Szakítás, újrakezdés (beszélgetős fórum)

Ő nem akar velem beszélni. MIndent megtesz, hogy kerülje a beszélgetést, és azt gondolom, hogy ez azért van, mert tudja, hogy hazugságokra építette az álláspontját. Ebben sajnos rengeteget "segítettek" neki a barinők, ill. az egyik nővére, aki mindig is utált engem, ráadásul ő nyomta el gyermekkoruktól a társamat, elsősorban miatt lett önbizalomhiányos, kishitű.

Szóval - egyelőre legalábbis - a személyes találkozás nem megoldható, hacsak nem akkor, amikor elmegyek az albérletbe a maradék dolgaimért. De az amolyan kényszerű találkozó.

Próbálok neki üzenni messengeren, kb egy-kéthetente, hogy ne érezze tolakodásnak. A névnapjára írt üzenetemet megköszönte, de az azt követőre nem válaszolt. Talán meg sem nézte, csak olvasottnak jelölte.

Az tartja még egy kicsit a lelket bennem, hogy ha végleg meg akarná szakítani a kapcsolatot, letiltana, és törölne az ismerősei közül - ahogy ez egy évvel ezelőtti szakításkor tette. Persze lehet, hogy most azért nem töröl/tilt le, mert most biztosabb magában, és nem gondolja, hogy írhatok olyat, amivel befolyásolhatom. De csak találgatok...

Valahogy próbálj meg egy találkozót össze hozni vele. Hivd meg vacsorára valahová, és beszéljétek meg a közöttetek lévő problémát.

Szerintem ezen már csak egy őszinte beszélgetés segithet, ha segít. Azért sok sikert kívánok neked!

Mit tegyek, hogyan győzzem meg, hódítsam meg újra?

Ez a kérdés.

Ezt értem. Az én megfejtésem valahol ott van, hogy ezt az egészen szélsőséges állapotot, amiben most Ő van, kellene kizökkenteni. Mert amikor arról kérdeztem, hogy mi a sok a rovásomon, nagyjából 10 dolgot tudott felsoroni az elmúlt bő 20 évből, amiknek a nagyja egészen bagatell dolog. Pl. hogy egyszer megkért, hogy menjek el húsboltba, de elfelejtettem és csak másnap mentem el, ráadásul nem is volt fontos, vagy sürgős. Vagy hogy egyszer régen, úgy 15 éve nem fűtöttem be időben otthon. Ezek alapján most azt mondja, hogy sosem törődtem vele. A száz és száz ellenpéldát pedig elfelejti.

Azt gondolom, hogy az emberek többsége boldog volna, ha 20 év alatt ilyen és ennyi bántásban részesült volna.

A kérdés:

Én szeretem, és tudom, hogy ha leküzdjük a bizalmatlanságot, nagyon jó kapcsolatunk lehet, amilyen volt is. Mit tegyek, hogyan győzzem meg, hódítsam meg újra?

Csak még annyi: amikor tavaly újrakezdtük, én minden telefonomhoz, e-mail-emhez, facebookhoz megadtam a hozzáférést, hogy bizonyítsam, nincs titkolnivalóm. De ezt ő arra használta, hogy 10 évvel ezelőtti posztokkal, like-okkal kapcsolatban tett fel kérdéseket, és ezeket, mint bizonyítékokat tárolt el. Teljesen ártalmatlan szituációkat képzelt gyanúsnak, telefonszámokat hívogatott fel, amiket gyanúsnak gondolt, kérdőre vont, hogy miért beszéltem egy munkatársammal 9 percet, stb.

És hiába igazoltam, hogy csak munkatársaim, és senkihez semmi közöm...

Belerokkanok a fájdalomba, hogy az az ember, aki egy szmélyen volt a családom, a legjobb barátom, a nagybetűs TÁRSAM, most egy utolsó, undorító féregnek tart. Nem tudom elhinni, hogy ez történik, és hogy ezt ő komolyan gondolja. Abban reménykedek, hogy kell legyen egy pillanat, egy esemény, ami kizökkenti abból a rémálomból, amibe ő ringatta magát. De sajnos a nyomorult életű barátnők nagyon harcosan támogatják őt a gondolataiban. Szinte kivétel nélkül férfigyűlölő, az elb.szott életükért mindig a férfiakat okoló, felelősséget vállalni nem akaró hölgyek ezek. Talán egy közülük, aki kivétel, de ő is ellenem beszél.

