Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
AZT KÉRDED TŐLEM, HOGYAN VÁRTALAK?
Mint az éjszakára fölvirrad a nap,
Mint a délutánra jő az alkonyat,
Mint ha szellő jelzi a förgeteget-
Ezer pici jelből tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel a nap sugarát,
Fagyos téli este jégcsap csillagát,
Mint az alma ízét, tejet, kenyeret –
Pedig nem is láttalak még, úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat, záport a virág,
Mint patak a medrét, madarat az ág,
Mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget –
Mindenkinél jobban téged így szerettelek.
Bognár Rozália - Dal a szerelemhez
Te vagy az élet, a világ
te vagy nékem egy gyönyörű
harangvirág.
Te vagy az álom, a valóság
te vagy mindenem, kincsem,
gyémántom, szerelmem.
Nélküled az élet keserűség,
veled lenni gyönyörűség.
Szép szemed ragyogása olyan,
mint égen a csillag,
utat mutat álmainknak.
Ajkad, ha enyémhez ér,
megáll ereinkben a vér.
Karod, ha átölel, s szívünk,
ha egyszerre dobog,
tudjuk, hogy csak együtt lehetünk
boldogok.
Mindenem vagy,
amit csak veszíteni lehet,
szavaid varázsként simogatják lelkemet.
Kezünk remegve egymáshoz ér,
lelkünk a mennybe száll,
s újraéljük szerelmünk édes dalát.
Pintér Endre - Emlékszem
Emlékszem finom illatodra
Emlékszem forró csókjaidra
Emlékszem csillogó szemeidre
Behunyom a szemem, Téged látlak
Emlékszem a közös sétáinkra
Emlékszem csodaszép alakodra
Emlékszem selymes hajadra
Behunyom szemem, Téged látlak
Emlékszem a csalódásra
Emlékszem a fájdalomra
Emlékszem szívem hasadására
Behunyom a szemem, próbállak elfelejteni...
Tavaszvárás
A déli szélben lehunyom szemem,
És gyöngyvirágok szagát érzem.
Az esti égen violás a szín,
És kikeletben járnak álmaim.
A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve, s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem,
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok,
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hírdeti a jövendő életet.
Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad,
S elönti mind az ócska gátakat!
Juhász Gyula
Igen ez is nagyon szép!!!
Győzöm olvasni a szebbnél szebb verseket -mig nem voltam,- sok-sok szép verset raktatok be!!!
:)))
Nagyon szép! Ezt a versét még nem olvastam....:)))
Köszi!!!
"A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!
Ma fordított világban élünk:
az emberek vannak használva és a tárgyak vannak szeretve."
Milyen igaz....érdemes ezen elgondolkodni....
De szeretem ezt a verset!!! :)))
Köszönöm!!
Reményik Sándor: Sóhajok hídja
A mi életünk sóhajoknak hídja,
Mely átível a sötét lagunán, -
S majd jőnek egykor boldog gondolások:
Szerelmes párok - sok százév után
S a híd alatt megállnak. Ó be mások,
Be mások lesznek ők, mint Te meg én,
S majd nézik egymás ifjú arculatját
Velence ősi, komor tükörén.
A mi életünk sóhajoknak hídja,
De elszánt léptünk alatt kong a híd,
Lenn ásítnak az ólomkamarák
És rajtunk senki, semmi sem segít.
Akkor majd nászdal zeng a híd alatt,
S egy erős kéz szorít egy kis kezet, -
Mi akkor már történelem leszünk:
Fekete kő s fehér emlékezet.
Baranyi Ferenc: Nézni
Itt már a szavak mit sem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.
Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.
Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.
Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.
Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.
Honti Lajos: Megjöttem hozzád
Fekete hegyek között
fehéren,
csobogó patak fölött
szerényen
megjöttem ime Hozzád
szegényen,
mert nem hoztam mást csak a
lelkemet
és bajok ellen csak a
kedvemet
s a hideg ellen forró
szivemet.
Ugy jöttem, mint más vándor
bús legény
ki minden vert haragnak
jó edény,
kinek nincs semmi cime, csak szegény. . .
ugy jöttem, mint felhők az
ég alatt,
mint az ősz elől huzódó
madarak
nesztelenül - hátul a
kert alatt. . .
és most itt vagyok Nálad
szegényen
fogadj csak egyszerűen,
szerényen
és add a lelked izzón,
fehéren.
Sziasztok.
Én középiskolás koromban az érzéseim versekbe foglaltam.Nem tudom hogy mennyire tartoznak a legszebbek közé,de 6-8év után visszaolvasva is tetszenek még nekem.- azért leírom és ki-ki döntse el maga.
Amikor...
Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését s csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd, ahogy nyújtja a két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
Amikor már Önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!
Váci Mihály: Hűség
Ha szereted magad azért,
mert az enyém vagy,
becsülöd tisztaságodért,
mely nekem fényt ad;
ha akarod, hogy büszke légy
magadra s joggal,
s magadig naponként felérj
tiszta homlokoddal;
ha akarod, hogy az maradj,
ki vagy- szemedben,
s nyitott szemmel nézhess- magad
magaddal szembe;
Ha önmagadhoz hű maradsz:
- hű énhozzám is;
maradj mindig az, aki vagy,
s a szívem már hisz.
Sinka István: Sötét esztendők
Csillag voltam előbb,
aztán gyermek lettem,
s gyertyaként a szívem a
tenyerembe vettem.
Sötét esztendőkben
úgy néztem a tájat
s Isten simogatta
gyönge kis gyertyámat.
Ment előttem farkas,
jött utánam bárány
- kastélyt vehettem vón'
gyertyám fénye árán.
Kastélyt vehettem vón'
nem vitt rá a lélek.
Végtelenből így is
végtelenbe érek.
Szent Pál Korintusiaknak írt 1. levele 13.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük legnagyobb a SZERETET.
Larren Dorr: Lennék
Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.
Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.
Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.
Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.
Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.
S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.
André Chénier : Alszom s szívem virraszt
Alszom s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.
S mellém varázsol egy aranyló színű álom.
A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg
érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.
S egy indulat riaszt, az álomképi béke
széthull és zaklatott, rossz ébredés a vége;
magamban fekszem itt, felgyúlva azt hívém,
szép szádat csókolom s párnát csókoltam én;
és álmomban karom ölelni vágyva tested,
a párna pelyheit ölelte csak helyetted.
Tasnádi Bernadett: Érzés
Messze jársz, távol jársz
Mégis
Hallak
Látlak
Tudlak
Érezlek
S nem tudok Tőled elég távol lenni ahhoz
Hogy idegen légy.
Itt vagy
Élsz, laksz bennem
Akár az Élet
Benne vagy a percben, a térben, a létben
Figyelsz, kísérsz
Akár a tárgyak, mik körbeölelnek
Belémivódtál
Mint szavak a sorok között
Részem vagy
Hozzád tartozom.
Tudom kicsit letargikus, de ezek a kedvenceim...
POE EDGAR: LEE ANNÁCSKA
Sok-sok hosszú eszendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.
Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én
De Szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején
Irigyeltek még az angyalok is
fenn a felhők tetején.
S ez lett oka, hogy, sok éve már,
tengerpart bús mezején
felhők közül jött egy csúnya szél
s meghűlt Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el őt
tengerpart bús mezején.
Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb ő meg én
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején)
hogy jött felhőből éjjel a szél
s meghűlt s meghalt a szegény.
De szerelmünk több volt mint soké,
ki nagyobb mint ő meg én,
okosabb mint ő meg én
s sem az angyalok a felhők felett,
sem az ördögök tenger fenekén
nem tehetik hogy, szívtől a szív,
elváljunk, ő meg én.
Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag ha ragyog, már véle vagyok.
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.
Egyik kedvencem:
József Attila
NAGYON FÁJ
Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)
amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.
Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -
ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.
Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.
Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!
És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.
Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,
hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.
A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -
de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?
A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.
De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.
Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.
Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.
Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.
Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.
Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -
s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett
kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.
1936. október-november
Váci Mihály: Dal útközben
Felhő, felhő, szétszórt álom,
Száll a tűnő láthatáron,
Megyek a csikorgó úton,
Meddig, meddig, még nem tudom.
Megyek a csikorgó úton,
Meddig, meddig, még nem tudom.
Olyan a csend, olyan néma,
Hogy fel kell zokognom néha,
Olyan messzeségek, vágyak,
Nem is tudom, neki vágjak.
Olyan messzeségek, vágyak,
Nem is tudom, neki vágjak.
Weöres Sándor:
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod:
Szemem tavában magadat látod.
Nem vers, de nagyon szép.
Egy szó, ami hirtelen szíven talál,
Elég, hogy összetörve, némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Sorsod a hullámok közt vergődő hajó...
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz, végleg kiszállsz.
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Mint a fű a hó alól - tavasz felé -
Szabadon lélegezve tör a fény felé;
Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál.
Reményik Sándor
Másvilági vándor a kezemen
Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.
Ne nézd, hogy száraz kóró a kezem,
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem.
Jer, telepedj meg a kezem fején, -
Csupán te érintsd, - nem érintlek én.
Az érintésed mily finom, - ilyen
Lehet egy túlvilági szerelem.
És most mesélj, - mondd el, hogy egykoron
Itt ültél te is egy kerti padon.
Magadbaroskadtan és egyedül,
Némán, bénán és tehetetlenül.
Emberként, kit a teste-lelke nyom,
S tudja, nincs szabadító hatalom.
S ím, lepke lettél, szárnyaló, szabad:
Fehér álom, nyugtató gondolat.
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem,
Egy pillanatig maradj még velem.
És vigasztalj, hogy lepke leszek én,
S lebegek, mint te, valaki kezén,
Ki majd, magába rogyva - egykoron,
Ül itt, mint én most, egy kerti padon.
Nagyon igaz és képzeljük el ha minden szülő Így
tanítaná a gyermekét,
Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá. És ebből újra megszületik egy pillangó.
Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül."
milyen jó emberek élhetnének a földön.De sajnos ez nem így van,a rosszakarat, gonoszság még mindig több.