Meghalt egy barátom! (beszélgetős fórum)
én igazán megértelek. korábban már indítottam erről egy fórumot, de senkit nem érdekelt.Mi is vesztettünk már el háziállatot, aki családtagnak számított, és ehhez hasonlót éreztünk mint te.
igen, igazad van. A expárom halála után én elmentem egy pszichológushoz feldolgozni a bűntudatomat, egy hónapig jártam hozzá, elég volt. Mindenkinek van választása, mi nem kényszerítettük bele, ő választotta. Csak, amikor történik valami rossz velem, néha eszembe jut, hogy talán emiatt kapom az élettől a rosszat.
ne legyen lelkiismeret furdalásod- tudom, könnyü azt mondani-, de nekem a volt férjem kísérelt meg öngyilkosságot, mikor ott hagytam ls bekerült a pszihiátriára, és akkor ott azt mondta a dokija nekem, hogy nem az én hibám, hogy ilyet tett, ne vegyem magamra.így akart zsarolni, de azt nem teheti meg senkivel sem senki.nem könnyü, engem is bántott attól függetlenül!
Nekem két éve halt meg az exbarátom, akivel két évig voltunk együtt. Szakításunk után két hónappal öngyilkos lett. Én szakítottam. Néha még ma is bűntudatom van..
sziasztok!nekem még 15 évvel ezelött halt meg egy olyan ismerös, akit soha nem fogok elfelejteni, pedig csak osztálytársak voltunk és nem is voltunk valami jóba.mégis nagyon fájt hogy elment.ö volt az egyetlen ember az életemben addig is és azóta sem, aki szemembe mondta hogy milyen vagyok.ez nagyon nagy dolog!nagyon jó ember volt, és nagyon fiatal.nagyon sírtam és nagyon ledöbbentem a következön:mivel jóban voltam a hugával, meg szomszédok voltunk így amikor a temetés után a halotti tor volt, ott voltam segíteni felszolgálni az ételt.és szörnyú volt.senki nem volt megrendülve a szülökön kívül, mintha egy ballagási ebéden lettem volna. 17 éves srác volt!szívnagyobbodása volt.a szívátültetése elött 1-2 nappal halt meg.A ballagáson már nem tudott részt venni, kórházban volt, de képzeljétek, mindnekinek küldött be egy egy szál fehér szegfüt.megható volt, és most is sírva fakadok rajta. amikor kimegyek a nagyszüleim sírjához, hozzá is mindig elmegyek.nagyon sajnálom hogy elment!
Meghalt egy kollégám (42 volt), meghalt az unokaöcsém (18 volt), a média meggyalázta (ok nélkül), meghalt a nagypapám (72 volt), volt kutyám - sorolhatnám! Nem a haláltól kell félni, hanem az élettől! Mi magunkat sajnáljuk mert nem tudunk elveszíteni!
22 évesen halt meg a legjobb barátom agyvérzésben.
Itt lakott nálunk és én találtam rá mikor rosszul lett. Borzasztó volt.
A mentő elvitte és mi siettünk utánna. 2 és fél hónapig volt élet és halál között. Kóma, majd jobbulás és a végén csak itt hagyott Engem. Ennek már 7 éve, azóta már van babám, de még mindíg nagyon fáj még Rágondolni is.
Sziasztok!
Édesapám 2000. karácsonyán, édesanyám 2004. januárjában ment el. A testvéreimmel maradtunk együtt (az öcsém mozgássérült). Iszonyatósan nehéz volt, de túl vagyok, vagyunk a nehezén. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rájuk, ne beszélgetnék Velük.
Az a legrosszabb, hogy az unokájuk születését már nem élhették meg.
Szia!Ha valaki megért, az én vagyok,azt elhiheted.Én a kutyámat veszítettem el 5 hónapja.Nekem olyan volt mintha a gyerekem lett volna.Jobban szerettem őt a szüleimnél,testvéreimnél......Ő volt számomra a legfontosabb!!!!!!!!!!12 éves koráig élt,benti kutyus volt.A mi kapcsolatunk nagyon különös,és mély volt(még most is az,mivel rengeteget beszélek a sírjánál,sokat vagyok vele)Én ezt soha nem fogom tudni feldolgozni,nekem ez volt a legnagyobb törés az életemben.Egyébként magamra fogom tetováltatni a Drágámat,így örökre együtt maradunk.Mi történt a cicáddal?
En 17 voltam,mikor meghalt anyukam es 18 mikor apukam... meg most sem tudom,hogy,hogyan eltem tul...Arvan,testver nelkul...segitseg nelkul... mintha ma lett volna,de eltelt 10 ev... minden nap gondolok rajuk es neha beszelek is hozzajuk... Nem tudom elengedni oket... Hianyoznak iszonyuan...
Én 25 éve vesztettem el a drága szüleimet, de a hiányuk még mindig nagyon fáj.
Sziasztok
Nekem anyukám halt meg.Iszonyatos a fájalmam.Sírok,ha jó történik velem,hogy miért nem lehet megosztani vele,sírok,ha rossz történik,hogy miért nem tud segíteni.Sírok,hogy miért nem tud a kislányommal lenni,aki anyira hasonlít rá mindenben.Soha nem tudom feldolgozni.Kitartást kívánok mindenkinek!
nincs értelmes halál. akár baleset, akár hosszas betegség után, mindig iszonyú szembesülni azzal, ha elvesztesz valakit. és nincs vigasz rá. akit szerettél és elmegy, mindegy hány éves, annak hihetelen fájdalmas a hiánya...
én már nagyon sok közeli embert veszitettem el,a halál a gyász mindig iszonyuan fáj,de idövel halványul az emlék!
eggyetlen esetett azonban sokáig nehezen tudtam feldolgozni,mert tényleg értelmetlen volt.
18-éves kiskatona ,meghalt a szerbiai háboruban,nagyon jo haverom volt,tele életkedvel...
Tegnap előtt tudtam meg, hogy meghalt a nagyapám. Nem most, tavaly októberben. Nem azért nem tudtam, mert nem kerestem őket, csak nagyanyám nem merte elmondani eddig. Nekem csak 2 napja halott. Piszok rossz most megtudni, és így el sem búcsúzhattam tőle. Most fáj, de nagyon.
Nekem eddig 4 barátom halt meg : 2 Zoli, 1 István és 1 Tibor, az utóbbi kettőt ismeritek ti is (legalábbis nagyrésze)
Tudom hogy az akit én elvesztettem az nem egy ember volt de a barátom a kis cicám az egyetlen akit a testvéremen kivül szerethettem.....mindig volt akit megölejek ha szomoru voltam...de ezt csak az érti meg aki elvesztette már háziálatot....aki nem anak érthetetlennek tünhet hogy februárban halt meg de még mindig ha eszembe jut siró görcs fog el és nem tudom abba hagyni anyira borzalmasan hianyzik bele se tudok gondolni mi lesz mikor rokonom hal meg vagy barátom ha a cicám halálát 5 honap alat nem tudtam feldolgozni...
hihetetlen, hogy ennyire fiatalon meghalt.
Sajnos én egy éve vesztettem el egy nagyon jó barátomat, még mindig nem hiszem el hogy elment és még mindig keresem.
Nem tudom elhinni, hogy idővel jobb lesz. Most is kicsordultak a könnyeim..
Rossz hírem van.Nagyon nehéz feldolgozni.Adj időt a gyásznak.Ha nem adsz időt a fájdalomnak,még 40 éves korodban is fájni fog,de nagyon.Gondolom,40-en túl is,de azt majd később tudom megmondani.Borzasztó ez,és érthetetlen.És felfoghatatlan.A barátnőd csak kettő évvel volt idősebb a nagyobb lányomtól.
Most volt 4 hónapja, hogy daganatos betegségben elhunyt az egyik legjobb barátnőm. 18 éves volt. Én még fel sem fogtam igazán, csak annyit tudok, hogy nagyon hiányzik mindannyiunknak.
Köszönöm szépen, értem amit mondasz, és nagyon jól esik, ezzel tudok kicsit enyhíteni az önvádamon.
Elveszett ember volt Ő már régóta....és idő ellőtti halálraítélt, születése pillanatától.
attól tartok nekem is ilyen véget szán a sors, lehet hogy "rövidzárlat", nem tudom,csak azt hogy erős vágyam és konkrét tervem van, de még uralni tudom egyelőre...csak azt nem tudom meddig. :(
Fogadd részvétem,és egy kis saját tapasztalat.Akartam már öngyilkos lenni,nem ijesztgettem senkit,bár emlegettem.Amikor itt akartam hagyni mindent,nem tudatosan tettem.Úgy gondolom rövidzárlat állt be.Egyszer kitisztult minden és megijedtem.Nem mertem megtenni.Szerintem azokban a pillanatokban az ember nem önmaga,valaki vagy valami más.Nem tudom enyhit-e a lelkiismereteden,a jószándék megvolt.
Nagyon sajnálom és részvétem! Iszonyú érzés lehet..:(((
Próbálj erős maradni és ne Magad okolni a történtek miatt - bár tudom, hogy ezt mondani/írni a legkönnyebb..:((
Szia Kleca, igen, van akinek ez is hatásos módszer, aki csak "ijesztgetni" és figyelmet felkelteni szeretne. J nem ilyen volt, igaz Neki is voltak gyenge "bepróbálkozásai", kettő vagy három, nem is tudom már.
Igen,nem durva, dehogy, igazad van abban is, nem lehet valakit erőszakkal itt tartani, illetve csak korlátozott ideig...én eddig bírtam Őt, igaz hogy én voltam, aki elindítottam a lavinát, azzal a bizonyos tegnapi "nemleges" válaszommal. Nem csupán bűntudatot érzek irányában, hanem dühöt és tehetetlenséget. Két szép gyerek maradt itt, meg egy ex-feleség, akitől most volt válófélben. No meg én, de hol vagyok én Tőlük veszteségben...na ezt nem szeretném itt tovább taglalni.
Aki akarja, úgyis megteszi. Ha nem a szalagkorlát, akkor a vonat...
Egyébként tényleg sajnálom. Részvétem.
Durva? Lehet.
Az egyik ismerősömet úgy szoktattam le az X. próbálkozása után, hogy mondtam neki:
- Ha legközelebb kedved támadna hozzá, szólj. De akkor a gyógyszert én számolom ki, a kést én éleztetem meg, a kötelet megvizsgálom előtte, mert még a végén elcseszed, s valami gixer csúszik be, nem fog sikerülni... (Azt mondta, hülye vagyok, s azóta nem próbálkozott. Előtte szinte 2 hetente vitte a mentő...)
Tehettem volna, én tartottam itt már régóta, de nem tudtam tovább, mert magamat is alig bírom.
ezt használta ki a szemedék, hogy megléphessen.
nem okolom magam, és nem megyek utána( most), de ha egyszer majd elcsípem valahol, nem köszöni meg amit tőlem fog kapni.
NEhogy magadat okold, ez butaság.
Jól tudod, semmit nem tehettél volna.
Igen. Nem konkrétan, de burkoltan benne volt minden, és én elengedtem a fülem mellett,sőt még ki is osztottam a magam finom módján.
SOHA nem bocsátom meg magamnak, hogy nem ültem le vele egy újabb beszélgetésre. Még most is élne.
S reggel beszélt is a szándékáról?
További ajánlott fórumok: