Lombik életre-halálra (beszélgetés)
Rendben,köszi!A kúraszerűen gondolom olyan 3hónapot jelenthet,igaz?Köszi!!!!:)
Szia!Bármikor és inkább csak kúra szerűen!:-)
Sziasztok,1 doboz Crinone félàron eladó, írjatok privit. :-)
Szia!Még azt szeretném kérdezni,hogy ezt bármikor el lehet kezdeni szedni,és állandóan,szünet nélkül lehet?Köszi!
Nagy gratula és szurkolok, hogy minden végig oké legyen. Nekem, amikor sikerült, nagy erőt adott, hogy aki ennyi mindent végi csinált, az nagyon erős és akar élni. És ez be is igazolódott később.
Igen,sikerult :) Nektek is fog!! :) Tok termeszetes aggodalom amit most erzel.
Köszönöm a biztatást! Én alapvetően elég optimista (próbálok lenni), de ez most mégis elszomorított. Az a baj, hogy az utolsó beültinél, amiből végül a kisfiunk lett 7 fagyasztott embrióból összesen kettő tért vissza. Ha ez most is így lesz, akkor félő, nem lesz mit visszaültetni és akkor hiába volt ez az egész.Igaz, hogy Krizsa mondta, hogy most már valami sokkal jobb fagyasztási technikát használnak, aminél jobb a túlélési arány. Meg az is nagyon bánt, hpgy lehet, hogy én rontottam el az egészet azzal, hogy lerontottam a Gonal-f hatását a "fűtéssel". Annak örülök, hogy nektek sikerült ezek szerint!
Szia!En is orrba szajba szedtem minden vitamint,s raadasul 28 eves vagyok,megis 6 petesejtem lett,s ebbol 5-ben colt petesejt.3 lett szerelmes,1tol el kellett bucsuznunk(1et nem fagyasztanak),2 lett beultetve,es mindketto itt van velem!
En is kicsit csalodott voltam akkor,masoknak tizenpar petesejtjuk lett,megis azt mondom,hogy tenyleg nem darabszamon mulik!Fel fognak ebredni,figyeld csak meg!!! ♡
Sziasztok! Én régi lombikos vagyok. 3 éves 3. lombikból 36 éves koromban született a kisfiunk. Most futottunk neki Krizsánál a kistesó körnek. És hát eléggé el vagyok kenődve, mert az összes eddigi próbálkozás közül most alakulnak leggyengébben a dolgok. Tegnap voltam punkción, ahol 7 sejtet szívtak le (a korábbi 10-12-höz képest), amiből összesen mára 3 embrió lett. Azért vagyok csalódott, mert tudom, hogy nem lettem fiatalabb, de minden laborom és egyeben teljesen jó és marék szám szedem hónapok óta a q10 100-ast, a D-vitamin és egyebeket. Mondjuk valószínűleg az sem lett jót, hogy a Gonal-f-et sikerül a legnagyobb kánukilában 1 napig kint felejtenem a hűtőből meg a simuláció 2. napján egy adag nem ment be. Most attól tartok, hogy ez a három nem megy tovább vagy nem ébrednek fel a fagyasztsásból (most nem lesz ugyani beülti, mert magas a progeszteronom a stimulálstól). Szóval úgy érzem, hogy a nagy igyekezet nem hogy segített volna....
Szia!Barátcserjéből melyiket szeded,melyiket javasolta,és mennyit?Köszi!!!
Sziasztok! Lombikból megmaradt prolutex injekciót eladnék. 6 db van benne 2016.04 hóig jó.(1 hiányzik a 7db-os kiszerelésből) 8000.-Ft-ért eladnám. Ha valakit érdekel irjon privit. Én pesti vagyok így Pesten személyes átvétel lehetséges.
Írta, hogy a DHEA a kérdés, nem a tsh :)
Szia!:-))A TSH-d 3,5? Mert ha igen,akkor nagyon gyorsan le kell tornázni 1 körüli értékre!:-))
Elirtam véletlenül DHEA:)
Sziasztok!A velemenyeteket szeretnem kérni DHSA kapszulaval kapcsolatban.Szept.vegi stimu kezdesem lesz és ajanlottak,hogy addig jót tenne,de nem a dokim,igy nem tudom hogy szedjem-e.Amugy 3,5 az ertekem.Elore is koszonom a válaszokat!
Hogy ez miért nem alap mindenhol?Köszönöm,hogy mondtad legközelebb biztos,hogy rákérdezek!!
