Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanul, és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

"Tévedsz, ha azt hiszed: elnyelt a távol, és szomjazom, és nyomod sem lelem. Megragad, és nem enged el szemem, e két szem, mely sötét csillag gyanánt világol.

Itt maradsz e szemhéj alatt, rád zárom- hogy szöknél ki innen? Vadászháló- érzékeimben a fogoly vad örökre bent marad.

Nem ejtesz többé el, mint holmi fonnyadt virágcsokrot, amely a szűk utcán sajogva hullik el, port rúghat bárki rá és rátiporhat.

Szerettelek.

Nagyon szerettelek.

Úgy sírtam...

Forró könnyel kérve téged...

Most még jobban szeretlek, mert szenvedtem érted, midőn nem írtál több levelet.

Átvonulásod úgy él napjaimban, mint ruhában az illat, amelyet nem ismer, nem tud, csak magába szed, és többé el nem illan..."

(Gertrud Kolmar)

"Végre hazaérkeztem drága Kincsem, s most várom, hogy utánam gyere. A legutóbbi leveledben azt írod, ugye, hogy nem tudsz nélkülem élni. Hiszek Neked. Mert én is így érzek. Mi ez ha nem Végzetes Vonzódás? Már- már gyötrelem, kínszenvedés. A pároknak rendszerint csupán az egyik tagja szerelmes. A másik fél épp csak elfogadja vagy elviseli a szerelmet. A mi esetünkben csodálatosképpen egyforma a szenvedély. Őrültek vagyunk mindketten. Ez gyönyörű, de félelmetes is. Olyanok vagyunk, mint két falevél, melyet két ellentétes irányú szélroham sodor egymás felé, eszeveszett iramban. Mi történik majd ha találkoznak?"

(Dino Buzatti)

"Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi

Balaton, tavasz, hegyorom!

Alig tudom magamba szedni.

S egyszerre - sok nagyon!

Szeretném - azért, hogy te is nézd -

szemembe tenni szemedet.

Magányba zár, fojt, fáj a szépség,

ha nem együtt látom veled.

Nem érzed, amit én - ez is fáj;

semmi se jó már nélküled.

Szeretném a szivembe tenni

lüktető, élő szivedet.

Mennyi szín! Nem tudok betelni.

Mekkora távlat! Mennyi fény!

Szeretném, szeretném, ha lennél

tetőtől talpig én!"

(Illyés Gyula)

"Egy csók pecsételte meg az új jövőmet. Gala lett életem sója, a jelzőtüzem, a hasonmásom, Ő lett Én."

(Salvador Dalí)

Szabó Lőrinc: Elmentél, s megnémult a táj

Elmentél, s megnémult a táj. Halott erdők

mélyébe tűnt az eddig oly vidám visszhang

s ott hangtalan zokogva nem figyelt többé

hívó szavamra, nem akarta napfényes

örömmel visszamondani neved, melyre

tegnap még együtt s boldogan tanítgattuk.

A délután biztató zöldje elsápadt,

a friss vadrózsa összecsukta bimbóit,

az ibolyák szemében árva könny égett:

kedvem veled szállt, s tehetetlen, új bánat

húzza elgyengült szivem. A kilátó vén

kövein álltam, a korlát előtt, honnan

falunk fölött legtovább lehetett látni

már messze ringó kis hajód vitorláit.

Engem is elvittél? – oly léttelen vártam,

mig meg nem érkezett az estharangszó!… Majd

az éj hullatni kezdte harmatát; súlyos

csillagok ültek pillámra. A hajlongó

fák közt éjfélig megmaradt a csönd, és sírt.

Rainer Maria Rilke:

Altató

Hogyha elvesztlek, no mondd,

tudsz-e úgy aludni többet,

hogy ne susogjak majd fölötted,

mint a széles hársfalomb?

Hogy ne lesselek s a szavam

rá ne simuljon, mint a pilla,

kebleidre, a karjaidra,

és a szádra álmosan.

Hogy ne zárjalak le majd,

önmagadnak adva téged,

mint egy kertet, ahol temérdek

csillag-ánizs, mézfü hajt.

Fordította: Radnóti Miklós

Kedvesem...

"Vágyódom utánad kedvesem..

Engedj magadhoz , ne hagyj el engemet..

Engedd, hogy szeresselek, és védjelek..

A szívem csak Teérted dobog szerelmem..

Tudod sokat gondolok Rád remegve..

Várom hogy eljöjj ,és átölelj szeretgess..

Maradni akarok veled, mindig csak veled..

Azt akarom, hogy örökké csak engem szeress."

(?)

Szeress:)))

Szeress engem édes,mert nagyon akarom..

Add a kezedet a simogatásodra vágyom..

Látni akarom a szemedet,ahogyan nézel..

Akarom a bátorítást azt akarom ,hogy érezzem..

Érezni akarom,ahogy majd törődsz velem..

Vigyázz rám kedves mert nagyon beteg a szívem..

Darabokra hullott annak minden dobbanása..

A lelkem nyög és sóhajt a halált várja..

Adj egy esélyt ,adj nekem kedvesem..

Vezess vissza arra az útra ami hozzád el vezet..

Küld el hozzám lelkednek édes sóhaját..

Halljam annak énekét kedves dallamát..

Megyek hozzád megyek, várj rám az úton..

Gyógyíts meg engem mert nem sokáig bírom..

Ölelj magadhoz, hogy érezzem a testedet..

Tied akarok lenni , a Tiéd örökre..

(nem tudom ki írta)

Nagy Enikő:

Voltál

Voltál már remegés szerető csókban?

Voltál könnycsepp aranyló tóban?

Voltál felhő szikkadt réten?

Voltál sötét az utca kövében?

Legyél már biztonság a szerelemben

Legyél nevetés csillogó gyerekszemben !

Legyél eső tikkadt nyárban!

Legyél fény a hideg éjszakában!

S ha voltál és lettél

Gyere az ölembe

Szeretőn simogass

S súgd a fülembe

Hogy voltam és lettem érted

Simogató csendes szél

Aranyló vízesés

Gomolygó vad harag

S csillagfény a Nap alatt.

Titok!

Utolsó soraim írom neked,

Talán lehangol, talán majd megérted.

szívem már fáj, úgy szeretlek,

Soha el nem feledlek téged.

Köszönöm az álmot, melyet valóssággá tettél,

Hogy a szürke hétköznapokba színeket vittél.

köszönöm a csókod, a türelmed,

köszönöm, hogy eltüntetted a félelememet.

Féltem, hogy úgy élek le majd egy életet,

Hogy nem tudom meg milyen az amiről annyian beszélnek.

Fátyol, hol minden ködbe borul,

S csak a jót látod a másikban, mikor öledbe hull.

Milyen nem félni, hanem szeretni,

Izgalmakkal telve ismerkedni.

Milyen újra vágyni egy találkozóra,

Milyen újra szomjazni egy lopott csókra.

Gombóc van a torkomban mikor ezeket írom neked,

Hiszen folyamatosan törnek felszínre az emlék képek.

Nem akarom elfejteni...

Csak a múltban, néhány pillanatra vissza emlékezni...

Elmennék a várba, hol egy nemzet emléke alszik,

S szívünk heves dobbanása, mindezt életre keltik.

Emlékeznek majd a falak melyek között jártunk,

S csendben őrzik meg minden apró titkunk.

Egyszer majd születik egy kotta,

Mely a mi dalunkat tartalmazza.

Halk hegedű hangját, dúdolja majd sírva,

Bele borzong majd a pálca, minden egyes húrba.

Ha majd egyedül sétálsz, és megérint a szél,

Tudd, hogy a mi emlékeinkről mesél.

Halk morajlása álomba ringat,

Ahol majd újra mosolyogva fogadlak.

Ahol nem lesz majd bűn csókolni téged,

És az idő végtelenjében elveszhetek benned.

Emlékezz majd e szavakra ha fáj a szíved,

Ha majd úgy érzed kopnak az emlékek.

Tudd, hogy nem vagyok távol tőled,

Emlékezni fogok rád ameddig csak élek!

/Boyocka/

lemaradt a cime:

Ima a szerelemről.

Dalszöveg.....írta: Koltay Gergely

"Neked játék, neked szerelem, neked a fény és a végtelen.

Nekem a hiány, nekem a küzdelem, nekem a bűn és a félelem.

