Lombikprogram 40 felett - nekünk is sikerülni fog! (beszélgetés)
Akkor gondolj rá úgy, hogy most jobb lesz, sikeresebb lesz. A doki már látja az előző programjaidat, látja, hogy min kellene változtatni. Beültetés előtt néha szoktunk pár szót váltani a többi lánnyal, - volt ott legutóbb egy kb. 28 éves csaj, aki a 2. beültetés ( 2. leszívásból ) várt. Azt mesélte, hogy az első punkciókor 10 sejtet tudtak leszívni, de abból 6 termékenyült meg, viszont a 3. napig csak 1 jutott el, ő is nagyon-nagyon lemaradva. Végül beültették neki, de nem sikerült. A 2. programban a dokija módosított a hormonokon és az már remek eredménnyel ment, tudtak fagyasztani is belőle. Szóval ez a program feladat az orvosnak és feladat a szervezetünknek is, tanul mindenki belőle és remélhetőleg egyre jobban megy! Nekem a 3.-4-5. már pozitiv tesztet produkált, neked is így lesz biztosan, ne add fel!
:) Köszönjük szépen, kedves Magni.
Sajnos új kezdődik. A vizsgálatokat is újra kell csináltatni. 😞
Szonáta, ez igazán jó hír! A karácsonyi nyugodt, pihis időszak biztosan segíteni fog. Igazán nem akarok ünneprontó lenni, de én ebben a statisztikában 36 és 40 év közötti korosztályt láttam, nem 40 év felettit. Én is néztem statisztikákat- én azt olvastam, hogy 40-42 között 10-15% az esély és 42 felett kezd el romlani 5-10%-ra- persze egyéni adottságtól is függ. Van olyan angol nyelvű honlap, ahol be kell irogatni mindenféle előzményt és kidobja, hogy hány % esélyed van a sikeres lombikra... Kár, hogy ez biológia, nem statisztika...Ezt azért írom, mert szerintem 40 felett, pláne 42 év felett nagyonnagyon nagy mázli kell, hogy gyorsan összejöjjön. És igen, az anyagiak is számítanak, akinek nem jön össze az 5 TB támogatott lombik, kérdés, hogy meddig bírja anyagilag- és lelkileg is. Én 2 hónapja azt mondtam, hogy 10-szer megpróbálom, aztán az első kudarc után lett 1 év, és időnként fontolgatom a donor petesejtet. És ez persze hullámzó, vannak jobb és rosszabb napjaim. Szóval Delfin tudom, hogy nagy a csalódás, de ha a számokat nézed, az lett volna a csoda, ha másodikra sikerül. Jajj remélem nem értitek félre, nem negatívkodni akarok, és tényleg szívből kívánom, hogy minden gyermek után vágyó párnak spontán vagy lombikkal 40 év alatt vagy felett gyorsan sikerüljön a babavárás!!!
Ezt a lombikos statisztikat talaltam korabban :
[link]
Mondjuk nem friss, de azota csak fejlodott a tudomany. Azt irja, hogy 40 ev felett 1-2 ev lombikozas kell, hogy sikeruljon , ill. amit lent irtam, hogy 3+ beultetes.
Nem vagyok szakerto, de engem ez a statisztika anno megnyugtatott, hatha valakinek masnak is segit.
Mondjuk szivesen megneznek egy aktualisat is..
Sajnalom, hogy nem sikerult, de elobb-utobb mindenkinek sikerul! ( a mi korosztalyunknak a 3+ a statisztika, ha jol emlekszem. ) Valahol azt is olvastam ( ...) , hogy sokkal tobb lombik baba szulethetne, csak a parok nem birjak lelkileg (es/vagy amyagilag). Tehat ami nagyon fontos, hogy tartsd meg a hited es maradj onmagad, talalj vigaszt, hogy ujrakezdhesd, ha ujra fel kell allni. Mi itt leszunk neked es drukkolunk! Van fagyasztott embriod vagy uj protokoll kezdodik?
