Tehetetlen vagyok a hisztis gyerekemmel szemben (beszélgetés)

Szia! Ha naponta van hiszti nálatok, ráadásul egész nap ez megy, akkor forduljatok gyermekorvoshoz.

Családi légkör egyébként milyen?

Egyetértek. Szeretet, türelem és KÖVETKEZETESSÉG.

Nálunk is előjönnek a hisztik, de nem engedek. Felőlem a földön is fetrenghet, nem érdekel. Nem szabad nekik engedni, mert csak egyszer teszed meg és elvesztél. :-)

Az a fontos, hogy maradj nyugodt, de tarts ki az álláspontod mellett!

Na igen.

én sem.

Így van, legyen meg a gyereknek a gyerekkora is!

Ne akarjunk felnőttet egy kisgyerekből, de még egy 10 évesből sem. Majd úgyis levonja a helyes viselkedést, ha folyamatosan látja a szülő helyes viselkedését!

áll már és kapaszkodva megy, de ha meglátja a pelust nevetve szökik előlem:) Nem minen pelenkázásnál hisztizik, de ha igen teljesen kikészít, mert kakás fenékkel elindul valamerre, érted biztosan....Nekem, ami eddig legjobban bejött, hogy bíbelődik a törlőkendővel, rágja.

Ő enni nagyon szeret, olyankor nem hisztizik soha.

Egy gyermekpszichiáter, és amit TANÍTANAK egyetemeken, az nem 3 gyerekből van levonva, hanem nagyon sokból, rengeteg teszt után, tömérdek megfigyelés és évtizedek után.

De fenntartom, hogy simán egy embernek értelem miatt kell tudnia, hogy mi a helyes hosszútávon.

Honnan tudhatja az ember, hogy felnőttkén majd nem jön-e elő valami negatívuma annak, amit hirtelen kényelemből tett a gyerekével?...

Családsegítőben dologzom, annyi mindent tapasztaltam a gyermekjóléten...pont ilyen típusú emberekkel és gyerekeivel van probléma...úgyhogy nem is állok le ilyennel vitázni.

Persze persze, pszichológia, meg megértés, meg hasonlók. De azért azt ne felejtsétek el, hogy minden szülő csak a maga szintjén képes megélni a dolgokat. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem biztos, hogy ugyanaz elvárható egy biztonságban, nyugalomban, boldogsában élő anyukától, mint mondjuk attól, aki esetleg egyedül neveli a gyerekét, és neki kell gondoskodnia a napi betevőről, és minden hónapban rettegve várja a gázszámlást. Szóval annyiban azért valóban minket tükröz a gyerekeink viselkedése, hogy a nyugodt háttér nagyon fontos. Én éppen ezért nem ítélném el a szigorú sarokbaállítós anyukákat sem, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki miért alkalmazza ezt a megoldást. A gyerekem lelke meg akkor is sérülni fog, ha én a lehető legjobb szándékkal és a legtudományosabb pszichológiai módszerekkel nevelem. Egyszerűen attól, hogy nevelem. Vagy maradjunk a klasszikus viccnél?

Utazik a mama a villamoson a gyerekével, és a gyerek rugdossa a szemben lévő idős hölgyet a sáros cipőjével. Az idős hölgy megkéri az anyukát:

-legyen már kedves rászólni a gyerekére, hogy ne rugdosson!

Mire az anyuka:

- nem szólok, mert én liberálisan nevelem a gyerekemet, és hagyom kibontakozni sérülés nélkül az egyéniségét! Ha ehhez van kedve, csinálja. Mindezt hallva egy PUNK odamegy az anyukához, kiveszi szájából a rágóját, belenyomja az anyuka hajába, és azt mondja:

- engem is liberálisan neveltek! :)))

Szóval azért szerintem kellenek a határok! Mindenkinek a maga módszerével. Ha valkinek a sarokba állítás jön be, hát azzal. Ne felejtsük el, hogy a gyereknevelés egy kettős/hármas viszonyrendszer: nem csak a gyerekről szól, hanem a szülőkről is. Szerintem azzal sem megyünk sokra, ha valaki szigorúan odafigyel, hogy nehogy sérüljön a gyerek lelke, ezért nem bünteti, de közben ő maga meg idegroncs lesz. Akkor ugyanúgy sérülni fog a gyerek, mert leveszi, hogy idegbeteg az anyja, és akaratos kis zsarnok válik belőle. Szóval szerintem ebben is az arany középút a legjobb!

Ja, és senkit nem akarok meggyőzni, vitatkozni, vagy ilyesmi, csak nekem ez a véleményem.

Egy. Miért, számít itt valamit a szám? Lehet 3-at is rosszul nevelni, és lehet egyet is jól nevelni.

Jusson eszedbe, hogy nem a 3 gyereked él egyedül gyermekként ezen a Földön, hanem rengeteg, több millió, és abból kell levonni a következtetéseket.

Szép, merész kijelentés, csakhogy az intelligens értelmes gyerekek, akiknek semmilyen sérülésük nincs, és boldogak, ezek közül kerülnek ki, ez tény.

Hogy milyen lesz a gyerek, felnőttként, az nem a gyereken múlik, ez biztos. De én nem akarnék idegbeteg embert nevelni, idegbajos módszerek által.

Senki nem mondta, hogy uralkodni kell. Csak tudnia kell, hogy meddig van a határ.

Az a baj a liberális nevelési elvekkel, hogy nem működnek! És ez nem a gyereken múlik.

Nekem meg az a marhaság. Különösebben nem érdekel, hogy milyen az idegrendszered, mindenki úgy neveli a gyerekét, ahogy akarja (sajnos).

A gyermeki lélekkel és a pszichológiával viszont ne állj le vitázni.

Igen :S

Tény, hogy - gyereke, illetve esete válogatja - hónapokig, vagy akár évekig eltarthat, szóval türelem az bizony kell, és még jópár dolog.

Az is, hogy az ember visszafogja magát amikor már szétrobbanna, de attól még kell a szigorúság, ha ott van mellette a szeretet is, és a tisztelet is oda-vissza. De nem az adott pillanat számít, hanem az, hogy a gyerek érdekében normális, hisztimentes :), értelmes és intelligens felnőttet neveljünk, aki majd öregkorára is olyan lesz (legalábbis az alapok), amilyenné neveltük.