A menyem, vagy csak a fiam felesége? (beszélgetős fórum)

... lehet, hogy talán nem is féltékeny. Nekem pl. az esne szarul, és talán ki is mutatnám, ha a fiamat nem úgy és annyira szeretné a leendő menyem, mint ahogy az megérdemli... (mint amennyire én szeretem). :o)

Sárkány leszek... tudom, hogy sárkány leszek!

segíthettem*

most sincs másképpen *

Én még nem vagyok házas, de néha idegesít a Párom anyukájának viselkedése. Nyaralásnál is egy ideig együtt voltunk, és ha segíteni akartam valamiben (házimunka), rögtön hárított, hogy én csak pihenjek ő mindent megcsinál. Semmit sem segíthetem szinte, ez bosszantott is rendesen. Úgy viselkedik sokszor, hogy (2 fia van) ő a gondoskodó anyuka, és a kicsi fiainak a legjobbat adja, szívesen megkeni a kenyeret is...stb. Amikor beléptem a nagyobbik fia életébe, szerintem nem nagyon akarta elhinni, hogy most már másik nő is van a képben, hogy már nincs akkora szükség rá. Elsőre én kedves hölgynek tartottam, most is másképpen. Még csak nem is az van, hogy megmondja, hogy mit csináljunk, de mi is ki tudjuk találni, hova menjünk el kirándulni, milyen programokat szervezzünk. Szerencsére ez még csak a tanácsosztogatás szintjén áll. A Párom egyébként sem szereti, hogy folyton ezt-azt mond az anyja, ráadásul olyan természet a Párom, hogy csak azért is másképp csinálja.

Azért akármi is van, mindig mondom neki, hogy beszéljen kedvesen az anyjával, mert tapasztalatból mondom, még nagyon megbánhatja. Bár nem mondja az anyja, de persze, hogy rosszul esik neki, ahogy a fia beszél vele, a kisebbik fiúról nem is beszélve. Ennek ellenére az öccsét elég sokszor helyre rakja, mert ő már tényleg tiszteletlenül beszél az anyjukkal. (Pl. b***meg)

Szerintem ez még egyáltalán nem vészes, csak félek attól, hogy nehogy később valami gubanc legyen köztünk. Nem tudja könnyen elfogadni, hogy nem kicsik a fiai, már nem a kicsi gyerekei, és vannak önálló, saját döntéseik. Azt persze elfogadom, hogy idő kell neki, új a helyzet neki, hogy most van egy komoly barátnője a 'kicsi' fiának. :)

De én egyáltalán nem haragszom rá emiatt, nincs vele nagy bajom, viszont nem hiszem, hogy elmondja, mi nyomja a lelkét, csak ha nagyon noszogatja Attila.

Nálunk meg az a helyzet, hogy anyukám nagyon jó anyós lesz, mert lazán veszi a dolgokat. Már csak egy bátyám van, az ő barátnőivel is abszolút kedves volt, a nővérem párjaival is, és az enyéimmel is. Nem szól bele a dolgokba, nem irányít, de bármikor elmondhatjuk, ha van valami. Meghallgat és tanácsot ad. Lehet, hogy ő is tapasztalatból ilyen. Nem a tipikus fiús anyuka, és egyformán kezeli minden gyermekét.

Viszont hallottam a családban 1-2 dolgot, miszerint az apai nagymamám - akik még élnek, de soha nem látogattuk őket rendszeresen - nem szerette anyut, nagyon nem, és csinált egy pár disznóságot anyuval. Anyu még tizenegy éves koromban mesélte, hogy P. mama nem akarta elhinni, mikor baba voltam, hogy én a fiától vagyok, váltig állították, hogy én nem lehetek közülük való. Persze kiköpött úgy nézek ki, mint egy-két nénikém, sőt, hihetetlen, de még apura is hasonlítok.

Ha úgy vesszük, akkor az öcsém gyerekei se "olyan unokái" anyunak, mint az enyémek, mert más a lánygyerek a családban, mármint én... hiába ez így van. A családot a nő alakítja... és a fiús anyukák nem mernek olyan szinten benyomulni a fiúk életébe (ahol immár egy másik NŐ alakítja a családot), mint a lánygyerekükébe... szerintem. Én ezt tapasztalom, és anyuval is szoktunk róla beszélni. Szereti az öcsém családját, a sógornőmet nagyon elismeri (hogy el tudja viselni a raplis öcsémet, és nem mellékesen két nagyon jól nevelt kisfiuk van), de mégsem állít be hozzájuk hívatlanul. Az öcsi gyerekei is sokkal ritkábban vannak anyuéknál mint az enyémek.

