2013 januári babák (beszélgetés)
Gondolom ezt a mászás elősegítésére ajánlják. ugye?
Voltunk ma megint a neurológián. Minden rendben volt. Új tornafeladatokat kaptunk. Le kell térdeltetni, az egyik lábát leszorítani, és kicsit előredöntve hagyni hogy a másik lábát húzza előre. Utána a másik lábát kell leszorítani.
Én éjszakára adok rá bodyt, napközben csak egy pelusban van.
mi csak pelusban. reggel adok rá egy pólót vagy bodyt, aztán azt dél és egy között valamikor (a déli alvás előtt) leveszem róla. aztán egész nap csak pelus, fürcsi, alvás, és reggel újra body délig.
ti miben altatjátok a kicsiteket éjszakára ebben a hőségben?
Lili ma az ágyon odamászott az apjához, és addig csimpaszkodott az apja lábába, amíg fel nem tudott állni. Utána rögtön összecsuklott.
megkérdeztem és lehet használni csak véknyan kell be kenni:)
Én még nem használtam. Dokit hívd föl sztem, vagy a patikát és ott megmondják, hogy lehet e.
Ma reggelre belázasodtunk ráadásul a karján is vannak csípések,és ti használtátok már susp zinci aquosa felrázos kenőcsöt amivel bekened és fehér marad? mert van itthon csak nem tudom mikortól lehet használni, a védőnő sem tudja szóval meg vagyok lőve.a bedugos szunyogrisztóról csak annyit hogy én szoktam használni igaz a másik helyiségbe,hogy a kicsinek nehogy baja legyen de utána olvastam sehol sem írja,hogy kisgyermek melett nem lehet használni.
Én is az üdüléshez bébiételeket veszek, még gyümölcsnek is. Mert legutóbb nem volt a fán megfelelően érett barack, elmentem a boltba, vettem 3at. És egy az egyben ment tőle a hasa..szinte keresztülfutott rajta és csak attól, szóval nem is lehetett vírusra vagy valamilyen betegségre fogni, csak a boltban vett barackra. Ja, utána kapott itthonit, és attól nem ment a hasa. Nem tudom, hogy az üzletekben lévőt kezelik valamivel, ami még nem ürült ki belőle, vagy nem tudom..de nem kockáztatok, inkább a kirándulásra megveszem a főételeket is meg a gyümölcsös bébiételeket is.
tényleg láttam ezt a bébiételt és én is vettem túróval kombinált gyümölcsöt.
sőt nálunk a hamé gyümölcsös bébiétel 127 Ft/üveg volt, vettem is belőle párat, jó lesz az üdüléshez.
Marci már jobban elfogadja a zöldségeket is, ma répa, krumpli és zöldbabpűrét kapott, szerencsére nem reklamált.
hétfőtől fogok neki csirkemellett adni, főzők majd egy mellet, feldarabolom és jégkockatartóba lefagyasztom, így naponta adok neki majd egy kis kockát, ez a nagyobbiknál is bevált.
a nagyobbik fiamat 9 hónaposan kezdtem el biliztetni, mindennap reggel és este pár percig ültettem a bilire, ezt a "Suttogó " című könyv olvasása után kezdtem el. Amíg bilizett ott ültem vele és olvastunk, vagy játszottunk, ez egy szokás bevezetése volt, nem az hogy beletermeljen a gyerek. Igaz hogy nekem a nagyobbik mindig reggel felkelés után kakilt a pelenkába, így kétszeresen is jó volt a biliztetés.
Egyébként nem tudom mennyire járult hozzá a szobatisztaságához a biliztetés, mivel 14 hónapos korától bölcsis és ott rendszeresen ülettték rá a bilire.(amíg az ÁNTSZ be nem tiltotta a bilit, hogy nem elég higénikus.)2 évesen lett nappalra szobatiszta, rá két hónapra már délután sem kellett pelus, és most júniusban hagyta el az éjszakai pelenkát, de 1-2x felébred és ki kell vinni a WC-re.(október 21-én lesz 3 éves)
Tudom hogy a szobatisztaság minden gyereknél nagyon eltérő dolog, de Marcit is 9 hónapos korától fogom biliztetni, aztán majd meglátjuk a dolgot. Ő is reggel kakil, napközben ritkán, majd elválik.
pont ezt akartam mondani...
a vape kidset köszi, nem is tudtam..hétfőn meg is nézem, és ha van, veszek is.:))
De az biztos hogy annak a gyereknek semmi baja nem lesz, ha lótrágyát fognak vele etetni akkor se.
Tegnap amikor elindultam sétálni Lilivel kint volt az egyik szomszéd. Ők kisebbség, és most van náluk is pici baba 7 hónapos, a nő egyik fiának a kislánya. Egy házban laknak, vagy a háznak egy másik részébe, ezt nem tudom. És mondja nekem tegnap, hogy képzeljem már el hogy milyen válogatós nekik a gyerek, mert nem eszi meg a gagyi csokit, csak a márkásat. Most kinder maxi king-et vagy milyet adtak neki. A múltkor azt mondta, hogy lecseszte őket a védőnő, mert petit danonet adott a gyereknek ez olyan 1 hónapja volt. És mondja tegnap hogy náluk már eszik mindent a gyerek, előző nap pl. zöldbabfőzeléket fasírttal. De azt megkérdezi hogy szerintem tejet lehet-e már adni neki. Nem mindegy már hogy mit ad neki, ha már úgyis összevissza etetik. De csak azért kérdezte, mert annyira féltik a gyereket. De azon meg csodálkozott hogy mondtam neki hogy Lili meg dinnyét evett. És még menni nem tud a gyerek, de már bilizteti.
Nekünk konnektorba dugós van. Van belőle kids. Vape márkájú.
Olyan konnektorba dugós van nektek vagy milyen? azt olvastam valahol, hogy azt nem lehet 2 év alatti gyerek mellett bedugni, de nem tudom mi igaz ebből..úgyhogy nem dugtam be. ti tudtok erről vmit? idén eddig még megúsztuk a szúnyogokat szerencsére. illetve tegnap csaptam le egyet..
Fogalmam sincs, mert szúnyogírtó van a szobában, este sétáltunk, de este még nem láttam rajta semmit.
Nem csípte meg neki valami inkább?
Lili ma reggel úgy ébredt, hogy az orrnyerge és a szemöldöke közötti részen meg van dagadva. Nem piros, ha hozzáérek kicsit érzékeny neki, nem kemény hanem inkább puha. Nem tudom hogy mitől lehet. A férjem nyugtat, hogy biztos éjszaka beütötte a kiságyba, de nem tudom, mert ha ennyire beüti, akkor szerintem tuti felébredt volna és sírt volna. Szerintetek? Jó a kedve, rendesen evett semmi más baja nincs.
nekem is ezt csinálja egésznap kibál és nem unja meg de olyan hangosan ,hogy a nagyobbik a tv-t nem hallja és olyankor áll a bál.:) a multkor a piacon,hogy így kiabált meg motorozott azt hitték,hogy sír én meg csak nevettem rajta,mert nagyon jól elszorakoztatja magát.:)
Tanácsadáson meg mit művelt..nem tudom mi volt vele, hogy pörgött nagyon, de ahogy valaki elhaladt mellette utánakiabált mély hangon, hangosan, hogy "heeeeeeee"..mintha azt mondta volna vigyorogva, figyelj má' te hülye..:DDDD
aranyos lehetett :) mi is szoktunk a földön lenni,csak vigyáznom kell mert még forgolódik és nehogy a fejét beüsse nagyon,nehogy ne csinálja többet.
Na ma leraktam a gyereket a földre. Nagyon tetszett neki. Egy darabig kutyázva hintázott, aztán megindult hátra, majd elkezdett előre kúszni, mert meglátott valamit..aztán elkezdte nyalni a padlót..:DD
Nekem meg pont a dm hiányzik..:D
Nekünk van kompunk de én még nem teszem bele mert korai,a nagyot is csak azért raktam bele mert nem másszott sehova szépen ült már,de négykézláb nem akart menni és akkor kaptunk egy ilyen kis kompot,de azzal már csak ugy szaladgált.:) ő ugy tanult meg járni ,de volt már 8hónapos mmire használtuk.a roosmanba többféle dolgot lehet kapni mint a dm-be a kicsiknek, itt nincs csak dm.A másik városba van roosman,de nem fogok buszozni 2gyerekkel.
Nálunk sem ajánlott, de ez direkt ilyen piciknek adható, 6 hónapos kortól. Valami olyan eljárással készül, hogy nem kell hűtőben tárolni sem. A túrót..hűtő nélkül..:)) Szóval az eljárás során valahogy lebomlik vagy nem tudom mivé válik a túró és a laktóz is, gondolom ezért adható.
Almapürét tartalmaz.
Na meg van ugyanilyen túródesszert 8 hónapos kortól is. Gondolom ebben különböznek.
amikor a Marcival csipőszűrésen voltunk, a doktornő emelítette hogy ne használjunk majd ilyen szerkezetet, mert nem tesz jót a gyereknek.
persze érvek és ellenérvek. nekünk nincs, a nagyobbiknak sem volt, helyünk sincs mert kicsi a lakás. a nagyobbik 7 hónaposan felállt és 1 évesen elindult, ő inkább a séták alatt a babakocsi csomagtartójába kapaszkodott és úgy tolta, ami nekem nagy segítség volt, hogy nem kellett vele egy csomót görnyednem, míg megtanult egyedül menni.
nekem anno az előző fiamnál a védőnő 8-9 hónapos kor előtt nem ajánlotta a túrót, így mi még nem esszük. Ti adtok már a kicsiknek húst? a jövő héten akarom kipróbálni.
További ajánlott fórumok: