Mit tegyek, ha a világ legtutibb főnöke kikezd velem? (beszélgetés)
Ohhh Zolcsika, te olyan jó vagy, mindig sikerül mosolyt csalnod az arcomra :).
Nagyon tetszett amit írtál, remélem, hogy az élet és az érzéseim nem fogják ezt meghazudtolni.
Tudod sokat rágódtam ezen az egész dolgon, de végül is arra jutottam, hogy nem vagyok képes belemenni egy ilyen helyzetbe. Nem szeretnék senkinek sem fájdalmat okozni és annyira értelmet lenne az egész.
Egyik sms-ben azt írta nekem, hogy soha nem bántana meg és utalt arra, hogy tartós kapcsolatot szeretne tőlem. Nem tudom, hogy hogyan képzelte el, de az biztos, hogy mióta megírtam neki, hogy mi a véleményem jobban érzem magam. Annyira rossz volt amikor nem tudtam eldönteni, hogy mit kezdjek evvel a helyzettel.
Most csak remélni tudom, hogy nem neheztel rám. Ő mindig nagyon rendes volt velem, ez tény. Nem tudom elképzelni róla, hogy kicsinyes bosszúhadjáratba kezdjen, miközben látta és tudja, hogy én is őrlődtem és nem tudtam, hogy mi történik velem.
Mindez nem változtat a tényen, hogy nagyon jól éreztem magam mellette, emellett be kellett látnom, ahogy neki is elmondtam, hogy ez az élet nem az én világom. Nem vitt rá a lelkem, hogy belemenjek ebbe a kapcsolatba, habár már ott álltam a kapuba. Nehéz volt eldönteni, hogy belépjek rajta vagy sem és tudom, hogy itt még nem ért véget az egész, de azt nem tudom, hogy mi következik ezután.
Köszönöm a tanácsodat, eddig is őszinte voltam vele és ezután is az leszek. Megérdemli, mert mindezek ellenére a szememben most is megmaradt annak a kifinomult, udvarias és egyenes embernek akinek első találkozásunk óta tartom.
Nos, ha valakinek tetszel, akármilyen hír is éri, te mindig fontos leszel a számára. Lehet hogy játssza a sértődöttet, de az érzései nagyon nehezen hagyják el őt. Én hiszek abban, hogy akármilyen súlyos válságban van is a lelke, élete végéig szimpatizál majd veled. Nem hiszek az örökké tartó gyűlöletben és bosszúban.
Ezzel arra akarok rávilágítani hogy valószínüleg be vagy biztosítva a munkahelyeden, csak legyél vele mindig diplomatikusan őszinte.
Valószínűleg tudja hogyha valami nagy butaságot csinál(pl.kirúg) azt örökre bánni fogja.
Én azt javaslom hogy éld a kis privát életedet és figyelj a szívedre. Ne hangoztass semmit (mert azzal csak visszaélhetnek) élj úgy hogy az szinte csak rád (rátok) tartozzon. Minden jön magától. Abba a helyzetbe kapcsolódj csak bele amiről úgy érzed.
Az egyedüli igaz mestered Te magad vagy.
Hát a főnökkel az a helyzet, hogy amióta megírtam neki, hogy én ezt a játékot nem tudom játszani és nem tudok hazudozni az embereknek és arra kértem, hogy értsen meh emiatt, nos azóta nem történt semmi. Se egy sms, se egy levél, semmi. Vagy elfogadta amit írtam és megprobálja tiszteletben tartani vagy durci, mert nem azt hallotta amit hallani szeretett volna. Szerintem ez elöző, de majd kiderül. Tudni kell, hogy én a munkám során nem állok állandó kapcsolatban vele. Általában hetente egyszer látom, de van úgy, hogy egyszerse. Ezért gőzöm sincs, hogy mi jár a fejében. Ezt mondjuk csak akkor tudom meg amikor találkozunk.
Ohhhh...ma a munkába annyit emlegették, de nekem nem tett célzást senki...nekem meg ahányszor meghallottam a nevét görcsbe rándult a gyomrom, s közben probáltam semleges maradni, de nah...nem tudom mennyire ment :/
szia :)
velem minden ok :)éppen grafikai munkákat csinálok a barátnőmnek :)
ebből is sok volt ma :)
csak most jöttem :)
azért ennyire ne essünk kétségbe :D
reméljük azért valaki bottal még megpiszkál 80 évesen is :D
ha addig élünk :D
:D
ennek örülök :)
ÁMEN :)
legyen így :)
:)
örülök azért hogy minden rendben veled :)
nem baj h nem írt vissza, lehet elgondolkodik rajta h nem lenne ez így jó :)
a lényeg h elküldted :)
büszke vagyok rád :)
További ajánlott fórumok:
- Keresem a legtutibb palacsintatészta receptjét!!
- A lányomat utálja az osztályfőnöke ezért ott akarja hagyni a gimit, mit tegyek?
- Fenékformálásra mi a legtutibb, leggyorsabb módszer?
- Kozmetikai márkák közül melyik a legtutibb?
- A legtutibb Tiramisu-recept, szerinted?
- Szerinted, melyik a legtutibb pulzusmérő óra?:) (ha már a Tiéd, ha még nem a Tiéd:D)