telt el azóta, bármilyenek is voltak a körülmények, a gyerekben örökké megmarad a fájdalom."

(Nora Roberts)

"A szeretetnek nincs köze a leereszkedéshez; a jótékonyság nem szánalomból, hanem szeretetből táplálkozik. A szeretet és a jótékonyság egy, mert ha jót cselekszünk, szeretettel tesszük. A szenvedőnek elsősorban nem pénzre van szüksége."

/Teréz anya/

"Az imádságnak nincs "tudományos" értelme. De ez a tudomány szegénysége, nem az imáé. Az igazán nagy tudósok jól ismerik az ima jelentőségét."

/Müller Péter/