Szakítás után... (beszélgetés)

Sziasztok!

Látom rég volt már hozzászólva a fórumhoz, de az én időm most jött el.

20 éves lány vagyok, másfél évet voltam együtt a párommal, akiért mindent megadtam volna. Az volt a helyzet nálunk, hogy szinte minden héten összekaptunk valami apróságon és abból lettek sértődések, de mindig kibékültünk és megbeszéltük, nagyon jó volt a kommunikáció köztünk. Sajnos azonban mint mindennek, ennek is vége lett egyszer, betelt nálam a pohár, amikor elkezdett kiabálni velem és elküldött a pibe. Megbeszéltük, hogy megyek majd a cuccaimért, de legszívesebben írnék neki, hogy hiányzik és hogy beszéljük meg, de az a baj, hogy mindig így békülünk ki, hogy én erősködöm, mert szerinte "jobbat érdemlek nála". A legjobban az bánt, hogy még így is ő rak ki, nem küzd értem. Pedig én egy nyugodt ember vagyok és jó társaság egy kapcsolatban is és megőrjít, hogy én vagyok kirakva. Az egyetlen dolog, amiben bízom, hogy pár nap után rájön, hogy nem tud nélkülem élni, bár állítása szerint nem szerelmes belém, csupán szeret. Nekem is ő és neki is én voltam az első, szerelemben és ágyban egyaránt, mert ő idősebb és azt mondta, hogy nem volt képes egy kapcsolatra, közelségre, és most sem az. Viszont mikor jól voltunk, az fenséges volt, nagyon éreztette velem, hogy szeret és ezért nem is értem, hogy neki miért nem éri meg néha egy kicsi rossz a jó tengerében.

Nagyon nehéz, mert zárkózott vagyok, nincsenek barátaim, tehát az összes szociális életem is vele volt összefüggésbe hozható. Nincs kihez fordulnom, nincs aki megvígasztal.

Csak ki akartam írni magamból és jólesett :)

Hogy lehet túltenni magunkat egy szakításon?

:/ Hát sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Egyet tehetsz, tanulsz belőle, jó sokat!

Ezek alapján azt gondolom, hogy ez a pasi egyáltalán nem gondolta komolyan, soha a ti kapcsolatotokat. Ezeket pedig észre kell venni, el kell fogadni, és ennek megfelelően cselekedni. Nem szabad hagyni, hogy ideáig fajuljanak a dolgok. Pláne gyerekkel tervezni ilyen esetben; egy gyerek nem játék, nagyon komoly felelősség. Ez most a Te nyakadba szakadt úgy, hogy nem számoltál ezzel a következménnyel, ami úgy tűnik sajnos borítékolható volt.

Ez egy nagyon nehéz döntés, itt most Neked kell mérlegelned, hogy felneveled egyedül. Vagy találsz hozzá társat vagy nem, vagy lesz benne más segítséged vagy nem. Vagy nem tartod meg a babát, ekkor viszont az abortusz terheivel kell szembenézned. Esetleg még mindig megpróbálhatsz egy kis idő után beszélni a férjeddel, mert hát mégiscsak a férjed... és ha esetleg Ő is partner ebben, akkor a házzasságot helyre lehet hozni.

Sok sikert kívánok hozzá! :)

Azok alapján, amiket leírtál nem is értem, hogy hogyan tervezhettetek közös babát?

Persze gondolom (remélem) erre azóta Te is rájöttél...

Nem tudom mennyire biztos már a várandósságod, de azért mindenképpen érdemes lenne megkérdezni a Férjedete, hogy akkor mi is volt ez?... Az bizonyára sokat segítene.

A "legjobb", ami történhet, hogy valamiféle apa-pánik tört rá...

Reggel elszalad tesztért, este meg betelik a pohár...

Háttttt ...

Hihetetlen.

Kedves Fórumozók!

Elérkezett az életemben az a pillanat, amitől nagyon féltem. A párom kiadta az utam kb 2 hónapja.

