Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
" Ne vedd el tőlem a Napot
Tisztán és fényesen, ragyogjon még ott fenn nekem.
Ne vedd el tőlem az időt
Percet s az éveket, a reményt, hogy egyszer jobb lehet.
Ne vedd el tőlem az érzést,
Örömet, bánatot, mindazt, ami csakis én vagyok.
Ne vedd el tőlem az utat,
Egy a tizmilliónak, esélyt ennyit kell, hogy adj."
És még egy...
Mihálka György: Az ellopott nevetés
Egy öreg bácsi mesélt nekünk
egy nagyon-nagyon régi bohócról.
Ahogy hallgattuk, egyre izgalmasabb volt.
Régen élt egy bohóc, amerre csak járt,
vidámságot csinált,
mindig nagyon hangosan kacagott,
és még a csúnya meséket is széppé játszotta.
A temetéseken is rájött mindenki,
hogy hiába sír,
mert a meghaláson úgysem lehet változtatni.
Ahol elment, minden körmenetté alakult,
és táncoltak és nevettek az emberek.
Boldog volt az egész világ.
Aztán egyszer csak nem tudott nevetni,
mert valaki álmában ellopta a szájáról a mosolyt,
így lett szomorúság mindenhol.
És bánatában belebújt a gyerekekbe.
A bácsi elhallgatott,
és szomorúan lehajtotta a fejét.
De hát akkor él!
Mondtuk mi és nevettünk.
Másnap jelmezbál volt.
Az egész csoport bohócnak öltözött.
Csak én öreg bácsinak.
A szomorú bohócoknak...
"Nem akartam bevallani, vagy tán beszélni róla, de most, hogy ünnepel e szédítően hangos és nagy, magamnál mégis apróbb világ, mesélni fogok: cirkuszban vagyunk. Hegedülni szeretnék, de a bohócot kinevetik, hegedülni szeretnék, de a bohócot seggbe rúgják. Hegedülni szeretnék, de kacag e hatalmas, magamnál mégis apróbb világ. A lelátó: harangfal, és ütik, verik. Én belül. Hegedülni szeretnék nektek, de mily ostoba, aki hiszi, túlzengheti a harangszót. Kezemben hegedű. A fájdalom egy idő után megszűnik. Most, hogy ünnepelnek, már nem hallok semmit.
Észre se veszem, amikor szívembe fojtom e cirkuszi sátrat."
"Talán semmi sincs szebb a világon,
mint találni egy embert,
akinek a lelkébe nyugotan tehetjük szívünk titkait,
akiben megbizunk,
akinek kedves arca elűzi a lelkünk bánatát,
akinek egyszerü jelenléte elég,
hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."
A csodáról
Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos - nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik - s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos. A csoda lényegét nem tudom megmutatni, sem bizonyítani. De gondolj talán arra, milyen felfoghatatlan és csodálatos igazi valójában mindaz, amit mindennapinak és természetesnek érzel: már a létezés ténye milyen csodaszerű! Az, hogy megszülettél, élsz, s egy napon meghalsz! Mindezt "természetes"-nek érzed? Akkor vaksi vagy és botfülű. Már a valóság is csoda, felfoghatatlan, s minden természetes kellékével és anyagával természetfölötti is! Miért is lenne e valószínűtlenül bonyolult valóságnál értelmetlenebb a csoda? A világlélek a csoda, mely mindenben megnyilatkozik. Ezért vagyok hívő: mert a világ lelke bennem is, hétköznapjaimban, szomorú és esendő sorsomban is megnyilatkozik.
(igen, eltaláltad, ez is Márai)
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
"...csak pókhálószál tart életben. Elég egy semmiség, egy enyhe fuvallat, a dolgok arasznyi elmozdulása, és az, amiért az ember imént még az életét áldozta volna, egyszerre csak tartalmatlan butaságnak mutatkozik."
Milan Kundera
Arról, hogy a szívek összetörnek
De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnők énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad (...). S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.
(Természetesen ez is Márai...)
A szívről
De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.
(Márai Sándor)
"Nem az számít, hány ugrással éred el a dombtetőt, csak az, kivel ugrálsz együtt!"
Micimackó :)
" A kudarc az,amivel Isten a tudtunkra adja:
- Ne haragudj,de most rossz irányba mész." Oprah
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek
Ha zuhanni kezdesz, én megfogom a kezed
ákos: Angyali szerető
Babits Mihány - Az elbocsátott vad
Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szivemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.
Mégis érzem, valaki néz rám,
visz, őriz, ezer baj között,
de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
mihelyt gőgömben renyhülök.
Ez a valaki tán az Isten
akitől bujni hasztalan.
Nem hiszek az Elrendelésben,
de van egy erős, ős uram.
Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett:
szabadon sem vagyok szabad.
Ily vadra, régi hercegeknek
szokásuk volt, mondják, jelet,
aranyos nyakörvet verettek,
hogy mindég ráismerjenek.
Igy hordom én is titkos örvét
annak aki e rengeteg
ölében elfogott, de önkényt
újból elveszni engedett.
Azóta bolygok a viharban
vadmódra de az ő jele,
erejének bélyege rajtam
hogy ne nyughassam nélküle
s mint szélcibált bogáncs amelyen
a szivárvány lába pihen,
illattal tellik: úgy betelljen
sóvárgással bogáncs-szivem.
Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
»Vezessen Hozzád a szabadság!«
így kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.
A legegyszerűbb dolog is lehet élvezetes,ha az ember titokban csinálja.
(Oscar W.)
„Veszélyes őszintének lenni, hacsak nem vagy emellett hülye is.”
(George Bernard Shaw)
Gyakran azért tesszük a jót, hogy büntetlenül cselekedhessük a rosszat.
(La Rochefoucault)
Ágnes Vanilla : Kinek mondjam el?
Miért múlik el minden,
és veled is érzem
az idõ hozta fogaskerekét;
mert tudom, hogy szeretni
Téged ez minden vágyad,
és én újra elhinném...
Mi lesz, ha vége a nyárnak, és minden csodának,
és elmész, mert valaki téged is vár;
ha nem látom többé könnyes szemed,
ahogy kérõn, kedvesen néztél rám!?
De várj, még valamit mondanék,
ha még egyszer hívnál, lehet,
hogy végleg nálad maradnék!
Kinek mondjam el,
ha már senki nem felel?
bilincselj magadhoz, ha újra elmennék...
Taníts meg, hogyan szeresselek,
titokban merre keresselek?
Ha tudnám, Te is vágysz veled újra kezdeném,... veled, újra kezdeném!
Nekem te vagy a minden,
és nem szóltam mégsem, hogy elmegyek,
nem maradok a tiéd,
pedig ezerszer próbáltam megszökni szívemtõl,
úgy ahogy vissza se fordulnék.
Még valahol láttalak újra, de nem hiszem el,
hogy csak képzelet vagy, látomás...
Hisz távol vagy tõlem,
és te is valaki mással éled
a hézköznapok moraját!
De várj, még valamit mondanék,
ha még egyszer hívnál, lehet, hogy végleg nálad maradnék!
Kinek mondjam el,
ha már senki nem felel?
bilincselj magadhoz, ha újra elmennék...
Taníts meg, hogyan szeresselek,
titokban merre keresselek?
Ha tudnám, Te is vágysz veled újra kezdeném!
Csak ülök a parton a magányomban
és nézem hogy táncol a vizen a fény
a lopott órákat számolom újra meg újra,
de ha itt lennél most valamit mondanék
ha csak még egyszer hívnál......
Kinek mondjam el.....
Bilincselj magadhoz....
Újra kezdeném......
Kinek mondjam el,
ha már senki nem felel?
bilincselj magadhoz, ha újra elmennék...
Taníts meg, hogyan szeresselek,
titokban merre keresselek?
Ha tudnám, Te is vágysz veled újra kezdeném.
Hogyan szeresselek,
titokban merre keresselek?
Ha tudnám, Te is vágysz veled újra kezdeném,... veled, újra kezdeném!
"Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el soha!"
" Ha a férjek olyan asszonyokat vennének feleségül, akiket megérdemelnek, sokan nagyon rosszul járnának!"
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
Tóth Erzsébet - Selyemrózsa
ha mosolygok
mindent megbocsátasz nekem-
mit kéne megbocsátani – tűnődöm
ha nem vagy itt akkor is itt vagy
akkor belülről simogatsz
selyemrózsa a bőröm alatt
és úgy tudod
két kezedbe fogni az arcom
mintha semmi másod nem lenne a világon
jól kezdeni jó, de jól végezni jobb.
(Talmud)
"Régi szavak, mit nem mondunk már. Rég csak falak, hallgatnunk kár. Bátrak voltunk, mitől változtunk át?! Bárki láthatta még, hogy benn mikor fáj.
Közben felnőttünk, nem sírunk már, mikor félünk
Most, hogy felnőttünk, rájöttünk már, miért is óvjuk szívünk.
A régi gyerek bennünk él még, de máshogy nevet, kit megtörtek rég. Ma bármit érzünk, titok, nem látszunk át, így senki nem tudja már, hogy benn mégis fáj.
Látod? Felnőttünk. Nem sírunk már, mikor félünk. Most, hogy felnőttünk, megnézzük már, merre lépünk.
És már csak egy ölelés árulja el, mégis kell, mégis szép, s bízunk még."
(Auth Csilla - Felnőttünk)