A kakaóvajról mit tudtok mint napozószerről? (tudásbázis)
Sziasztok!
Én tegnap kentem be magam kakaóvajjal és bár kételkedtem a hatásában de gyönyörű barnaságot adott nekem. Igaz nehéz volt meggyőzni a patikust de végül csak adott úgy hogy nekem bevált :)így csak ajánlani tudom.
Helló!
Most néztem erre a fórumra véletlenül. A XVII. kerületben van ez a gyógyszertár. Nem tudom mennyire vagy erre felé ismerős. Csak azt szokták mondani rákosborzasztó, az Isten háta mögött. 98-assal Kőbánya Kispestről megközelíthető. A templomtérnél kell leszállni. Ha konkréttabban érdekel, leírom részletesen. Nem tudom megéri-e neked ide kijönni.
Szia
motanában reneszánszát élheti a kakaóvaj, mert megjelentek a kakaóvajas krémek és testápolók ismét.
Én nemrég vettem tusfürdőt a DM-ben, annyira tetszik, hogy ma megvettem a hozzá való testápolót is. De volt még tégelyes krém is ugyanabból a márkából.
Nagyon finom az illatuk!
Mennyi minden jutott eszembe erről! Boldog középiskolás korunkban napoztunk vele, isteni színt csinált legtöbbünknek, de volt, aki sárgára "barnult" tőle.
Napozáshoz a sör is jó, de csak ha bírod a büdöset. Szépen barnít, de a napon egész egyszerűen hányadék szaga lesz:D
Szia Egy Csajszi!
Kérlek mondd meg, hol találom meg azt a gyógyszertárat, ahol lehet venni, mert bárhol kérdeztem nem adtak vagy nem adhattak.
köszi
Helló!
Lehet azóta már neked is sikerült beszerezni. Én tegnap találtam ki, hogy nekem kell kakaóvaj és a gyógyszertárban simán beszerezhető. Tégelyben kaptam, lereszelve. Pedig nem egy húúú de felkapott hely.
Vigyázz vele, ha napozáshoz használod, én kicsit leégtem, mert csak ezt kentem magamra, de legalább van egy kis színem... igaz piroska. :)
Sok sikert a beszerzéshez vagy a használatához!
Szia
Sziasztok!
Elég régi már az utolsó bejegyzés a témában, de hátha tud valaki segíteni!:)
Szeretnék kakaóvajat venni, de nem tudok beszerző helyet. Van valakinek címe, telefonszáma....??
Ugyanis -míg régen simán vehetett az ember, manapság- azt mondják alapanyag és nem lehet eladni!
:( Ötlet?
sziasztok
A sárgarépát inkább edd meg, és napozás után igyál sárgarépatartalú italt vagy egyél répát, az is szép színt csinál.
Ezt amit írtál, még nem hallottam, hogy lesz ebből védőfaktor?
Én arcomat nem kentem be.
1-1 óra teljesen jó, én nyaralásra vittem és több órát voltam kint.
Én úgy kezelem, mint a napteje, nem mosom le.
De ne ijedj meg, ahol kakaóvajat kensz magadra, pirosabb leszel, de én másnapra egyenletes színű lettem.
Én nyár elején próbáltam venni gyógyszertárban kakaóvajat(igaz csak egyben próbálkoztam)de nem adtak kakaóvajat,mert már nem biztonságos,ezért nem adhatják ki.Én is évekig használtam,teljesen megvoltam vele elégedve.
Akkor keresnem kell majd egy másik gyógyszertárat.Jövőre persze:)
További ajánlott fórumok:
- Tudtok olyan régi magyar tévéjátékot, mint pl: Tündérlala, Palacsintáskirály Stb.?
- Tudtok még olyan ételt, aminek olyan sok neve lenne, mint ennek?
- Kisfiamnak televízió lett a jele az oviban :o(.Nem tudtok valami mintát? (keresztszemes pl...)
- Tudtok valamilyen hajhullás elleni szert ami olcsóbb mint a Rev. vagy Forcap?
- Mint tudjuk a terhesség alatti macskatartás káros lehet a magzat számára. Mit tudtok erről a témáról?
- A kutyámnak hullik a szőre, olyan mintha vedlene. Tudtok valamit, mit tegyek?