A vetélésről - néhány kérdés és válasz (beszélgetős fórum)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Szóval 2005.01.11-én vetéltem el, és doki azt mondta, hogy mivel a szervezet csak 6 hét múlva áll helyre, addig nem lehet terhesnek lenni!!!
Nekem 1 hét alatt elmúlt a vérzés!
2005.01.31-én voltunk együtt, és nem védekeztünk! 2005.02.18-án pedig pozitív lett a teszt!!!!
Szia Gabi!
Látom, itt vagy, voltam a másik topicon, a terhesség jelei a fogantatástól sz. 2 hétig, mert van egy kis problémám. Odapillantanál? Biztos meg tudsz nyugtatni:-)
Pusza!!
Sajnálom, hogy ez történt, de ne add fel! Alább olvashatod, nekem is két vetélésem volt, de a kettő között, mint egy kis csoda megfogant, és megszületett az én legkisebb fiam!!! Ráadásul vetélés után 3 héttel lettem terhes vele!!!
Úgyhogy remény az mindig van! És nemsokára meglátod, eljön a ti kis csodás agyalkátok is, aki titeket választ szüleinek!
Nem mondták egyébként, miért történt a 14 hetes magzat elvesztése? (ne haragudj a kíváncsiságomért)
Engem is nagyon érdekelne, mi lett a vizsgálat eredménye!!!?
Nekem is volt két vetélésem, és szörnyű volt! Az első szó szerint a WC papíron maradt, úgy vittük be a kórházba! A burkot meg a doki a hüvelyből szedte ki! Rettenetes volt, tudom min mész keresztül!!!
A 2. babámat most februárban veszítettem el. Még szinte ki sem derült, már el is veszítettem!
Most pedig terhestünetekkel, és szülési fájdalmakkal mentem dokihoz 2 hete! Azt hittem megint terhes vagyok, és vetélek épp, mert olyan fájdalmaim voltak!
De kiderült cisztám van, nem is akármilyen! Lehet a babáim is evégett mentek el!
Szia Elzi001!
Mi lett a vizsgálat eredménye? Remélem, jól vagy!?
Sajnos nem csak vidéken ilyenek az orvosok, kórházak. Én regényt tudnék írni a nőgyógyászokról és az állatokhoz sem méltó kórházi ellátásról.
Mindenképpen kellene keresned egy olyan dokit, akiben megbízol és ért is a szakmájához. Én kb 8-10 dokinál jártam, mire kikötöttem a mostaninál, de ő is csak a normál nőgyógyászati feladatok ellátására specializálódott. Ha gondolod tudok adni doki nevet, címet (főleg Bp-en), aki esetleg tudna segíteni. Tudok egy szuper jó UH-os dokit is. Nekem tavaly dec-ben egy híres doki azt mondta, hogy ismét missed ab, de nem hittem neki. Elmentem ehhez az UH specialistához és kiderült, hogy nagyonis él az én kisbabám. Neki volt igaza!
Sziasztok!
