Óvodai nyári szünet. Van erre valami jogszabály? (tudásbázis)
Nagyon meggondolatlan kijelentéseket tettél, írtál! Minek szülte meg az ember, ha nyári szünetben is oviba megy? Szerinted aki megteheti, hogy otthon legyen vele, az viszi? Nem is engedik az óvodában a nem dolgozó szülő gyermekét nyári szünidő alatt bevinni!!!
A másik, szerinted olyan országban élünk, ahol megtehetik, hogy nyáron kivegyenek a dolgozó szülők akér több hét, vagy hónap szabadságot is?
Amikor még a nagyszülők nyugdíj mellett is dolgozni kényszerülnek?
Nekem van iskolás, Ő napközis táborban van kemény pénzekért, van ovis aki oviban van és van egy bölcsis korú is. Egyedül maradtam a 3 kicsi gyermekemmel, jelen pillanatban minden forinra szükségünk van!
De, például vagyok olyan szerencsés, hogy nem minden nap kell munkába mennem, így olyankor itthon van az összes! Beszólok reggel, hogy nem viszem és kész. Ezt évközben is megteszem, sokszor ebéd után is elhozom.
A legkisebbre pedig vigyáz egy ismerősöm, no nem ingyen, azért is fizetek.
De ha nem lennék olyan szerencsés, hogy ilyen munkahelyem lenne, mint ami van, akkor nem tudnám ezt megoldani!
És gondolom ezzel rengeteg szülő így van!
Nagyon meggondolatlan kijelentéseket tettél, írtál! Minek szülte meg az ember, ha nyári szünetben is oviba megy? Szerinted aki megteheti, hogy otthon legyen vele, az viszi? Nem is engedik az óvodában a nem dolgozó szülő gyermekét nyári szünidő alatt bevinni!!!
A másik, szerinted olyan országban élünk, ahol megtehetik, hogy nyáron kivegyenek a dolgozó szülők akér több hét, vagy hónap szabadságot is?
Amikor még a nagyszülők nyugdíj mellett is dolgozni kényszerülnek?
Nekem van iskolás, Ő napközis táborban van kemény pénzekért, van ovis aki oviban van és van egy bölcsis korú is. Egyedül maradtam a 3 kicsi gyermekemmel, jelen pillanatban minden forinra szükségünk van!
De, például vagyok olyan szerencsés, hogy nem minden nap kell munkába mennem, így olyankor itthon van az összes! Beszólok reggel, hogy nem viszem és kész. Ezt évközben is megteszem, sokszor ebéd után is elhozom.
A legkisebbre pedig vigyáz egy ismerősöm, no nem ingyen, azért is fizetek.
De ha nem lennék olyan szerencsés, hogy ilyen munkahelyem lenne, mint ami van, akkor nem tudnám ezt megoldani!
És gondolom ezzel rengeteg szülő így van!
Kemény vagy.
Nemigen van olyan munkakör (a pedagóguson kívül) ,ahol 5 hét egybefüggő szabadság van.
Adj hálát a Jóistennek,hogy Te otthon maradhattál a gyermekeddel, s a férjed megteremti ennek hátterét. Nem mindenkinek adatik ez meg.
Én sajnálom a azokat a gyerekeket, akik a nyári szünetet is az oviban töltik.
ha annyira nem megoldható az elhelyezés, akkor minek szülte meg?!
lehet itt szélsőségeket írni, de a gyereknek is kijár a vakáció! Az meg baromság (már elnézést), hogy "azért viszem, mert ott vannak a barátai is"-nos, a játszótéren is tuti akadna egy barát, vagy a strandon. De ha ennyire az óvónőket akarjuk bántani: lesznek még ezek a gyerekek iskolásak is! Akkor mi lesz veletek kedves szülők?! Ott sem jár nekik nyári szünet? akkor majd a tanárokat fogjátok szidni?! Tudjátok mennyit keres egy pedagógus?!Sz.rt se, és mit kap?! Csak az ócsárlást!
Sok szülő meg inkább netezik, meg panaszkodok itt napközben is, mikor éppen lehetne a gyerekével is!
De szegényt inkább leadja ügyeletbe!!!
Majd kapom az ívet gondolom, de nem érdekel, mert baromira elegem van ebből, hogy mindenért az óvónőket szidjuk!!!
És mielőtt kérdeznétek:igen voltam én is az, de pont az ilyen kedves szülői hozzáállás miatt hagytam ott, és inkább itthon vagyok a saját gyerekemmel.
Nem tőlem kérdezted,de azért leírom, hogy pl. a mi családunkban miért nincs 40 nap szabadság NYÁRON(!), meg úgy egész évben.
Nekem van két hetem, amit a gyerekkel fogok eltölteni, miközben a férjem dolgozik. Közös program nuku. A gyereknek marad három hét a bölcsis leállásból. Egy hetet egy rokon bevállalt. Marad két hét. Azt meg a jobb kezére félig béna Anyukám fogja végigvinni. Reménykedem hogy jó idő lesz, és kint tudnak lenni az udvaron. 3,5 éves fiú, nem ül le órákig rajzolgatni... És mivel negyedéves áfa bevallás lesz, ezért valószínűleg túlórázok is majd a jövő héttől. NAV várja a bevallásokat meg a befizetéseket, nem mondhatom azt, hogy nem csináltam meg, mert nekem leáll a bölcsi.
A férjem akkor kap pénzt, ha dolgozik. Nem dolgozik, nincs pénz. Szabi iszonyú drága lenne, így egész évben egy-két napot(!) hagy ki a munkahelyén. Már egy közös hétnek is örülnék! A méhekhez meg menni kell, amikor nem megy a főállásában dolgozni.
A bölcsibe az egyik gondozónő megkérdezte tegnap kedvesen, hogy augusztusban még beviszem-e a gyereket. Mondtam, hogy igen. Augusztusban két hetet még jár ovi előtt. A válasz az volt, hogy sokan megoldják. Na ja, ahol Anyuka otthon vakargatja vagy van teljesen hadra fogható rokon(ok), ott meg lehet oldani. Nekem ez az öt hét is fejfájást okoz.
És hidd el, akik dolgoznak a gyerekük mellett, azok is szeretnének nem csak egész nyáron, hanem többet is a gyerekükkel tölteni. De kenyeret nem adnak a boltba, ha felmutatom a gyereket.
Én óvónőként senkit nem kérek arra, hogy ne hozza oviba gyermekét. Én tanítottam sok gyereket év közben enni, poharat fogni, beszélni, feneket törölni, orrot fújni. A családban miért nem tanulta meg? Nem tudom. Sok gyerek nyitásra jön (előbb megyünk nyitni, de már várnak az épület előtt) és zárásig van (azért csúszik anyuka egy kicsit a bevásárló szatyorral). Ezeket a gyerekeket ki neveli? Én, vagyis intézményes nevelésben részesül csak.
Majd pár év múlva halljuk milyen problémás gyerek lett az, aki otthon nem kellett.
Én a magam részéről jól neveltem a gyerekem, kellett itthon, sőt ha elmegy nyaralni hiányzik nagyon még most is, pedig már egyetemista.
Nagyon keveset keresek, nyaralni nem tudok, akár elhiszik, akár nem, amióta dolgozom (25 éve)soha nem voltam. De: boldog vagyok, mert azt teszem egész évben amit szeretek,van egy jól nevelt értelmes gyerekem, most pedig elmegyek szabadságra, nincs délutáni program, szombati ovis program, kedvemre süthetek a családomnak. (összesen csak 46 napra-------ezt az adagot oszthatom be egész évben!!!!!) Kedves Szülők! Önök pedig vigyék, nyugodtan vigyék továbbra is oviba gyermeküket, hisz nagyon szereti a közösséget és egyébként Önök dolgoznak, vagy a kicsivel vannak otthon. Azért most megosztanék egy valós története: anyuka, miután megszülte második gyermekét, megkérte a védőnőt, ajánljon neki könyvet, amiből megtudja, hogy kell 2 gyereket nevelni. (ez komoly)
Még azért nagy tisztelettel kérdezem Öntől kedves Anyuka, Panna0128: Csak azért is viszi oviba a szegény gyerekét? Önnek és apukának nincs 40 nap szabadsága? Miért nincs? Ön hányszor mos a munkahelyén fogat? Most 5 hét vagy 2 hónap az ovibezárás?
Köszönöm, ha válaszol, és kitartást a nyár hamar elmúlik sajnos, és gyermeke hamar kinövi az ovit is hamar iskolás lesz.
A bölcsi is bezár, idéntől...
Jövő nyáron igaz "csak" öt hétre, de meg kell oldanom majd a 3,5 éves gyerekem napközbeni felügyeletét. Anyukám idős, beteg, igaz hogy egy köpésre lakik. Anyósom idős,beteg, 250 km-re lakik :-((. Férjem dolgozik főállásban, plusz a méheknél nyáron nagyüzem van :-(. Nekem két hét szabim van nyáron, osszam be...
Na igen. A pedagógusok hozzáállását nyilván nem tudom megítélni anélkül, hogy ismerném a körülményeket és az előzményeket, én a papíron, a szakmai szemmel és az etikai normáknak megfelelően elfogadott számvetést írtam le.
Nálatok nagy baj lehet, ugyanis nagycsoportban meg főleg kötelező részt venni a foglalkozásokon, hiszen máskülönben hogyan lehet felkészíteni a gyereket a feladatokkal teli komoly iskolára???
A fórumindítónak: természetesen nagy különbségek vannak a kérés és az utasítás között, nagyon nagyok! A lenéző hangnemmel szemben én is felvenném a helyedben a "csakazértis, csakazértse" stílust. Ahogy írtad is: a körítéstől is sok minden függ, de ha az embernek parancsolnak, utasítják, ha az embert nem kezelik egyenrangú partnerként, ott már nagy bajok vannak. Vidd csak nyáron nyugodtan, ha úgy gondolod, nem tehetik meg, hogy nem fogadják!
Szia!
én a kicsivel itthon vagyok, és természetes, hogy nem csak a 4 hetes kiírt nyári szünetben lesz itthon a nagy, de nagyon szereti az ovit, az ottani társait, így inkább beviszem június végéig!
(nálunk Augusztusban van szünet)
Sokan állást keresnek, és persze nem tart az egész nap, de az ovi sem átjáró ház!
Általános szokás az ovikban, mikor már véget érnek a fogalakozások és már tulajdonképpen csak felügyeletet látnak el, megkérik az otthonlévő szülőket, hogy már ne hozzák oviba a gyerekeiket.
Az óvónők, dajkák szabadságon vannak - tul.képpen nem dolgoznak teljes kapacitással. Akik dolgoznak természetesen mehet a gyerekük. Viszont nem értem, hogy ha valaki otthon van, miért nem fontos neki, hogy a gyereke vele legyen.
Szia Erika!
Igen én vagyok!!! :) :) :)
Pedig sajnos tapasztalható, hogy egyik-másik óvónő nem a pályára való sajnos, mégis nagyon nehéz őket eltávolítani az állásukból. :-(
pedig nagyon sok jó óvónő van állás nélkül, s örömmel menne helyette...
Eleve ez a hozzállás, hogy kedves anyuka ne hozza már a gyereket!?? :-O
a mi ovinkban el se tudok ilyet képzelni :-o
(én is itthon vagyok a nyár nagy részében, de ha a fiam úgy gondolja, igenis be szokott menni egy fél napra, és még sosem szóltak érte. Egész napra nem vinném nyáron, a társaságból egy fél nap is elég neki olykor :-))
Tényleg muszáj minden nap és egész napra??
gondolom állásinterjú nem minden nap van és nem is egész napos elfoglaltság, legyen a gyerekednek is nyári szünete azért! :-)
nem félsz attól, hogy a gyerekeden csattan ez majd? (mármint az óvónők nemtetszése)
kijelentettem, hogy nem cserélnék velük...
"Főleg úgy, hogy tényleges fejlesztés nincs is a nyáron."
tehát többet lehet játszani...
bár a mi ovinkban az a szokás, hogy semmi sem kötelező. a feladatok elkészítése sem!!! így várják el, hogy az iskolában nyugton maradjon és figyeljen és dolgozzon...kíváncsi leszek.. a nagyobbik gyerekem még nem " ebben " nevelkedett. viszont a kicsi sosem szeretett rajzolni, nem is vesz részt a feladatlapoknál. szeptemberben lesz nagycsoportos, hát lesznek problémák.
Köszönöm mindenki hozzászólását.
A mi ovodánkba összesen 40 gyerek jár, 4 óvónővel, És februárban költöztek be a gyerekek , ez egy vadonatúj ovi, tehát felújítás nincs.
Ami dühített az az volt hogy ők kijelentették, hogy nem vihetem.ha megkérdtek volna, hogy ha tudom ne vigyem a gyereket, hogy kevesebbre kelljen figyelniük, akkor lehet másképp állok a dologhoz.
Nem ők, ezt határozottan kijelentették, miután egy MÁSIK anyukától halottam.
Ezek után, mivel a lányom szeret oviba járni, igenis fogom vinni, akár tetszik nekik akár nem.
Senki nem sír.
Ki lehet próbálni, milyen (akár 6 órában is) 30 darab (akik közül akár pár is hiperaktív, figyelemzavaros, vagy más zavarral küzdő ) gyerekkel érdemben foglalkozni - értem ez alatt a testi, a lelki és az érzelmi fejlesztést is. (Csak zárójelben: a 6 óra ténylegesen nem annyi)
Más részről a pedagógusok alapszabadsága 46 nap. Ezt kötelező kiadni, természetesen zömmel nyáron.
Mivel ez 2 hónapnyi szabadság, ha összeadjuk, kiderül, hogy láncban nem tudnak egymás után szabadságra menni, mert akkor elvileg nyáron csak 2 pedagógusnak tudnák kiadni a szabadságait. Tehát egyszerre többen mennek el, ezért kérik meg a szülőket arra, hogy aki csak teheti, tartsa otthon a gyerekét, hiszen ha mondjuk 2 délelőttös és 2 délutános pedagógusra maradnak 45-en, az eléggé nagy kavarodás lenne...
Arról nem is beszélve, hogy a tényleges zárás alatt van az óvoda teljes nagytakarítása, ezért is vannak összevonva a csoportok - adott esetben egy másik óvodába. Szóval ez nem "gáz", hanem a kényszerűség. Feltételezem, hogy te sem örülnél, ha a gyerekedre a nyáron balesetveszélyes körülmények között vigyáznának.
Ugye senki nem várja el, hogy az év 365 napjában csak a saját óvónője foglalkozhat a gyerekével??? Ez nonszensz... Főleg úgy, hogy tényleges fejlesztés nincs is a nyáron. Miért is "gáz", hogy más gyerekekkel, más felnőttekkel, más körülményekkel ismerkedik? Fejleszti a szocializációs készségét...
Szerintem ez minden gyereknek csak előnyére válik.
Az alapkérdésre visszatérve: jogszabály nincs a nyári szünetre vonatkozóan, csak annyi, hogy az ügyeletet minden településnek biztosítania kell - általában úgy, hogy másik óvodába járnak ez idő alatt a gyerekek, utána meg a ti óvodátok "visszavigyáz" a másik ovi gyerekeire. Nem kell ettől megijedni.
Egyébként ha te azt mondod, hogy mondjuk idénymunkát vállaltál, az ellen nem fognak semmit tenni, nem fog senki nyomozgatni, (munkáltatói igazolást meg nincs joga az óvodának kérni, csak a beiratkozáshoz!) és gond nélkül járhat a gyerek nyáron is az óvodába.
szörnyű ez az ovis téma....
nálunk május ELEJÉN volt az évzáró!!! ez is milyen dolog már? úgy tudom hogy oviban a nyári szünet 1 hónap, amit az ovi határoz meg...nálunk ez a július. A fennmaradó időszakban összevont csoportok vannak, ami szerintem nagyon gáz... és igen, a célozgatás...hogy aki teheti ne hozza már, mert összevonnak...de mijé????? meg hogy ők ezzel nem azt mondják h nem jöhet a gyerek, japersze, ezzel már azt mondták :(
egy biztos, nem cserélnék velük, de ők választották, úgyhogy ne sírjanak a 6 órás munkaidejükkel..
Bocsi, félreértettem...ez csak nyárra vonatkozik?
Ezt viszont minden óvoda maga határozza meg. Több anyukától is hallottam, hogy az óvónők finoman célozgattak rá, hogy ugye az anyuka már nem akarja vinni júniustól a gyerekét?
Arra viszont van előírás, hogy minden óvódának nyári szünet alatt is kellene felügyelet biztosítani a gyerekek részére. Csak ezt valahogy elfelejtik...
Ha már előttem megírta valaki, akkor bocs, hogy belevau...
Arra van előírás, ha a gyermek egyik szülője munkanélküli, vagy a kisebbik tesóval van otthon, akkor nem kötelesek felvenni az óvodába, ha telített a létszám, csak 5 éves kortól, mert ugye egy évet mindenkinek járnia kell iskola előtt oviba.
Viszont ha már felvették, miért ne járhatna...nem a gyerek hibája, hogy későn jöttek rá, kevés lesz a férőhely.
További ajánlott fórumok:
- Nyári szünet-ti is így voltatok vele?
- Olyan családokban, ahol nem telik nyralásra, táborra, hogy töltik a gyerekek a nyári szünetet?
- Visszaállás a nyári szünet után..isi..ovi..nektek hogy megy?
- Nyári szünet-Munka mellett hogyan oldod meg?
- Ti odadnátok a gyerekeket nyári szünetben az exeteknek, ha nem tartja velük a kapcsolatot?
- Másnak is ilyen agyrém a nyári szünet?