Mit eszünk ma? (nyílt klub)
Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!
9. Svéd húsgolyó barnamártással 2011-04-18 11:58
A húsgolyókhoz:
50 dkg finomra darált hús (vegyesen sertés és marha)
10 dkg vaj
1 nagy fej vöröshagyma (nagyon apró kockákra vágva, én robotgéppel lereszelem)
1 tojás
10 dkg zsemlemorzsa
1 dl tejszín
2 mokkáskanál só
csipetnyi őrölt fehér bors
Kis csipetnyi őrölt szegfűbors
A tejszínes barnamártáshoz:
2 dl tejszín
2 evőkanál liszt
2 evőkanál szójaszósz
Csipetnyi őrölt fehérbors
Fél kiskanál pirospaprika,
Húsleves vagy víz kb. 3 deci
Az apróra vágott hagymát fonnyasszuk meg egy evőkanál vajon, de ne hagyjuk megbarnulni. A tojást villával kicsit verjük fel. Keverjük össze a tejszínnel, aztán adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és hagyjuk kb. 10 percig állni.
A darált húst gyúrjuk össze alaposan a vajas hagymával, a tejes tojásba áztatott zsemlemorzsával és a fűszerekkel.
A masszából készítsünk diónyi gombócokat.
A maradék vajat melegítsük meg (de nehogy megégessük!), és állandóan rázogatva a serpenyőt, minden oldalukon süssük barnára a golyókat.
Krumplipürével, sült krumplival vagy főtt krumplival, tejszínes barnamártással és vörösáfonya lekvárral kínáljuk.
A tejszínes barnamártás elkészítése:
A vajba, amiben a húsgolyókat sütöttük, belekeverünk 2 evőkanál lisztet és egy fél kiskanál pirospaprikával, kicsit megpirítjuk, felöntjük húslevessel (vagy vízzel) kb. tejföl sűrűségűre. Ízesítjük szójaszósszal, kis fehérborssal. Végül belekeverjük a tejszínt. Együtt felforraljuk. Megkóstoljuk hogy megfelelő-e a fűszerezése, esetleg még utánaízesítjük.
Találomra:)
Ha túl sok, akkor leszűröm, de ált. beszívja magába. Sztem mint a rizst, 2x-esbe.
HA még nem evett a család kölest, javaslom az erős fűszerezést:)
Megfőzöm vízben vegetával- persze előtte átmosom.
Bárhogy lehet cifrázni a dolgot -ez a jó benne.
:D Nekem se kép se hang nem volt mostanában...
Ma brokkoli krémleves, sült csirkecomb és vegyes zöldséges rizs.
A húst megpirítom, pici sóval, fűszerekkel. Ha van gyros fűszer azzal, (keveset szórok rá) ha nincs, akkor oldalas, bors, fokhagyma, só fűszerekkel. Összedarabolom a zöldségeket, esetleg görög salátának össze is keverem, plusz vékony csíkozott lilakáposzta, reszelt sárgarépa.
Készítek csípős szószt, zazziki szószt, pitát.
A csípős az egy nagy natúr joghurt, bele egy kisebb evőkanál vagy gyerekkanál erős pista, a zazziki pedig negyed uborka lereszelve, só, bors, zúzott fokhagyma, és ez bele egy nagy natúr joghurtba. A pita: 60 dkg finom liszt, 4 evőkanál olaj, 3 dl tej, élesztő ebben felfuttatva. Kelesztem, kinyújtom, megsütöm.
A tányér aljára sült krumplit teszek, rá a húst, rá egy kevés szószt, (mi szaftosan szeretjük) majd a zöldségek, és megint szószok. Hozzá pita.
Tökfőzelék, fasírt.
Előtte: karalábéleves, köles sült hallal és zöldborsó pörkölttel.
Lemaradtam :)
Sárgaborsófőzelék, kínai kel főzelék, sült virslikarikák.
Hétvégén: karfiolleves, rizs, rántott cs. mell, lecsó.