Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » A terhesség jelei fórum

A terhesség jelei (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A terhesség jelei

194. 30-as (válaszként erre: 193. - 92ba3c78f9)
2007. aug. 29. 15:09
Gondolom, nagy volt az öröm!!
193. 92ba3c78f9 (válaszként erre: 191. - Komoki)
2007. aug. 29. 15:06

Az az igazság, hogy az első sem volt egyszerű. Akkor is ráuntam a várakozással teli hónapokra, végül felkerestem egy nőgyógyászt, akihez a mai napig hű maradtam. Szóval ő azzal kezdte, hogy a ciklus 10. napjától kétnaponta peteérés vizsgálatra kellett járnom. Ez hüvelyi UH-t jelentett. Az első hónapban nem volt peteérésem. Aztán a második hónapban megérett a petém, ekkor mondta a doki, hogy most lehet próbálkozni. Sikerült!!! Ez volt 9 éve.

Aztán az évek alatt próbálkoztunk többször is, de mindhiába. Az utóbbi másfél év is ezzel telt.

Próbálkoztam törpemikroszkóppal, ovulációs teszttel, számolgatással. Március 22-én jött meg utoljára. A ciklus 17. napján lettem terhes - szerintem. Tuti tippem sajnos nincs.

Abban viszont lehet igazság, hogy nem szabad görcsösen akarni, meg kell próbálni lazítani. A stressz sem használ.

Kész csodának tartom annyi sikertelen próbálkozás után, hogy saját erőnkből összejött a második!


Ti mióta "dolgoztok" az ügyön?

192. 30-as (válaszként erre: 190. - Komoki)
2007. aug. 29. 15:05
Erről én még nem olvastam!!Szerintem az orvosok jobban tudhatják, de tényleg én még erről nem hallottam!!
191. komoki
2007. aug. 29. 14:39

Martyr!

Nálrok dirrekt váratott magára ilyen sokáig a kistesó?

Van vmi tuti tipped a teherbeesés megkönnyítésére?

190. komoki (válaszként erre: 188. - 92ba3c78f9)
2007. aug. 29. 14:38

Igen, ebben tökéletesen igazad van!

Én a beágyazódásról írtam, hogy annak az egyik biztos jele, ha utána 7-13 nappal van ez a barnás vérzés. Hát mondjuk kíváncsi lennék, hogy ezt milyen statisztikák alapján állítják az okosok?!

189. 92ba3c78f9 (válaszként erre: 182. - 30-as)
2007. aug. 29. 14:27
A vizeletben?! Akkor ott más baj lehet...
188. 92ba3c78f9 (válaszként erre: 181. - Komoki)
2007. aug. 29. 14:26
Én úgy tudom, és saját tapasztalatból is mondom, hogy a barnás pecsételés az aktuális menzesz időpontjában jelentkezhet. Első gyermekemnél így történt, azonban a mostani terhességemnél semmiféle vérzés, pecsételés abban az időpontban nem volt.
187. komoki
2007. aug. 29. 13:52

Nem, nem, azt már próbálom elfelejteni, egy szerencsétlen véletlennek volt köszönhető! A mai eszemmel nem tenném!

Hát tudod, mindig utólag okosabb az ember!

Mikor akarsz tesztelni?

186. 30-as (válaszként erre: 185. - Komoki)
2007. aug. 29. 13:50
Nem volt, de ne gondolj a kellemetlen élményedre, csak pozitívan!! Most sikerül!!!
185. komoki (válaszként erre: 184. - 30-as)
2007. aug. 29. 13:43

És végre vki látná colombo feleségét:)))

tudod az a baj, hogy mindent próbálok a márciusi érzéseimhez hasonlítani! persze akkor nem is tudtam, hogy bébi van a pocakban!

nem émelygek, inkább olyan érzésem van, hogy feszít(szorít) a mellkasom (vagy a cicim???), de hogy ez mitől????

Neked korábban nem volt terhességed?

184. 30-as (válaszként erre: 183. - Komoki)
2007. aug. 29. 13:36

Nálam nem!! Csak émelygés!! Neked vannak ilyen tüneteid?? Még most is úgy érzem a gyomrom a torkomban van!!

Te lennél Missis Colombo?Bár úgy lenne!!

183. komoki (válaszként erre: 182. - 30-as)
2007. aug. 29. 13:25

Nyugi, szerintem jobb így naturalisztikusan leírni, nem kell szépíteni a dolgokat!

Szerintem ez a barnás cucc is lehet az, amit akönyvek írnak!

Úgy szorítok!!!!


Én már semmit semmiben sem bízok!

Tegnap pl én már percekkel korábban észrevettem a hypós mosogatóvíz szagát, mint a kollégám, akivel együtt voltunk ebédelni!

De lehet csak egy colombo veszett el bennem:)))


Nálad már VUK is jelentkezett?

182. 30-as (válaszként erre: 181. - Komoki)
2007. aug. 29. 13:20

Komoki!! Nekem vérzés nincs, de nagyon halvány barnás váladék igen, de csak a vizeletben. Bocsi, hogy ezt így kiírom!!! Nagyon drukkolok Neked, mi már a 4. évet tapossuk!!

Vigyázz magadra, ne létrázz, ne nagyon emelj, szal. kíméld magad! Émelygés???

181. komoki (válaszként erre: 178. - 30-as)
2007. aug. 29. 13:08

Szia 30-as!

Szorítok nagyon Neked:)))

Nekem is 20-án volt a peteérésem és együtt is voltunk, most bizakodok én is!

Sajna nekem volt egy vetélésem márciusban, mert leestem egy létráról függönyfelrakás közben, úgyhogy ez most olyan jó lenne, ha összejönne!


Egyébként azt mondják a nagy okosok, hogy a beágyazódás egyik biztos jele a peteérés utáni 7-13. napon barnás pecsételő vérzés. Te ilyet nem tapasztaltál?

180. 30-as (válaszként erre: 179. - 92ba3c78f9)
2007. aug. 29. 12:59
Kedden!
179. 92ba3c78f9 (válaszként erre: 178. - 30-as)
2007. aug. 29. 12:09
Mikor kéne megjönnie?
178. 30-as
2007. aug. 29. 11:57
Én is csatlakoznék hozzátok!!Nekem a pé.20.-án volt. Azóta eltelt jópár nap. Tegnap és mai is émelygek és kicsit szédülök. Ilyen jele volt valakinek?? MI is rajta vagyunk a bébin!!
177. bea83 (válaszként erre: 176. - Emily)
2007. aug. 29. 09:03
Nem vagyok babás.Bocsi,hogy csak ilyen rövid vagyok,de nincs sok időm most.
176. emily (válaszként erre: 175. - Emily)
2007. aug. 28. 21:19
Na, kiderült, hogy holnap jelentkezel! Várom és szorítok!!! :-)
175. emily (válaszként erre: 154. - Bea83)
2007. aug. 28. 21:14
Szia! Itt vagyok! A mostani fogamzásgátlók szedése miatt már nem szokták javasoni a terhesség megszakítását. Nem lesz semmi baj!!! Na olvasok tovább, hátha már ki is derült vmi! :-)))
174. kikki
2007. aug. 28. 20:35
Köszönöm adri79.
2007. aug. 28. 15:11

Szia Kikki!


Szeritem ne aggódj 1-2 nap múlva csináld meg megint. Ajánlanám neked a ciklus.hu web oldalt, ott kitudod számolni három - négy hónapból a ciklusod hosszát és megtudod mikor lesz az ovulációd és mikor kell együtt lenni a pároddal. Nézd meg, mert érdemes.

172. kikki
2007. aug. 28. 12:23

Sziasztok!

Még új vagyok itt, elolvastam az eddigi írásaitokat és olyan jó tudni, hogy mások is ilyen tanácstalanok , mint én. Április óta nem szedem a gyógyszert. Az utolsó mensim júl. 22 volt 30 napos ciklussal számítva már 21-én meg kellett volna jönnie, de csak barnázgat. Emelett a hasam is fáj egy kicsit. Nincs hányingerem, csak bizonyos szagoktól émelygek. A mellem nem feszül,hanem inkább fájdogál.Tegnap csináltam tesztet, de negatív... :( Még reménykedem

2007. aug. 28. 10:47

Szia.

Remélem igazad lesz. Nagyon félek.

Köszönöm a biztatást. Nagyon jól esik.

170. b9b65d264a (válaszként erre: 169. - 91da1d93eb)
2007. aug. 28. 10:37

Szia.

Nekem ugyanazok a tüneteim voltak mint amikor meg akar jönni.Kicsi "barnázás"is volt,és kiderült hogy mégis terhes lettem:))Ugyanugy feszültek a melleim csak nem mult el.A férjem nekem is mondta hogy biztos terhes vagyok mert hamarabb sírtam mindenért.Ugyhogy szerintem is az vagy Te is!!

2007. aug. 28. 10:05

Szia Elizabeth!


Remélem igazad van. Most egy kicsit jobban görcsölök, de nem olyan mint amikor megakar jönni. A férjem azt mondta, hogy más milyen a mellem felső része, kemény. Igaza van. De ez a hasi érzés olyan furcsa, nem görcs inkább feszít. Félek. Nevetek és sírok. Köszi a jó kívánságot. Én is drukkolok neked. Jó, hogy van valakivel megbeszélni ezeket a dolgokat. Én már nagyon kétségbevagyok esve.

2007. aug. 28. 09:26

Szia Adri!

Neked jó, hogy már holnap többet fogsz tudni, szerintem biztos babás vagy, az összes tüneted ezt mutatja. Nagyon szurkolok neked. Holnap írd meg, hogy mi a helyzet!!Általában a férjek megérzik ha a feleségük állapotos lesz. Egy lánynak mondta a férje, hogy "elég ha rádnézek már benned lesz a baba", hát így is történt, a következő hónapban már állapotos lett. Kitartás!!

2007. aug. 28. 07:25

Kedves Bea!

A félelmeiddel nem vagy egyedül, és nem kérdezel butaságokat. Mi január óta tervezzük a babát és a múlt hónapban orvoshoz fordultunk. Túl vagyok egy clostilbegyt kúrán és holnap kellene megjönnie. Feszül a mellem, teltségérzet van a gyomromban, alacsony lett a vérnyomásom, szédülök és hányingerem van. Has görcs csak egy picit és inkább csak egy oldalon. Úgy hogy most én is reménykedem és félek, sírok és nevetek. a férjem szerint tuti biztos, hogy jön a baba. A problémáimmal igazán egyedül vagyok nincs kivel megbeszélnem. Ne aggódj! Írd meg az eredményt. Szurkolok neked!

166. bea83 (válaszként erre: 165. - 7130b15964)
2007. aug. 27. 23:20
Remélem most már aztán tényleg minden gyorsan a helyére kerül,mert már kezdek kicsit besokallni,úgy érzem összecsaptak a fejem felett a hullámok,kicsit zavart vagyok,sose szoktam ilyen lenni,sőt.Mindig mindent előre megtervezek.Most meg?!Nem is ismerek magamra.Ennél a bizonytalanságnál mondjuk már csak jobb lehet.
165. 7130b15964 (válaszként erre: 163. - Bea83)
2007. aug. 27. 22:38

Emiatt szerintem ne idegeskedj, nagyon sokszor volt már rá példa, hogy tablettaszedés közben esett valaki teherbe és a babák egészségesek lettek.


Mondjuk nem lenne baj, ha összekapnád magad és eldöntenéd, hogy pontosan mit akarsz, mert ez túl fontos kérdés ahhoz, hogy a véletlenre bízd! Biztosan sikerülni fogsz, ha túl leszel ezen az átmeneti üzemzavaron:)

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook