Tönkretett az internet (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Tönkretett az internet
Erre gondolsz? Pilates labda, fitness labda néven találod. Van több méretben. A kicsi gyerekem imádja, ha ráfektetem és görgetem rajta.
Igazi oxigénnel? Palackból?
Nem káros az, egy idő után?
Hát Melcsi! Nem semmi történet, tényleg tönkre tud tenni egy hazug virtuális világ, tisztelet a kivételnek. Tényleg, hol voltak akkor a személyes barátaid? Na őket gondolom nehezebb elérni :/
Gratulálok, hogy ki tudtál belőle lábalni.
Hiba volt a múltban élni, nem szabad azt dajkálni, nézz a jövőbe! Csak így lehetsz erős!
Már évek óta egyre mélyebb undor fogott el az internettől. Beteg voltam, és ettől reméltem némi javulást. De a közösségi oldalakon mind nálam depisebbekkel találkoztam. úgy hogy soha semmi nem jött össze amit szerettem volna.
Végül nekiálltam oxigénkúrálni magamat, és immár szép az élet! Mindenkinek ajánlom, aki hasonló cipőben jár! Ezen az oldalon most vagyok először, tegnap regiztem be. De ha valakit érdeklek, lapozzon be hozzám.
Nem rossz dolog az internet, nem rossz dolgok a közösségi oldalak sem, de mint mindenben ebben is fontos a mértéktartás.
Jóból is megárt a sok.
Na, végre valami fontos tanulság. :)
Ennek utána nézek.
Nem az internet tett tönkre:)) Te, saját magadat.
A közösségi háló csak eszköz volt ebben a beteges nyomozgatásban.
Vajon elgondolkodtál-e már azon, hogy a pasid miért lépett le? A válasz ott van, a saját démonaidban.
Fordulj orvoshoz mielőbb, hogy a következő kapcsolatodat már ne tedd tönkre!
Szurkolok:-))
Hm. Nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Nem az internet a hibás. (Jó, jó, csak annyiban, hogy bármikor, bárhol elérhető.)
Van egy jobb sorsra érdemes „barátnőm”. Ő már akkor is simán elment a normálisan élhető élete mellett, amikor a net még sehol nem volt.
Feltűnően eltűnt a fórumindító.
Lehet,hogy időközben a gépét szerelőhöz kellett vinni. :)
Akkor tuti elvonási tünetei vannak.
Igen, viszont ha újrakezdi az egészet, akkor már komolyabb lépések is következhetnek.
De igazából éppen az ellenkezőjéről szól ez a fórum, tehát nem is fejtegetném tovább. :)
ez tényleg beteges, amit műveltél. még megértem, ha valaki szakítás után bekattan pár hétre, vagy egy-két hónapra, de 2 évig kajtatni egy pasi után, zaklatni ismerőst, ismeretlent, az elég ciki. a fizikai bajoknak meg ehhez szerintem semmi köze, más is dolgozik neten, mégsem lesznek hát- meg szembajai, valószínűleg közben azért te is dolgoztál, tanultál, ettél meg néha aludtál is
tanulságként legközelebb tiltsd le az exet és ne nézegesd, mert attól nem változik semmi, csak magadat idegesíted. szem nem látja, szív felejti :)
Aki ilyen kényszeres az szöges deszkán is odaülne és nézné a gépet.
De akik munkájuk miatt kénytelenek gép előtt ülni azoknak is jó ez.
Én azt a nagy ülő labdát próbálnám ki szívesen.Biztos van valami neve is de gondolom tudod mire gondolok?!
Ez csak hárítás.
Önmagát tette tönkre testileg ,lelkileg.
Nem is a fórumindítónak írtam..neki már felesleges bármilyen óvintézkedést megtenni előre..hiszen már megtörtént. Azoknak írtam, akik hasonló beállítottságúak. Ők ugyanis úgysem tudják kontroll alatt tartani ezeket a cselekedeteket..ülnek és nézik, lesik..kényszeresen. Nekik írtam tanulságként, hogy ha már a lelkükre nem figyelnek, mert be van szűkülve egy egy eset miatt ilyenkor a tudat, akkor legalább a testükre figyeljenek oda.
És hiába mondod te vagy én egy ilyen lelkületű embernek, vagy embereknek, akiknek szánta a cikkíró a cikket, hogy ne leskelődjenek...úgyis fognak.
Ez olyan, mintha neked vagy nekem azt mondaná kispista, hogy ugyan ne gyere többet a hoxára, mert megbetegíti a lelked..jönnél? én jönnék. épp így vannak a a leskelődők is.
Miért a net tette tönkre?
Nem is él, mozogni se tud.
További ajánlott fórumok:
- Az anyósom tönkretette a házasságom..
- Páromnak van igaza hogy haragszik, mert tönkretettem egy serpenyőt?
- Az embereket miért nem érdekli, hogy tönkretett, kizsákmányolt Földet hagy a gyermekeire?
- Egy tapasztalt fodrász tönkretette a hajamat.
- Az "anyós" tönkretett mindent?
- Szerinted mit illik adni egy fogorvosnak hálám kifejezéseképpen? (A terhesség tönkretette a fogaimat és elég sokat megyek fogdokihoz...)