Verni-nem verni. (beszélgetős fórum)
Pedig szerintem egy 4-es átlag 6 osztályos gimibe vajmi kevés:(
A lányomnál 8 év alatt 4.2 volt a legrosszabb tanulmányi átlag.Jó tanuló de nem a legjobb,voltak az osztályban tőlle jobbak is.
Van konkrétan 2 kislány aki annyira jó képességü,h komolyan mondom én még ilyet nem láttam.
Kimagaslóan jó képességüek,szó szerint 4-re még dolgozatokat nem írtak.Az iskola sem a leggyengébb,mégis egyiket sem vették fel 6 osztályosba talán pont az ilyen protekciós gyerekek miatt.
Ne érts félre nem bántani akarlak,biztos én is kihasználnám a protekciót de csak tisztes határokon belül.4-es átlaggal nem biztos,h ez jó ötlet volt.
Viszont sajnálom azokat a gyerekeket akiknek ott a helyük és gyengébbek elveszik tőlük.
Dehát ezek az igazi pofonok amivel meg kell bírkózniuk:)
Sziasztok!
Az én véleményem szerint, ha van protekció, fel kell használni. Persze, csak azonos képességű gyerekeknél fair így rangsorolni.
Az, hogy ezzel felrúgja a sorrendet és így veszik fel a gyereket, az azzal a veszéllyel járhat, hogy nem megy neki a suli.
Az én lányom most megy gimibe, 6 osztályosba. Van protekcióm, az igazgatónő, de evidens, hogy meglegyen a 4-es átlag. És azt is mondtam neki, hogy csak akkor vegye fel a gyereket, ha látja rajta, hogy bírni fogja a sulit.
Neki sem lenne jó, ha megfelelő képességek nélkül felvenné, és a lányomnak is folyamatos kudarc lenne.
Még az jutott eszembe nem próbáltatok ezellen ugy tenni,h beíratjátok valami iskolán kívüli helyre amit szeretne ,hátha ott könnyebben tudna érvényesülni?Valamiben minden gyerek tehetséges csak meg kell találni mi az.Kellenek a sikerek az elismerés.Ha ezt az iskolában nem kapja meg és mi nem vesszük észre zárkózott lehet és idővel bebeszélheti magának,h én semmire nem vagyok jó.
Mi a lányommal ezt 6-ban éreztük.
Nagyon el volt keseredve és rosszúlérezte magát az osztályban.Kerestünk egy helyet ami nagyon bejött.Színjátszókörbe járt és teljesen megváltozott,felszabadult vidám lett.Ráadásul a színjátszóval komoly sikereket értek el.Megnyertek egy országos versenyt és a darabbal 1 évig járták az országot,túrnéztak.A suliból is többszőr kikérték volt mikor 5 napig oda voltak és amire nagyon büszke vagyok kijutottak külföldre nemzetközi színjátszó találkozóra ahol Magyarországot képviselték,azonkívül a darabot felvették oktatási célra.
Azóta a gyerekem már abbahagyta de megizlelt egy új világot és elmondhatja,h már nem csak egy átlagos gyerek,hanem ő is tett le az asztalra.
Kell nekik,kell az önbecsülésüknek,h érezzék nem szűrkék.
Próbáljátok ki:))
Ne foglalkozz vele.Ilyen sajnos mindig volt de a tudás a fiad hatalmában van ezáltal pedig sokkal gazdagabb:))
Nálunk is volt ilyen.A lányomat azért nem vették fel az egyik gimibe mert rangsorban utána következő gyerekeket akiknek gondolom protkójuk volt vettek fel ezáltal több más jobban tanuló gyerekkel együtt minket is átugorva.Dühítő volt,h azt kellett éreznie nem a tudás számít amikor mi szülők mindig arra sarkaljuk őket tanuljanak.
De még mindig azt gondolom ez egyszer mindenkinek visszaüt jó vagy rossz értelemben.Nem lesz mindig valaki mögötte aki nyomkodhatja felfelé.
ŐK pedig majd élvezik annak gyümölcsét amit kizárólag maguktól értek el:))
Gyerekem egy kicsi iskolában az igazgatónő unokaöccsével jár egy osztályba... szóval el lehet képzelni. Igazából nem tudom, mit gondoljak... a gyereket szeretem, nem tehet róla, hogy ő az, aki... viszont ő az ász... akkor is, ha nem.
Példa: a leckéjét soha nem tudja önállóan megírni, a fiamról másolja le rendszeresen, szólt is érte a napközis nevelő. Viszont ez a fiú versenyekre jár, olyan "jól" tanul (nincsenek eredményei), a fiam nem jár sehová... de a leckéje önállóan is jó. Mesemondó versenyen és farsangon is mindig első... mindenhol szuper, a többi gyerek sajnos nem jó képességű... :( Ez van.
Nálunk sincs sőt mint egyszer írtam tele vagyunk beírásokkal mert ha a fejét félrefordítja óraközben azt is beírják.És sokszor mondja a gyerekem bezzeg ennek meg ennek lehet rosszalkodni azt sosem veszik észre.
Egyszer elsőben kapott egy osztályfőnöki figyelmeztetést.Ez volt beírva.
Tisztelt szülők!Gyermekük az iskolai szabályokat rendszeresen megszegi ezért of figyelmeztetésben részesítem.
Na erre bedurrant az agyam,türelmes vagyok de nem szeretem ha fát akarnak vágni a hátamon.Az akkor 7-es lányom ugyanis mesélt egy-két pikáns tőrténetek ami persze eltudolásra került.Szemetesbe való kakálás és hasonlók.
Visszaírtam,h hogy lehet egy elsősnek ilyet beírni!És még csak nem is év vége felé tőrtént.
Bár én nem gondolom,h a tanár kivételezne de való igaz azokat veszik észre ahol tudják,h a jelzéseket a szülő is észreveszi.De talán igy van ez jól legyünk rá büszkék.
A gyerekeknek azt szoktam mondani addig örüljetek amig mondom,amig veszekszem.Ha már nem mondom a magamét ne örüljetek mert akkor már nem is érdekel mit csináltok.
Rendben:)
Igazad van.
Akkor ha ez rámegy a hangulatodra és nem tudsz vele azonosulni, akkor megkeresed azt, ami ugyanaz a téma, de nem kell azokat a szabályokat betartanod.
Példa: Óvónő a hivatásom :O), óvodában hülyes szabályokat hoznak. Keresek olyan megldást, ahol ezt elkerülhetem. Magán óvoda, babysitterség több gyerek felügyeletre.
A lényeg, hogy nem maradsz olyan helyen, ami mételyezi a hangulatodat.
Aki ezt nem teszi, megkeseredik.
Az élet nem a megkeseredésről szól :O)))
Oké, de akkor hogy van ez?
Az ember rátalál a munkára, amiért érdemes élni. Közben hülye szabályokat hoznak az illetékesek.
Hogyan tovább?
Én nem így gondolom. Aki rossz szabályokat tart be hosszú távon, az nem lesz boldog.
Ha nem tudsz a szükséges és rossznak tűnő szabályokkal azonosulni, akkor meg kell keresni a módját, hogy úgy élhess, ahogy hitelesen tudsz.
A boldogság nem jár ingyen.:O)) A kompromisszum nem szabad, hogy a kiegyensúlyozottságunk rovására menjen. Ha ez az eredmény, akkor újat kell alkotni.
Sosem beletörődni.
Akkor te tipp-topp vagy és tényleg tisztaságmániás, ami szerintem nem rossz, kivéve, ha rosszul érzed magad tőle, mégis mániákusan csinálod :)
Az egyik legjobb barátnőm Oroszlán, én meg Rák vagyok, mondhatni Tűz és Víz vagyunk/voltunk mindig, de mivel az ellentétek vonzzák egymást, nagyon jól kijövünk annak ellenére, hogy benne is megvannak a tipikus Oroszlán jegyek, bennem meg a Rákoké.
Az én picurom egyébként Vízöntő, nagyon szabad szellem! Hol itt van, hol ott van..
Ezt értem Csaba, de a szabályozásnak meg kell felelni, akkor is, ha egy baromság, mert rövid időn belül álmaink szakmája nélkül maradunk.
Ha rossz szabályok vannak, akkor is.
Nálunk egyik éjjel nagy robaj, rohanok át, nézem a kisfiam (gondoltam, hogy ő esett le), bent az ágyban alszik mélyen... a 9 éves fiam esett le az ágyról...
Pár hónapja még én aludtam a kicsivel. Hulla fárasztó nap után éjszaka hallottam a puffanást, felültem az ágyba, körülnéztem, nem láttam a gyereket, de még aludtam szinte, így visszafeküdtem és pár perc múlva ugrottam fel, hogy "hoppá!" hiányzik mellőlem a gyerek... :) Akkor szedtem gyorsan fel a földről.
Én is azt hiszem, hogy az oroszlán nagyon erős személyiség és uralkodni, másokat vezetni vágyi. Én hiszek a csillagjegyek személyiségformáló hatásában, persze nem "szentírás" szerűen... én szűz vagyok és két gyerek mellett gondolhatod, mennyit takarítok, pakolok... A nagyfiam szerint én a pihenés helyett is takarítok és ha a lakás jó, megyek tovább az udvarba... :)
Visszatérve a kisoroszlánomra... egy hónapja együtt alszanak a gyerkőcök. Egy nagy ágyban, imádják egymást, az első puszit egymásnak adják reggel, a picinek csukva a szeme, de már a nagyot keresi...stb. Viszont amikor alszanak el, akkor mindent meg akar határozni: a nagyfiam legyen betakarózva vagy ne, a feje alatt legyen kispárna vagy ne, melyik mondókát mondjuk el elalvás előtt... tiszta hülyeség, de ő ragaszkodik hozzá. Állandóan igazgat minket a legkisebb dologban is és mégcsak két éves...Mondjuk sokat nevetünk rajta... nagy mókamester. Viszont eszméletlen nagy az akarata...
Ez jó ötlet, ha rossz napunk van, s látja rajtunk, mondani, hogy nem miatta van, mi is így szoktuk.
Olyan békések mikor alszanak, vagy éppen murisak, amilyen testhelyzetben fekszenek! Az enyém általában keresztben, s nem létezik, hogy ha bármikor bemegyek éjjel, ne lenne kitakarózva!:)
Valamelyik este megyek be (lányom szobájában két ágy is van, az ő kis gyerekágya, meg egy kihúzható kis rekamé), lépek az ágyához automatikusan, lányom nincs ott, nézem a másikon, ott sincs, jó, hogy rá nem léptem, valamiért a földön aludt el :) győztem beemelni az ágyába!:)
Én minden nap minden napszakában. Hamar leszek mérges és kb. 5 percig tart (de akkor nagyon mérges vagyok). Nem szidok senkit, de mérgelődök, morgok, előfordul kiabálás is (nem ordítozás, de megemelem a hangom). Van, hogy le is ülök a nagyfiammal egy "macikávé" mellé a teraszon és elmondom neki, hogy nagyon bánt, amiért hamar mérges vagyok, de ez az én gondom, nem miatta van, ilyen vagyok, ő jó fiú, nincsen vele baj, dicsérem, beszélgetünk... ő azt nem érti, hogy miért vagyok így "megesve" emiatt... szerinte jó anya vagyok, mindent megteszek, de engem mégis bánt a dolog.
Van, hogy este is, amikor már alszanak, átmegyek hozzájuk, megsimogatom őket... gyönyörködöm bennük.
Csak kíváncsiságból kérdeztem, mert érdekel a horoszkóp a személyiségjellemzésben.
Nagyon bátor és nagylelkű kis legényke lehet a fiad, aki mindig a középpontban akar lenni.
A szomszédunkban van egy Oroszlán kislány (hat éves), ő sajnos átment "romboló" személyiségbe, olyannyira ráhagynak a(z egyébként rendes, szelíd) szülők mindent, hogy rendszeresen megríkatja hasonló korú fiú unokatestvérét, meg az utca gyermekeit erőszakosságával, uralkodni vágyásával és nem tudnak (már?) hatni rá, hogy vegyen vissza. Azért furcsa, hogy már ilyen korban is uralkodik a környezetén.
Egy túrót!
Ilyet sose mondj. Soha nem kell megfelelni semminek. Csak a jó érzéseknek. Az az iránymutató.
Akkor lehetsz szabad és boldog.
Ne légy pesszimista :O)
jó éj
aztán nehogy rácuppanj a pirire
A középiskolában még nehezebb, a kamaszokkal egyébként sem könnyű.
Most mennem kell, Jó éjt!
Azt gondolom, hogy azt tedd, amivel azonosulni tudsz. Nagyon ki lehet attól égni, ha az ember elkezd hülyeségeknek megfelelni.
Szerintem neked ez a hivatásod. Ne hagyd, hogy bármi elvegye a kedved. Inkább őrizzd meg az ösztönös ráérzésedet és merd használni.
hát nekem sem:)
elvettek bizony
snőm is panaszkodik sokat
középiskolai tanár
További ajánlott fórumok:
- Tilos lesz láncra verni a kutyákat
- Most akkor mi van, át akar verni?
- 18 éves vagyok és mostanában elég gyakran ki szoktam verni, van úgy, hogy naponta 2-3 alkalommal is, ez normális vagy túlzásba viszem?
- Szokott össze-vissza verni a szíved?
- Bármi történik, elkezd hevesen verni a szívem. Miért?
- Botmixerrel lehet habot verni?