Szia!Sajnálom,hogy neked is így alakult,majd legközelebb sikerül!!!!
Nekem a TSH 2,79 volt04.27-én 05.18.án0,840
Nekem Hashimotom van pajzsmirigy alulműködésem.
Elmentem prof.dr.Balázs Csabához és ő a szelént 100mg,barátcsserjét,Inofolicot,d vitaminból 3000,citromfű teát javasolta.Igazából azért mentem,mert ő foglalkozik egyedűl a pajzsmirigy gyógyításábal,hogy mi váltja ki. Nehéz betartani ezt a sok mindent , meg félek is tőle,hogy ez is a gyógyszer lobbi része.... Az biztos,hogy sokkal jobban vagyok azóta amióta ezeket szedem igaz nem mind rendszeresen.Az Inofolic ára szerintem botrányos na meg utálom,hogy olyan lassan oldódik. Olvastam egy cikket,hogy z Oroszok fiatal fenyő toboz hajtását leszedik és 3hétig vodkában tartják és ezt a tinktúrát adagolják bizonyos ideig és megszűnik,gyógyítható vele a pajzsmirigy alul működés..
Én 75mg Syntroxint szedek,az L-thiroxin nekem nem vált be,annak nem olyan jó a felszívódása!Hát én nem ilyen jó eredménnyel kezdek,2,2 volt 1,5 hete a TSH-m,persze azóta már lehet 2 alatt,de tudom az sem éppen ideális.Őszintén szólva örült a dokim hogy végre nincs cisztám,ezért mondtuk hogy belevágunk.Az endokrinológusomhoz csak szept4-én van időpontom,ezért úgy döntöttem h 100mg-ot szedek mától.Harmadik napja szúrom a Gonát,és hát tartok tőle h megugrik a TSH-m.Egyébként pont az endokrinológusom mondta hogy valószínűleg kelleni fog a 100mg-os,ezért úgy vagyok vele hogy ugyan mit veszítenék? Azért nem megyek el hozzá maszekba,így is elég kiadásom lesz még,így 40év fölött!:-))
Tegnap 5,57 volt, előtte pedig 1 körül, a pontos értékre nem emlékszem.
Letroxot szedek 75 és 100mg-ot váltva, ez így több mint fél éve jónak bizonyult, kivéve a stimu és beültik után, mert akkor kevés és utánna emelik (nem előtte) 100-ra az adagom, ami a következő vv-n pont jót mutat, de azután nagyon lemegy tőle és vissza kell csökkenteni. Valamiért (a jó érték miatt) nem javasolták soha a beültik előtt az emelést, de már nem fogom hagyni magam.
Igen,ingadozik egy ideig,azután beáll alulműködésre,és ott is marad.De ez eltarthat évekig is! Én is szedek szelént endokrinológusom javaslatára,200-ast,még D3-2000NE,és E-vitamint 200mg-at.Ezek mind szükségesek a pajzsmirigy betegeknél,illetve a méhnyálkahártyára is nagyon kedvező! :-))
Mennyi volt az a rossz értéked,és mennyivel kezdted a stimut! Mit szedsz és mennyit?:-))
Értem. Úgy tudom, az autoimmun gyulladasra jellemző a tsh ugrálása, hát tényleg kérdezd meg esetleg Nas
Drnőt. Egy hashimotos IR-es lányt tudok, akinek az ő segítségével sikerült teherbe esnie. A
Jobbnak kell lennie, mert ilyen magas értékkel, mint ami nálam is lenni szokott, nem sok esély van a megtapadásra, arról nemis beszélve, ha mégis sikerülne milyen veszélyei vannak a baba fejlődésére.
Ezt nem tudom. Nálunk tb-re csak havonta egyszer lehet nézetni, gondolom ez máshol is így van. Lehet hogy ebben csak egy magánendokrinológus lesz partner, a tb-s úgyis azt mondja hogy nincs értelme nézetni, max előtte megemeli az adagot, az eredménytől függetlenül, mondjuk stimunál szerintem kell is előtte emelni. Nálam vmiért fagyisnál is megugrik.
Igen,helyesen teszed! Én is ezt fogom tenni jövő héten,ha a SOTÉN nem néznék meg!
Lányok? Szerintetek ha megugrik a TSH,emelhetik az adagot stimu közben is? Vagy a sok hormontól úgy sem lesz jobb? Csak kérdezem hogy mi történik ha elállítódik közben? Köszi...
További ajánlott fórumok: