Miért nehéz kimondani, hogy "légy szíves, segíts!"? (beszélgetős fórum)

:DDD

Pakkos esetem nekem is volt, szerencsére nem kiabált, de úgy kapkodott a csomagért, amit leemeltem, mintha az élete függött volna tőle :DDD

Nah, ilyenkor kicsit elmegy a kedvem a segítségnyújtástól :D

Pár napja ültem a villamoson, lelassult, majd megállt a kanyarban, mert egy autó előtte kihajtott, és kicsit nehezen vette be az irányt.

A nemdünnyögő azt mondja magában: nah, hát 10 másodperc múlva indulunk tovább, én is voltam kezdő sofőr, nem téma ...

De hárman is felsikoltottak hisztérikusan: "mi történik már megint? miért nem indulunk tovább?"....

Elcseszett egy világban élünk, na ...

Tökéletesen egyetértek ;) Nagyon más lenne a világ, ha az emberek normálisan kommunikálnának.

Nekem van egy varázsmondatom, sok vitát megelőzök vele: elfogadom, hogy ez a véleményed, de én mást gondolok.

Viszont azt is észrevettem, hogy vannak emberek, akinek egyszerűen szüksége van olyan helyzetekre, ahol dünnyöghet :D

A minap a DM-ben előttem állt egy fickó, azt mondta, hogy kisebb ár volt kiírva, mint amit a pénztáros mondott. A pénztáros azt mondta neki, hogy a gép ezt az árat dobja, de legyen kedves visszamenni, megnézni és ha valóban az van kiírva, visszakapja a különbözetet. A fickó nem ment vissza, de még kifelé is motyogott. Pedig negyen sem volt.

De olyan is történt már velem, hogy egy idős nőnek segíteni akartam a csomagját a villamosról levenni, mielőtt azzal együtt kiesik a villamostból, és elkezdett kiabálni, hogy el akarom szedni tőle. Mondjuk abban a helyzetben nem volt időm mélyinterjúra, hogy segíthetek-e, csak nyúltam a pakkért :DD

Persze, hogy nem tudhatom, senki se tudhatja.

Az alapszituációt nézve: szülés után mindenkinek van segítségre szüksége, pláne első gyereknél. A kérdés csak az lenne, hogy akarja-e a nő, hogy a mamika menjen, vagy sem. Ezt viszont meg kell kérdezni :)

Legtöbb ilyen esetben a "tudod mit, nyuszika? b..d meg a porszívódat" dolog működik, amikor feltételeznek a másikról valamit, meg a másikra várnak, ahelyett, hogy nyílt, őszinte emberként élnének.

Nem tudhatod, hányszor kapta már meg korábban az anyós, hogy kívül tágasabb, ne szóljon bele az életükbe blablabla.

Miért nem alapvető a nőnek, hogy mamikám, most aztán elkelne a segítséget, kérlek, gyere?

Defektem nekem is van. Tennék fel a régi képeinkből a gépre. Amik vannak, azt a fiam töltötte fel a fényképezőgépről, telefonról vagy fényképről. Egy pillanat alatt végez. Mutatja, figyelem, de olyan gyorsan csinálja, hogy az agyam képtelen felfogni. Nem fent van a baj, mert edzésben tartom rejtvénnyel, egyebekkel. A gond az, hogy tudom, kevés az ideje. Gondolom, maximum 10 perc kellene ahhoz, hogy én ideülök, ő mondja, mit hogyan, én csinálnám és már rögzülne is.

Itt van a szkenneren anyósom és apósom képe napok óta. Azt hiszem, ma elkezdek változni, megkérem.

Igen, így van

Személyre szabott "útmutató" kell mindannyunkhoz. :)

És alább adni az egonkbol :)

Én sem vagyok kivétel 😎

Ez nem az egód, csak a szeretetnyelved. ;)

Ha nem találják ki meg kell mondani, hatásos! :)

Igazad van. Tudjuk, hogy jó nekünk is, ha segíthetünk, annak is, akinek segítünk, de nagyon jól esik, ha éreztetik velünk, hogy jót tettünk. Ha örülnek a segítségnek. Lányom majdnem repdesett a boldogságtól, mikor leolvasztottam a fagyasztóját. Többször tervezte, nem jutott rá ideje. Tehát értelme volt, mert láttam örülni.

De az, ha csak én örülök, hogy segíthetek.....?

Amúgy kérés terén nekem is van némi defektem. 3 informatikus mérnök van a közeli családban, de inkább meghalok, mint hogy megkérjem valamelyiket, hogy nézzen rá a számítógépemre (ami pedig munkaeszközöm). Előbb megvárom, míg összeomlik.

Utána meg mérgelődnek, hogy "miért nem szóltál az első gyanús jeleknél???"

