Megéri-e jónak lenni? (beszélgetős fórum)

Egy kicsit mindannyian hozzájárulunk.

Ha jó vagy, azt mások is látják, és a jó példa ragadós. Ha néhány rossz tapasztalat miatt feladod, elbuksz, és másokat is magaddal rántassz, azokat akik tőled tanulhattak volna.

Rögtön ugrok , es dobalni foglak -:)

Es , elvarom a friss cipokat -:D

ajjjjjjjj !

Majdnem hogy Jezus követöjenek nezlek :)

Biza en , nem vagyok ilyen jo ......

De , persze JO vagyok , emberi mertek szerint :)

A háborúk maroknyi ember manipulációinak a hatására tudatosulnak.

Ha azt nézzük, hogy érdemes-e jónak lenni, ne kollektív tudatot képzeljünk a néni mögé aki nem hálás! Lehet hogy csak fáj a foga.

Legyünk jók akkor is, ha fejbe vág a botjával, mert lehet hogy legközelebb egy csupaszív nénikétől tagadjuk meg a jóságot.

De van !

Igy szuletnek meg pl a haboruk , amik elöször a kollektiv tudatban , tudatosulnak :)

"ebben a világban nem lehet jónak lenni"

Akkor melyik világban lehet?

A világ olyan amilyet Mi teremtünk magunknak.

Sziasztok!

Valóban érdekes téma merült fel. És teljesen úgy gondolom, hogy ebben a világban hiába vagy jó egyszerűen nem értékelik nem becsülik meg.. Annyira rossz egy világot élünk senki nem törődik senkivel... és ez annyira rossz, hogy az emberek ilyenek... Csak nekik legyen jó és kész. Én is alapvetően jó embernek tartom magam, de néha túlságosan is. Mindenkiért megteszek mindent amit csak kér vagy bármi még kérni se kell, de van hogy a saját káromra és én ezért cserébe mit kapok? Azt, hogy belémrúgnak? De nem tudok bunkó lenni, mert lelkiismeretfurdalásom van utána.. :(

Bocsi,annak ellenére,hogy egyetértek:

Hogyan méricskélünk?....mivan ,ha én ebben adok ,Ő abban nem tud adni....kirúgom,hátat fordítok?.....szerintem ez egy hosszú folyamat!....és nincs garancia,hogy a végelszámolásnál "nyertesként" távozom!A saját bőrömön tapasztalom,hogy a sok viszonyítás lélekölő és vesztesút!....Ha tudok adok-teszek,ha nem....sérülök,rögös az út!

Mindig örömmel tölt el, hogy vannak még kedves és jólelkű emberek. Én is nagyjából hasonló cipőben járok, ill jártam mint a cikk írója. Szeretek segíteni másokon, és örülök ha kapok cserébe egy mosolygós köszönömöt. Örülök a vidám embereknek, de elfogadom a szomorúkat is.

Igazából nekem is sok olyan történetem lenne, ahol adtam, de cserébe annyit se kaptam vissza hogy bá. Vagy csak vezetek az úton és egy városi terepjárós barom úgy vág elém hogy szinte vészfékelnem kell. De igazából megszoktam már ezt. Az embereket úgy kell elfogadni ahogy vannak. Rajtuk változtatni nem lehet, egyedül saját magán változtathat az ember. A ilyen és ehhez hasonló kudarc hatására úgy döntöttem hogy megváltoztatom a hozzáállásom a témához és új proritást állítok fel. Ha egy vadidegen csinálja ezeket velem, akkor egyszerűen csak mosolygok egyet magamban, mert tudom hogy én jótett helyébe jót várhatok mikor ennek az időnek el kell jönnie, viszont a hülyét pedig veri az élet nap mint nap. Én nyugodt maradok, ő pedig stresszelheti betegre magát. Ha egy ismerősöm vagy hozzám közeli ember csinál velem ilyenekt, akkor pedig elmondom neki, hogy én mit szeretnék és hogy örülnék ha elfogadná és szem előtt tartaná az igényeim. Ha sokadjára sem teszi ezt, akkor elfordulok tőle, mert tudom, hogy vagy képtelen a szociális életre, vagy egy szemét bunkó disznó, esetleg totálisan letoj engem magasról. Nos... az ilyen emberekkel minek foglalkozzam? Miért jó az nekem? Semmiért. Egyedül csak szükségből munkahelyen érdemes az ilyeneket hosszabb ideig elviselni. De megfigyeltem. Hogy előbb utóbb munkahelyen is megszokja mindenki azt, hogy velem szemben milyen módon kell viselkedni, ahhoz hogy cserébe én is pozitív legyek velük szemben.

Milyen igazad van! Most már értem az összefüggéseket!Azért, mert úgy érzi tartozik neked?

Atya világ! Ez mindent megmagyaráz!

Hú erre még nem is gondoltam. Köszi köszi!!!!!!

Én meg tényleg nem értettem eddig, hogy mi az, hogy én folyton újra és újra kedveskedek, és van aki meg egyre elutasítóbb, vagy már egyáltalán nem is reagál, vagy kötekedik.