Úgy tűnik, hogy a párkapcsolatom végső soron arra megy rá, hogy a barátnők jobban tudják befolyásolni a jól hangzó hazugságokkal, mint én az igazsággal.

Én is azt kerestem. A fórum címe szerint csak beszélgetni szeretne.

Sok szépet nem tudnék mondani neki, inkább nem is szólok.

Bár eléggé meseszerű, ha akarom hiszem, ha akarom nem...

Folyt.:

Elvittem a 60 éveset is, meg a 30 éveset is, tök mindegy, hiszen a beosztottaim, úgy is tekintettem rájuk. Az egy félrelépésemet leszámítva mindig is hűséges voltam, sem előtte, sem utána nem léptem félre, de még csak nem is flörtöltem. De ezt Ő nem hitte el, és megszállottként kereste a nem létező bizonyítékokat, talán ma is a telefonján tárolja őket és emlékezteti magát, hogy mekkora szemét vagyok. Még azt is elhitte, hogy jelentkeztem pornószínésznek, mert barom haverom küldött egy e-mailt ezzel a címmel: "Gratulálunk a sikeres felvételihez a pornószínész akadémiára"... Pedig nem tettem semmi rosszat. Minden, számára gyanús dolgot meg beszéltünk, amit csak lehetett, bizonyítottam, hogy semmi alapja.

De ő elhagyott, ráadásul úgy, hogy én jöttem el az albérletből, amit az én fizetésemből tartottunk fenn, a félretett pénzünket eltette – bár adott volna valamennyit albérletre, de azt meg én utasítottam vissza. Komolyan azt mondja, hogy mindenért, ami az életében rossz, azért én vagyok a felelős, hogy mindent, amink van/volt, ő egyedül ért el, és nem akar velem szóba állni 2 hónapja. Közben én leküzdöttem a mentális problémám utolsó fejezetét is, rendben vagyok, csak abba pusztulok bele, hogy hiányzik.

Én szeretem, és tudom, hogy ha leküzdjük a bizalmatlanságot, nagyon jó kapcsolatunk lehet, amilyen volt is. Mit tegyek, hogyan győzzem meg, hódítsam meg újra?

Áprilisban lennénk 21 éve együtt...

Sziasztok!

Jani vagyok, a TÁRSAM Hajni

2002-ben jöttünk össze, pár hét után már együtt éltünk. Mélyszegénységből indultunk, neki érzelemszegény, nekem inkább túlfűtött és zavaros, rettentő problémás családi háttér jutott.

Sajnos nálunk éltünk le majdnem 14 évet, ami nem adott jó hátteret a kapcsolatunknak. De kitartottunk. Sajnos én mellette éltem meg a "felhőtlen" gyermekkoromat, amit édesanyám betegsége miatt nem tudtam megélni, amikor kellett volna. Nem viselkedtem felnőttként a társam mellett, keveset dolgoztam, a számítógépes játékokban leltem menedéket a felnőtt élet gondjai elől. Ennek egyenes ági következménye volt, hogy 2009-ben, amikor Ő - hogy több pénzünk legyen - a Balatonon dolgozott, megkörnyékezte egy "igazi férfi", és Ő engedett a csábításnak. Ez utólag derült ki, kb. 5 évvel később. Hogy fel tudjam dolgozni, pszichológushoz jártam, és felismertem a felelősségem a helyzetben, ez indított el a felnőtté válás útján.

De ettől még nem lett egy csapásra minden jó. Egyfajta személyiségzavar miatt továbbra sem tudtam sokáig megmaradni egy munkahelyen, majdnem mindent korán feladtam, és az sem könnyítette meg a helyzetem, hogy 10 év alatt 4 komoly térdműtétem is volt, ezek miatt kb. 2 év kiesett az életemből.

2011-ben úgy döntöttünk, hogy változtatunk: Ő németül tanult, hogy házi betegápoló legyen, ésn pedig felvételiztem egy egyetemre, de sajnos a szak, amit kinéztem, csak nappali tagozaton indult. 2012 szeptemberében én egyetemre, Ő pedig Németországba indult. 5 év nagyjából így telt, ezalatt ő volt a családfenntartó egy személyben. Ezután már folyamatosan dolgoztam én is, Ő Németország helyett Ausztriában kezdett dolgozni - több pénz, rövidebb, kéthetes váltások.

Ekkortól anyagi értelemben jól éltünk, viszont a kapcsolatunk ellaposodott. Nem törődött velem, én meg amúgy is önbizalomhiánnyal küzdöttem, és amikor egy nő elkezdett "rám hajtani", elkövettem életem legnagyobb hibáját. Fél éves viszony, majd újabb fél évnyi szenvedés, mire meg tudtam szabadulni tőle. Közben mély depresszióba zuhantam a tetteim súlya alatt, ezt is nehezen gyűrtem le, de gyógyszerekkel és terápiával sikerült. Aztán elhagytam a gyógyszereket is. Ez a viszony kiderült, de a Társam kitartott mellettem. A depresszióm alatt tettem olyan dolgokat, amiket utólag szegyellek. A facebookon posztokat hagytam olyan üzenettel, ami "annak" a nőnek szóltak, pl. hogy aggódok a koronavírusban szenvedőkért, mikor megtudtam, hogy kórházba került. Vagy hogy boldog nőnapot a lányoknak, anyukáéknak és a NAGYMAMÁKNAK - merthogy 47 vagy 48 évesen nagymami lett. Ezt valószínűleg csak mi, érintettek értettük, de ezeket Ő megalázónak érezte. Azt hiszem teljes joggal...

Közben munkahelyet váltottam, egyre jobban éltünk, a gondok ellenére fejlődtünk egyénileg és párként is. Egyre több időt tültöttünk együtt, megengedhettünk olyan programokat, hobbikat amiket korábban nem, hosszú rábeszélés után végre Ő is nyitott a világ felé, talált új és régi barátnőket, csajos programokat, végre megértette, hogy a kapcsolatunknak csak jót tesz, ha ad magának "énidőt" is.

Aztán lett egy új munkahelyem, középvezető lettem, és rettentő büszke magamra. Ekkor szembe jött egy csinos, jóval fiatalabb nő, aki egyértelműen vonzódott hozzám, és ez nekem - mivel továbbra is alacsony volt az önbecsülésem, önbizalmam - nagyon jólesett, és elkezdtünk beszélgetni, megittunk pár kávét, és beszéltünk párszor telefonon. Na és cseteltünk messengeren...

Ezek a beszélgetések leginkább üres frázisokról szóltak, mert a külsőt érintő tetszésen kívül semmilyen kapcsolódási pont nem volt közöttünk, de amikor éreztem, hogy a lány nem csak beszélgetni akar, világossá tettem számára, hogy szeretem a társam, és nem megyek bele semmilyen ostobaságba.

A cseteléseinkben volt két olyan epizód, amit titkolnom kellett: egyszer, amikor leírtuk, hogy tetszünk egymásnak, a másik egy szexuális utalás volt az ő részéről. Ennyi történt, nem több.

Amire ez kiderült - mert talákoztunk 3-asban és a társam azonnal érezte, hogy "valami van" - már nemigen beszéltünk, mert nem volt miről. Ő szexpartnert akart, nekem meg elég volt, hogy "udvarol nekem".

De a térsan óriási balhét csapott, én nem mutattam meg neki az üzeneteinket, bár nagyvonalakban elmondtam a tartalmukat, erre ő elhagyott. Ennek egy éve.

3 hónapig finoman, nem tolakodóan udvaroltam neki, mire egyszer csak írt, hogy találkozzunk.

Újrakezdtük, Ő lassan odaköltözött hozzám, albérletbe. Szuper volt minden, működött a kapcsolatunk minden téren.

A bizalmat leszámítva. Először csak megjegyezte, hogy megnéztem egy nőt. Igaz, ránéztem, de nem bámultam. Aztán szóvá tette, hogy miért kommenteltem egy beosztottaimmal (csak női dolgozóim vannak...) közös fotó alá, valami olyat, ami szerinte az egyik lány szépségére utalt. Holott csak poén volt, amolyan belső, céges dolog. Aztán az is zavarta, hogy a beosztottaimnak segítettem, pl. elvittem őket kórházba, amikor egyébként is arra volt dolgom.