Na ez a nagy KÉRDÉS , és a fórum témája.

Nekem alapvető lesz, hogy a lányomat megkérdezem, és felajánlom (ha kéri megyek, ha nem, akkor nem, de felajánlom).

Na de a menyecske pl. azért egyszer, egyetlen egyszer kérhette volna az anyósát.

De pont ezen témázgatunk, és ezt látjuk sokan sokféleképpen.

Értem, mit írsz:)

Nekem tudod, mi hiányzik? Nem is a "köszönöm" szó, hanem maga az, hogy "de jó, hogy megoldottuk, de jó, hogy el tudtál jönni, addig én el tudtam intézni ezt meg ezt."

"De jó, hogy küldtél kaját, addig tudtam a vizsgára készülni".

Szóval ez, hogy érezzem, hogy jót tettem vele:)))

Ez nem hálálkodás, csak az érzés, hogy értelme volt.

A lányom "veszi" ezt valahogy, és annyira jólesik nekem, mikor mondja, hogy "olyan jó, hogy küldtél kaját, így tudtunk lazulni vasárnap délelőtt". Vagy "olyan jó, hogy eljöttél velem menyasszonyi ruhát próbálni, így nem tévelygek tanácstalanul."

De ez biztos az én b....szott nagy egóm, de nem bánom:)

Akkor én is írok egy példát:

Rokon csaj kórházból hazatér szülés után, ikrekkel. Anyósa 10 km-re lakik, és ráér, már nyugdíjas.

Csaj muffog, puffog, "az ember az idegentől is több segítséget kap", stb...stb.

(Mindezt anyósára érti, nem mellesleg a kapcsolatuk hogy is mondjam, hát nem felhőtlen.)

Erre megkérdeztem, hogy mondd, és kértél EGYETLEN EGYSZER IS segítséget tőle? Kérted, hogy jöjjön, miután megszültél? Kérted, hogy küldjön kaját a férjeddel nektek?

Ja, azt nem. De hát láthatná, és különben is, ikrek és császár és a fiának a gyerekei is.

No comment:(

Miért?

Akkor jobban esne a segítségnyújtás, mint a "légy szíves" nélkül?

Akkor, ha elfogadja, és azt mondja: "köszönöm"?

Nem maga a tény fontos?

Adni és kapni? - Adni segítséget és kapni köszönömöt?

Ha távolabbi aspektusban nézzük ezt a kérdéskört, akkor felmerül a "ki tegye meg az első lépést" elvi kérdése.

Így válnak az emberek pl. napokig haragvóvá, mert egymásra várnak a békülésben is. Mondja ő előbb! Miért pont én?

És rosszul beidegződött elvek mellett elúszik az élet.

Én inkább megkérdezem, hogy segíthetek-e.

Köszönöm szépen.

Valóban gond még annak is, aki szívesen segít kérés nélkül. Mert néha jól esne hallani, hogy "légy szíves". Nem könyörgésre gondolok.

De, végig olvastam. Csak nekem ez adszurd.

Van, aki azért nem kér, hogy nehogy visszautasítsák. Van, aki azért nem, mert attól fél, hogy majd valamikor az orra alá dörgölik, hogy bezzeg én segítettem neked. És van, aki nem képes rá, de rosszul esik neki, hogy nem vették észre, hogy segítségre szorul.

Én "nyomulni" sosem szoktam.

Az más kategória, az nekem is azt jelenti, hogy "beleavatkozni mások életébe".

Kikérem magamnak, ha az enyémbe is bele akar bárki avatkozni.

De alapvetően szociális beállítódású lény vagyok, ezért is nem vagyok cipőfelsőrészkészítő pl.

Azt tudom, hogy az embereknek sokszor nem is a segítség maga a legfontosabb, hanem a gesztus.

Hogy valaki felfigyel rá, HÁTHA problémája van, mert úgy tűnik, mintha küszködne valamivel.

Na, olyankor az emberek legnagyobb részének maga a kérdés gesztusa jól tud esni, hogy segíthet-e a másik.

Jó esetben azt a választ kapja: köszi, meg tudom oldani.

És egy mosolyt :)

Lehet, hogy nem olvastad végig a fórumot.

Sokan írták, hogy vannak, akik valami oknál fogva képtelenek kérni. Ez bizony létező probléma. Gond annak is, aki nem tudja kinyögni, meg gond a környezetének is. Mert ahogy te is gondolod: hát nemmképes kérni, akkor én hogy segítsek?!

És akkor még ott van a könyörögtetős is, mert olyan is van... Szóval ez a történet sem fekete-fehér, na, hidd el. 😄

Legkényelmesebb persze mindenki számára a normális érthető emberi kommunikáció lenne, ebben egyet értünk.