Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Németh Travel buszos utazás fórum

Németh Travel buszos utazás (beszélgetős fórum)

2011. szept. 19. 12:53

Nem tudom, hogy jár e még valaki ezen a fórumon, de én is szeretném erősíteni a negatív véleménnyel élők táborát a Németh Travel iránt.

Tavaly főszezonban utaztunk a Németh Travel rettenettel 5-en, Sartira. Szombathelyről indultunk, úgy kb. 33 óra alatt sikerült odaérnünk, mert közben Görögországban egy teljesen nem útba eső nyaralóhelyre kellett bevinnünk 3 embert és eltévedtek a sofőrök. Na meg persze rengeteget vártunk a határokon is. Ezzel a busszal nem volt bajunk, újszerű volt, modern, lehetett a mosdót is használni a határ után kisdologra, a sofőrök is kulturáltak, kedvesek voltak.


A Sartin töltött egy hét is csupa csalódás volt a számunkra az elmagyarosodott településen. Folyamatos volt az átverés a vendéglátó egységekben. Erről most többet nem is írnék.


A hazaút is csodálatos volt negatív értelemben. 9-kor el kellett hagynunk a szállást. Délután 3-ra ígérték a buszt, ami nagyjából fél 5-re ért oda. A sofőröknek nem volt idejük pihenni sem, indultak vissza Magyarországra. A busz már nem az a kényelmes, újszerű jármű volt, mint amivel érkeztünk, hanem egy eléggé lerozzant járgány. Visszafelé nem volt külön utánfutó a csomagoknak (ezt sem értem, hisz visszafelé általában több a cucca az embernek), ezért a mosdóba tuszkolták be a csomagokat a sofőrök. Így sikerült pár bőröndöt megfosztani az alkatrészeitől. (Hozzáteszem, hogy az én újonnan, erre az útra vásárolt bőröndöm is kiszakadt, megrongyolódott a nem megfelelő hozzáállástól.)


A légkondi az emeleten 2 óra után sem volt hajlandó hideget adni. Mertem szólni az utaskísérőnek, aki azt válaszolta erre, hogy ugyan már, idő kell neki. Amikor éjszaka megérkezett a hideg levegő, akkor meg azért szóltam (hülye utasnak semmi sem jó), hogy jó lenne kicsit kevesebb hideget fújni, akkor meg az volt a válasz, hogy az előbb még melegem volt. Hát ez marha jó. Bocs, hogy mertem szólni. Úgy tűnik, hogy a kedvesség csak az oda úton elérhető, úgynevezett mézesmadzag, visszafelé már nem jár...


Közeledtünk Belgrád felé. Valami furcsa, égett szagot éreztünk. Hát persze, hogy lerobbantunk az autópályán. Valami kis forgalomtól elzárt füves rész mellett állt meg a buszunk, körbevéve autósávokkal. A várakozás alatt, ami kb. 8 óra volt, nem tudtunk elmenni sehova sem italért, sem ételért, mert azt sem tudtuk mi hol van. A közeli építkezésre mentünk be a dolgunkat elvégezni. Az sem volt egyszerű, amíg átverekedtünk a sávokon.

Persze jó pár magyar busz elment mellettünk, senki sem állt meg. Aztán feltűnhettünk a rendőröknek, mert ők jöttek kérdőre vonni, hogy miért „piknikezünk” ott és akkor. Sikerült elmagyarázni, hogy nem önszántunkból és jókedvünkben ücsörgünk ott. Egy helyi járatos busz sofőrje jött nekünk segíteni a buszt szerelni. A mi sofőrjeinkből az egyik szegény km-eket gyalogolt egy benzinkútig motorolajért.

Azt mondani sem kell, hogy a tűző napon, a hőségben minden élelmünk bedöglött. A sofőrök a saját vizükből próbáltak kisegíteni minket. Kb. 4 óra várakozás után érkezett egy magyar busz, az felvette a kísérőt és még néhány embert, a hölgy tájékoztatása szerint fél órán belül értünk is jönnek. Ha-ha-ha. Már csak 4 órát kellett várni azért, hogy felvegyenek minket. Az utaskísérő röhögve elhagyta „a süllyedő hajót.” A busz megérkezett, de a sofőr egyedül volt és már rég nem szabadott volna vezetnie, úgyhogy várnunk kellett megint.


A nyaralásunk csupa csalódás volt, pedig mi bizalommal, jókedvvel indultunk útnak. A beígért homokos tengerpart sem homokos, hanem sajnos kavicsos volt... Sok mindenről tudnék most még panaszkodni, de azt hiszem ennyi is bőven elég.


Soha semmilyen körülmények között nem utaznék külföldre többet busszal és soha sem választanám még egyszer a Németh Travel által kínált utakat!

10. ancsa0302 (válaszként erre: 9. - Cini75)
2011. jan. 17. 19:02

A Németh travel szervezettsége egyszerűen katasztrofális!!!!

Tavaly előszezonban volt balszerencsénk hozzájuk, Paraliara utaztunk.

Indulás előtti este érkezett egy telefon, hogy gond lenne e ha a 8as indulást áttennénk 6ra.Elfogadtuk,nem volt más választásunk igazából :)Reggel 6kor indultunk 7-en Miskolcról autópályán Nyíregyházára, ahol 2 személyt vettünk fel, majd ugyanúgy autópályán visszaindulva mentünk Füzesabonyig(megjegyzem miskolc mellett mentünk el,tehát felesleges volt minket kirángatni 6ra,jöhetett volna értünk másodjára...)majd ott főúton szegedig. Amikor felvetettük a buszsofőrnek hogy mi értelme volt az indulásunkat 8 helyett 6ra áttenni(mellesleg egy hölgyet nem hívtak fel előző nap,és reggel 6kor telefonált rá a sofőr,hogy már csak rá várunk,gondolhatjátok milyen élmény volt),és hetünket elcipelni nyíregyházára majd vissza,mikor jöhetett volna nyíregyháza után értünk,akkor kioktatott flegmán,hogy szerinte így volt rövid,de ha gondoljuk,akkor hazafelé visz minket az általunk preferált "hosszabb" úton.

Szegedre természetesen túl hamar értünk oda, várni kellett arra a buszra amivel mentünk volna tovább,mert nekik még vissza kellett menniük kecskemétre,mert OTTFELEJTETTEK 3 embert... Nevetséges... Megérkezett 2 busz, elméletileg 10perces cserére lett volna szükség, míg rendeződnek az emberek hogy ki megy Paraliara és ki Sartira,bepakolás,majd indulás. Ehelyett a legnagyobb melegben fél 2- fél 4ig ott álltunk a tűző napon a parkolóban a buszok közt a csomagjaink felett,kérdezgetve a sofőröket,hogy mi hogy lesz,mire nekik folyamatosan annyi volt a válaszuk,hogy mindjárt megoldják a problémát. 2órájukba tellett a legnagyobb melegben. Mondanom sem kell,hogy az út további részét és az elkövetkezendő 2napot fájdalomcsillapítózva töltöttük,elég durva fejfájásunk volt, valószínűleg egy kis napszúrást is összeszedtünk.

A busz közel sem volt luxus kategóriás,amit igazából még elviselt volna az ember,ha nem kínozzák egész nap. A klíma épp hogy csak leheletnyit volt észlelhető, mindemellett a FŰTÉS teljes erővel üzemelt. Egyik oldalról a forróság az arcunkba,másikról a pislákoló klíma. Az ülésem alsó részében egy árva csavar nem volt, majdhogynem vigyázz ülésben kellett ülnöm,hogy a helyén maradjon,ezt estefelé orvosolták a sofőrök ( megjegyzem,egyedül ők voltak emberségesek,akikkel kifelé mentünk,minden tőlük telhetőt megtettek értünk)

29óra utazás után megérkeztünk Paraliára, hál'istennek.

Hazautazás napján kiraktak minket 9-kor az apartmanból, először fél3as indulási időpontot,majd fél5öst kaptunk.(Az apartman tulajdonos cseppet sem volt emberszerető,kérdezgette hogy mikor megyünk már :) gondolhatja hogy nem önszántunkból szobroztunk ott egész nap) Fél5re megérkezett az a busz,ami mellesleg egész nap Paralián ácsorgott. A busz amivel Paraliáról vittek minket a görög határig egész kényelmes volt,természetesen nekünk nem az maradt :) Át kellett szállnunk egy emeletes buszra,aminek még örültünk is,egész szépen nézett ki (kívülről). Legalább fél órát töltöttünk azzal,hogy a csomagokat bepasszírozzák a raktérbe,nem fért be. Amikor szóltunk,hogy törékeny lenne a csomagunk,flegma választ kaptunk, hogy fel lehet tenni a tetőcsomagtartóra,gondolom mondani sem kell,hogy nem volt :D Miután nagy nehezen tovább indultunk, ismét klíma semmi,fűtés annál több, szóvá tettük,azt mondták a drága kedves sofőrjeink,hogy a kettő kiegyenlíti egymást,oldjuk meg. Elég viccesen vették a helyzetet,pedig cseppet sem volt az,szinte már mindenki mérgelődött,nyűglődött a buszon,ami mitmondjak félszáz ember társaságában egyáltalán nem kellemes. Miután szóltunk,a hőmérsékletet rendezték a sofőrök.Filmet nem kaptunk,gondolom ezzel büntettek hogy szólni mertünk. Éjszaka nem kis eső kapott el minket,természetesen a busz egész felső emelete beázott. Nem volt gondunk a zuhanyra sem.

Szegedre reggel 8kor értünk(visszafelé Bulgáriát látták jobbnak a sofőrök,és milyen jól tették hogy azt választották), örültünk hogy emberi időben érünk haza.(a buszsofőrök a szegedre érkezésünk után kinyitották a rakteret,és elmentek pizzázni. Magunknak ástuk ki a betuszkolt csomagjainkat.) Erre a kisbusz,amivel mentünk Miskolcig,(természetesen arra is várni kellett,mert először sofőrünk nem akadt,majd a busz kb 10percen keresztül nem akart beindulni), kis vacak utakon ment,feleslegesen elpazarolva ezzel az éjszaka megspórolt utat,mert hogy nincs pénz autópályamatricára.

NEVETSÉGES az egész Németh travel, igaz a hazaút csak 24órásra sikerült,de szegény buszsofőr hallgathatta mindenki morgolódását egész úton,pedig ő aztán semmiről nem tehet.

Soha többet nem választanám azt az utazási irodát,ami a NÉMETH travellel utaztat!!!!

2011. jan. 15. 09:24

Nem értek egyet. Én már évek óta utazok velük és nincs semmi gondom velük. Persze tisztába vagyok azzal, hogy felvesznek Nagykanizsán akkor át kell szállnom. Az a baj, hogy minden utas szeretne a ház előtt felszállni, de ennek a következményeivel nincs tisztában.

Nem tudom a szállásról , amit írtál hol olvastasd, de biztos nem a Németh Travelnél. Én is voltam ott 2-szer is szerintem rendben volt a szállás.

Annyit a Grandról, velük is utaztam és teljesen egyezik a dolog. Ott is át szállni és várni is kell a buszoknak egymásra.

Szerintem inkább magunknak utasoknak kellene magunkba nézni. Mindent elvárunk az irodáktól, de azt nem nézzük meg mire is fizettek be.

Én ajánlom mindenkinek.

8. jute
2010. szept. 21. 17:33

NE utazz a NÉMETH TRAVELLEL!

2 hete 3 főre ajánlatot kértem Paráliára, aholis a Lilaló apartmanházat ajánlották, megnézhettem előtte a neten, sőt prospektusban is. A képek csábítóak voltak, az ajánlat korrektnek tűnő így miután nem lévén más választási lehetőség szállás tekintetében elfogadtam az ajánlatot.

Már az induláskor látszott nem állnak a szervezés magasfokán, mindenki oda ült ahova akart, a csomagok behányva az utastértől kezdve bárhova, ami akkor kezdett bonyodalmat okozni mikor Kaposvár után Pécsett is felszálltak a Paráliára és Sartira tartó utasok. Káosz, kavalkád, idegeskedés, utalista nincs, a sofőrök udvariatlanok voltak, kérdezni semmit nem lehetett, de kár is lett volna, így értünk Szegedre, ahol szakadó esőben pakolták át az összes csomagot, ott került mindenki a saját helyére és miután sikerült bekalapálni a csomagtartó zárját útnak indultunk.

22 óra elteltével érkeztünk meg Paráliára, tele lelkesedéssel annál is inkább mert én már nyaraltam ott a nyáron, igaz, nem ezzel az irodával utaztam. A buszról fogytak az utasok, már csak mi, a Lilaló apartmanház lakói maradtunk, és a döbbenet kiült az arcunkra amikor egyre inkább hagytuk el Parália központját és megérkeztünk a legvégére, egy gyapotföld szomszédságába az apartmanhoz. Az idegenvezető előzőleg minden utast bekísért a szállására, minket csak a buszlépcsőig tudott elkísérni, mutatta a bejáratot, fáradjunk oda, ahol a takarítóntől kaptuk meg a szobánk kulcsait. Egy görög még kutyafuttában odavetette, 5-kor megbeszélés vele ott a földszinten, a Cócusnál az ágyak ingyenesek lesznek részünkre.

Nos, 5-kor senki hivatalos ember nem tartózkodott az épületben, elhagyatottabb volt a siralomháznál is, a tenger nem 250 m-re hanem 1000 m-re is lehetett, hogy minden erkélyről látni lehetne a tengert az is túlzás mert fekvésénél fogva is lehetetlen, hiszen kelet-nyugati fekvése van az épületnek. Hogy a villanegyedben épült volna erős túlzás, hiszen szemben parlagon heverő üres terület, mögötte gaz, oldalt gaz ami fogadja a látogatókat, és egy nyaralók által kitaposott ösvényen lehet eljutni derékig érő gaz mellett a tengerpartra.

Melegvizet csak elvétve sikerült fakasztani, az épület mely a neten írtak szerint fényárban úszik erős túlzás, ugyanis első este a sötétben alig találtuk meg. A közelben étkezési lehetőség semmi, olyan magára hagyott ott a nyaralni vágyó mint a sivatagban.

Elvileg egy utazási iroda alklmazottja lett volna arra hivatott hogy istápoljon bennünket ottlétünk alatt ha valami probléma adódik, de csak arra vette a fáradtságot hogy közölje nála lehet befizetni a méregdrága kirándulásokat majd az irodában, onnantól többet nem láttuk csak szombaton a visszautazás napján, akkor sem miattunk és azért érkezett hogy információval szolgáljon, hanem mert utasok érkeztek. Fogalma nem volt arról mikor jön a buszunk, mikor tudunk bepakolni, mikor indulunk haza, ki melyik busszal kerül haza Kaposvárra. Nekünk, utasoknak kellett megszólítani az arrogáns sofőröket az érkezés sorrendjében vajon velük remélhetjük-e a hazautazást. Csak a leleményességünknek köszönhetjük hogy reggel 9től várakozva délután 4-kor bepakolhattuk csomagjainkat a buszba, és megtudhattuk hogy hánykor indulunk haza, vele együtt azt is hogy a görög határ előtt át kell szállnunk. Ami ott történt maga volt a téboly, 2,5 órát pakolták a bőröndöket, mert ismét előállt az a helyzet hogy a legkésőbb leszálló utasok pakkjai voltak legelöl, pedig a beszállásnál már külön lehetett volna pakolni, de izgalmasabb volt mindezt 85 utas jelenlétében sötétben tenni.

Voltam már Parálián a Grand Tours szervezésében ahol flottul mentek a dolgok, a szervezés tökéletes volt, kint a kapcsolattartó minden nap felkereste az apartmant, indulás előtt már 2 nappal tudtunk mikor melyik busszal jövünk haza és hol lesz a helyünk, a szállás olyan volt amilyennek leírták, a sofőrök udvariasak voltak, naprakészek információval, ha bármit kérdeztünk udvarisanak, szolgálatkészen válaszoltak, és nem olvasták a fejünkre mennyire fáradtak.

Hát azt hiszem a Németh Travel nem vizsgázott a mostani úton jelesre, nem tervezem hogy bármikor is velük tennék meg akár 20 métert is. Ti se menjetek velük. Ha Görögország akkor Grand Tours. Tudják a dolgukat, értünk, értetek, az utasokért vannak, korrektek.

2010. aug. 4. 18:03
Ja, még annyi, hogy odafelé kinyílott a busz oldalsó csomagtere, és a kukoricásból hozták vissza az egyik utas bőröndjét több darabban...
2010. aug. 4. 18:00

Mi velük mentünk nászútra Görögországba. :( Szörnyű volt az utazás. Nem volt légkondi a buszon, de elhúzható ablakok sem. 28 óra alatt értünk oda. A cél előtt két órával megálltunk a tűző napon - sehol egy fa -, hogy most akkor ők hívnak egy mentesítő járatot. Mindenki felháborodott, aztán így folytattuk az utat.

Hazafelé a szállást 9 óráig el kellett hagyni, de csak délután 5-kor jött értünk a busz. Addig a csomagjainkon ülve várakozhattunk.

SENKINEK NEM AJÁNLOM!

5. judit6006 (válaszként erre: 4. - Kisszsuzska83)
2010. jún. 9. 09:18
Köszönöm, hogy írtál. Bár nem lettem nyugodtabb:)
4. Kisszsuzska83 (válaszként erre: 3. - Judit6006)
2010. jún. 8. 16:54
Én csak annyit mondhatok, hogy az egyik ismerősöm (nem akarok róla többet elárulni)náluk volt idegenvezető és semmi jót nem tud róluk mondani. A buszukat állandóan szidja. De remélem azért neked szerencséd lesz.
2010. jún. 8. 08:29
Ígérem, ez az utolsó próbálkozásom a témában:)Szóval tudtok róluk valamit?
2010. jún. 7. 21:08
Sziasztok!Van valakinek infója róluk?
2010. jún. 7. 15:32
Csak ma a jegy átvételekor derült ki, hogy az utazási iroda, ahol a buszjegyet vettem Sartiba, a Németh Travel buszát alkalmazza.A neten kutakodtam kicsit és elég lesújtó kritikákat olvastam a buszaikról, igazi régebbi beírások.Utazott már közületek valaki velük?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook