A menyem, vagy csak a fiam felesége? (beszélgetős fórum)

Egy kolléganőmnek is hasonló szomorú problémái voltak. Mondjuk ő eladta a házát (elment egy kis panelba) és beépítették a fiatalok az új családi házba.... fizette nekik a kocsi részletet is a nyugdíjából... hordta nekik hétvégén a megfőzött kaját. Leány családja egy fillért nem adott soha, de ők voltak a minden.

Most mi van? Leány közölte, hogy a férje (ő a kolléganő fia) menjen el a házból, mert már utál ránézni...és váljanak el... és onnét semmit nem kap!

Hááát... kicsit önzőnek tűnik a fiad kérése. Vajon miért fordult ennyire ellened? Azért mert megtagadtad a kérését? Ez tőled is függ, hogy mire tanítottad annak idején.. :)

Nem akarom mentegetni őket, mert ez nagyon csúnya elvárás, amit konkrétan hozzád is vágtak, de biztos érzi a menyed is hogy nem szereted őt. Akkor ő miért fusson olyan szekér után, ami nem veszi fel?

Azt írod: "Szeretném, ha ők is szeretnének úgy, ahogy én szeretem őket" Az elején meg azt írtad, hogy "A fiam feleségét nem lehet szeretni..."

Nem neked írtam, csak úgy általánosságban! S csak kérdeztem, hogy miért lehet féltékeny egy anya a fia/lánya választottjára?

A saját életet is általánosságban értettem, s az természetes, hogy egy anya kíváncsi a gyermekére, hogy mi van vele, csak nem szabad túlzásokba esni. Teszem azt, nem kell nyaggatni naponta többször, hogy miért nem hívsz, mit csinálsz, hol vagy, stb.

Szóval nem tudom, miért értetted magadra, én nem hozzád szóltam konkrétan.

Bocsi, hogy csak most válaszolok, bedöglött a saját gépem.

Miért gondolod, hogy az anyós féltékeny? Bár a fiam is vágta már ezt a fejemhez még az elején, de ezt félreértette, mert részemről nem igaz.

Aki pedig mégis, az beteg.

Azt írod, hogy örüljünk, hogy szabadok lettünk, legyen saját életünk.

Természetesen örülünk/örülök, de ez nem jelenti azt, hogy már nem érdekel a gyermekünk. Én örülök, hogy boldog, és azt szeretném, ha együtt is maradnának amíg élnek. De nem szeretnék teljesen idegen lenni számukra. Nekem fontos (és nem azért, hogy beleszóljak, vagy a menyem ellen orroljak), hogy tudjam, jól van-e. De, mivel nem vagyunk egyformák, ez másnál másképpen jön le.

Írásodra én így gondoltam a válaszomat.

Nagyon nagyon igazad van, igy kell velük bánni.

A férj sem szereti ha állandóan azzal nyúzzák, hogy igy az anyád meg ugy az anyád. Levegőnek kell venni és nézni. Tudom könnyü ezt igy leírni. De csak igy lehet.

Szomorú, hogy így bánnak veled. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél.:((((

A te eseted a másik véglet...nem is tudok mit írni erre...

Engem nagyon szerettek a volt férjem szülei. Már sajnos, nem élnek. A fiam feleségét nem lehet szeretni, megjátssza magát, kényeskedik. Éveken keresztül azt hittem, idővel megváltozik. Sajnos, nem így lett. Csak az ő szülei a "minden", őrájuk mindig van idő, pénz, energia. Mivel én egyedül élek, nem tudok anyagilag segíteni, így nem is vagyok jó nekik. Pedig szeretném, ha ők is szeretnének úgy, ahogy én szeretem őket! Elvárnának - ezt meg is mondta a fiam -, hogy adjam el a lakásomat, költözzek kisebbe és a kapott pénzt adjam neki, hiszen ők 100 nm alapterületű házat építettek és kell oda minden fillér. De karácsonykor egyedül voltam, mert csak én nem voltam oda "kívánatos" személy. A lány szülei, testvére, nagyszülei, barátok, a fiam apja, nevelt fia stb. ott voltak. A házat még építés során láttam kb. 1,5 éve.

Szeretnék én egy szerető családot, akik viszont tudnának szeretni! Nem vagyok nyafogós, nem szeretem, ha kiszolgálnak, segítek bármiben! Unokám úgysem lesz szerintem, mert mindig van kifogás, miért nincs/lesz gyerek!

Nagy baráti köröm van, akik szeretnek, becsülnek, tisztelnek. Ők nem hagynak magamra.

Azért azt látom, kevés az ilyen típusú, önző fiatal, hál'Istennek!

Nekem sem az anyósommal van a legtöbb problémám. Van bajunk egymással, de ált. kijövünk biztos távolságból.

Inkább apósom felel meg a házisárkány képének.

Bevallom, én se repesnék, ha a párom csúnyát mondana az anyámra.

És ő sem, pedig haragszunk rá mindketten. Mármint a párom anyjára.

Szerintem a legegészségesebb, ha amellé áll, akinek tényleg úgy érzi, igaza van az adott dologgal kapcsolatban. Ez adott esetben hol az egyik, hol a másik.

De már régen rossz, ha valakinek valaki mellé kell állnia.

Azért írtam, hogy kettőn áll a vásár, hogy a mennynek is tudnia kell tiszteletteljesen viselkednie. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig mindenben vesse magát alá az anyós/após véleményének, ill. hogy neki minden esetben csak "kuss" legyen, hogy ne legyen véleménye, hogy feladja a saját személyiségét.

Az meg már nagyon rossz, ha a fiúnak választania kell az édesanyja és a párja között, de ebben mk. félnek becsületesen kell viselkednie, hogy ne sértsék meg a másikat. S itt szokott a dolog elbukni. Mert az anyós/após pusztán jóindulatból igenis beleszól a fiatalok dolgába... a menny személyisége dönti el, hogy mi lesz a folytatás. Én pl. általában rájuk hagytam a dolgot, hogy ne legyenek konfliktusok. Ki is használták rendesen. Szóval nagyon könnyű elcsúszni rossz irányba azon a bizonyos banánhéjon.

Nem biztos. Ott, ahol szeretet és egymásrafigyelés uralkodik egy családban... ott azért jobb alkalmazkodni a bekerülőnek, ha benn is akar maradni. ;D

Olvasgattam a hozzászólásokat... és belegondoltam, hogy a fiam mit tenne, ha a menyem engem támadna.... és egyértelmű, hogy mellettem állna... ezt már most borítékolnám.

Nos igen... de ha a családban a szeretet uralkodik, az egymásra figyelés, a törődés... és befut egy leány és mondjuk lebunkózza a fiamat, akkor már bocsi, de nem fogom szeretni.

Ez egyébként a pároméknál fordult elő, 21 éves a fia, és kb. 2 éve történt, hogy színházba készültünk, és a párom fia és a barátnője előtte felugrottak... a leány ránéz a srácra "bezzeg ez a bunkó nem visz engem sehova". Ez két éve történt, azóta se volt a leány nálunk, és nem miattam, hanem a párom közölte vele, hogy kiscsillag ide többé nem kell feljönnöd ezek után.

(Amúgy véleményem szerint a színházlátogatásokat a család nőtagjai szervezik. ;))