Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Mit jelenthet ez a kijelentés egy férfitól? fórum

Mit jelenthet ez a kijelentés egy férfitól? (beszélgetős fórum)


1 2 3
20. gribedli*** (válaszként erre: 3. - C5c843a83e)
2017. okt. 4. 19:05

Erre így élből válaszolhattad volna, hogy ha ez igaz, amit mond, akkor nyugodjon csak meg, hogy ő is nagy csalódást okozott neked mert sok mindent tettél érte, mindezt a semmiért, gondolván, hogy ő rajong érted kezdetektől de csak megjátszotta ezek szerint (elmondása szerint), úgyhogy semmivel sem különb azoknál, akik neki csalódást okoz. És hogy nem gondoltad volna, hogy ilyen hazug, hogy így hitegetett, stb.


Hozzáteheted azt is, hogy mások bűneiért nem te felelsz, nem vagy hajlandó benyelni a büntetést, mivel közöd nincs ahhoz, hogy az előző női őt mivel bántottâk meg. Ehhez tartsa magát. Ha valami baja van velük, azt ne rajtad verje le (verbálisan).


Mondjuk így utólag mindegy is, ezt akkor kellett volna mondani. Sebaj, legközelebb majd emlékezz erre, ha újra ilyet vág a fejedhez.


Persze, hogy összezörrenhettek magatok miatt, de nagyon undok dolog belekeverni, hogy "mert az exek bla bla bla". Ahogy egy nőtől sem szép dolog a pasiját az exek miatti dologért felelősségre vonni. Szerintem mindenki megérdemel egy esélyt, hogy tiszta lappal indítson egy kapcsolatban. A férjed úgy látszik,ezt nem tanulta meg ennyi év után sem.

19. moonlight13 (válaszként erre: 3. - C5c843a83e)
2017. okt. 4. 18:46
Szerintem azt jelenti, hogy nem volt beléd szerelmes, de szeretett.
18. Guruljka (válaszként erre: 17. - C5c843a83e)
2017. okt. 4. 16:31

Igen, csalódik az ember néha. Olvastam.


De nem hiszem, hogy mi kívülállókként jobban ráéreznénk a kijelentés mélyebb okára, mint Te magad tehetnéd.

17. c5c843a83e (válaszként erre: 15. - Guruljka)
2017. okt. 4. 16:24
Őt meg kérdeztem le is írtam mit mondott.Kiváncsi voltam más mit gondol.
16. c5c843a83e (válaszként erre: 14. - Jasmine24)
2017. okt. 4. 16:23
De igen.
2017. okt. 4. 15:27

Én azt nem értem, miért nem nem egyszerűbb megkérdezni.


- Ezt most hogy értetted?


-mint:

- Várj, mindjárt reagálok, csak megkérdezek pár vadidegent a Hoxán.

14. Jasmine24 (válaszként erre: 7. - C5c843a83e)
2017. okt. 4. 14:45
Teged vette le nem? Ezen nem kell szerintem kattogni. :))
13. Panna.33 (válaszként erre: 7. - C5c843a83e)
2017. okt. 4. 14:09
Azt jelenti, hogy elvakultabb volt. Valószínű, hogy téged jobban szeret, mert nem vakon rajong, hanem ésszel szeret, és így is szeret.
2017. okt. 4. 14:02

Én úgy értelmezem, úgy gondolom, hogy: te érzelmileg több odaadást, több figyelmességet, több kedvességet vársz tőle, mint amennyit ő tiszta szívéből adni tud, és ő most ennek adott hangot.


Nem te vagy neki az első, nem tőled kapta azt a bizonyos lángoló szerelmet, amely minden ember életében csak egyetlen 1x van.

Téged is szeret, de ez már más. Talán inkább szeretet, megbecsülés, erős mély érzelmi kötődés, de nem a lángoló szerelem. Nem akar már tovább bizonygatni, nem akar már tovább lelkesedni, csak nyugisan, csendesen, biztonságos, meleg otthonban élni.

Olyan Vámosi-Záray módra:

Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk

Sohse veszekszünk... :))

2017. okt. 4. 13:47

Ezt nagy kár volt mondania, ha téged választott élete párjául. Egy ilyen kijelentés engem is nagyon bántana. Előtted is volt kapcsolata, gondolom, több is, mégis téged választott. És ilyenkor az ember lánya szereti azt gondolni, hogy ő a legnagyobb szerelem a férfi életében. Én nem lennék képes úgy férjhez menni, hogy úgy gondolom, nem én vagyok a legnagyobb szerelem. Márpedig a legnagyobb szerelem mindenképpen rajongást jelent a kapcsolat első időszakában. A pasik erre szokták mondani, hogy megtalálták az igazit. Valahogy ezzel a kijelentéssel az érzelmi alapokat kérdőjelezte meg.

Nyilván nem tudsz elsiklani felette, mert igazi nő vagy. Én sem tudnék, bosszantana. Ahogy magamat ismerem, nagyon kiakadnék, de ez nem biztos, hogy a helyes reakció :) ez csak én vagyok.


És miért mondta? Nyilván nem hülye, gondolhatja, hogy ezzel nagyon megbánt. Meg akart bántani? Ez megint nagyon nem helyes.

10. imaginary (válaszként erre: 3. - C5c843a83e)
2017. okt. 4. 13:36

Értsd úgy, ahogy mondta.Ferfi.Ne képzelj bele se többet, se kevesebbet.


Egy nyugalmas időben ülj le vele beszélgetni. Az, hogy mennyire rajongott érted a megismerkedesetekkor, annak már nem sok jelentősége van, ha jelenleg van gond köztetek, azt még meg tudjátok beszélni.

9. bjudit55 (válaszként erre: 8. - Bjudit55)
2017. okt. 4. 12:45

De hogy igaza van-e abban amit érez, csak az tudja aki vele él.

Másik verzió: Túl nagy elvárásai vannak annak fejében, amit ad.

8. bjudit55 (válaszként erre: 7. - C5c843a83e)
2017. okt. 4. 12:43
Nem azt jelenti. Csak belefáradt abba hogy úgy érzi, ő mindig csak ad, és cserébe nem kap az elvárása szerint.
7. c5c843a83e (válaszként erre: 6. - 4740439ec6)
2017. okt. 4. 12:38
Nem.Szóval ez akkor azt is jelentheti hogy akikkel előttem volt azokat jobban szerette?
2017. okt. 4. 12:34
Miért te minden pasidat ugyanazzal a lángolással szeretted?
5. c5c843a83e (válaszként erre: 4. - 124637ff9b)
2017. okt. 4. 12:28
Igen igazad van meg,lehet csak kissé furcsán jött ki tőle. Mivel az elején is úgy mutatta hogy tetszek neki nagyon.
2017. okt. 4. 12:22

Csak az összezörrenés miatti düh és meggondolatlanság mondatta vele.

Szerintem.

Biztos te is mondasz időnként olyat, amit utána nagyon megbánsz.

Ne rágódj ezen.

2017. okt. 4. 12:20

A férjemmel,jó múltkor volt egy kis össze

zörrenésünk,és akkor azt vágta a fejemhez egy,szóval azzal jött, hogy ő nem volt akkora rajongással értem amikor össze jöttünk.Szeretett de nem rajongott értem.Mert hogy ő már előttem le élt egy nővel tíz évet,és hogy tudom-e hogy mit jelent,az hogy valakivel annyi évet le élni,és amikor megkérdeztem miért mondta ezt hogy ő nem volt akkora rajongással akkor azt mondta,hogy azért mondta ezt mert ő már sok nőben csalódott,és sok nőért rengeteg mindent megtett és cserébe nem kapott semmi jót.

2017. okt. 4. 12:18
Milyen kijelentés?
2017. okt. 4. 12:16
Szerintetek mit jelent ez a kijelentés egy férfitól?
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook