Székesfehérvári kismamák (beszélgetés)
Igen, nála szültem két hónapja. És igazából neki és a szülésznőmnek köszönhetem, hogy nem horrorként éltem meg a dolgot, mint a nagyobbik fiacskámnál, hanem életem legszebb élményeként. És ahogy a 9 hónapomat végig kísérte.. az sem volt semmi.. Borzasztó hálás vagyok Neki!:)
Én bírom, hogy ilyen fiatal, jókat szoktunk poénkodni, elég hamar kiismeri az embert, így tudta, hogy kezeljen. Ha esetleg probléma merült fel, nem adta be rögtön, hanem kivárta, hogy tényleg probléma-e a dolog egyáltalán. Na ez nagyon rébuszokban sikerült..
Amikor már túl voltam a kiírt napon, egy vasárnap mentünk uh-ra, és ha gond lett volna, befektetett volna, de mivel rendben voltam nem is említette. Majd a következő alkalommal meg mondta, hogy lassan a kórház lesz a következő lépés, de nem akarta előbb mondani, mert ismer, hogy agyalnék rajta. Aztán hála nem kellett befeküdnöm, viszont megindította és 3 és fél óra alatt túl is voltunk a dolgon..:)))
Szia!
Én Dr. Csetényi Zsoltot ajánlanám! Nekem Ő az orvosom, és a legjobbnak tartom.:)) A legeslegesnek..;)
Sziasztok!
Most csatlakoztam:) Nemrég költöztünk ide, tudnátok jó szülész-nőgyógyászt ajánlani? Most fél éves a kislányom (ő nem itt született), de tervezünk még több babust is. Az én szülésem sima volt, másfél óra az első fájástól - de nyolc hónapra jött és előtte egy hónapon keresztül nyitva volt a méhszáj és fájásaim voltak, infúzió, kórház... Szóval szakmailag nagyon megbízható dokit keresek, ha lehet, férfit. Köszönöm előre is:)
hát én a gyerekágyas osztálytól nem voltam elájulva, össz-vissz 1 igazán segítőkész csecsemőssel találkoztam, a többit hagyjuk... bár lehet pont én fogtam ki rossz műszakokat, nem tudom.:)
amúgy a szülészettel teljesen elégedett voltam, én már fél óra múlva a kezembe kaptam a kislányomat, közvetlen a születése után meg az Apukája kisérte mindenhová.
De az lett a vége. Előtte azért volt kemény 9 órám amit végigvajúdtam.:)
Remélem nekem is hasonlóan szép lesz előbb-utóbb a hegem, most még messze van az igazitól.
Egyébként Neked mit mondtak, hogy ilyen sok idő eltelt a császárod óta, mennyi az esélyed most a természetes szülésre? Nekem a dokim 50%-ot mondott, főleg hogy kb. 5 év múlva tervezünk csak a kistesót...
98-as bdp? olvastam.:)))
a hegem még piros, de azt mondta hogy szerinte nagyon szépen gyógyul. elvileg kb. fél év múlva fog elhalványodni.
:))))
Na ja neki csak egy rutin műtét...
A 6 (vagyis 8) hetes kontrollon is ott dicsérte magát, hogy milyen szépen középre és szimmetrikusan csinálta rám a vágást. Köszi, még jó.:DDD
;)))))
Máshonnan seeeem...ugyeeee;))))
Csetényi olyan könnyen dobálózik nekem a császárral, pedig olyan jó lenne elkerülni.. pláne ha így is úgy is végig vajúdok egy napot, mint Te...:(
Köszi!
Hát a vajúdóról onnan még tényleg nincs rossz élményem.:))))
Válaszolok én is, ok?:)
A vajúdóban össz-vissz 2 db ágy van + egy mosdó, ennyi...
Én például csak addig voltam ott, amíg letelt az éjszaka és ugye ez idő alatt semmi fájásom nem volt. Sztem mindenki megy a szülőszobára, akinél már jönnek a normális fájások, vagy akinek egy kis rásegítés kell erre, lásd én.:)
Hát kettőt és könnyebbet..:)) Elvileg már régen túl kellene rajta lennem.. de erről a baba másképpen vélekedik..
Vasárnap Csetényi csinál egy magzatvíz vizsgálatot, aztán majd kiderül, hogy mi lesz utána..
A vajúdó milyen volt? Nem volt rossz látni ott a kismamikat ahogy szenvednek??
Szia! Háát jó zsúfolt volt. Nem is gondoltam, hogy ennyire sok a kismama. 20 fölött voltunk sztem, volt amikor hátra kerültem és nem is hallottam a szülésznőt. amúgy szépen rendbe van rakva, bár nincsenek felkészülve az átlag napi 12 szülésre. Most is telt ház volt. De sokkal tisztább, és kultúráltabb mint régen. az osztályon meg a két folyosó tele volt, egy szabad ágy volt, de az örzőben már volt bennt egy császáros. Nem is tudtam, hogy mostmár éjjel nappal velünk lesz a baba. A szobában van a fürdetés is. Voltak édi babák. Aki akkor született, akkora haja volt! Csak néztem.
Az a legjobb, hogy minden szülőszoba fallal van már elválasztva, nem lehet hallani, mi van a másikkal.
Veled mi lesz? Nem szülsz még?
Szia! Az igaz...
11 körül menj, akkor már kicsit lazább. Én ma pl idegességemben berontottam a Csetényihez az uh-ba, hogy már mindenkit behívott az nst-s doki akikkel együtt voltam vizsgálaton.. és én nem akarok sorra kerülni. hála átment és elhozta a papírjaimat, így megúsztam a Berzsenyit is..
Milyen volt a szülőszoba???
További ajánlott fórumok:
- Írjátok meg negatív tapasztalataitokat a székesfehérvári szülészetről!
- Székesfehérvári és Székesfehérvár környéki anyukák beszégessünk!
- Ismeri valaki Dr Szakács Szilvia nőgyógyászt Székesfehérváron?
- Melyik szülésznőt ajánljátok Székesfehérváron?
- Jó nőgyógyászt keresek Székesfehérváron
- Tud valaki jó, és nem túl drága fogorvost Székesfehérváron, vagy Várpalotán?