DEEEE a sógornőm anyukája viszont megy hozzájuk szinte minden hétvégén, mert ő a NŐ anyukája... hozza-viszi a fiukat. Tehát van igazi szoros kapcsolatú nagymama így is. ... és nem tudom elképzelni a sógornőmről, hogy ezért leszólná, megszólná anyut.

Sőt.... emlékszem, amikor kisebbek voltak a fiúk és ugye messze laknak, akkor mindig nézegették a fényképeket, hogy ez a kadarkúti mama és papa, ők az Évi és a Gyurci (ők az én gyerekeim) és beszélgettek róluk, időnként a gyerekeink beszélnek msn-en ... és így egy pillanatig se voltak idegenek; amikor nyáron jönnek hozzánk, olyan mintha minden hétvégét együtt töltöttek volna. Csak nevelés és döntés kérdése.... milyen érzéseket, kötődéseket akarunk a családon belül, és ehhez nem kell folyamatosan egymás nyakán lógni. ..... szeeeeeeeeeeerintem. ;)

Vannak kibírhatatlan anyósok, az biztos, de nem hiszem, hogy csak anyósnak rosszak, az élet más területén is vannak hiányosságaik.

Aztán vannak átlagos, esetleg egész jó anyósok, akik nem rosszak, csak a menyeik nem bírják őket elviselni, és ott is támadást vélnek felfedezni, ahol csak jóindulat van.

De ott a baj, mikor a férfi nem az mellett áll ki, akinek tényleg igaza van. Mert néha nem árt helyre tenni anyukát, de akár a kis feleséget is. Ne csak négyszemközt adjon igazat.

Az én anyósommal nincsenek igazán nagy konfliktusaim (nem neki köszönhetően), mert intelligens ember módjára kerülöm a konfliktusteremtő témákat (ő nem), de ahányszor nézetkülönbségeink voltak, a férjem csak nézett kisborjú módjára, mint akit elvarázsoltak és nem állt ki mellettem, holott tudtam velem ért egyet. Velem bezzeg vitába tud szállni. Továbbá az én gyerekeim nem olyan unokái, mint a lányáé, ezt el kell fogadni, nem is szeretnek nála. Az én anyámnak minden unokája egyforma, soha nem tett különbséget, sőt a bátyám gyerekei sokkal többet voltak mindig nála, mint az enyémek.

Anyukám is így van az öcsiékkel... mondjuk ők elég messze laknak, tehát nem jönnek hetente, de ha anyura szükség van a gyerekek mellé, akkor telóznak, anyu vonatra ül és megy... amúgy nem zavargolódik. A gyerekekért nyáron szintén anyu megy fel vagy én, és vissza is visszük, ha öcsiék éppen nem tudják őket hozni-vinni.

Én közelebb lakom és a lánya vagyok :oD, tehát más a kapcsolatunk. Jön akkor amikor kedve van... az én gyerekeim mennek szinte minden hétvégén és iskolaszünetben.

Anyósom megint más... az én gyerekeim nem az ő unokái, de szereti őket, elismeri a jó nevelésemet :o). Zöldséggel, gyümölccsel, hússal elhalmoz bennünket (a párom és a fiam feljárnak segíteni dolgozni a kertben). Aki háztartást vezet, az tudja, hogy ez micsoda segítség egy családnak.

... cóval még mindig nem tudok panaszkodni az anyósomra. ;)

Én a menyemben az unokáim Édes Anyukáját tisztelem.

Voltak köztünk is nézeteltérések, villongások, de mára barátnők vagyunk. Nem telepszek rájuk, a lehetőségeimhez mértem meghívom őket havonta legalább egyszer hétvégére, akkor péntek estétől vasárnap estig nálunk vannak mindnyájan. Én főzöm amit tudom, hogy szeretnek, hadd pihenjenek. (Pedig elég komoly betegségekkel küzdök.) (Ezen kívül persze, akkor jönnek, amikor kedvük van...) DE!! Nagyon szépen neveli az unokáimat, rendben tartja a lakásukat, a fiamat. Vannak hibái, de kinek nincs? Számíthat rám az unokákat illetően messzemenően, amúgy meg, amiben szüksége van rám.

A történetemhez hozzá tartozik, hogy az anyám se tudta elviselni a férjemet. Évente egyszer-kétszer utaztunk le hozzá. Most kocsival nem távolság, de 3-4 óra vonattal... Amikor visszafelé tartottunk, mindig úgy szálltam fel a vonatra, hogy soha többé nem megyek haza.

A férjem az anyóskérdést egyszerűen megoldotta, átment a nagybátyámhoz, akit gyorsan elcsalt horgászni, én meg ettem otthon a mérget.

Mindennek oka van. Pl. az én anyósjelöltem szimplán csak féltékeny. Mellőzöttnek érzi magát. (Egyszem fia van, senki más.) Cudar állapot, nem mondom, valahol érthető a hozzáállása.

De az már nem, hogy az utcára teszi a fiát, valahányszor az komoly barátnőt talál. Páromnak külön lakrésze, külön bejárattal van a házában. (Sajátra még nem telik.) Oda hívott lakni, amikor összeköltöztünk. Úgy van elrendezve a ház, hogy nem zavarjuk egymás köreit. Anyóst mégis zavarta. Tavaly, egy szép tavaszi napon, mindenféle indok nélkül közölte, hogy két hetünk van elköltözni, akárhová. Mehetünk a híd alá is, őt nem érdekli. Ezt nem először játszotta el, az exbarátnő is ugyanígy járta. Igen, az ő háza, azt hív oda lakni, akit akar. De ok nélkül kirakni a saját fiát..? :S:S

Engem utálhat a semmiért, nem érdekel. Az viszont felháborít, ahogy a párommal viselkedik, magasról tesz rá, hogy ő mit gondol, mit érez.

Én még készen állok a békülésre (de kezdeményezni nem fogok, nem is tudnék), barátom egyre kevésbé. Persze, a lelke mélyén igen, hiszen az anyjáról van szó. De nem lesz könnyű menet, az biztos.

Az én anyósom egy hónapra rá, hogy összeházasodtunk, elhagyta apósomat egy másikért (utólag már megbánta), így 30 évig "nem volt" anyósom. Most, hogy meghalt a férje, az igazi apósom is, így már egyedül van, azt csinál amit akar, mert bizony nem volt könnyű az élete egyik férj mellett sem. Én, minden nap felhívom, beszélgetek vele, pedig nem messze lakik tőlünk. Nem tudom milyen lett volna, ha már korábban is többet találkoztunk volna. Néha fenntartásokkal fogadom, pedig nem szól bele semmibe. Sajnos, anyukámra volt jellemző az, hogy ő mindent jobban tudott, tanácsokat osztogatott. Isten nyugosztalja, de ha ő lett volna az anyósom... hát!? Bár a mi korosztályunk még tartotta/tartja a tiszteletet az idősebbek felé. Mi megtartottuk a véleményünket, nem beszéltünk vissza nekik. Mára már nagyon megváltozott a szemlélet.

El sem tudom képzelni, hogy valaki ne szeresse, ne foglalkozzon az unokájával. Bár hozzám hoznák sűrűbben őket, én lennék a legboldogabb. De, úgy látszik én is rossz anyós vagyok, akire nem lehet rábízni egy kis gyereket.

teljesen igazad van!

Nem könnyű, de mindenkinek akarni kell a jó kapcsolatot.

Majmocska - neked meg drukk, hogy az anyósod megváltozzon, mert így tényleg nem lehet könnyű.

Nagyon sok anyós-meny fórumot olvastam már, írtam is egy párhoz, és engedjétek meg, hogy most is kifejtsem ez ügyben (általánosságban) a véleményemet.

Elképesztőnek tartom, hogy egyes emberek mit megengednek maguknak (pro/kontra). Sok panaszt olvasok az anyósokról, biztosan sok igaz is, de lehet, hogy csak a menyek fújják fel a dolgot. Mondom LEHET. Sokszor olvasom, hogy én biztosan nem leszek ilyen. Ekkor jön az a mondás: Soha ne mond, hogy soha! És higyjétek el ez így igaz. Nekem két fiam van, két különböző természet, de nem nevelési hiba miatt. Egyszerűen van akit nem lehet nevelni, vagy legalábbis nehéz, vagy külön tanulmány kellene hozzá. Én igyekeztem úgy nevelni a fiaimat, hogy megálljanak a maguk talpán. Már elég korán ők maguk döntötték el, hogy milyen ruhát akarnak felvenni, milyen uzsonnát szeretnének az iskolába vinni, melyet sokszor maguk is készítettek el, stb. Persze ekkor meg azt lehet kifogásolni, hogy milyen anya az, aki még erre sem hajlandó.

A nagyobbik fiam már nős, 3 csodálatos fia van. A kisebbik fiam még itt él velünk. Próbálom rábeszélni, hogy most már gondolkodjon azon, hogy saját lakása legyen, mert amíg itthon van, addig soha nem fog felnőni, igazán felnőtt lenni. Sajnos, még nem találta meg az igazi társat.

Senki nem hibátlan, mondjuk ezt mindannyian, de a lelkünk mélyén is így gondoljuk? Mert bizony mindenkiben van hiba. Lehet, hogy amit az anyós jó szándékkal mond, azt a meny félreérti, vagy úgy gondolja, hogy ő már felnőtt, neki ne parancsoljon senki. Higgyétek el fiatalok, mi is voltunk fiatal anyukák, és lettünk anyósok is. Mi is másképpen álltunk az élethez, mint szüleink. Én is mindig arról álmodtam, hogy a menyeimmel jól megleszek, jól el tudok majd beszélgetni velük, de ehhez kell a másik partner is. Ezért ne mondjátok azt, hogy ti nem lesztek ilyenek meg olyanok. Nem mindig rajtatok fog múlni.

A másik, amit nagyon nem szeretek olvasni, hogy az anyukák, nem tudják elengedni a fiaikat, és azt mondják, hogy az ő kicsi fiúk marad mindig. Ez szó szerint értelmezve bizony szomorú, de ha másképpen vesszük, akkor bizony igaz, mert amíg a szülő él, addig az ő fia marad, akár 60 évesen is. Ez nem azt jelenti, hogy továbbra is a szülő parancsol neki, azt kell tennie, amit mondanak neki. Természetes, hogy felnőtt, éli a maga életét, de a szülő az mindig szülő marad, míg a gyerek, az gyerek a szülőnek.

Anyukák! Ti most a legfontosabbak vagytok a gyermekeiteknek, és gondolom, a legjobb tudásotok, érzéseitek szerint szeretnétek felnevelni őket. De egyszer majd felnőnek, és ők is önálló életet fognak élni, és majd ők is azt fogják mondani, hogy anyu, apu ne szólj bele. Elhagynak titeket, és ti egyedül fogtok maradni. Higgyétek el, nem jó érzés. És itt kérem, hogy gondolkodjatok el azon, hogy mit érezhet az a szülő (anyós), aki egyedül marad, mert már felnőtt a gyermeke, és nincs rá szükség. Elveszti szülői, nevelő ösztönét. Amikor unokája születik, örül, és újra visszajön az anyai érzés benne. Újra szeretne nevelni, gondoskodni valakiről, az unokájáról. És sokszor nem a meny ellen van, hanem az anyai ösztön jön elő belőle. Nem kell mindig az anyóst bántani ezért.

A férfiak miért nem panaszkodnak annyit az anyósra? Ezen is el lehet gondolkodni, és akkor már tudjuk is a választ.

Talán egy kicsit toleránsabbaknak kellene egymással szemben lennünk.

Köszi lányok!

Remélem én nem leszek egy hárpia.

Jah, ha már családi életjutott eszembe...

Anyukám előtt is le a kalappal az anyósa miatt!

Én kisbabaként elég rosszétvágyú voltam, és vékonyka. Nem alultáplált, csak nem az a dundi-bébi. Erre nagyanyám azt mondta az egyébként is kétségbeesett anyukámnak, hogy nem etet rendesen,és éheztet. Gondolhatjátok, hogy szegény anyukám ettől hogy kiborult!

Nagyanyám igazi nagy szarkavaró. Ami az évek múlásával egyre romlik.

Van egy fia meg egy lánya. Máig nem érti senki hogy miért, de annyit összehazudott egymásról a két gyerekecsaládjának, hogy évekre tönkretette köztünk a kapcsoltot, és csak a megérett felfogásunknak köszönhető, hogy rájöttünk, és azóta is nagyon-nagyon jóban vagyunk. De nagyanyánk tovább fesztiválozik. Sértegetia sajátlányát, aztán panaszkodva telefonál apának, hogy a lánya felé sem néz.Erre apa leosztja, hogy namégis mit gondolsz miért, erre apára is megsértődik.

Anyukám kb 20 éven át tűrte az öreglány megaláztatásait, és amígapará nem jött, hogy milyeb az anyja valójában, addig anya totálmagára volt hagyva, és megtanult csendben tűrni a békesség kedvéért.

Anya a főállása mellett ellátottminkettesómmal, háztartást vezetett, és sose tudottvelünk lejönni a játszótérre, mert mellékállásban otthon varrt. Apu is sokat dolgozott, így próbáltak egyről a kettőre jutni büszkén mondhatom, hogy szp eredménnyel.

De hogy mindeközben nagyanyám mekkora rakás ...-ként kezelte anyukámat! Betolkodónak tekintette, és már az esküvőjükön azt énekelte apának, hogy sose bízzon a feleségben...

Hála édesanyám kitartó türelmének, és pukám megvilágosodásának, a mai napig szeretetben, boldogságban élnek együtt.

Nekem ők a példaképeim. Legalább annyit szeretnék elérni, mint ők.

Az első része már félig megvan: anyukámnak apukám volt élete nagy szerelme, sőt, az első és egyetlen. Hát én is életem első ngy szerelmével élek boldogan már 3 éve. Nekem a jelek szerint jóval kevesebb bajom lesz a párom anyukájával - itt inkább a nővére a dilis, de ez egy másik sztori asszem. :-)

Húúú Luca!

kalapot előtted! Baromi ügyesen csináltad!

Egyébként a nagy igazságot azt hiszem többen is megfogalmazták: ha a férjed/párod nem áll ki melletted de HATÁROZOTTAN ám, akkor bizony egy ilyen anyós pokollá teszi akár egy egész család életét.

Azt hiszem ez orok téma,a nok viszonya egymáshoz a családban.

Az anyós természetesen helytelenul viselkedik!

Minden anyának tudomásul kell venni,hogy a gyerekek felnonek és az útjukra kell engedni oket.

Ez ott nem valósulhat meg igazán , ahol a férfi/fiú/

sem akar igazán felnotté válni.

Csak azt mondhatom,hogy a férjeddel beszéld meg , mert ezt Neki kell a helyére tenni.

Sok sikert !!

Aok apró, de bosszantó dolog volt, de az alábbiak nagyon jellemzőek (Ezt már egy másik fórum beírtam):

Szerintem, igazán akkor húztam ki a gyufát, amikor rakott krumplit csináltam egyszer.

Jött éppen és érdeklődött, hogy mit főztem. Ugye ez központi téma, hogy milyen háziasszony vagyok, éhen hal-e a kisfia. Mondtam, hogy rakott krumplit. Erre: De azt a fiam nem szereti! A férjem: Anya, úgy nem is, ahogyan te csinálod!

Elképedt.

Mindenbe belekötött.

Először tettem el uborkát. Anno 17 Ft/kg-ért vettem. Erre: Körbe kellett volna járnod a piacot, mert biztosan találtál volna 15-16-ért is! Meg látszik az uborkán, hogy a közepe lyukas!

Erre a férjem: Anya! Válaszd ki, hogy melyek azok!

Anyósom kiszedett egy marékkal. A férjem meg egytől-egyig kettévágta. Egy sem volt belül üreges.

Pl. az anyóspajti nem értette, hogy miért nem kap kulcsot a lakásunkba.

Egyébként, amikor beköltöztünk a lakásunkba, a férjemmel szárnyaltunk a boldogságtól, hogy a férjem 22, én 24 évesen, igaz tele adóssággal, saját lakásba költözhettünk, önerőből. Megszabadulva az albérletből. Egy 56 négyzetméteres, 2 szobásba költöztünk, a 12 négyzetméter albérlet után. Anyósom mindenben hibát talált, de megfogadtam, hogy ez a mi lakásunk és nem hagyom az örömöt elrontani.

Eleinte két naponként beállított egy kosár ruhával, és úgy döntött, hogy ezután nálunk fog mosni, mert nálunk ingyen van a meleg víz. Ezt az "ingyen van" szöveget kb a második hét végén bökte ki. Szerencsére apósom is ott volt, aki közölte vele, hogy ugyan miért lenne ingyen, fizetik a gázszámlát. A gázzal melegítik a vizet...

Annyi apróságot tudnék sorolni, ami szurka-piszka, de egy idő múlva már túl sok volt számomra.

Sziasztok!

Mi ugyan nem vagyunk hazasok..de 5 eve vagyunk egyutt, ebbol mind az 5-t egyutt is eltuk, sajnos Anyosomeknal.. semmi gondunk nem volt egymassal, komolyan mondom-irom, imadtam, egy csomo mindent egyutt csinaltunk, tok jo volt. De.. aztan allapotos lettem!!! Onnantol mintha kicsereltek volna... Szinte mondhatni hogy azt akarta velem elhihetetni, hogy nem is en vagyok az anyja annak a gyereknek hanem O. A Parom kulfoldre jott dolgozni, 6honapos volt Armin. Egyedul maradtam otthon Anyosomekkal, de az utolso 4 honapban mar nem is beszeltunk egymassal. Elkoltoztunk vegre, es azt hiszem az 1500km tavolsag ujra jova tette a kapcsolatunkat! :-DDD most megint minden jo, kiveve arra a par napra mikor mi, vagy Ok jonnek latogatoba :-DDD de ez egy evben kb 4 szer ha van... skype-on meg nem tud duhiteni, foleg ha leultetem ele a gyereket es Vele beszelgessen :-D

Én is végigolvastam a hozzászólásokat.Hát vannak történetek...

Mi szerencsére messze lakunk az anyóséktól,de eleinte ő is nagyon próbált beleszólni mindenbe.Aztán én ezt megbeszéltem a párommal, ő pedig helyrerakta az anyját.Azóta nagyon jó a kapcsolatunk.De ehhez egy olyan pasi is kell, aki mindezt felvállalja!

Én szerencsés vagyok!

Lányok, ne hagyjátok magatokat, álljatok ki az igazatok mellett!!!

Szóval nem tudom, hogy mit szólt volna, Isten nyugosztalja már nem élhette meg, de a lányom nagyon szép pályát fut be, az én nevelésemmel is. Nagyszerű ember vált belőle, komoly sportpályafutás, főiskola, egzisztencia.

Később megszületett a fiam, ő volt a kedvence, hogy miért, passz. De őt sem adtam. A fiam is felnőtt, éppen külföldön dolgozik és tanul (cukrász és szakács). A magyaron kívül még 2 nyelven beszél.

Nem tudom, hogy az anyósom 1 osztály általános iskolai papírjával mit tudott volna neki segíteni....

Neked is kijutott...

Ez eddig a legelképesztőbb anyós rémség, amit hallottam, hogy ő akarja felnevelni a gyermeketeket!!!!

Sajnos, én is tapasztaltam, anyósom a válásunk után még rosszabb lett. Az ő fiacskája, csak is tökéletes lehet. Amikor beteg lett, és feléje sem nézett a drága picike kisfia, akkor gondolkodott, hogy lehet, hogy még sem stimmel vele valami.Halála előtti napon felhívott, és megkérdezte, hogy nem akarok-e kimenni hozzájuk.

A temetésére igaz elment, de az apját azota sem látta.

Én elhatároztam, hogy nem ilyen anyós leszek.

Azt hiszem inkább megszokom. A férjemmel egyébként semmi problémánk nincs, ez a téma az egyedüli, ami óriási veszekedést képes közöttünk kirobbantani.

Sajnos szerintem ő annak idején gyermekként olyan nevelésben részesült, hogy a szülőknek /főleg az anyjuknak/nem szólhattak vissza, igazi matriarchális mini társadalomban éltek.