Arcul csapott magányunkra rászáradt illúziókkal, kétsornyi hír lett az életem.

S ami szép, azt csak képzelem.

Neked eső, neked havazás, neked maradt a tisztaság, fehér lepedőn.

De záporverte homlokodra jeleket karcolt az idő,

mert nagyon fáj, mert üvölteni kéne, mert nem lehet,

mert nem lehet,

mert amit nem lehet, az az élet, mert lehetetlen az élet, mert nincs igaz.

Széttépett imakönyveink között a megtalált nyomornak sohasem lesz vége.

Neked játék, neked szerelem, neked a fény és a végtelen.

Nekem a hiány, nekem a küzdelem, nekem a bűn és a félelem.

Csak tovább roncsol a vágy, az eltévedt boldogság.

Kit fáradt vándorként engedtünk be hozzánk, s ránk gyújtotta házunk.

De nem, nekem szép így is, nekem szép a volt, s a lesz is,

még ha a bűnnel házasságot kötsz is.

Hajnali házak csendjét ma még titokban zárjuk,

a kulcs halott fémtestként postaládánkba koppan,

mint startpisztoly dörren a meneküléshez,

mert futni kell, magam, magad ellen,

mert a világ máglyát rak egymást ölelő testeink alá,

s a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét.

De itt ez csak per, itt ez csak büntetés.

Neked játék, neked szerelem, neked fény, nekem a végtelen

A közös bűn, a hiányzó értelem.

Mi neked küzdelem, nekem a félelem.

Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak.

De most ami volt, s ami lesz odaadod másnak.

Ez most a búcsú és a kezdet is.

Ez most fájni fog, még ha tudjuk is."

Szeretlek

Ez a szó melyet,

A füledbe súgnám,

Ha itt lennél velem,

Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,

Ez annál fényévekkel több,

Ilyet még nem éreztem,

Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,

De megtévesztett,

Most már tudom mi a szerelem,

Ez az.

Pedig még nem is találkoztunk,

De a beszélgetések hangulata és mélysége,

Meggyőzött hogy beléd estem,

Gyönyörű arcodat nézem a képeken,

Folyamatosan,

Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,

Annyira szép vagy,

Örülnék, ha karjaidba zárnál,

És te is azt súgnád a fülembe, hogy

SZERETLEK!!!

(Juhász László)

BENKŐ PÉTER: Mondd gondolsz-e rám?

Mikor egy este otthon egyedül talál, az ablakon kinézel, de semmit se látsz,

Mondd gondolsz-e rám?

Mikor a napok léggömbjéből az idő elszivárog és elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza,

Mondd gondolsz-e rám?

megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél, órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne a szád,

Mondd gondolsz-e rám?

Mit elvettél magadtól nem kapod ajándékba vissza, imád az égbe, hallgatásod a földre száll,

Mondd, gondolsz-e rám?

S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok, magadat a tükörben olyan öregnek látod,

Mondd, gondolsz-e rám?

Tested áruként a holnapnak kínálod, és napról-napra árulod el titkaid másnak,

Mondd gondolsz-e rám?

Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben, te egyedül gyötrődsz fészkedben,

Mondd, gondolsz-e rám?

Pedig várod, hogy az élet újra Rád találjon, de legbelsőbb titkaid nem érti új barátod,

Mondd gondolsz-e rám?

Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden, nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben,

igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek, s a madarak messzi délről lassan hazatérnek.

S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el...

Fáradt éjszakában tudod álmatlan a csend, de hajnalban a derengés még reményt üzen,

éhes madár a reggel, az emlék megpihen, akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el...

Vers kedvesemnek

"Ma este a legszebb verset szeretném írni neked

Ami méltóképp tükrözi igaz nagy szerelmemet

De bénítja eszemet az óriási távolság

És lefogja kezemet, hogy nem nézhetek rád

Nem nézhetek rád igaz szerelemmel

Nem ölelhetlek forró két kezemmel

Nem suttoghatom: szeretlek

Nem csókolhatom forrón testedet

Szeretném ajkad százszor csókolni

Drága édes karodat vállamon érezni

Szeretném álmodat ébren vigyázni

Drága egyetlenem, így fogok rád várni."

/?/

Kövess!

Friss

Friss idézetek

Idézet toplista

Idézet beküldése

Közösség

Tagok

Fórum

Az utóbbi 30 nap legnépszerűbb idézetei

Utóbbi 1 hét

Utóbbi 30 nap

A kezdetektől

Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.

Audrey Hepburn

Boldogság

Mindennapok

184

"Sokat gondolok rád." Akik szeretik egymást, gyakran mondják ezt a másiknak... De ha igazán, szíved mélyéből, testedből-lelkedből szereted, akkor ez a mondat csak gyenge leírása a valóságnak. Mert ha így szereted, akkor nem "sokat gondolsz" rá, hanem mindig. Sőt. Nem is gondolsz rá. Ez egészen más érzés. Folyamatosan jelen van az életedben. Ha dolgozol, ha kirándulsz, ha pihensz, ha zenét hallgatsz, vagy a madarak csiripelését élvezed, ha olvasol, vagy ha éppen kávédat kavargatod, mindig-mindig érzed a jelenlétét. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él. Minden pillanatban.

Ő nem tudta elfogadni, hogy vége

Kést ragadott és tett valamit végre.

Lassan végighúzta csuklóján a kést,

S várta míg előbugyog a vér.

Leült és nézte ahogy csorog

S elgondolkozott...

Vajon miért ragadott kést,

És vágta fel ereit?

Lassan elkezdett szédülni

Már-már alig tudott ülni.

Ledőlt a székről kínjában

Forgott a világ minden irányban.

Körülötte már minden véres,

Könnyezett, s elszállt belőle az élet...

Suttogott valamit mielőtt elment:

Drágám, én téged nagyon szeretlek!

Könnyes a szemem,

Remeg az ajkam

Nem fájdalmat okozni,

Szeretni akartam...

Bocsáss meg nekem

Szépen kérlek...

Meghalok érted,

Nem érzed?

Eljön majd a nap, mikor tovább kell lépned

Mikor megsúgja szíved, nincs miért visszalépned

Minden egyértelmű lesz...

Bevillan egy kép...

Kit idáig szerettél, elhagyott már rég!

Így jártál...!!!

Ez ellen nincs mit tenni, tovább kell lépni

Mást kell szeretni!"

-XY-

Juhász Gyula : Az ő szerelmük

Mélázva meséli

Édesanyám,

Szomorú élete

Alkonyán,

Hogyan szerették

Egymást ők ketten

Szerelmük tavaszán,

Mikor én születtem...

Lobogó kandalló

Hasábja bug:

Múló az üdvösség,

A tavasz hazug,

De azt is tudom jól,

Megérezem,

Hogy szent volt, hogy nagy volt

Az a szerelem!

Hiszen a hajtása

Én vagyok,

Nagy szemeim lángja

Tőle ragyog!

Kivettem a részem

Télből, fagyból, árnyból,

De bennem örökké

E letűnt üdvösség

Szent tavasza lángol!

Zelk Zoltán - Én téged tudlak

Nem rejtőzhetsz el már előlem,

nem menekülhetsz. Fogva tartalak.

Rab vagy. S megalvadt bánatomban

már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem:

ha futni vágysz, én futni hagylak.

S milyen könnyű szívvel! hisz tudom már:

emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet...

bennem, köröttem rezgő részek.

De ha úgy akarom, belőlük.

felépíthetem az Egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat,

az utcát is a béna fákkal.

S a napszakot... Így kaplak vissza

tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejthetnél el már előlem? -

Megtanulta szemem az ívet,

amit karod hasít a légben,

ha magadra húzod az inget.

S a guruló víz-gyöngyök útját

has és comb közt, a test árkában,

amikor nyújtózkodva, lassan

felállsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre,

elloptam, íme, minden titkod.

Tudom félő, lágy harapásod

s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek

gőzét. Síró, kis lihegésed.

Megtanultalak én örökre,

nem rólad tudok már, de téged.

Én téged tudlak és úgy tudlak,

mint az isten, aki teremtett.

Rezgésből, árnyból és színekből

ujból és ujból megteremtlek.

"...Ha út nincs,egy ösvény is megteheti,

Légy csillag,ha nem vagy a NAP!

Nem az a fontos,hogy nagy avagy kicsi:

Légy Te a legderekabb!"

/Kiss Zsuzsa ford./

Bocs,hogy ide írtam!

Hiányzol

Hiányzol! - hallom, amint ajkad ezt suttogja,

Felébredek! Kezem a párnát markolja.

Szép álom volt, kár hogy messze jár,

Futnék utána, messze van és nem vár.

Hiányzol!- súgnám füledbe halkan,

Sírok, hisz üres mellettem a paplan.

Álom nem jön szememre, szívem fáj.

Mellettem ül az ágyon, a Bánat és a Magány!

Hiányzol!- ezt a szót szórja szét a szél,

Egy szerelmes szív mindig csak remél.

Remél, de most már minek?!

Lelked üres, szíved jéghideg!

Hiányzol! Egy szó! Betűk halmaza!

Nem érdekel semmi, várlak haza!

Szádra, csókodra, kezed érintésére vágyom,

Itt vagy! Nem is… Ez csak egy álom!

-(?)-

Légy velem

Légy velem, mint a hideg hűséges tél

És nem mint a forró, csábító nyár

Légy velem, mint az örök sarki jég

És nem mint a fény, mely este tovaszáll

Legyél velem, mint szürke, kis veréb

És nem mint a magas röptű gólya

Legyek veled, mint a fáradt őszi ég

És nem mint a tavasz kacér, csalfa égboltja.

-Máté László-

Heinrich Heine - Bánat

Tudod mi a bánat?

Várni valakit ki nem jön el többé.

Eljönni onnan, hol boldog voltál,

S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot,soha el nem érni,

Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet,

Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.

Szavakat idézni, mik lelekedre hulltak,

Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,

Mással látni meg őt és utána fordulni.

Kacagni hamis lemondással,

Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,

S imádkozni,

Hogy sose tudja meg

Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önnmagát,

De mást lát a két szemem,

Messze túl a könnyeken,

Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Tán büszkeségből azt felelném,

Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,

S a két szemed rám nevet.

Kacagva köszöntelek én is,

De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig.

Aztán, hogy elfordulok,

Fáradt szememhez nyúlok,

S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,

De rosszul itélsz,

Nem bántam meg

Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.

Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett

És csak az maradsz,

Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,

S én hagytam, hogy menj csak el.

Hiába lett volna minden,

Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,

De mögé, már senki sem néz.

Játszani a közönyös embert,

Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki

Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!

Egy pillanatra zavarba jönnék,

S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám halkan

Semmiség, csupán az életem.

S nem venné észre rajtam senki sem,

Hogy könnyes lett a szemem!

Dsida Jenő:

Egyedül maradtam

Szívem hallgat, mint a sír.

Ráfekszik az alkonyat.

Távol mozdony füttye sír,

sír egy távoli vonat.

Mit csináljak? Két szemem

álmatlan sötétbe néz.

Sírva mondom: Édesem!

S bénán visszahull a kéz.

Tárul, esd és visszahull:

édes, édes, édesem!

Lásd, a lámpás éjbe fúl

s itt maradtam rémesen,

árva-búsan, egyedül.

Mind sűrűbb az alkonyat,

rám a bánat csendje űl.

S búg egy távoli vonat...

SZERELMES DAL -Rainer Maria Rilke-

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen

a te lelkedhez? Mint emeljem innen

más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?

Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,

rég elveszett magányba, a sötétben,

hol elhagyottan néma-tompa csend ül

s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,

már egybefog veled s titkom kizengem,

a két iker húr egy hangot fuval.

Milyen hangszerre vonták szíveinket?

S milyen játékos tart kezébe minket?

Ó, égi dal.

Kosztolányi Dezső fordítása

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

(Ady Endre)

RILKE: A CSEND

---

Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -

hallod-e: zúg...

Ugye, a magányost, bármije rebben,

figyelik a dolgok: hogy mire jut?

Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,

zaj ez is, mire megközelít.

Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...

...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak - a selymes csendben

ott van a lenyomata; örökre látszik

a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,

a messzeség feszülő függönyén.

Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek

a csillagok.

Ajkamra illatok itala árad,

és távol angyalok karának

csuklói derengenek felém.

De akire gondolok:

Téged nem látlak.

Tandori Dezső fordítása