Sziasztok Lanyok, a 6+2 es hcg-m 7500, progi 190. A doki nem vilt elajulva a hcg-tol, de azert gondolom megsem olyan rossz, mert nem mondta, hogy ez azert nagyon-nagyon alacsony... kiszamolgattam, hogy megfelelo igy is az emelkedese a kezdeti 191-hez, bar valoban nem hasit. Utananezegettem a neten, angol forumokon azt irjak a kis petezsak 80%ban ( ha nem a kesobbi fogantatas vagy progi hiany az oka) vetelessel jar. Meg olvastam olyanokat is, akiknek 7 hetesen 5 hetes meretet (mint nekem most csak 6 hetesen ) mutatott az ultrahang, es par het alatt behozta a lemaradast. Remelem mi is igy leszunk, eszem a vitaminokat, feherjet , szurom a progit es bizakodom... Jovo heten majd megyek vmi sztk-ba ultrahangra, mert a maganrendelesek most 2-3 hetig szunetelnek. Es persze szurkolok nektek!! Fel a fejjel mindenkinek, kitartas es koszonom, hogy vagytok!
Rózsaolaj, megkerestem: dr. Blaskó Györgynél voltam a Trombózisközpontban- ezen a számon kell bejelentkezni. 36 70 431-77-29. Ha elmondod, hogy kismama vagy, akkor soron kívül fogadnak, nekem konkrétan azt mondták, hogy oké, akkor 1 óra múlva ott tudok lenni- és ott tudtam. De tény, hogy ez nem a karácsonyi időszakban volt. Elsőre mindenképp érdemes hematológushoz menni, mert Ő olyan szakvéleményt ad, amivel a háziorvos is kiemelt támogatással tudja felírni az injekciót. Szonáta, kaptál már híreket? Nagyon drukkolok!
Sziasztok, Bocsánat, név szerint nincs időm kikeresni, hogy kinek a kérdése volt, de talán így is tudok segíteni. Vetéléshez:
[link] G1 Intézet kivizsgálása, kár, hogy nem találtam rájuk előbb... Nekem a 3. vetélés után itt derült ki az immunológiai összeférhetetlenség, amire IWIG-et kaptam, már kétszer is. Szőnyi doki nagyon rendes, amikor az első lombiknál pont vasárnapra esett a 10. nap, amikor ultrahangot kért a brünói klinika, akkor bejött, megcsinálta és nem kért egy fillért sem! Sajnos nem volt sikeres az első kör, de nem rajta múlott, nálunk az a cél, hogy az 5. napig menjenek el az embriók és tudjanak pgd/pgs-t csinálni, de sajna csak a 4. napig jutottak el. Szonáta, remélem jó híreket kapsz, nagyon drukkolok!!!! Rózsaolaj: nálunk hasonló a helyzet, Fraxiparint írtak fel (Mammut, trombózisközpont), amit a terhessé elejétől kell szúrni. Előregyártott szuri, hasba kell beadni, nem para. És igen, extra folsav, én sima folsavból szedek 3X1-et+napi kettő inofolic. Delfin nagyon sajnálom. Amit érdemes megfontolni, hogyha bírjátok anyagilag- akkor Brünó és pgd/pgs. Sajnos 40 felett sok a rossz minőségű petesejt, az, hogy szép egy embrió nem azt jelenti, hogy egészséges is. Ha érdekel akkor leírom priviben mi a menete, nekem jó tapasztalataim vannak a klinikával. Egyébként felháborító, hogy van egy módszer, ami segítene és Magyarországon betiltják... Ahelyett, hogy 35 év felett automatikusan alkalmaznák... Csajok, Ti hogy bírjátok, hogy újabb karácsony baba nélkül? És hogy viselitek, ha a környezetetekben vár vki babát? Én rosszul és egyre rosszabbul. Az ismerősi körben most lett terhes vki, a lány cigizett, drogozott, van rajta vagy 40 kg túlsúly és elsőre sikerült. A férje nagyon jó fej- őt jobban ismerem, hétvégén találkoztunk, és nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam szívből gratulálni (mondjuk egy 6 hetes terhességnek én babonából sem gratulálnék..) Lelkiismeret-furdalásom volt, de akkor is így érzek...
Sziasztok! A 2.lombik sem sikerült. Fogalmam sincs hogyan tovább. Vmi jó tanács?
Tudom hogy nehéz, de próbálj meg megnyugodni!
Most az a legfontosabb!
Biztosan rendben lesz minden!
Hinned kell benne!😊
Én is nagyon drukkolok!😊
Biztosan minden rendben lesz!
Várjuk a fejleményeket!😊
Nálam is ez van. Én Metafolin tablettát szedek. USA-ból rendelem. Jódot nem szedhetek a pajzsmirigyem miatt, ezért nem jó nekem a legtöbb terhesvitamin.
Segítséget szeretnék kérni...Most jött meg korábban lekért trombózis panelem lelete, amely alapján MTHFR C677t homozigóta vagyok. A meddőségi dokim csak annyit mondott, hogy a terhesvitaminban lévő fólsavnál többet szedjek... mivel régi fórumos vagyok, tudom, hogy vannak köztetek, akik hasonló problémával rendelkeznek...tudnátok segíteni, hogy mit tegyek. Próbálok bejelentkezni még az ünnepek előtt (...) haemotológiára... de addig is. Köszönöm!
Magni, privatban megírtam, hogy engem mikre küldtek el, és én kikhez jártam...remélem, segít Gondolok rád!
Szonáta, nagyon drukkolok nektek! Remélem, a mai hcg eredmény jó lesz és a pici csak lassabban fejlődik! Veled vagyok!
Nagyon drukkolok neked,hogy ne legyen baj.Sajnos tudom milyen érzés fél éve volt egy vetélésem.Nekem is mindig mondták kicsi,lassu a szívhang,végül műtéttel befejezték a terhességet a 10.héten.Tudom ez a történet nem tul pozitiv,kívánom,hogy neked ne ìgy legyen.
Ez sohasem egyszerű, a spontán terhességre várva sem, hónapról hónapra várni, hogy hátha most, és aztán mégis megjön és újrakezdődik az új hónap, az új remények. A lombik sem biztos siker, az is göröngyös, de ott legalább talán közelebb kerül hozzád a gyermek, -követed a fejlődését már petesejt korától. Lombiknál mindig dupla eséllyel indulsz, van esély arra, hogy a beültetés sikerül, de ha az nem is, a következő hónapban nagy számban szoktak lányok spontán teherbe esni, -valahogy a hormontámogatott környezet segíti a spontán babát. Nálunk egyelőre semmi jó : ma be kellett mennem ultrahangra ( 6 hét + 2 nap ), de túl kicsi a petezsák ( 6,7 mm-nek mérte ) és benne volt egy pötty ( 3,7 mm van az uh fotón ), de őt is kicsinek találta. Szívhang nem volt. Néznek újra hcg-t, - holnap lesz eredmény, - ha 10000-nél kevesebb, akkor az a doki szerint nem túl jó. Holnap telefon meg egy hét múlva újra ultrahang. Rózsaolajnak gratula!!!
Ugyan már!Nem haragszom!
Köszönöm szépen!
sziasztok! segítsetek nekem légyszi!
jövő áprilisban leszek 40, párom 44, idén kezdtük a lombikot májusban. 2 blasztot kaptam vissza, egyik sem tapadt meg.
Szeptemberben fagyasztott embrió transzfer (egy olyan baba, amelyik csak 6. napra lett blasztó, de azért lefagyasztották, felébredt, és a novemberi tb-s lombik teljes stimus lombik előtt ragaszkodtak hozzá, hogy legyen beültetve...)
Nos ez a kicsi megtapadt, és egészen 11 hétig kihúzta, a 12 hetes genetikai uh-on látták, hogy nincs szívhang.
a sors fintora, hogy egy másik fórumos társunk tanácsára csináltattam egy trombózis panelt, ahol kijött, hogy leiden heterozigóta vagyok.
A tb-s időpontunkat átrakták márciusra (most jelen pillanatban kb ez éltet).
az lenne a kérdésem, hogy tudnátok-e nekem tanácsolni valamit, hogy mit nézessek meg márciusig, mert úgy érzem, hogy még egy ilyet nem bírok el, de azt is tudom, hogy 3 vetélésig kb nem foglalkoznak az emberrel érdemben. Ha tudtok jó doki(ka)t, azt is szívesen veszem.
(endokrinológia rendben, tsh, t3, t4 oké, IR diétát tartok, bár nagyon enyhe IR-em van, vagy egyáltalán nincs (?), sportolok, vékony vagyok, amh-m elég magas, többi hormon minden tökéletes, progim alapból is nagyon magas)
köszi a segítséget, és sok sikert mindenkinek!
Ne haragudj, nem akartam több hülyeséget írni, úgyhogy visszaolvastam, miken mentetek keresztül. Kívánom, hogy teljesüljenek a te álmaid is!
Koszonom az erdeklodest, jol esik! A mai nap csoda volt. Miutan Doki kozolte, h bar koranak megfelelo meretu, de nincs szivhang, keresemre felem forditotta a monitort, es en zokogva lattam Maszatot- azt hive utoljara.... Aztan Doki es noverke meg nezegette, majd felkialtottak hogy "ez az, nem?!" Es vegul a leletre "elo embrio" kerult...azert csutortokon ujra Ranezunk, csak biztos, ami biztos...drukk. Meg mindig sirok... (volt mar eszrevetlen vetelesem, a mult arnyai sotetek... - probalok megnyugodni!)
Ha nem kétszeres transzlokációról lenne szó,akkor talán igen.Sajnos azonban így az sem segít.
A PGD (beültetés előtti genetika)nem segíthet nektek?
Pedig nem lenne szabad így lennie!Nekem 6 inszem,2 lombik,2 spontán terhesség /9. héten mis ab./ után volt genetika/mert már annyit mondtam, hogy valamit még meg kellene nézni,mert ez így em mehet tovább/.Ahol is kiderült, hogy 4 hibás kromoszómám van=nem lehet baba :(!
Sajnos ez az egész meddőség egy hatalmas üzlet lett,nem céljuk, hogy először kivizsgáljanak és csak azután legyen lombik.
Elnézést kérek,ha kicsit negatívra sikeredett,de meglehetősen padlón vagyok.
Szia.Juniusi tb időpontunk van.Januárban menni kell hormonvérvételekre,spermavizsgálatra,hba tesztre,ciklusmonitorozásra.Egyenlőre semmi kedvem az egészhez,mélyponton vagyok és csak szeretném élni az életem és nem mindig ezen pörögni.Szeretném újra,hogy reményteliek legyenek a hónapok és lehetséges legyen az a kétcsíkos teszt.De ez az állapot,hogy azt mondták semmi remény csak a lombik segíthet,ez nagyon rossz.Semmi kedvem semmihez a sok vizsgálathoz és szurihoz meg pláne.Remélem elmúllik ez az állapot nállam.Te,hogy vagy?
Köszi, azon is túl vagyunk már.
Érdekes, hogy a dokim csak legyint az immun és genetika vizsgálatra,miközben van egy pozitív PCT tesztünk, és úgy hallotam, hogy ilyen esetben az embrió ellen is valószínű az ellenanyagtermelés, ami azt jelenti, hogy vagy nem tapad meg, vagy korai vetélést okoz.Mindenesetre én ettől függetlenül, megcsináltatom.
Szia!
Genetikai vizsgálaton voltatok már?
További ajánlott fórumok: