Miért nehéz kimondani, hogy "légy szíves, segíts!"? (beszélgetős fórum)

Szerintem teljesen más az, ha valaki hozzászokott, hogy mindig segítenek neki, és - akár nem is tudatosan -, de pofátlanul elvárja; vagy van az az élethelyzet, amikor már annyira megtörik valaki, hogy a maradék méltóságát próbálja menteni, vagy szerény, es nem akar már megint kérni.

Több ilyen embert is ismerek.

Nagyon idegesítő,mikor tudom jól, hogy mit akar, de csak utalás érkezik, meg mindenféle mellébeszélés. Pl:de finom volt az a csoki amit tegnap ettem... de nem mondja, hogy kérek még belőle.Regebben megtettem amit akart,de most már kivarom hogy kifejezetten kérjen. Ha nem kér, akkor így járt.

Senki nem fogja felnőttként majd kitalalni a gondolatait,nyissa ki a száját, arra való.

A másik meg hogy a férjem se szeret segítséget kérni. Az ő meggyőződése meg az, hogy majd a segítő visszaél a helyzetével és később a szemére hanyja a segítséget.

Mi váltotta ki belőlem?

Több minden. Az a típus vagyok, aki előre engedi az 1-2 árut vevő vásárlót, a gyerekkel sorban állót, ha tele a bevásárló kocsim. Igyekszem odafigyelni a segítségre szorulókra. Volt, mikor kánikulában a házunk előtt a tűző napon fekvő ittas egyénnek vizet vittem ki, próbáltam segíteni neki felállni. Annyit sikerült elérnem, hogy legalább árnyékba csúszott. Nemrég a buszmegállóban kérdezte a padon mellettem ülő, tud-e a közeli boltban kártyával fizetni. Nem tudott. Meleg volt, megszomjazott. Adtam neki pénzt - kérés nélkül - ásványvízre. Inkább szenvedett volna még a szomjúságtól is. Nem elég, hogy otthon hagyta a botjait és már fájtak a lábai.

Azt hiszem, én is azokhoz tartozom, akik nehezen kérnek. Lehet, a helyében én is beletörődtem volna, hogy majd otthon iszom.

Addig jól működik, míg valaki figyel ránk, mire van szükségünk, mit szeretnénk, miben kellene segíteni és kérni sem kell, jön a segítség.

Kinek miért nehéz.

Ha úgy látom, hogy modomban áll Segíteni, akkor nem várom meg, míg megkérték rá.Ha látom, hogy a másiknak kínos, akkor próbálom észrevétlenül tenni.

En nem szegyelek segitseget kerni,meg is koszonom mindig.

Az uzletekben viszont ki nem allhatom,alig lepek be ,maris kerdik,segithetek?na,ezt nem szeretem,hagyja,hogy nezelodjek,majd kerek en segitseget,ha ugy gondolom,hogy nem tudok boldogulni egyedul..

Nekem egyáltalán nem nehéz. De meg tudom érteni, hogy miért nem mondják. A legtöbb ember meg sem hallja.

Ma reggel pl. a villamoson felszállt egy idős nő kajára kért pénzt. Egyedül én nyitottam ki a pénztárcámat, az összes aprót odaadtam, ami nálam volt. A többiek - az egész villamost nem láttam be, de a felét kb - senki nem mozdult, még csak rá sem néztek. És tudom, hogy van, aki nem tud adni, de ezek az emberek a 6-os, 7-es iphone-jaikat nyomogatták, feltételezem nem hiányzott volna pár forint.

10 perc sem tellett bele, jött a következő kéregető, arra sem mozdult meg senki.

Ennek a meglatasnak is van igazsága, szóból ért az ember.

De a szavak nélküli segítségnek is. Sőt.

Teljesen igazad van.

Ha egész életedben megoldod a problémákat, majd egyszer segítségre szorulsz, az emberek nem tördelik össze magukat. Megszokták, hogy inkább segítő pozíciót töltesz be, majd biztosan segítesz magadon, csak ki kell "várniuk"... évtizedek tapasztalata alapján kijelenthetem, hogy totál felesleges kérni. Ha maguktól nem látják meg a feladatot, veszett fejsze nyele.

Egyáltalán nem nyugtalanító: amit meg tudok oldani, azt megcsinálom. Amit nem, arra nincs is szükség. Ilyen típusú emberek megtanulták jól kezelni a vágyaikat.

Az én nagyobb gyerekem ki nem mondaná semmi pénzért,hogy kér valamit, vagy segítség kell neki.

Pontosan tudom,hogy mit akar olyankor,de megvarom amíg odáig fajul,hogy muszáj kérnie.

Szemétség? Lehet,de később senki nem fogja kitalalni a gondolatait, tanulja csak meg szépen, hogy ha akar valamit,azt kérnie kell és akkor érkezik a segítség.

Amikor én mondtam, hogy egyedül nem megy inkább kioktattak, még akkor sem vettek komolyan, amikor lebénultam. Szerencsémre a barátaim észrevették és kérés nélkül jöttek segíteni. Van amikor az ember nem látja meg a személyt sem, akire számíthat.

Meg ahogyan Ibolyka is írja a büszkeséget félre kell tenni, be kell ismerni, hogy egyedül nem megy, s bizony ezt kudarcnak éljük meg.

Konkrétan mi váltotta ki most belőled a kérdésfeltevést?

De ha valaki látja, hogy képtelen vagyok megtenni, miért nem segít kérés nélkül is?

("Tudok segíteni?")

Szerintem a gogosseg es buszkeseg gatol meg abban,hogy kmondjuk a varazsszot.

Amikor belatjuk hogy egyedul nem megy,akkor kenytelenek vagyunk megtenni.