7 évig voltunk együtt, és erre a hétvégére foglaltam szállást, hogy eljegyezhessem. Sajnos ezt nem tudtuk megélni együtt. Előtte való hetekbe még az összeköltözésünket tervezgettük, erre kirakott olyan indokkal ,hogy megváltoztak az érzései, "jó volt ,de elég volt". Másik ember nincs a dologban. Sokat próbálkoztam, hogy helyre hozzuk, mondjunk fel költözzünk el, de hajthatatlan. Tény ,hogy az utóbbi időkben több gondunk volt, de hangosan sose veszekedtünk. A szülei nagyon megnehezítették az életünket, folyamatos lelki terrorba tartva a páromat, mert ha nem engedelmeskedett nem szólt hozzájuk. Szerintem kevés ilyen türelmes ember tűrte volna eddig, de az utóbbi időkben betelt nálam is a pohár. Nagyon fáj, hogy nem beszélt róla, és nem is akarja megoldani ezt. A hét év alatt sok dolgot meg tudtunk oldani, és nem hittem, hogy egyszer így lesz vége. Mindig tudunk miről beszélgetni, nagy harmóniában éltünk együtt, fontos volt nekem, mindig ő volt az első. Már a fájdalmaim enyhültek, de szinte egész nap rá gondolok. Borzasztóan hiányzik. Elkezdtem sportolni, próbálom azokat a dolgokat megvalósítani az életemben amikre eddig nem volt alkalmam. Eléggé lelkis ember vagyok, sokat rágódok a problémákon. Mit gondoltok mennyi idő lesz mire újra talpra tudok állni? Hullámvölgyekben élek, egyszer fent egyszer lent. Hasonló helyzetben ti hogyan vészeltétek át az időszakot? Annyira félek, hogy nem találok még egy ilyen embert akivel ilyen harmóniában tudunk együtt élni. Nyár végén voltunk együtt Miskolctapolcán. Egy álom volt, és ő is így gondolta. Egymásra itthon kevés időt tudtunk fordítani, mert sose tudtunk kettesben lenni. Örülnék pár bíztató szónak, vagy valakinek akivel meg tudom beszélni, külső szemlélőként. Szerencsére a családom, barátaim sokat segítenek.

Férfi/22

azta... hát akkor kitartást Neked, nem lehet egyszerű

megkérdezhetem hány éves vagy?

Huh!! Az 5 éves kapcsolatomnak azért kellett, hogy vége legyen,mert a szerelmem-mert tényleg az volt-nem tudott (mellettem) dönteni.

Közben pedig képbe került a másik fiú,aki majdnem egy évet várt rám,aztán amikor összejöttünk egy hónap után egyik napról a másikra átfordult, hogy ő elbizonytalanodott,és sok más gondja van,és most nem megy neki a kapcsolat. Lassan 2 hónapja nem hallottam felőle.

"szinkronban fáj mindkettő" .. ezt nagyon eltaláltad...

már becsődölt? vagy "csak" érzed h rossz vége lesz?

miért lett vége az 5éves kapcsolatodnak?

Valami hasonló sztoriban vagyok én is.

A nyáron zártam le egy 5 éves kapcsolatot, aztán a következő is -úgy néz ki- becsődölt.

És szinkronban fáj mindkettő.Hülye érzés, de így van.

sziasztok, én is csatlakoznék...

az elmúlt fél évben 2 szakításon vagyok túl.. egyik egy négy éves kapcsolat volt.. a maásik egy nyári 2,5 hónap..de nagyon megvisel még mindig... pedig már egy hónapja véget ért... mi találkozunk még mert jóban maradtunk.. de tényleg nem könnyíti meg a dolgot, de ha nem látnám az még rosszabb lenne :(

Szia!

Együtt érzek veled! Én azt a tanácsot kaptam, hogy regizzek egy társkeresőre. Fals adatokkal meg is tettem, 5 óra alatt több mint 100 üzenetet kaptam. Volt köztük egyszerű bunkó is és érdekes vagy értékes ember is bőven. Aki intelligensnek látszott, annak megírtam, hogy szakítás utáni dacból vagyok az oldalon és csak felejteni akarok, nem ismerkedni. Most van egy idősebb pasi akivel tudok beszélgetni és nevetni, és még egy 24 éves fiú is, aki oda van meg vissza, hogy nő is él a Földön, mint én. Az önbecsülésem helyre rázódott, tudok nevetni. Nem, párkapcsoalt nem kell, én még gyászolok és egyben reménykedem is, de már nem sírok egész nap.

Sziasztok!

Látom, mostanában nem nagyon volt aktív a fórum, de teszek egy próbát, hátha.

A helyzetem a következő, 1 hete szakított velem a barátom 3 év után.

Nagyon nehezen viselem, sőt konkrétan elviselhetetlen a fájdalom, az űr és a magány.

1 hónapja elém állt, hogy vége, ki akarja próbálni mással. Akkor kikönyörögtem még 1 hónapot, hogy próbáljuk meg, hátha tudom, hogy valami nincsen rendben, akkor tudok változtatni. Aztán nagyon jól éreztük magunkat egymással (legalábbis én így éreztem) és mondtuk, jó, legyen bizonytalan idő.

Pontosan 1 hete együtt ébredtünk. Pontosan 1 hete még visszaírt az sms-re, hogy ő is szeret. Pontosan 1 hete vártam haza, majd jött egy fscebook üzenet, hogy ki akarja próbálni mással.

Véleményem szerint ez azért elég kegyetlen így....

Azóta szorongok, vele kelek, vele fekszem, még álmodni is vele álmodok.

Annyit nem bírok ki, hogy ne hívjam fel, ez a mai feladat, hátha sikerül.

Igazából nem tudom mit szeretnék, tanácsot, támogatást, és hitet, hogy jobb lesz, mert egyelőre úgy érzem, sosem találok olyan jó férfit, mint amilyen ő volt.... :'(