Megéri-e jónak lenni? (beszélgetés)

Az (ön)értékelési probléma kétféle lehet:

1. Túlbecsülöd a saját segítségedet

2. Alábecsülöd a másikét

Én értem,és szerintem Ő is:))

Ha felvetül az emberben az,hogy mit tett egy másik emberért ,és ennek ellenére nem "KAPta vissza",és azon meditál,hogy többet nem ADOK neki ezért,az minden csak nem jóságból,önzetlenségből elkövetett tett,csupán ADOK-KAPOK viszony .

Magyarul üzlet.

De ne húzd fel magad ,mert igazából senki sem cselekszik önzetlenül ,én sem:)))

Jaj, hagyjuk már ezt!

Senki nem arról beszél, hogy "üzlet" vagy sem! Mindenki érti csak Te nem, kezd egy kicsit idegesíteni, ne haragudj...

A társadalmat az emberek alakítják.

Én egyelőre teljesen reménytelen vagyok ezirányban, egyszerűen nem látok kiutat ebből a pénzorientált káoszból.

Igen megéri,de időnként nagyon fájdalmas..........

De ami nem ől meg az erősebbé tesz..........

(Állítólag...!!!!!!)

"Megéri-e jónak lenni?"

NEM!

Épp ettől olyan szép jónak lenni:DD

Sajnos az alapvető probléma nem az emberekben van, hanem a társadalomban. Elég a Jane Austen regényekre gondolni, abban az időben alapvető értéke volt az erkölcsnek, a tisztaságnak, olyannyira, hogy aki nem volt becsületes, azt ki is közösítették.

De talán elindul valamiféle fejlődés és ezt olyan emberek tudják generálni, akik maradnak jók, a rossz tapasztalatok ellenére. És egyszer felismerik majd az emberek, hogy többre mennek együtt, mint egymás ellen.

A fiam elég önző. Hiába próbálom kinevelni belőle, már nem tudom. Azt mondja, védekezési mechanizmus, így kevesebb ember közelségére van utalva. Amikor azt mondom neki, hogy hagyja másra, hogy a kedvére tegyenek, és azzal foglalkozzon, hogy ő mit tehetne másokért, akkor meg azt mondja, hogy hülyeség, ő tudja a legjobban, hogy mi kell neki, és ezzel más is így van. Sok csalódás érte, hamar begubózik.

Az élet pedig arra nevel minket, hogy pénz és hatalom.

Csak a lelkiismeretedre hallgass. Ha nem engedi, hogy "rossz" legyél, inkább nevesd szembe azokat, akik nem becsülik meg a jóságot.

Nem balek vagy, hanem emberi. Sajnos ezt a fogalmat ma már kevesen ismerik.

Nem értem,hogy miért kellene "elfogadni" azt ha valaki önző, vagy nem lehet rá számítani... Tök mindegy, h barát vagy családtag... Maximum tudomásul veszem, és úgy állok hozzá, hogy nem várok tőle többet, de nem gondolom, hogy továbbra is adni-adni-adni kell neki -adott esetben. Vagy rohanni ha megkér valamire, pl.

Benne van a pakliban hogy az emberi kapcsolatok változhatnak. Pl ez is lehet egy ok a változásra.

teljesen egyetértek!

Engem úgy tanítottak, hogy ha jó vagyok, előbb-utóbb visszakapom ugyanazt a jót, valószínű nem attól, akivel jó voltam, de mástól biztos, csakhogy én ezt nem tapasztalom, ezért vagyok kissé elbizonytalanodva.

Meg ugye mondják, hogy jó emberekkel jó dolgok történnek, de inkább azt látni, hogy rossz emberekkel történnek jó dolgok.

de ha valakivel rendes vagyok, mert alapból miért ne lennék az, és folyton negatív visszacsatolást kapok, akkor azt úgy kell fogadni hogy "Ááá nem baj végül is tök jó érzés rendesnek lenni." ?

Itt nem arra kell gondolni,hogy azért teszek valakivel jót,hogy jól meghálálja. Aki így érti az baromira nem "vágja" hogy miről van szó...

Ezzel en is egyetertek !

Mar magaban az hogy ,jot tettunk/teszunk rendkivul kellemes erzessel tölt el bennunket ! ( ez bonusz , szerintem-:)

Ha , "veletlenul" megis viszonzast kapunk idönkent az mar csak raadas....

Attól barát a barát,ha elfogadod őt olyannak amilyen.....és akkor várhatod el azt ,hogy veled viszont ezt tegye.

KÖLCSÖNÖSEN!:))

Ezek mögött a tapasztalatok mögött valami önértékelési probléma húzódhat, mert ez nem logikus, és nincs is így.

Rég rossz ha valaki mindig a viszonzást lesi.

Ez a téma engem is irtóra foglalkoztat. Megértem Banánkát és Katát, én is pont ilyen vagyok. Képtelen vagyok nemet mondani, vagy ha igen, akkor lelkifurdalásom van. Lehet, hogy ez balekság, de legtöbbször tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ki leszek használva. A pasik is valahogy megérzik, hogy Teréz anyu vagyok és sírnak a vállamon, hogy megsajnáljam őket és én örülök, hogy segíthetek. De soha nem kapom vissza a segítséget, ha nekem van rá szükségem, sőt, olyankor fordulnak el tőlem a leginkább.

A mai világban tényleg a bunkó, önző embereket istenítik, ennek több oka lehet: 1. félnek tőle, ezért a közelében akarnak lenni. 2. különlegesnek érezik magunkat, ha néha kedves velük. 3. a rossz mindig izgalmasabb. A jókra akkor van szükség, ha baj van és segítség kell, de ha minden ok, el vannak felejtve. Bennem is itt a kérdés: legyek én is önző bunkó? Tényleg erre akar tanítani az Élet? Mert ugye addig kapod ugyanazt, amíg nem cselekszel másként. Egyszóval össze vagyok zavarodva...