Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Weöres Sándor
Száncsengő
Éj mélyből fölzengő
Csing-ling-ling száncsengő
Száncsengő csing-ling-ling
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló,
kopp-kopp-kopp nyolc patkó,
Nyolc patkó kopp-kopp-kopp,
Csönd zsákból hangot lop.
Szétmálló hang erdő
Csing-ling-ling száncsengő,
Száncsengő csing-ling-ling
Tél öblén távol ring.
Illyés Gyula
Feleség
"
Veled jó, veled jó a mező a folyó,
meg a szél, meg az éj,meg minden ami él
Ha a fele nem tiéd, ízetlen az ebéd,
A nap a letűnő,a harag, a jövő.
Amihez csak érek, válik ketté rögtön,
Két részre a földön :Egybefűzni véled
Ha fele nem tiéd, kevés a föld az ég,
Meg a nyár meg a tél,meg a dél meg az éj
A múlt a kikelet, a kisgyerek"
Ha egy kicsit utánaolvasnál, nem a vers, hanem az..
Utána beírt második hozzászólásra mondtam a gúnyolódást,....
.
és jobban tennéd ha egy szép verset írnál, hiszen olvastam,szépet tudsz. Nem értem mire fel ez a támadás!
Ember!!feltett egy verset Te mondtad hogy gunybol!!
És tényleg szép,magyar vers....nem is mondanám hogy csak gyerekvers szimplán hisz sok felnőttnek is tettszik....
Tévedésben vagytok, én is szeretem Weöres sándort, csak a gunyolódás nem tetszik, csak azt nem értem miért kell ez.
Weöres Sándor
Valaki hí
"
Valaki hí engem, valaki hí,
Látom a távolban amint hívogató halovány keze int
Valaki hí enge, valaki hí,
Érzem szemének mágnes sugarátmaga felé húz, vonz a ködön át.
Valaki hí engem,valaki hí,
Értem küldi,_ de ez sem elég,illatos bódító leheletét
Valaki hí engem, valaki hí,
Hangja csábító varázsfuvola...S nem mehetek hozzá soha ,...soha."
Weöres Sándor: Haragosi
Fut, robog a kicsi kocsi,
rajta ül a Hahargosi,
din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi,
leröpül a Haragosi,
din don diridongó.
Fut a havon a fakutya,
vele fut a retyerutya,
din don diridongó.
Ha kiborul a fakutya,
lepotyog a retyerutya,
din don diridongó.
Csak hogy ne offoljak irok egy nekem szép verset....
jó volt visszaolvasni a topikot,viszont mindenkinek más a szép,fenkölt,magasztos,hazafias stb....
Reményik Sándor
Nem nyugszunk bele!
Téli szél a tar gallyakat fújja,
Mint az Isten égre tartott ujja.
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.
Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött, véres kardját a Magyarnak.
De míg minden nép a sírját ássa,
Van szava, hogy világgá kiáltsa.
Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk!
Tiporhatják szűz-tiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!
De hirdessük gúzsba kötött kézzel,
Sebes ajkkal, lázadó vérrel,
Idézve menny, pokol hatalmait,
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.
Kezünk bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövő századok,
S megint csak felszakadnak régi sebeink.
E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden Magyar rög,
Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák.
Tátra-erdők ettől zúgnak, búgnak,
Ettől reszket lelke minden zúgnak,
Puha szívek kővé ettől válnak,
Kemény kövek élő szívként fájnak.
Amíg élünk, ettől fájunk, égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölbe'.
Fenyőmadár behavazott fákon,
Száraz haraszt téli pusztaságon,
A folyók, fák, a füvek szelleme;
Minden süvít:
MI NEM NYUGSZUNK BELE!!!!!
Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon az üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje,
Nem nyugszunk bele! NEM NYUGSZUNK BELE!!!!!
szerintem az emliett költő versei nem kizárólag gyermekvers kategóriába sorolhatóak....
és a 100legszebb vers volt a kérdés.....
Élvezettel olvastam a versed,nagyon szép és számomra ismeretlen.
köszönöm neked
Torma Judit: Mondd, . . . ?
Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?
Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap akkor az, aki csak
ennyit kér magának?
És mondd, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?
És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?
Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva?
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?
Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már
régen azóta?
Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?
Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?
Mondd, -és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek-:
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?
Somlyó Zoltán: CSÖND...
Jó otthon ülni a szürke sarokban,
mikor esőtül nedves a vidék.
Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
hogy szomjuhozó lelked is igyék.
Elveszni testben, csak lélekben élni,
míg eső csapja ablaküveged.
Elfelejteni mindent - nem remélni...
Hogy csak az édes csönd legyen veled...
Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....
Petőfi Sándor
János Vitéz (4.)
Mikorra a patak vize tükörré lett,
Melybe ezer csillag ragyogása nézett:
Jancsi Iluskáék kertje alatt vala;
Maga sem tudja,hogy miképp jutott oda.
Megállt, elővette kedves furulyáját,
Kezdte rajta fújni legbúsabb nótáját;
A harmat, mely ekkor ellepett fűt,bokort,
Tán a szánakozó csillagok könnye volt.
Iluska már aludt.A pitvar eleje
Volt már idejében rendes fekvőhelye.
Fekvőhelyéről a jól ismert nótára
Fölkelt, lesietett Jancsi látására.
Jancsinak látása nem esett kedvére,
Mert megijedt tőle, s ily szót csalt nyelvére:
"Jancsi lelkem,mi lelt? mért vagy oly halovány,
Mint az elfogyó hold bús őszi éjszakán?"
"Hej Iluskám! Hogyne volnék én halovány,
Mikor szép orcádat utószor látom tán.."
"Jancsikám ,látásod ugyis megrémített:
Hagyd el az istenért az ilyen beszédet!"
"Utószor látlak én,szívem szép tavasza!
Utószor szólt itten furulyám panasza;
Utószor ölellek,utószor csókollak,
Örökre elmegyek,örökre itt hagylak!"
Most a boldogtalan mindent elbeszéle,
Ráborult zokogó kedvese keblére,
Ráborúlt ,ölelte,de képpel elfordult:
Ne lássa a leány, hogy könnye kcsordult.
"Most hát, szép Iluskám! Most hát, édes rózsám!
Az isten áldjon meg,gondolj néha reám.
Ha látsz száraz kórót szélvésztől kergetve,
Bujdosó szeretőd jusson majd eszedbe."
"Most,hát Jancsi lelkem,eredj,ha menned kell!
A jóisten legyen minden lépéseddel.
Ha látsz tört virágot útközépre vetve,
Hervadó szeretőd jusson majd eszedbe."
Elváltak egymástól, mint ágtól a levél;
Minkettőjök szíve lett puszta, hideg tél.
Könnyeit Iluska hullatta nagy számmal,
Jancsi letörölte inge bő ujjával.
Indult; nem nézte egy szemmel sem,hol az ut?
Neki úgyis mindegy volt,akárhova jut.
Fütyörésztek pásztorgyermekek mellette,
Kolompolt a gulya...ő észre sem vette.
A falu messzire volt már háta megett,
Nem látta lobogni a pásztortüzeket;
Mikor utójára megállt s visszanézett,
A torony bámult rá,mint sötét kísértet.
Ha ekkor mellette lett volna valaki,
Hallotta volna őt nagyot sóhajtani;
A levegőeget daruk hasították,
Magasan röpűltek,azok sem hallották.
Ballagott,ballagott a halk éjszakában,
Csak nehéz subája suhogott nyakában;
Ő ugyan subáját gondolta nehéznek,
Pedig a szíve volt oly nehéz szegénynek.
József Attila
Óda (3.)
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod,szavad
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves,szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként barlangban a csend,
számban kihűlve leng,
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
Reményik Sándor:Mindennapi kenyér
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.
Tóth Árpád: Lélektől lélekig
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
Juhász Gyula
Szerelem?
Én nem tudom,mi ez ,de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon
Mint alkonyég felhőjén mely ragyog,
és rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
egy pillantásod hogyha megkeres
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön
Én nem tudom mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, had fájjon ,hagyom
Ha balgaság, ha tévedés legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.
Miért lenne vége? Még sok_ Sok Gyönyörű vers van lám te is találtál egyet
"Ady Endre"
Én ahalál rokona vagyok
Én a halál rokona vagyok szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt aki elmegy
Szeretem a beteg rózsákat, hervadva ha vágynak nőket
A sugaras a bánatos őszidőket,
Szeretem a szomorú órát,kisértetes intő hívását
A nagy halál a szent halál játszi mását
Szeretem az elutazókat, sírókat és felébredőket,
a gyér esős és hideg hajnali mezőket
Szeretem a fáradt lemondást,
Könnytelen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták,betegek menedékét
Szeretem azt aki csalódott aki rokkant azt aki megállott, aki nem hisz aki borús a világot
Én a halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet
Szeretem megcsókolni azt aki elmegy