Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Beteg vagyok, az élet megtört,
Anyám.
Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?
Már nincs vágyam,
Beteg vagyok, az élet megtört.
Ady Endre
„Amikor megismertem, nem tudtam, hogy valaha ennyire fogom szeretni.
Azt az embert:
Ki bajban is fogja kezem,
Ha szomorú vagyok együtt sír-ha boldog vagyok együtt nevet velem,
Olyan mintha Ő lenne a másik felem, úgyhogy nélküle el sem tudnám képzelni az életem!”
Olyasmi elvesztése miatt sírok, ami sosem volt az enyém. Milyen nevetséges! Gyászolni valamit, ami soha nem is volt - az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat.
E. L. James
"A tökéletes Barát...
Kitalálja a gondolataimat, és mindig örül, ha lát. Figyel rám, ha kérem rá, és megosztja velem titkait. Vállát nyújtja, hogy megpihenjek és kezét, ha szükségem lenne rá. Mellettem áll a bajban is! Szíve felém mindig nyitva áll… -és ez nekem, mind TE vagy!"
Gondolj rám, ha már nem leszek veled,
Gondolj arra mennyire, szerettelek.
Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S az utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk.
Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem,
Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem.
A legjobb barátomat, az egész életemet,
A boldogságom, a végzetemet.
Te voltál az, kire életemet bíztam volna,
Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna.
S íme e könnycsepp miattad, folyik arcomon,
Tudd, hogy hiányzol nagyon.
Gondolj erre, ha már máshol leszek,
S más teszi szebbé életemet.
Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra,
Kiért életemet áldoztam volna.
S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled,
S arra mennyire szerettelek.
Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S arra a napra mikor kimondtad, végeztünk.
Egy rózsát helyezel kezeddel síromra,
Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra.
Sírva kéred, bocsássak meg neked,
S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek.”
Miért gondolom mindig, hogy ez most más lesz? Miért lelkesedem be mindig túlságosan ennyire? Túl naiv voltam már megint. Mindig túl magasra emelkedem, ahonnan nagyon nagyot lehet esni, én meg esem is. A kérdés: az aktuális szakadék most milyen mély?
Koncz Erzsébet
Tengődve élek a rideg valóban,
Mióta lelkemet nem áltatom.
Nem azt sajnálom, hogy mindig csalódtam;
De hogy már többé nem csalódhatom.
Reviczky Gyula
Valaki látta hogy boldog voltam
saját árnyékomat túlragyogtam
Hirtelen hamvadt el bennem minden
és a minden sem volt túl a nincsen.
Zalán Tibor
Világ
Halálban születek, születve meghalok
Egyszerre kigyúlnak, kihunynak csillagok
Keletről jön a fény, nyugaton megpihen
Minden lét elmúlik, s nem múlik semmi sem.
Érintés mely összekapcsol,
elválaszt, burokba zár.
Megvéd a világ zajától,
s egy percre börtönbe zár.
Ölelés, mely eggyé olvaszt,
emészt s alkot egyaránt.
Múlt és jövő elenyészik
a jelennek parazsán.
Szikra pattan, s láng lobban,
a szerelem újra él!
A futó perc fontosabb lesz
a világon mindennél!
Te
Téged hallak, téged látlak,
Téged hiszlek és imádlak,
Téged eszlek, téged iszlak,
Két szememmel téged sírlak.
Téged bízlak és érezlek,
Lélegezlek és lehellek,
Téged dobban csak a szívem,
Te keringesz ereimben-
Téged szomjaz minden sejtem,
Arcod porcikáimba rejtem,
Téged éhez gyönge testem:
Agyam, csontom, húsom, lelkem,
Te vagy vérem: te vagy minden!
Te vagy életem, drága szerelmem.
Hiányzik
Hiányzik az illatod, az ízed, minden egyes rezdülésed.
Hiányzik a hangod, karod, amint szorosan körém fonod.
Hiányzik megnyugtató szuszogásod, tested melege.
Hiányzik a tudat, hogy itt vagy velem.
Hiányzik szemed meleg barna fénye.
Hiányzik, hogy lássam, tekinteted engem keres.
Hiányzik a csillogás, mely elmondja, mennyire szeretsz.
Hiányzik, hogy viszonozhassam mit szemed üzen.
Hiányzik az érzés, hogy tudom: szeretsz.
Hiányzik minden egyes mondatod, mozdulatod.
Hiányzik a csókod, ölelésed, szerető kézfogásod.
Hiányzik a jelenléted, a társaságod, mosolyod.
Hiányzik kezed minden érintése, mivel testem bebarangolod.
Hiányzik reakciód, mit csókjaimmal belőled kiváltok.
Hiányzik minden nap, óra, perc, mit Veled tölthetek.Hiányzik a gondolat, mely zakatoltja, mennyire jó Veled.Hiányzik a tudat, hogy velem vagy, és nem hagysz el sosem.Hiányzik az érzés, melyből tudom: kimondhatatlanul szeretlek.
Hiányzik a pillanat, mely csak a miénk, és tudom: az örökknél nem rövidebb.
Nincs jövő
Nem szövődik előttem a jövő,
életem már csak egy bús kitérő.
De nem hagyom abba, nem adom fel!
Tudom, az álmaimért küzdeni kell!
Nekem kudarc lett a sorsom,
de ha akarom még átírom.
Átírom büszkén,mosolyogva,
nem nézek többé az álom-romokra.
És így újra két lábon minden olyan más,
ki mondta,hogy csak rosszat hozhat a változás?
Sosem késő rájönni, hogy eléred ha elakarod.
Óvni kell, dédelgetni az összes álmod.
Lehettem volna több
egy álmos holdvilágnál,
több egy érintésnél,
egy búcsúcsóknál.
Lehettem volna napsugár
s ragyogtam volna éveket,
kész voltam beragyogni,
ragyogni végig egy életet.
Lehettem volna több
egy jóllakott mosolynál,
lehettem volna...
hisz most is éhezünk,
lehettem volna: társad a harcban
s a szerelem lett volna
bajban a fegyverünk.
Lehettem volna otthonod
- lehettem volna s hittem hogy az leszek -
lehettem volna minden csak teérted:
lehettem volna...: - már nem leszek.
ki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot.
/Wass Albert/
"Lehet, hogy a csónak, amelyből ki kell lépned, a múltad. Néha már annyira szokásunkká válik a múltunk miatti panaszkodás, valamint annyira lefoglal az, hogy a múltunkat okoljuk mindenért, hogy egyszerűen elmulasztjuk a jövőnket. Nem fogod tudni élvezni sem a jövődet, sem a jelenedet, ha folyton bűntudatot, szégyent és félelmet érzel a múltad miatt."
Joyce Meyer
Ne aggodalmaskodj a holnap felől. Bármi jön, légy nyugodt és szilárd. Ne menj elé. Aki rosszul várakozik, nem tud örülni annak, ami van. Álmai csak annak teljesednek, aki a jelenben is megtalálja magát.
Müller Péter
Mint néma csónak parttól az éjszakába,úgy távolodik lelkemből lelked.
Vágyakozásod sötét hullámain úgy siklik tova s mindíg távolabb.
A legszomorúbb muzsika mások álmának zenéje.
A legszomorúbb nyitott szemmel belebámulni a vak éjbe,álomtalan gyötrődve,égve.
Jaj annak aki el nem alszik...
éber búval sorsábs bámul,a néma éjben társtalan.
Az álmok ajtaja bezárul,ő künn marad.
Sorsába bámul.!
Lányi Sarolta/
Csak én hordozom arcod itt benn,
csak nekem vagy te minden ,s tiéd vagyok mindennél jobban.
Az izzó drága bélyeget,amit szemed rámégetett,hordom fájósan,boldogan,titokban!!
Lányi Sarolta/
Érzékek
Mikor ujjaim bőrödhöz értek,
Ők maguk is csak attól féltek,
Hogy megsértik az édes bőröd,
S előveszik harag-tőröd...
De te mosolyogtál, és nevettél,
Nekem oly jó perceket szereztél!
Úgy éreztem, repülök!
S a felhők közé veled együtt kerülök...
A boldogság, mely enyém volt,
Kezembe vörös rózsaszirmot tolt,
S a fény, mely táncolt tündér módra
Formálta ajkam oly sok csókra!
Elmentél
Egy messzi helyre, egy közeli embernek
Tudod, már pár napja semmi sem olyan, mint rég.
Mikor itt voltál, s láttam mosolyod hetente.
Tudod, arcod mosódni kezdett. Emlékszem még,
milyen volt, mikor várost jártuk célt keresve.
Tudod, én már nem zokogok minden éjszaka.
megértettem, feldolgoztam: miért nem vagy itt.
Már nem mondom, bár még szeretném: "Gyere haza!"
S félek -mert nem hallak-, elfeledem szavaid.
De tudom -mikor hívsz-, a szereteted ölel.
S nemsoká' itt leszel velünk, együtt a család.
Csak értsd meg! Van mikor kérdésemre könny felel,
a szív adja a választ: elmentél, és ez fáj!