Mit tegyek? Hogy legyek okos? Hogy tudjam meg az igazat? Kétségbe vagyok esve, minden jel arra mutat, hogy megcsalt. (beszélgetés)
az lesz, amit írtam. a szíved mélyén ha meg akarsz bocsájtani, mindent el fogsz hinni, amit mond, mindent úgy fogsz csűrni-csavarni, hogy meg tudj bocsájtani
utána még jó eséllyel futtok egy ugyanilyen kört, vagy többet (lehet, hogy csak évek múlva)
ha győz a realitásérzéked, vagy túl nagy a seb, akkor meg otthagyod.
Felhívtam a csajt!
Sok mindent elmondott, csak azért hiszem el 80%ba amit elmondott mert úgy gondolom ha lett volna több is akkor semmit sem mond és mindent tagad.
Beszéltek telefonon többször, sms-ztek.
Az elején valóban úgy kezdődött, hogy csak beszélgettek arról, hogy mindkettőnek mi a baja a párkapcsolatában.
Kérdeztem másról beszéltek-e?
Mármint kettőjükről? Így kérdezett vissza a csaj.
Igen, kettejükről.
Azt mondta neki az én párom, hogy lehet többet érez iránta mint barátság.
A csaj állítólag elutasította, állítólag nem jön be neki mint pasi sem.
De a párom kérlelte, hogy maradjanak legalább barátok.
A facebook profilra bár megadta a párom a jelszót és email címet továbbra sem tudok belépni....
Kérdeztem a csajt, hogyha tegyük fel nem utasítja el akkor szerinte mi lett volna?
Azt mondta, hogy szerinte bármi, a párom benne lett volna még úgy is, hogy én vagyok.
Letettük majd gondolkodtam....
Rá 2 órára felhívtam újra.
Megkérdeztem találkoztak-e.
Igen, többször is de csak beszélni, állítólag játszótéren.
Vagy elhiszem vagy nem.....
Mondom, ha történt volna durvább is akkor szerintem mindent tagadott volna a csaj, a kapcsolata függ tőle és a gyereke.
Párom már hazaért.
Megkérdezte beszéltem-e vele.
Mondom igen. Mit?
Mondtam, hogy fürödjön csak le és közbe gondolkodjon el azon, hogy mit tudna ő nekem elmondani.....
De ő nem csinált semmit. REndben de akkor is van amit mondhat.... Oké, elmond mindent de nem csinált semmit.
Nem vagyok hülye, nem tudom mit higgyek.
Jelenleg azon gondolkodom, hogy találjak magamnak albérletet úgy, hogy kigazdálkodjam havi 120ból és tudjam magammal vinni a kutyát is. Egyszer már itt hagytam, abba beleszakadt a szívem.
Nem sírok, egyszerűen nem tudok.
Beszélünk majd. És? MI értelme?
Soha többé nem tudok majd benne bízni még akkor sem ha nem csinált semmit.
Tegyük fel a csaj igazat mondott. Ő elutasította (bár nem értem akkor minek találkoztak)
És? Ő elutasította, majd lesz más aki nem fogja.
Reggel az életemre megesküdött, hogy semmi sem történt, hogy soha nem csalna meg....
"Röviden" ennyi.
Mit fog mondani....
Nem tudom.
Furcsa vagyok. Sírnom kellene de nem teszem. Lehet a harag miatt. Bár csak könnyen gyűlöleté válhatna.
Csak egy kicsit szólnék közbe: egyí facebook profilt nem lehet olyan sityi-sutyi törölni.
Inaktívvá kell tenni, és ha jól tudom így is két hét, mire az lesz. De bármikor be lehet lépni.
Bocsi a hibákért,de felzaklatott az események felidézése...Remélem nálatok nem erről van szó..
Csak ez a kölcsönös egymásnak panaszkodás,nagyon ismerős volt...Még mostanra vagyok túl,úgy-ahogy a dolgokon,hiába tudom,miért történt,és azóta 100 x-an bizonyított..letette a jogsit 43 évesen leszokott az italozásról,és a nő is békén hagy minket már majd egy éve...Úgyhogy nálunk jól sült el,lehet hogy enélkül már elváltunk volna,más okok miatt,mára pedig jobb lett minden ,mint volt valaha...
Lehet hihetetlennek tűnik, de van ilyen...
Kívánom, hogy nálatok is minden úgy süljön el,ahogy NEKED a legjobb...!
Idáig jutottamaz olvasásban,és muszáj írnom...
"egymásnak öntötték ki a lelküket"
Sajnos az események alakulása kísértetiesen hasonlít az én megcsalásomra....A férjem haverja,és annak élettársa,két közös gyerekkel...Tőlünk 16évvel fiatalabbak...Először csak a moslékot hordták át a kutyának oda ahol a férjem dolgozott...Majd egyre többet beszélgettek, a férfi,és a nő is a férjemmel, majd csak már a nő...:( Ők is "lelki társakként kezdték" és 2 hétig tartó viszony lett belőle.Amikor kipattant,a nő élettársa küldött egy üres emailt...akkor kezdtem nyomozni...
Addig nem vettem észre semmit,igaz, gyakori mosolyszünetek voltak akkoriban....Végül borult a bili...válni akartam, 10 nap különélés8elzavartam a férjem).A nő már jogot formált a férjemre ,fenygetett, terhességet hazudott, alig tudta leállítani...
Végül is ez az affér nyiotta fel aszemünket, hogy még szeretjük egymást...ez másfél évvel ezelőtt történt... májusban leszünk 25 éves házasok...
ha csak annyi lett volna nem mondja azt hogy megigérte a csajnak hogy nem kotyogja ki a közös kis titkukat, a pasidnak közös titka van egy nnővel szerintem ezen bárki kiakadna
hagyd őket a francba te meg keress mást
én nagyjából ugyanúgy jártam, ahogy te
titkos videók, iwiwes üzenetek, effektív nem történt semmi (nálatok is simán így lehet), de a pasi persze rajongott a csajért és bármilyen alkalmatt megragadott a kommunikációra/találkozásra vele
(vagy írjak ürügyet?)
a szinopszis a következő, főleg hosszú kapcsolatban:
1. problémák átrágása, (részbeni) vallomás, úgy éreztem, leült a kapcsolatunk/kíváncsiság/nem tudom, miért csináltam, de téged szeretlek, stb
2. újrakezdés, egy darabig minden még jobb is, mint előtte
3. pasi x év múlva megismétli a műsort másik nővel
4. újabb balhé, kidobod a pasit
5. pasi éveken át sírva rinyál, hogy ő nem is, meg csak te, meg próbáljátok meg újra
innentől opcionális, mit reagálsz, de sose lesz a régi
nálam így ez ment le (2x is!)
szóval legyen eszed
Én ezt értem de valahogy hidd el semmi kedvem nem lenne mással lenni, most még.
A csaj pasijával meg pláne nem.
AKkor legalább olyannal csaljam meg aki tetszik.
Az én párom airsoft játékon van, ez már biztos.
Valamibe kapaszkodnom kell.
Ha tényleg csak ennyi volt és én cseszem el, érted?
Meg kell valahogy tudnom az igazat.
nem vagyok rosszindulatu és komolyan mondtam, ez a pasi sz.rba se vesz, és ezzel tudnál neki a legnagyobb fájdalmat okozni, és a végén csak annyit kéne neki mondani hogy ez a te hibád szivem aztán otthagyni....
ha tényleg szeret akkor tudja majd hogy ő a hibás és megy utánad mint a pulikutya ha meg nem szeret legalább rögtön kiderült
10 perc múlva hívom a csajt is.
Valami nem stimmel az én elméletemben sem és nem azért mert győzködni akarom magam.
Nyugi! Nagyon belelovalod magad a jelszóba. Ne járasd le már magad tovább.
Az eszedbe jutott, hogy közben ők tudnak sms-t váltani (ha már nem tud a nő beszélni a férje miatt? - vagy az is lehet, hogy nem a férje van nála, hanem a tied? ) BOCSI! :(
Ez sem rossz lépés.
Ha nem adja meg a jelszót, az szerintem egyértelmű.
Abba ne egyezz bele, hogy megvárd, majd ő belép, mert addig van esélye törölgetni.
Ha rögtön nem adja oda a jelszót, szerintem csomagolj.
Beszélt a héten ott vele a csaj.
Párom nincs itthon.
Felhívom, hogy vagy megadja a belépést vagy pedig lelépek.
Én is épp ezt akartam javasolni :)
Ott majd látod, hogy fognak egymáshoz viszonyulni.
Ha pedig a párod nem egyezik bele, akkor az azért van, mert vaj van a füle mögött.
További ajánlott fórumok:
- Minden jel arra utal, hogy megcsalt, hogy lehet feldolgozni, mit tegyek?Segitsetek
- Mit tegyek ha megcsalt és nem ismeri be?
- Tanító vagy óvónő legyek? Kétségbe vagyok esve a döntés miatt.
- Mit tegyek, ha bosszúból megcsal, mert azt hiszi megcsaltam?
- Nagyon ideges vagyok, ha azzal az emberrel találkozom, akivel az exem megcsalt. Mit tegyek?
- Mit tegyek? kétségben vagyok?