Lombik életre-halálra (beszélgetés)
Nekem úgy volt két lombikom, hogy volt egy 1.5 éves, majd 2 éves kisfiam. És én a beülti utáni nap már el kellett hogy lássam, néha felemelni, futni utána. Ugyan az egyiket elvetéltem 6 hetesen, de a másikkal 33+5 napos terhes vagyok. Tehát nem a fekvésen múlik a dolog.
akkor nem csoda h ki vagyok a fekvéstől!
Én csak aznap feküdtem. A második nap már sétáltam, meg ültem.
Gratula,csodaszép babuci:)
köszönöm szépen megfogadom.
azért lazán mozogj is, mert a sok fekvés rontja a keringést.drukk:-)
Azon fekszem felváltva csütörtökön volt az ET úgy gondoltam holnapig fekszem aztán ki"fekszem" fotelva felpóckolom a lábam.
szerintem utolsó után 3 nappal legelőbb, de én inkább kivárnám így a vv-t.én 3 napig feküdtem nagyjából,utána ithon ami jól esett.esténként meg sétáltunk egyet:-)nem jó az állandó fekvés, mert romlik a keringés és ha fekszel is az oldaladon feküdj.nekünk ez vált be:-)
hát végülis igen bár dec,4-én meg már mennem kell vérvételre,akkor meg úgyis kiderül egyértelműen kiderül.adjatok tanácsot meddig kell feküdni mert nekem ez az első és nem tudom de az tuti h már a fenekemen az összes létező izmot érzem
akkor max az utolsó után lenne értelme nekiállni a folyamatos tesztelésnek hogy lásd :)
250mg kell elosztanom 4 napra 22-24-26-28 ára
Gratulálok! Pont két évvel vagytok fiatalabbak, mint az én Manóm.
én felet kaptam, a beadást követő nap kezdtem el tesztelni naponta, hogy lássam hogy halványodik. Ha a következő beadás előtti napokban elkezd erősödni a 2.csík az jó. Én csak reggelivel néztem, nálam az jött be...
attól függ mennyit és mikor?
Sziasztok lányok!Érdeklődni szeretnék hogy e.t után irtak fel ovitrelle-t,érdemes e tesztelni bármikor is vagy várjak vérvételig?
Gratulálok csodaszép kislány:-) És sok boldogságot hozzá:-)
Gratula!! Tüneményes leányzó :)
Szia! Hát nem vagyok szakértő, de szerintem ez még mindig inzulinrezisztencia. A cukor eredmény az jó szerintem, ahogy a 0'-ás inzulin is, de a többi inzulinérték magasnak tűnik.
Az előző eredményedhez viszonyítva milyen? Az rosszabb volt?
Sziasztok Lányok! Mostanában nem nagyon írogattam ide, de szeretném veletek is tudatni, hogy 2013. 11. 14-én megszületett a kislányunk Luca, 3500 grammal és 50 cm-rel. Nagyon boldogok vagyunk és mindenkinek üzenem, hogy tartsatok ki, mert megéri. Ez a legszebb dolog a világon! :) Az adatlapomra teszek fel képet! Puszi és drukk mindenkinek!
Aranyos vagy köszike:) én meg kitartást a diétához.....ügyik vagytok h birjátok!
Még annyi lányok, hogy én sem tudom számolgatni a CH-t! Bár én 16g CH-ra vagyok beállítva:-)
LEmértem egyszer hogy ez kb. mennyi rizst, mennyi krumplit/ tésztát jelent; így tudom nagyjából hogy mennyit ehetek!
Reggeli- vacsora 1-1 zsömle kevés feltéttel.
Az óta diabetikus szörpöt veszek; a pölöskei málna a legfogyaszthatóbb.
A cukrozást kerülöm; a sütikből csak picit eszem. És igyekszem én is napi 5-6* enni. Ennyi! Puszi! :-)
Móki, szorítok nagyon neked!!!!!!!!!!! Biztosan rendben lesz minden; meglátod! :-)
Pillanggó, a Jóságos Öreg Mikulás rendes ember; biztosan próbál beszélni Katával hogy bujjon ki a kedvetekért Miklós napján! :-) VAgy legalábbis úgy, hogy otthon lehessetek karira! :-)
Írtam privit! :-)
Itt vannak a cukor eredményeim; én sehol nem vélek homokóra formát felfedezni...
4vagy 5 nappal előtte hagytam abba a Merckformint szedését (orvosi tanácsra!!).
NAgyon gáz???????????
Éhgyomri inzulin: 4.46
30 perces i. :59.36 *
60 perces i. :56.27 *
90 perces i. :55.18 *
120 perces i. :45.49 *
éhgyomri vércukor 4.76 ref. tart.: 3.80-5.80
30 perces vércuk.: 8.67
60 perces vércuk.: 7.41
90 perces vércuk.: 6.02
120 perces vércuk.: 6.22
Ari vagy:)Tegnap felküldtem az eredményeket a biologus csajszinak a klinikára és kébzeljétek elöbb jelentkezett h ha tudunk mennni ak hétföre sikerült idöpontot adnia.Ugy készüljek h lesz akkor az a kombinált teszt és ha netán valami gubanc lenne ak biopszia....de az bizti nem fog kelleni.Akkor már csak a hétvége és tudni fogjuk az eredményt:)Rohanok forintot szerezni....puszi addig.JAAA és ne változz Avike!
Akkor megnyugodtam mert nagyon fontos a lelki béke a terhesség során.
Köszönöm mi nagyon szuperül vagyunk csak az időm kevés,ezért csak néha járok itt,nem tudom követni az eseményeket,de amikor bekukk,és látok valamit ami mellett nem mehetek el szó nélkül akkor nem is megyek el:-) ilyen vagyok,voltam és leszek is.
Drgágák vagytok köszönöm.Nem gondolok rosszra mivel még az a komolyabb uh- nem is volt.Ti hogy vagytok?
Tescoba szoktam kapni.kisebb helyeken nem nagyon van, mert drága :-(
Még sosem vettem. Zöldségesnél vagy áruházban szoktad venni?
picit édeskés.olyan, mint a krumpli meg a főtt friss sárgarépa keveréke, de szerintem abszolút ehető.paprikás krumplinak pl nagyon bejött:-)
További ajánlott fórumok: