5 éves gyerek hiszti (beszélgetés)

Szerintem te nem igazán értetted, amiket én írtam. Ki mondta és hol, hogy nem tudjuk teljes szeretettel meg jósággal felnevelni a gyerekünket?

Néha kicsit olyan vagy, mint aki egy mesekönyvből lépett ki, és rácsodálkozik a nagyvilágra. :)

Nem csupan a szul akarja nevelni a gyereket;

valljuk be, a gyerek nevel/ne a szulot.

Az egyiknek van belatokepessege, de nem tud.

Amikor gyakoroltam otthon, az autista fiam magától odajött, és énekelte a 3. versszakot..

Egyébként sohase énekel, mert őt nagyon bántja, hogy a nővérük ilyen ügyes zenész, és úgy érzi, ő ezért kevesebb.

Ezt meg Árpádnak tanultam meg tangóharmonikán, és amikor anyáknapján ő előadta a versét, utána én ezt énekeltem neki. Ő az, aki nagyon küzd a világgal, és ez hisztikben nyilvánul meg, de érezni, hogy sohasem elégedett a világgal, a fél szeme mindig sír:

[link]

Ez lesz a zene a 11 éves autista fiam szülinapján:

[link]

Ezen most elgondolkoztam..

Nálunk az megtörténhet, hogy valami miatt kiakad, és ilyen súlyú dolgot mond a nagylányom.. Viszont ha meg is történik, az nem a diszkós téma.. Mert azt tudja, hogy meg tudja velünk beszélni, akár pasi kérdés, akár szórakozás, akár drog, akár cigi, akár terhesség, ha kell elvisszük, értemegyünk, ott vagyunk, elfordulunk, stb...

Aminél mondjuk el tudom képzelni, hogy ilyen indulatokat szülne nála, ha mondjuk nem engedném valami miatt el a válogatásra, ahol azokat választják ki, akik mennek ősszel játszani a MÜPÁ-ba a zenekarból.. Vagy ha azt mondanám valami dühből, vagy haragból, hogy úgyse menj, mert béna vagy.. Akkor lehet, hogy kapnék ilyet, még akkor is, ha nekem is igazam van..

Azt gondolom, hogy egy dolog, hogy mi történik, és az egy másik sokszor, miért..

Egyébként meg annyira tehetséges a lányom, hogy már tavaly felhívott a zeneiskola igazgatója emiatt... De pont ezért nehezebb is vele, egy "müvésznőővel".. Más az idegrendszerük kicsit..

Ezzel együtt nem gondolom én már semmiről komolyan, hogy velem nem történhet meg. Velem úgy néz ki, minden a világon megtörténhet. Még az is, hogy egyszer rendes ember lesz belőlük. Normális sohase, de rendes talán..

Nem a kiakadással van baj, hanem azzal, hogy az mi, ami őt lázba hozza..

Akik nem képesek genetikai okok miatt alkalmazkodni, azoknak, ha szerencséjük van, egy szerető családban boldogok, elégedettek lehetnek, akiknek nincs, azok sajnos szenvedni fognak. A társadalom számomra azt is jelenti, hogy a gyengéket fel tudjuk emelni, és kötelességünk is megtenni. Ugyanakkor azokra, akik saját hibából, önzésből és lustaságból szegülnek ellen, azokra le kell sújtani. Szerintem.

Egyértelmű, hogy azokkal van a nagyobb baj, akik hazug szájjal köszönnek, nem azokkal, akik nem köszönnek. (A legnagyobb meg azt hiszem azokkal van, akik belekötnek a köszönésbe, mert nem elég hangos, nem elég szelíd, nem elég alázatos az ő nagyságuknak...)

De igazából izgalmas, és egyre több örömem van abban, hogy ezek az éleseszű gyerekek a saját nevelésünk visszásságaival szembesítenek..

Azonnal megtalálják a logikai rést..

Ilyen volt, hogy valamire mondom, hogy üljünk le, beszéljük meg. Erre mondja, minek, mert az úgyis azt jelenti, hogy Te rábeszélsz arra, amit gondolnom kell..

Ezt nagyon szépen megfogalmaztad, és nagyon igaz, ha továbbra is emberként akarunk élni.

Ezzel együtt az a nagy kérdés, mi van azokkal, akik akár genetikai okokból is nem képesek ehhez teljesen alkalmazkodni. Meg hol a határa ennek? Azzal van a nagyobb baj, aki nem köszön, vagy azzal, aki ugyan szépen köszön, de hazudik a szava..

Jó, számomra ez nem kérdés, de mégis a legtöbbször bedőlünk ennek..

Meg még annyit hozzá, hogy nem hiszem, hogy bármelyik gyerek másként érezne, mint mondjuk az autistának nevezett fiam, csak ő gátlás nélkül elmondja, mit gondol.. És egyre inkább azt gondolom, hogy ez jó, mert tanít minket..

De többi nem autista, mégis repül a lábas, a seprű, meg a "hülyevagyanya"..

Ajaj lányok, vigyázzatok december 13 felé..

Pedig mindkettőtöknek igaza van ám.. Néha azt gondolom, nem egy út van a jó végkifejlet felé. Vannak a pályának szélei, a jó és a rossz tudása, de aztán azon belül több lehetőség is van, miért ne lenne?

Ha igazságtalanul kaptad, akkor köpd is le a sírját.

Én is kaptam olyan pofont egy tanártól, amiért megutáltam egy életre, meg kaptam egy másikat a nagyanyámtól, amiért viszont hálás vagyok.

Szorosabb kontroll mellett kevesebb lenne a bűncselekmény, abszolút szoros mellett megszűnne. Az erkölcs egy tanult dolog. Az, hogy nem teszek mással olyant, amit nem szeretnék, hogy velem tegyenek, az is egy tanult dolog.

Tehát az erkölcsi tartás és a becsület is olyan dolgok, melyeket a társadalom alakított ki. Megjegyzem, én helyeslem, hogy ezek kialakultak, normák nélkül farkastörvények lennének, ahol kevés uralna sokakat olyan módon, melyben sokkal többen szenvednének, az életet folyamatos félelmek és szenvedések uralnák, sokkal több, mint napjainkban.

Tehát én is, ahogy sokan beláttam, hogy jobb az élet ezekkel a normákkal, értékekkel, melyeket tiszteletben tartok, s ez tesz erkölcsössé és normakövetővé. Ugyanakkor ehhez az kellett, hogy mások vérrel és verítékkel, félelemmel és rettegéssel megépitsék ezt az utat. Vannak akik nem látják be, csak ha meg kellett harcolniuk, vannak, akik akkor sem.

Emlekszem egy pofonra, amit az iskolaban kaptam egy ferfi "tanartol", aminek orakig megmaradt az arcomon a tenyerlenyomta. Meg ma is itt eg a lelkemben az emleke. Azt mondtam, ha meghal, elmegyek a sirjahoz es lekopom.

Raadasul igazsagtalanul.

A szuloi bantalmazas is ugyanigy fajdalmas.

Hát nem tudom. Az, hogy mi van kívül, meg az, hogy szeretem-e a szülőmet, az nem jelenti azt, hogy nem volt sok baj, aminek nem kellett volna lenni...

Nálunk ezek kijöttek szépen, konkrét bajokban, másoknál csak rejtettebben, kötődési gondokban, kapcsolatteremtési problémákban.. Már ahogy nézem a saját generációmat, meg az öcsémét, és sokaknak a szüleit is ismertem..

Vannak bajok, nagyok, és a kezelésére való nyíltság, a segítségkérés kultúrája is hiányzik, illetve most kezd csak világossá válni..

Ha 30 éve azt mondtam volna anyámnak, hogy majd az unokáját fejlesztésre fogja hordani, amikor rosszul viselkedik, és nem elverni fogja, akkor kiröhögött volna.. Aztán mégis hordta..

Én olyan voltam, hogy otthon nem csináltam soha semmi olyat, ami miatt ki kellett volna kapni, néha kaptam egy-egy pofont, de talán egy kezemen meg tudom számolni mennyit, és dehogy haragszom érte.. De azzal a gyerekkel mit teszel, aki naponta 50 ilyet csinál? Azt nem lehet így kezelni..

Egyáltalán nem gondolom rólad, hogy vernéd a gyerekedet, én pontosan értem, amit mondasz.. :-)) (Ezt fontosnak tartom megjegyezni)

Csak azt akarom mondani, hogy van olyan gyerek, akivel eljutsz oda, hogy se ez, se az nem megy.

Nekem mondta gyerekem a TV megvonásos büntetésre, meg más egyéb büntetésre is, de az ütésre is, hogy jó, akkor nem nézek TV-t, de én ezt a dolgot - amiért a bünti járt volna - akkor is meg fogom csinálni. És meg is csinálta.. Hát néha nem egyszerű, hogy melyik oldalról fogd meg a lovat..