A Titok- a vonzás törvénye - Sikertörténetek (beszélgetés)
Én is képes vagyok mindent a pénztárosnak is pedig odaadom neki a pénzem
vagy ha kölcsönadok valamit és azt, ha visszakapom :-D
Nem direkt, ez csak úgy jön. :-)
Nem éreztem rosszul magam, sőt...
Mondjuk az eszembe sem jutott, hogy nem jöhet össze
Azért ezeket még figyelgetem :-)
Szerintem ez nem egészen van így. Legalábbis a saját tapasztalataim szerint.
A pozitív megfogalmazáshoz egészen másfajta érzések kapcsolódnak, mint a negatívhoz. És nem az a fontos, mit mantrázol, hanem, hogy közben hogy érzed magad.
Nekem legalábbis évek óta így működik és nem eredménytelenül ;)
Férjemé csokija is nyert :-)
gyerkőcömé sajnos nem, de arra nem fordítottam energiát
Ma 2 érdekes dolog történt velem.
Az egyik, mikor mentem a tanfolyamot intézni, az volt bennem, mi van ha nem sikerül. Aztán eszembe jutott, hogy a nem szónak is jelentősége van, tehát azt gondoltam nem sikerül. Mert ugye az Univerzum nem hallja a nem szót, csak azt, hogy sikerül. A pozitív, hogy felírtak a jelentkezők, közé, ami azért jó, mert beszélgetés alapján történik ez meg.
A másik balaton csokival kapcsolatos. Most minden 4.nyer. Miközben bontogattam, azt volt bennem, hogy nyerő a csoki és bekiabálom a férjemnek, hogy nyertem. Aztán eszembe jutott, az elöző eset és arra gondoltam nem nyertem
hmm nyerő volt, és ez már a 4. volt (sok kicsi sokra megy)
Ez egy nagyon hasznos gyakorlat, mert az elemi létezéshez visz el. Én is energiaszint növelése céljából csinálom.
A kezdőknek még ajánlanám a mantrázást pl.: OM mantra, mert az is segíthet a gondolatmentes állapot eléréséhez. (a youtube-on vannak videók a helyes hangoztatáshoz)
szia! én a youtube-on találtam rá Domján László agykontrollos alapgyakorlatára. ez szépen levisz alfába, segít gyakorolni és egy idő után már te is tudod csinálni.
szerintem ez kiváló gyakorlás lehet a meditációhoz.
A lényege, hogy elcsendesítsd az elmédet. Válassz egy nyugodt helyet, ahol senki nem zavar. Próbáld meg elengedni a gondolataidat. Ez megy a legnehezebben. Egy jó módszer, hogy csak a légzésedre figyelj. Figyeld a levegő áramlását a tüdődben. Be-ki, be és ki...s ha azt veszed észre, mégis elkalandoztál, finoman irányítsd vissza a figyelmedet a légzésedre. 10-15 perc általában elég. Ha ennyi időre sikerül kikapcsolnod az elmédet, a rezgésszinted automatikusan megemelkedik.
Még az is jó, ha valamilyen monoton hangra figyelsz, mint pl. az óra ketyegése. De vannak vezetett meditációk is. :)
Először is utánaolvastam. Neten van egy csomò oldal róla.
Kezd a Szurmik Anikó féle meditációval. Fenn van youtubon. Én fekve szoktam, úgy sokkal könnyebb.
Az agykontrollt én is igyekszem elsajátítani, igaz csak itthon.
Meditálni is szoktam.
Eleinte furi volt, de egész jól belejöttem :-)
Tetszik :-)
tudom, hogy itt a vonzásról van szó, de találtam egy tök jó oldalt, ahol agykontrollos sikertörténeteket osztanak meg. mostanában sokat olvasom azt az oldalt.
esettanulmanyok.hu- oldalon van
Ezt most nekem írtad?
Csak mert a mosolygót nem más nyomorára rakja ki, hanem akkor, mikor neki nem jön össze valami, vagy rossz dolog történik stb.
Azért ennyire ne mindig az ezotériát lássátok,meg az azzal kapcsolatos történéseket, a dolgok mögött!:)))
Az meg szerintem hülyeség,hogy a rossz dolgokon röhögünk,ha már egyszer megtörtént. Főleg,ha más nyomorán. Az a szomorjel az még együttérzést is kifejezhet a rossz dologgal kapcsolatban, és még a másiknak jól is eshet! Mert ugyebár,ha rosszról beszélünk nem vagyunk boldogok.
Múltkor férjemre rászóltam, mert mikor valami rossz dologról beszélget valakivel chaten, mindig mosolygó smilet rak ki
Aztàn rájöttem ő csinálja jól.
Jól fogalmaztam,
A rosszat vonzottam
Rosszul fogalmaztál.
a nem alszunk el az pont azt vonzotta amit nbem akartál.
Teremteni jelen időben kell,és a "nem" szó elhagyásával.
Pl:Reggel időben ébredünk fel.
Én meg a rengeteg idézetet...
De ha linket látok én sem nyitogatom:)
Kedden délután az jutott eszembe, de jó, hogy reggel nem alszunk el.
Ma reggel 7:20-kor ijedtem fel...
De miéééért ??????
Bár a jó dolgok is ilyen gyorsan jönnének :-)