Önismeret, mint mindennek kezdete... (beszélgetős fórum)

ezt kiegészítem még:

"kockázatvállalással", lesz ami lesz alapon.

Mert aki maradni akar az úgyis marad nem igaz Open?

:)

Nem lehet, hogy éppen a cikkben is megfogalmazott félreértések áldozati lettünk? :)

Rá tudsz mutatni hogy hol állítottam, vagy miből "hallottad ki", miszerint az útikönyvvel nem ismerheted meg könnyebben a várost?

Alkottam egy új szót: Küs.

Tudod mit jelent? Miért nem megyek most ezzel a szóval semmire? Miért szükségeltetik egy értelmezni képes adó és fogadó oldal is ahhoz, hogy a szavaink értelmi csatornát képezhessenek?

Értem amit mondasz, hisz ettől lesz művészet az írás, a szavakkal történő kifejezés. Ahol valaki pusztán szavakon keresztül képes oly módon elbeszélni valamit, hogy az a másikban a lehető legteljesebb képet és érzetet vigye át (pl: egy vers is)...

S nem tartom kizártnak, hogy egyszer találkozóm egy olyan mesélővel aki egy az egyben képes átadni és megteremteni bennem, szinte egy vizualizált álom képében, azt amit ő átélt, ám egyelőre még csak a közelében sem járt senki annak hogy olyan teljességében adjon át valamit, ahogy én vagyok képes megélni...

Fény, hang, szag, illat, tapintás és egyéb érzet vs. SZAVAK.

Nem tűnik esélytelen meccsnek? :)

Bár hülyeséget kérdeztem :)

Meg is válaszolom magamnak: őszinteséggel...vagy sehogy.

:)

Persze...ami tetszik ma, nem biztos hogy tetszik holnap ez egyértelmű.

Értem én. :)

Viszont a vonzódás az egy olyan valami szerintem, a valós, amire írod...hogy az folyamatosan van, ha valódi.

És hogyan derül ki az, ha nem valódi?

Például a férfi részéről?

:)

Minden elképzelhető :)

Hitem szerint, a valódi érzelmet (vágyat), a két ember között feszülő energia töltéseként tudom elképzelni, ahogy az áram-energia kisülése is jól látható a + és a - pólusok között és ezt érezzük magunkban, s azonosítjuk, mint megmagyarázhatatlan vonzalmat (lehet, hogy nem is tetszik nekünk az illető). 

Ám, ahogy JUNG is találóan rámutatott, vagy egy úgy nevezett helyettesítő érzés is, amit elszigetelt énünk (ego) teremthet meg magának (magában, másoktól elszigetelve) a környezetéből felé áramló impulzusok hatására.

Ezért létezhet - az én értelmezésem szerint legalábbis- kölcsönös és "valós" vonzalom két ember között, s létezhet önmagunk által generált "vonzódni akarás", amikor egy értelmünk számára tetszetős ismérv miatt (pl.: külső) meg akarok kapni valakit...

Ez az elkülönült vonzódni akarás, természetesen kölcsönösen is végbemehet két ember között, ám ez attól még nem lesz "valós" vonzalom...

S kezdetben meglátni és felismerni a kettő közötti különbséget, szinte lehetetlen, főleg amíg - az önismeret nyelvezet szerint - azonosulunk a "helyettesítő-én"-nel (ego)...

be-ki

a sorrend mindegy...

Ha tudom, hogy azért érzek valamit "más érzi", tudom, hogy valójában csak magamat (érzések?) vetítem oda, attól még elképezlhető, hogy valójában ő is valami hasonlót érzett?

Mert a tézisem még mindig tartom: oda-vissza

A be(le)olvasdás az én értelmezésem szerint egy fizikai sikon túlmutató fogalom, amikor az elkülönült én képzelt, azaz gondolati határai is megszünnek létezni, s egymásban feloldódva olyan egység élményt tapasztalhatunk meg (szellemi és lelki sikon is), ami túlmutat minden képzeleten :)

Ennél többet láss: A TANTRA cikkszó alatt :)

Jó, ez így működik.:)

Hát egy férfinak meg pláne mást jelent a szó. Nekem enyhén szexuális felhangú, neked mennyire és mennyira egy férfinek???

Na erre még visszatérünk :P Mármint arra a jó borra, illetve a komolyabb beszélgetésre, nem nyilvánosan. Amúgy is megint van egy csomó kukkoló :)))

Az is lehet, hogy a beolvadás érzése neked mást jelent, mint pl. nekem.

De az is lehet, hogy az a pasinak is mást jelent. Nem tudom.

Meg kell kérdezni egy férfit itt, hogy mit értene beolvadás alatt...

Mivel éppen Open cikkéhez írkodunk, bátorkodom tőle megkérdezni :)

Brékó Open :P

Jó. Értem amit írsz, persze.

Tessék itt egy példa, én is vagyok így.

Nem is olyan régen (nem tudom mikor) voltam egy buliban, független voltam és mindennél jobban vágytam egy férfire, egy férfire akihez odabújhatok és szorosan megölel. Érezni az ölelést. Nem vágytam másra.

Elképzeltem valakit, ahogyan megölel, illetve eljátszottam a gondolattal, de nem ő ölelt át, hanem egy másik férfi, akivel azelőtt sosem találkoztam.

Sosem jutott volna eszembe pl., hogy én vele találkozzak, kettesben...

De amikor belenéztem a szemébe, akkor valami furcsa dolgot tapasztaltam...aztán egy közös ismerősünk mondott nekem valamit...

Sőt, amikor a szemébe néztem már akkor tudtam, hogy azon az éjszakán az a pasi fog átölelni és pontosan annyit fog tenni amennyit és nem többet. Amennyit mondjuk én szeretnék. Amire én vágyom, mert én azt elmondtam neki...és nagyon remélem, hogy értette is, mert jó érzés volt, de le tudom írni, azt hiszem. Képes vagyok rá.

Amikor megölelt, akkor nagyon szorosan tette és úgy éreztem belémolvadna.

Ezt a szót tudom használni.

El tudom neked mesélni azt, hogy amikor életemben először nyaraltam külföldön, Görögországban és erre másfél évig készültem, takarítottam iskola mellett és csak pénzt kértem ajándékba, tehát nagyon vágytam rá.

Végre ott voltam az akkori szerelmemmel, és kimentünk alkonyatkor a tengerpartra, ahol senki nem járt. Én levettem a szandálomat és mezítláb sétáltam a parton, a nedves homokba besüppedt a lábam, és néha egy játékos hullám végig simogatta az egész lábszáram.

A nap lemenni készült, rózaszín és narancssárga fények vettek körül, meleg szellő simogatta a bőröm. A párom felszaladt egy szikla tetejére és 10 percre magamra maradtam és akkor ott éreztem egy olyan érzést, amit nem tudok megfogalmazni. Tökéletes volt, szabadnak éreztem magam és a világot a keblemre öleltem volna.

De ennyi, ezt tudom elmondani az én saját szavaimmal és lehet, hogy nem szorult belém több jó szó, ezért nem tudom lefesteni jobban a képet. Tuti, hogy amiket leírtam, nem ugyanazzal az érzéssel tölt el téged, mint engem. Nem ismered a körülményeimet, hogy rühelltem 18 évesen takarítani, és mennyit küzdöttem, hogy ott lehessek.....nem érezheted ezt.

Magamra értem.

De már látom is, hogy jól behúztam magam a csőbe...de nem érdekel :DDD

Hihi :)

De az átélt pillanatokra vagy tapasztalásra én tudok jelzőket használni, mert vannak jelzőim.

Bár az elsődleges jelző ugye nem feltétlenül szó, lehet az egy igény is...mert jó nekem.

Nem feltétlenül vagyok a csend embere...

Ha van mit, elmondom.

Ezzel nem egészen értek egyet.

Az útikönyv nem olyan mint maga a város, de ha elolvasok egy útikönyvet , akkor könnyebben meg fogom ismerni a várost, ha odakerülök.

Erre vannak az önismereti könyvek.

Ha leírod Te hogy ismered meg jobban önmagadat, abból én is tanulhatok.

Az emberi nyelv azért alakult ki, hogy leírja a világot. A nyelvek folyamatosan változnak, alakulnak, új szavak keletkeznek, amivel az új tapasztalásokat, új dolgokat el tudod mondani. Ha megpróbálod szavakba foglalni a gondolataid, érzéseid, akkor az sikerülni fog, mert ezért vannak a nyelvek. Ha pedig valami tényleg nem lehet, akkor arra új szót tudsz alkotni. (Többek között ezért is vagy ember...)

Persze az már más kérdés, hogy lehet, hogy amit te leírsz a te világodban, azt én az én világomban máshogy értelmezhetem, ha még nem állok elég jól az önismerettel/empátiával.

Amúgy pedig azt gondolom erről:

"Mit szeretnék megfogalmazni és mit nem"

Hogyan tudnék úgy fogalmazni, hogy őszinte legyek önmagamhoz, hogy esélyem legyen más szeméből látni magamat..., ogy tudatosuljon a saját magam táplált félelem...etc.

A pillanatot nem csak átélni lehet, hanem megfogalmazni is, és arra vannak szavak.

Én ezzel egyetértek. A fénykép sem adja vissza a táj szépségét, csak Te tudod milyen volt, mert Te ott voltál és láttad. Neked születtek érzéseid és gondolataid ezzel kapcsolatban. Más embernek más jut eszébe és mást lát benne.

Minden relatív.

A szó is.

Kinek mit jelent egy adott szó.

Ha valakivel nem vagyunk egy hullámhosszon, másképp fejezzük ki magunkat, nem értjük egymást, holott ugyanarról beszélünk.

Van egy haverom, aki mindig úgy beszél dolgokról, hogy nem értem, de van türelmem hozzá és addig kérdezem, míg rájövök, teljesen ugyanaról beszél, amit én is gondolok. Ezért értik az emberek félre egymást többek között.

Ezt honnan veszed?

:))

Open, bármi leírható, bármi.

Használj nemesi szavakat, hullámzó ritmust és ne gondold át mit akarsz írni.

Az, ami egy emberi valójában, szavakkal meg nem fogalmazható, legfeljebb körülírható...

Egy dolog az útikönyv a városról, s egy maga a város :)

Ha történik valami "megszokott" nem túl jelentős dolog veled, azt könnyen elmeséled másoknak, ám azokra az eseményekre - amiket képes voltál a maga teljességében, szépségében és csodájában megérezni, megélni - nem fogsz szavakat találni, s csak hebegve keresed majd a szavakat, hogy leírhasd mit is éltél át...

Majd felismerve, hogy ennek az elbeszélésnek az esélytelenek nyugalmával futottál neki, el is engeded a szándékot, s nyugtázod: Szavakkal elmondhatatlan, amit megélhettél... :))

"Határoljam be magam szavakon keresztül, amikor éppen a saját hataraimat vagy még pontosabban a határtalanságot kutatom?"

Kutass, de én szívesen olvasnám a naplóban :)

...a kutatás eredményeit :)