Tanító vagy óvónő legyek? Kétségbe vagyok esve a döntés miatt. (beszélgetés)
Köszönöm szépen! De mindenkinek!
Tisztában vagyok vele, hogy hivatás, nem is az előnyök és hátrányok alapján próbálok válogatni hanem, hogy a személyiségemhez mi áll közelebb. Nagyobb gyerekeket tanítani, ami egy "komolyabb"munka vagy kisebb gyerekekkel foglalkozni, ami talán számomra nehezebb és nagyobb felelősséggel jár. Ebben segítenek nekem a tapasztalatok, ki, hogy látja, hogy éli meg. Bár talán a családtagjaim véleménye a legjobb mert ők ismernek a legjobban. Anyukám és a párom is a tanítóra szavaznak...
Szia :)
Pár mondat, segítségnek :D
A barátnőm óvónő volt, már nyugdíjasok vagyunk mindketten :D
Van rálátásunk a munkára.
Én irodában, de gyerekek között dolgoztam.
Mikor beszélgettünk, egyikőnket sem fárasztott le a sok gyerekkel való törődés, beszélgetés, játászás.
A gyerekek, kicsik, nagyobbak, sokkal őszíntébbek,mint a felnőttek bármikor.
Nem fárasztó a velük való munka, hiszen édesek, kedvesek, de a szülők, nos hát ők más tészta.
A gyerekek már óvodában is, iskolában főleg, hozzák magukkal az otthoni értékeket.
Még nem tudják, de már érezni, kivel mennyit foglalkoznak a szülők, nagyszülők.
Akár óvónő, akár tanítónő, de sokat kell készülni az elkövetkező napra, játékosan, felnőttesen, mindegy.
Ne azt nézd, melyik a fárasztóbb, mivel mindenféle munkába, egy idő után bele lehet fáradni.
Inkább azt, melyikben éreznéd jobban magad, mert egy olyan ember, aki minden nap szívesen, örömmel megy munkába, teljesen mindegy, mit végez, mit dolgozik, az kész főnyeremény.
A tanítónak, és a tanárnak, jobban megfogják és lefogják a kezeit, meg van szabva, mit és hogyan taníthat, mennyi ideig.
Bár a szép oldala, hogy egy kicsinek megtanítani a számokat, a betűket, és ott állni mellettük, ahogy életük első betűit leírják, majd később már olvassák is, felemelő lehet.
Olyan embernek lenni, aki a tanulást egy életre megszeretteti a kedves természetével és az évtizedek során nem változik, bizony szép lehet.
Mindkét dolog, amit választottál, hívatás.
Mindegy melyik mellett teszed le a voksod, de azt szeretettel és szívből csináld, csak akkor leszel a saját magánéletedben is boldog, kiegyensúlyozott.
Sok sikert bármelyik szép pályán :D
És a szünetek: már nincs olyan hosszú őszi, téli, tavaszi és nyári szünet az iskolában sem, mint régen volt. A mostani tavaszi szünet 2 szabi!! nappa telt el.
A szabi erejéig mmaradhatunk csak távol a szünetekben is.
A tanítónéninek sokkal kisebb a tere foglalkozni a gyerekkel, fix tanórákon kell dolgoznia fix tananyaggal, sokkal nagyobb leterheltséggel. Többet kell otthon is készülnie.
Az ovonéninek nagyobb a tere arra, hogy a gyerekkel foglalkozzon. Vannak fix foglakozások, de ezek játékosabbak, itt tudsz hangszeren játszani, énekelni, bezsélgetni inkább.
Azon kívül nem gondolom, hogy el kéne rettenned a pályától, mert úgy érzed nem túl jó az állóképességed,és mert lefáraszt egy gyerek. Persze, hogy lefáraszt, mert szívvel lélekkel csinálod, mert beleteszed az energiáidat.
De ne felejtsd el, hogy a munka általában is fárasztó. Igen, a gyerekekkel is az. De ez egy másféle fáradtság, ráadásul fizetést is kapnál érte.
Az iskola abból jobb, hogy ott van az a sok szabadidő. Nyári-téli-tavaszi szünetek.
És van, hogy egy alsós tanár csak 10-re jár be, és hazamehet mondjuk 1 óra felé. ha éppen úgy van az órarend. a lyukasórák stb.
Ettől függetlenül szerintem az óvodások aranyosabbak. Őszintébbek még.
Nem hiszem, hogy bármi alapod hiányozna az 1-5. osztályból. Tanítani pedig meg fognak tanítani.
Nem vagyok szakmabeli, de ahogy én látom ugyanannyi esélyed van elhelyezkedni óvodában és iskolában is, tekintettel, hogy ugyanaz a gyereklétszám köszön vissza iskolában (csak pár évvel később), mint óvodában.
Óvodapedagógusként esetleg el tudsz helyezkedni kisebb létszámú magánoviban, tanítóként pedig különórákat tudsz adni (keresetkiegészítés).
Számomra szimpatikusabb az óvoda. Több a kreatív feladat, több a játék és még kevésbé köszönnek vissza a családból hozott rossz szokások, formálhatóbbak.
További ajánlott fórumok:
- Kétségbe vagyok esve :-/
- Teljesen kétségbe vagyok esve. Mit tennétek a helyemben? A lányom szerelmes egy nála 15 évvel idősebb férfibe.
- Vissza tudom fordítani, amit elrontottam a szoptatással kapcsolatban? Kétségbe vagyok esve!
- Kétségbe vagyok esve... adjatok tanácsot!!!
- 6 hós fiam nem hajlandó kanállal enni. csak kiszopja bebőle a kaját, a száját nem nyitja ki. mit csináljak? teljesen kétségbe vagyok esve..
- Kétségbe vagyok esve. Tudnátok tanácsot adni? Elsősorban eü-ben vagy jogi téren jártasak!