SZJA visszatérítés 2022. (beszélgetés)
Napok óta dühöngök az 'énpénzem' cikkén, amelyben azt boncolgatja, hogy a kormány nem egyformán 'díjjaz' minden gyermeket, mert a 3 gyerekes, kevésbé jól kereső család gyereke 0 Ft-ot ér, a jól kereső, 1 gyermeket nevelő bankár házaspár gyermeke meg 1,6 milliót.
Azért az igazság része, hogy eddig ilyen nem volt, soha a befizetett szja-t vissza még nem adták, a bankár házaspár, köszöni szépen, eddig csak adott a közösbe, egy gyermekre kapott, max évi 120 ezret.
De a sokgyermekes, keveset kereső, eddig sem adózott, sőt, járulékot is kevesebbet fizetett.
Persze itt nem azokra gondolok, akik évközben ezt nem vették igénybe, hanem azokra, akik igen, és nem csak 2021-ben, hanem már jópár éve, vagyis azok a gyerekek eddig is, minimum évi 1,2 milliót 'értek' a kormánynak.
Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok FIDESZ szavazó.
Vagyis, inkább semmilyen szavazó nem vagyok, mert csalódás mindegyik párt.
Olyan meglepetést ne várj, amit esetleg vissza kell fizetni adóbevalláskor. Nem kell hozzá nagy matek, hogy az ember tudja, jár-e neki vagy sem.
Szokták mondani, hogy a NAV által elkészített tervezetet se fogadja el az ember vakon, mert ők is tévedhetnek, de egy esetleges ellenőrzéskor rajtad csattan.
Is-is. Az első részében tájékoztat, aztán kampányol.
Sajnos sokan lesznek akik majd kopogtatnak a pénzükért, hisz megkapták a levelet, és ott feketén fehéren le van írva, hogy "Ön is" részesül a kedvezményben.
Jó reggelt
M30 -as papír 65.sor elméletileg azt kapod vissza
Sziasztok
Itt két napja ràîrtam egy hölgyre akinek nagyon koszonom .Tegnap voltam a navnal személyesen ,kaptam egy levelet tőlük és kiderült ,H más levelét kaptam meg ,így nekem el sem indítottak a szja-t. Ki kellett töltenem egy nyomtatványt és így fogom majd megkapni .esetleg járt így más is ?
Sziasztok!Most elvesztem az informàciók tengerèben:Most ki kaphat vissza pènzt?Nyilvàn azt tudom, hogy aki adómentessèget èlvez, az nem vàrhat semmit, meg annak jàr, aki dolgozik.De!Valahol olvastam, annak jàr, aki nem vette igènybe a gyerek utáni adókedvezmènyt..Èn június 1.-től dolgozom, egy gyerek utàn kèrtem az adókedvezmènyt illetve a munkàltató àltal kiadott dokumentumon, összehasonlítva a bèrpapírok adataival, lekèrve a jàrulèk adatokat is 100 ezer forintom felül kaphatnèk.Most akkor mèg se vàrjak semmit?Màr nem tudom, mit ès kinek higgyjek.Köszönöm a segítsèget
Szèp napot ès senki se idegeskedjen, majd megkapjuk egyszercsak.👏😊
Szia.
Nem. Mert betelefonált nővérem hogy még nem jött meg neki postai úzon, azt mondta a nő hogy már nem is fog mert a csekkeket már rég kihordta a postás, most a számlások vannak.
További ajánlott fórumok:
- SZJA visszatérítés javítás után jár vissza, valaki tudna segíteni ebben?
- Szja visszatérítést mikorra várhatom, mennyi ideje van az Apehnek visszautalni a pénzt?
- Valaki kapott már levelet a NAV-tól, SZJA visszatérítés ügyben?
- Kell-e adóbevallást készíteni SZJA visszatérítés esetén?
- 1000 Ft SZJA visszatérítést utaltak, van aki szintén így járt?
- Adóbevallás - SZJA visszatérítés