Olvasva jó pár sors társam sajnálatos esetét,úgy döntöttem,leírom az enyémet,kibeszéljem a fájdamamat.24 éves vagyok,7 éve vagyok a férjemmel,ő 38,van 3 gyönyörű már nagy fia,vidéki nagyvárosban élünk(a neg.tapasztalatok miatt a helyet és kórházat nem említeném,mert a vélemények különböznek,sok jót is hallottam.Bocs)2006 májusa óta próbálkozunk(ő már bizonyított 3 soron),2006 jan.óta gyógyszert nem szedek.Tavaly decemberben utólag kiderült,hogy terhes maradtam,ezt sajnos nem vettem észre,mert 7.hétig tünetem nem volt,és a vérzésem is normél 28 napra megjött.Idén jan. közepén vérezgetni kezdtem+terh.tünetek jelentkeztek.19.-én pénteken tesztet csináltam,ami poz.lett,a vérzés elmúlt.Rá köv.vasárnap erősen bevéreztem,bementünk a helyi kórházba,ahol az ügyeletes doki megállapította,hogy 7 hetes magzat,de normális vérzés mellette,menjek haza,jelentkezzek UH-ra,ő nem csinált.Köv.hét kedden iszonyat vérzés közepette,munka közben begörcsöltem kétrét a fájdalomtól,mivel nem otthon tartózkodtam,helyi kisváros kórházába mentünk be,ahol hüvelyi UH után megállapították,hogy a magzat méhen belül elhalt.Cuerretre jelentkezzek másnap reggel a saját magándokimnál,tehát hazaküldtek.Másnap reggeltől fél napos tortúra,a kötelező ambuláns vizsgálat alapján egy vadállat doki közölte finoman szólva,hogy ne bőgjek,a gyerek él,menjek haza,terhes vagyok(nem végzett UH-t,csak manuálisan vizsgált.)A magán dokim megérkezett közben,ő UH-t javasolt azonnal,ahol is megállapították,hogy nem is voltam terhes.12 óra alatt 3 eredmény:Terhes,nem terhes,elvetélt.Du.3 kor a biztonság kedvéért cuerretet végeztek,állítólag találtak szövetmaradványt.A vérzés elmúlt,jól voltam 4 napig.Majd ismét bevéreztem,de a neg.tapasztalatok miatt csak telefonon érdeklődtem,azt mondták,hogy ez normális,köv.szerdán a vérzés még mindig tartott,ismét telefon-válasz:Ez NORMÁLIS.Pénteken a férjem "invitálására" felkerestük a kórházat,mert már majd egy hete véreztem és rosszul voltam,azonnali hüvelyi FÉL ÓRÁS UH,ahol megállapította a 4 bent lévő dokiból 1,hogy 9 hetes méhen kívüli magzat,a petevezetőben keresztbefordulva,közvetlen életveszély,mert reped szét.Azonnal műtét,2 órás,28 cm-es vágattal a hasamon.Most nov.van,a vérzésem 2 hete elmaradt,múlt pénteken pecsételve elkezdtem vérezni,de az esti teszt poz.lett,a vérzés elmúlt.Hétfőn újra jelentkezett erősebb görcsökkel,majd egy pisilés után nyálkás 2-2,5 cm nagyságú véres valami maradt a papíron,a vérzés azóta szinte teljesen megszűnt,a görcs elmúlt,maradt a nagy üresség.Ma este megyek dokihoz először,remélem legalább műteni nem kell.Ezek után mit várhatok még??????
Nekem sohasem volt normális ciklusom. A peteérést elősegítő gyógyszerekkel hónapokig nem sikerült a terhesség. (Persze a kilóim száma gyarapodott). A négy terhességemből három teljesen spontán volt.
Msee!
Nagyon drukkolok Neked, Nektek! Csak arra gondolj, hogy minden renben lesz. Én is igyekeztem csak a babácskára koncentrálni. Persze három vetélés után ez nem volt könnyű, de megérte. Egy igazi kis tündérke a kislányom és sikerült elfeledtetnie velem azt a sok fájdalmat, amit az elmúlt években éltem át.
Sziasztok!:) Csajok, akkor is terhesek lehettek ha nincs is megfelelő peteérésetek! Ezt tapasztalatból tudom! Ugyhogy nincs csüggedés, igenis pozitívan álljatok a dologhoz!
Méghozzá ugy hogy igenis sikerülni fog!!!
Nekem sokáig nem jött össze a terhesség és a doki folyamatosan azt szajkózta hogy nincs megfelelő peteérésem, nem megfelelő peteérés mellett mégis terhes lettem!
Még félek egy picikét mert most vagyok a 7. hét végén és hát csak a 12. héten lélegezhetek fel teljesen!
Az orvosom hüvely golyókat írt fel ami csökkenti a vetélés kockázatát!
Mindent megteszek hogy ne történjen baj!
De sajnos néha megtesz az ember mindent és mégse sikerül!
NAGYON SOK SIKERT KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!!!!!
Nagyon kedvesek vagytok!
Köszönöm a jókívánságokat!
Azért írtam le a történetemet, hátha erőt ad olyan jövendőbeli anyukáknak, akik most küzdenek hasonló gondokkal. Már én is kezdtem azt hinni, hogy az anyaság nekem már nem adatik meg, de azért csak jártam az orvosokat. Ja, és nem tudom mennyit segített, de sokat imátkoztam is.
Sziasztok!
Beleolvastam a fórumba, így gondoltam leírom velem mi történt.
5 év kínlódás és szenvedés története vázlatosan:
2002. decemberében lehetett egy spontán vetélésem. Kivizsgálások sora következett, azt mondták, hogy policisztás ovárium szindrómám van. Kiderült, nem igaz. Hormonok tömkelegét szedtem. 2003. jún. terhes lettem, sajnos az elejétől sokat görcsöltem----> missed ab 2003. aug.
Egy év várakozás, fogyókúra, gyógyszerek. 2004. márc.-----> missed ab
Orvos javaslatára ismét egy év várakozás, stb. ----> missed ab 2005. ápr.
Orvost váltottam. Kivizsgálások, méhtükrözés. Kiderült osztott a méhem és korábbi terhességből ottmaradtak szövetek. Műtét során eltávolították a sövényt is és a szövetmaradványokat is. Újabb hormonok, de semmi eredmény. Elmentünk a férjemmel egy meddőségi kivzsgálásra. A végeredmény SÁRGATEST-HORMON ELÉGTELENSÉG.
2006. nov. spontán terhesség. A terhesség gyanújának pillanatától napi 3*3 utrogesztán (progeszteron tartalmú gyógyszer) hüvelybe. 9. héten véreztem ---> 1 hét kórház. A 16. hétig feküdtem, utána fokozatosan éltem a normális kismamák életét. A sok műtét miatt császárral született meg 2007. aug. 14.-én Dóra lányom, aki éppen most jelzi, hogy enni kéne.
Tanulság:
Rengeteg türelem kell. Nem szabad félni orvost váltani! Én a terhességem 25. hetén kényszerültem orvosváltásra és nem bántam meg. Nagyon jól döntöttem.
Örök jelszavunk barátnőmmel: KITARTÁS!
Nagyon gratulálok neked. Látod felesleges volt annyit idegeskedni. A babának is jobb, ha a mama is nyugodt. Most már viyázz magatokra. Puszillak így látatlanul és ismeretlenül is.
A terhességről pedig folyamatosan tájékoztass minket.
Gratulálok!!!!!!
Azért azon gondolkozz el, hogy nem váltasz-e orvost! Egy kb. 5 hetes terhességnél a méh már legalább női ökölnyi, azt pedig illik tudni kitapintani!
Sziasztok
Megtörtént az UH 7 hetes terhes vagyok és úgynézki minden rendben. Csütörtökön megyek vissza a dokihoz.
Timi fel a fejjel, és szerintem orvost kellene váltanod. Szerintem is megérné elmenni egy azonnali Uh-ra. Már csak azért is hogy megnyugodj, hisz az idegeskedés sem tesz jót a babának. Remélem tiszta szívemből, hogy terhes vagy. A két pozitív teszt pedig magáért beszél! Csak baba lehet a dologban. Egyébként a testalkattól is függ mennyire tudja a doki kitapintani a terhességet. Az én hugomnak még 8 hetesen sem, mivel ott több rajta a husi és nem volt érezhető.
Nekem is két vetélésem volt, úgyhogy tudom mit élhettél át a vetéléseid során. Csak nekem van 3 szép gyermekem, és talán az vigasztal. Bár még a mai napig sajnálom az elvesztett bébiket. Talán egyszer még belevágok egy terhességbe....
További ajánlott fórumok:
- Első babájukat váró kismamák kérdései, válaszai, tanácsai
- Milyen kérdésre keresel választ keresztény témában?
- Lakberendező vagyok. Szívesen válaszolok bármilyen, a témával kapcsolatos kérdésre
- Van itt olyan eü-s, akinek tudnék írni és válaszolna néhány kérdésemre? (Vérnyomás, szív-érrendszer)
- Egy vállalati vezető/középvezető, válaszolna nekem néhány kérdésre a vállalat vezetésével, működésével kapcsolatban?
- Olyan családjogászt keresek aki online tudna néhány kérdésemre válaszolni.Tudsz ilyet?