Vége a házasságomnak (beszélgetés)

... jönnek majd a jótanácsok, hogy leülni és beszélgetni....

.... hasonló helyzetbe kerültem, bár nem ennyire súlyosan, csak éppen a páromnak volt, ami fontosabb mint én, pl. a munkatársa feleségét megvigasztali (nem szexuális), a kollégákkal külföldi munkát tervezgetni... szóval háttérbe kerültem rendesen. És azt mondtam, hogy ennyi volt... MOST szedje a cuccát, és menjen. Nem akartam beszélgetni, mivel mi amúgy beszélgetősek vagyunk... és ebben a formában derült ki, hogy bajok vannak, amit nem is palástolt. Úgy váltunk el tegnap, hogy vége.... NEM, NEM akarom elveszíteni, de rá kell kényszerítenem arra, hogy átgondolja azt, hogy nélkülem kell folytatnia... hogy ott maradnak a kollégák meg a barátok, de az a bizonyos kapocs, az a bizonyos biztonság, ami kell ahhoz, hogy az embernek jó napja legyen, nos az nincs, azt most elvettem. Pénteken jön meg. Nem aggódom.... vacak érzés, de nem aggódom.

... szóval, ha a beszélgetésen túl vagytok már, akkor szerintem el kell vágni a szálat, hogy ok, menj szabad vagy. Tudom, hogy ezt a nők nem nagyon merik meglépni, mert hjajjjj, mi lesz, ha tényleg elmegy? ... háááát akkor annyit ért a dolog. De a legtöbb esetben nem mennek el tényleg. ... persze lehet hosszasan vegetálni is....

Sziasztok!

Ha kivitelezhető lenne, azt kérném, adjatok nekem türelmet, hogy sikerüljön átvészelnem a jelenlegi korszakunkat. A férjem másfél hete közölte velem, hogy mostantól oda megy, ahova akar és akkor jön haza, amikor akar, ne is hívogassam. Eddig úgy gondoltam, normális családi életet élünk ezen a téren: szólunk, ha elmegyünk itthonról, jelezzük, hogy kb. mikor érünk haza. Ha megadott időben nem jött haza, vártam még félórát és csak azután hívtam, nem cirkuszolva, csak érdeklődve, hogy valami baj történt, vagy csak simán késik. Ő ezt nehezményezte. Nagyon sok minden rossz a házasságunkban, sajnos. Amikor megismerkedtünk, a férjemnek én voltam az első. Én akkor azt kértem, menjen, ismerkedjen másokkal is és ha még mindig nem tud kiverni a fejéből, vágjunk bele. Nem engedett el, és nekem is jólesett a szerelme. Ma már úgy gondolom, el kellett volna "űzni", mert nem élte ki magát előttem. Ez kezd most kipattani, de sajnos nem kultúrált módon. Egyik pillanatról a másikra közölte, hogy mostantól hagyjuk békén (a kisfiam is), mert ő szabadságra vágyik. Már nem is köszönünk egymásnak, mintha két idegen lennénk egy lakásban. A kisfiam rendre csak azt kérdezi: hol van apa? Én meg csak annyit tudok mondani, már megint dolga van. Nem tudom, merre jár, csak azt, hogy ez így nagyon nem jó. Anyósom azt mondja, biztos nincs nőügye, csak szabadságra vágyik. Mindenki azt tanácsolja, várjam meg, míg lehiggad és rájön magától, hogy kellünk egymásnak. Bennem mégiscsak egy kérdés üvölt: Miért kéne elviselnem ezt az egészet ölbetett kézzel? Én soha nem mondtam, mondhattam az elmúlt 4 év alatt, hogy köszönöm, elég volt az itthoni létből, a 24 órás 4 fal között élésből, és most akkor hagyjatok békén, mert élni szeretnék. Ilyen nincs!!!! Főleg nem kezelem idegenként sem a párom, sem a gyerekem! Tudom, biztosan megoldódik magától a helyzet, ha csendben várok. De nem megy. Fáj hogy ennyire mellőz és másokkal, vadidegenekkel jobban el tud beszélgetni, mint velem. Velem is el lehetne beszélgetni, ha nem várná meg, hogy teljesen kiboruljak idegileg és már csak veszekedni tudjak vele és sírni neki, megalázkodva, könyörögni hogy újra figyeljen rám is. Mit tegyek? Nem akarom elveszíteni.....

Sziasztok!

Ha kivitelezhető lenne, azt kérném, adjatok nekem türelmet, hogy sikerüljön átvészelnem a jelenlegi korszakunkat. A férjem másfél hete közölte velem, hogy mostantól oda megy, ahova akar és akkor jön haza, amikor akar, ne is hívogassam. Eddig úgy gondoltam, normális családi életet élünk ezen a téren: szólunk, ha elmegyünk itthonról, jelezzük, hogy kb. mikor érünk haza. Ha megadott időben nem jött haza, vártam még félórát és csak azután hívtam, nem cirkuszolva, csak érdeklődve, hogy valami baj történt, vagy csak simán késik. Ő ezt nehezményezte. Nagyon sok minden rossz a házasságunkban, sajnos. Amikor megismerkedtünk, a férjemnek én voltam az első. Én akkor azt kértem, menjen, ismerkedjen másokkal is és ha még mindig nem tud kiverni a fejéből, vágjunk bele. Nem engedett el, és nekem is jólesett a szerelme. Ma már úgy gondolom, el kellett volna "űzni", mert nem élte ki magát előttem. Ez kezd most kipattani, de sajnos nem kultúrált módon. Egyik pillanatról a másikra közölte, hogy mostantól hagyjuk békén (a kisfiam is), mert ő szabadságra vágyik. Már nem is köszönünk egymásnak, mintha két idegen lennénk egy lakásban. A kisfiam rendre csak azt kérdezi: hol van apa? Én meg csak annyit tudok mondani, már megint dolga van. Nem tudom, merre jár, csak azt, hogy ez így nagyon nem jó. Anyósom azt mondja, biztos nincs nőügye, csak szabadságra vágyik. Mindenki azt tanácsolja, várjam meg, míg lehiggad és rájön magától, hogy kellünk egymásnak. Bennem mégiscsak egy kérdés üvölt: Miért kéne elviselnem ezt az egészet ölbetett kézzel? Én soha nem mondtam, mondhattam az elmúlt 4 év alatt, hogy köszönöm, elég volt az itthoni létből, a 24 órás 4 fal között élésből, és most akkor hagyjatok békén, mert élni szeretnék. Ilyen nincs!!!! Főleg nem kezelem idegenként sem a párom, sem a gyerekem! Tudom, biztosan megoldódik magától a helyzet, ha csendben várok. De nem megy. Fáj hogy ennyire mellőz és másokkal, vadidegenekkel jobban el tud beszélgetni, mint velem. Velem is el lehetne beszélgetni, ha nem várná meg, hogy teljesen kiboruljak idegileg és már csak veszekedni tudjak vele és sírni neki, megalázkodva, könyörögni hogy újra figyeljen rám is. Mit tegyek? Nem akarom elveszíteni.....

Azt gondolom ezért a párod is hibás.Ki alakítsa színessé a napjainkat ha nem mi saját magunk??

A másfél év még szerintem pont az az időszak ami arról szól amiket ide leírtál...általában nem ilyenkor jönnek a problémák.Viszont elhúzni 13 évig egy döglött kapcsolatot az sem jó....

A másik meg szerintem fölösleges a saját kapcsolatunkat máshoz hasonlítani,mert abban a kapcsolatban valami más tartotta ott...valami biztos egyébként nem működött volna addig ameddig.És nem hinném,hogy a gyerek,mert akkor soha nem lépett volna ki...csak ennyi év kelett hogy megérjen benne valami amitől el tudta engedni azt a kapcsolatát...És azt gondolom soha nem pocsékolunk,mert ha figyelünk magunkra és a velünk megtörtént eseményekre akkor mindenből tanulhatunk,és fejlődhetünk,hogy azt a hibát legközelebb ne ejtsük meg! Ha netán valami nem fog működni akkor tuti nem fog a pasi évekig hezitálni,mert megtanulta nem éri meg...könnyebben tud döntéseket hozni!

Kedves Fórumozók!

Ugyan csak az első néhány beírást olvastam itt el, de leírnám a véleményem.

Nekem most egy olyan kedvesem van, aki 13 (!) évig élt egy párkapcsolatban, van egy 9 éves lánya. Az ő gondolatait írom ide, névtelenül. Már számtalanszor hallottam tőle, amikor jól érzi magát mellettem, amikor csinálunk valamit, kirándulunk, lazítunk, boxot nézünk a tévében, együtt főzőcskézünk, vagy csak ülünk és beszélgetünk, hogy ő nem tudja mit kerestek egymás mellett a volt asszonyával 13 évig. Mi másfél éve vagyunk együtt és azt mondja, hogy velük 13 év alatt nem történt annyi minden, mint ami velünk másfél év alatt. Csak éltek egymás mellett, különösen, miután a lánya megszületett. Mi már rengeteg emléket, tapasztalatot sőt könnyet is a magunkénak tudhatunk, közösen. Van benne élet, a korábbi kapcsolatában nem volt, s néha kifakad belőle, hogy elpocsékolt az életéből 13 évet, pedig a gyerekét imádja......

Gondoljátok át, érdemes-e nyűglődni egy halott kapcsolatban!

Az életben egy biztos dolog van - a változás.

Gábor Zsa Zsa a háztartás nagy szakertője. Valahanyszor elválik, mindig megtartja

a házát.

:O)

Na látod! Örülök, hogy kezd megoldódni a dolog. Ezek szerint csak az építkezés körüli stressz volt a dolog okozója. Légy türelmes, mint eddig! Olyan jó, hogy sugárzol. Csak így tovább. Aztán majd képeket ám az új házról. Most otthon vagytok?

Igen, mi jól vagyunk. Semmi különös. Úgy néz ki, hogy megyünk "nászútra", szóval a 12. évfordulónkon. Mi nem voltunk anno, mert... na de ez egy másik történet. Írj ám mindig, hogy mi van veletek.

Na a hétvége extrém jól sikerült. Végre egy teljes egész napot együtt volt a család. Semmi szülők semmi rokonság csak mi.Elmentünk manócskával egy óriási játszótérre, ahol azzal telt az idő, hogy ő midnen babát megnézett, majd felpattantung a kerékpárra és irány kapukat nézegetni stb. Ó de jó volt. Végre sikerült eldönteni, hogy hogy nézzen ki a kapunk.Élőben sokkal jobb megnézegetni, mint a katalógusban. Szép lesz remélem.

Láttam Tibin is, hogy élvezte az egész napot és kipihente magát, csak a romantikus este hiányzott a dologhoz, (ugye érted,hogy mire gondolok? :)), dehát mensizek ezerrel szóval szóba sem jöhetett, helyette eldöntöttük, hogy milyen legyen a csempe a füriben ill. a berendezés. szóval most nagyon boldog vagyok! Remélem nálatok is minden rendben és jól vagytok?!

Épp most ezek vannak napirendi ponton. A konyhatervek épp most készültek el és istenien néz ki. Aminek nagyon örülök, hogy szinte mindenre rábólintott amit szeretnék a konyhában vagyis, hogy hogy nézzen ki. A hétvégére igérte,hogy megyünk együtt csavarogni és nézegetünk házakat, kapukat főleg, ugyanis azt csinálják most, és kovácsoltvas jellegűre szeretnénk, de nem tudtunk dönteni. Remélem a hétvégén eldöntjük azt is. most felpörögnek a dolgok és szeretnék mindenben a legjobb döntést hozni, mert nem akarom évekig nézni úgy, hogy nem tetszik.

Épp tegnap beszélgettünk róla, hogy mennyi pénzben van az építkezés, de mégis örömmel tölti el az embert, mert ez tényleg a saját háza és a saját dolgai , bútorai.... és mondhatni lényegtelen , hogy mennyibe kerül. ha kell úgyis megveszi az ember nem? Most ne értsd félre, nem a legdrágább dolgokra értem , hanem a pénztárcánkhoz képest.

:-))Örülök,hogy vannak jó kimenetelű történetek is!!!Nem mindig tud a csábító szétcicncálni valamit...

Én is adtam neki esélyt,én sem rögtön a válással kezdtem.Újra kezdtük fél évig még együtt,aztán megjelent újra ugyanaz a nő az életébe és nem tudott nemet mondani így lett eljátszva az esély,ami már a váláshoz vezetett.Akkor már tényleg én küldtem el....

Kedves

Ismerős nekem is a story.nálunk a vége happy end.A tünetek detto ugyanezek,de az én férjemnek volt egy magas ,szőke kék szemü barátnője.Nagy lebukás,cirkusz.Anyósom megkérdezte:"szereted"?IGEN.Akkort harcolj érte,te vagy a felesége!!!!!Majd belepusztultam de ugy tettem mintha minden rendben lenne.És szép lassan rendbe lett.Született azota egy kislányunk az utána lévő lelki megingását ujra kihevertük.Komolyan mondom nem normálisak a gyerekszületésnél.Nóri születése után 5 héttel rájött,hogy ő most elköltözik egy hétre kiprobálni milyen egyedül mert valami nem jó.Bő 8 honapos szexmentes idő után.Hát én megmondtam a tutit:nyitva az ajtó ki lehet menni ,de soha többé nincs visszaut,ennyi volt!Másnapra kialudta magát és ment dolgozni.Napközben többször hivogatott,hogy mennyire szeret és,hogy kinézett nekem egy uj autot!Mondom,hogy nem normális!

Azota csebnd és nyugalom neveljük 9 és 3 éves gyerekeinket és minden rendben van.Amiota pedig elkezdtem tornázni és meglátszik a változás még tökéletesebb minden.Az mindenesetre leszögezendő tény,hogy AKI ELVETT EGY GAZELLÁT AZ NEM SZIVESEN ÉL EGYÜTT EGY TEHÉNNEL!eZT SZIGORUAN A MI ESETÜNKRE MONDTAM!Telt barátnőimnél mindenhol probléma ez és ahogy lefogy valaki azonnal rendbejön minden!Ha van szerelem,szeretet nem szabad feladni.TESSÉK HARCOLNI!Minden férfinak kell a kedveskeddés akkor is,ha a nő a világát nem tudja.Sokkal több magyaro-on a nő és a pasik addig mennek mig találnak valakit aki isteniti és kiszolgálja őket.Ha tetszik,ha nem ez van!

Az utóbbi pár hozzászóláshoz:

Ezért bizom én abban, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Mi úgy házasodtunk össze,hogy a legminimálisabb támogatást kaptuk a szüleinktől, magyarul ott ültek az első sorban és ennyi. Nem segítettek semmiben. Magunk szerveztük , tervezgettük hogy a legtökéletesebb legyen számunkra. Sikerült. Mikor az esküvő után másnap felébredtem csak néztem az alvó, fáradt és jól megfázott újdonsült férjemet és egy csodálatos érzés lett úrrá rajtam. A férjem és elvett feleségül és már a felesége vagyok? , akar engem teljes valómban?! és ez csodálatos érzés volt számomra. Ez nem csak egy papír!Ez több mint egy papír! Hiszem, hogy helyre jönnek a dolgok és tudom, hogy sikerülni fog.

Nem értem, hogy ha valaki úgy dönt, hogy soha nem akar más nőt (férfit), akkor miért nem kívánja azzal,-akivel örökre együtt szeretne élni

(ezek szerint) -szentesíteni egy törvényszerű esküvel, hogy VALÓBAN örökre gondolja .

Mitől a félelem?