Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Tárkonyos-narancsos malac recept

Tárkonyos-narancsos malac recept

A Tárkonyos-narancsos malac hozzávalói:
1 kg malachús
1 sárgarépa
1 zellerszár (zeller zöld)
5 narancs
2 evőkanál olaj
almaecet és apróra vágott tárkony
2 gerezd fokhagyma
csipetnyi szárított tárkony
3 dkg vaj fél citrom leve
szerecsendió
őrölt bors, só


A Tárkonyos-narancsos malac elkészítési módja:
A répát, a zellert( finom-apróra vágjuk) és 1 narancs héját lereszeljük, 2 narancs levét kinyomjuk. Lábasban a narancslevet, a –héját, az olajat, a zúzott fokhagymát, a szárított tárkonyt, és sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Hozzáadjuk a húst, és 4 órára hűtőbe tesszük, időnként megforgatjuk. A húst tepsibe rakjuk, köré öntjük a narancsos levet, 75 percig sütjük, közben locsolgatjuk, 2 narancs héját vékony csíkokra vágjuk, forró vízben 3 percig főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük. A kész hús zsiradékát a narancslével és ecettel összekeverjük, felforraljuk, 5 percig főzzük, majd szitán áttörjük. Hozzáadjuk a narancshéjat, és 3 percig főzzük. Levesszük a tűzről, belekeverjük a vajat, a tárkonyt és a citromlevet. A maradék narancsot meghámozzuk, és felkarikázzuk, A húst felszeleteljük, a szósszal meglocsoljuk és a narancskarikákkal körítjük.


Kategória: Húsételek receptjei


A tárkonyos-narancsos malac elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook