Kedvenc idézetek (beszélgetés)

ma megint csontszínű a fájdalom

és kiszorít szívemből

minden szeretet-érzést,

már nem keresem a válaszokat.

Csak az érti meg az életet, aki tudja,

hogy az élet nem szabályos, nem logikus, nem igazságos,

nem szimmetrikus, nem kiszámítható.

Sárgászöld színek, összeolvadó tarkaság,

aranyra érett levelek, kopárodó őszi ág.

Ködön áttűnő halvány fények,

ködös virágok illata,

habos felhők, száradó pázsitok,

barna csend, s madarak halk dala.

Áll az idő, állok az időben én.

Csend van, csak a szellő susog.

Felhőt növeszt fölém a csend,

s aprószemű eső csurog.

Sokkal okosabb, ha az ember türelmesen elviseli azt,

ami csak neki fáj,

mint ha hirtelenében olyasmit tesz, aminek káros következményeit

mások is megsínylik.

Karnevál van

Mindenki igyekszik jelmezbe rejteni szorongásait

Színes maszkok sodródnak a tömegben

S én védtelen botladozom a kijárat felé

Miközben zokogva tépem le arcomról

Saját magamat ábrázoló álarcomat.

már megint lefoglalsz,

emlékeiddel borítasz fátyolt körém

elvonva a valóságtól

támolygok, hömpölygök

zavaros vízzel

köddel telt mocsár fele

beleragadok a múltba

s elnehezülök.

Mert nem lehet csak a valóságnak, a célszerűnek élni... Valami fölösleges is kell az élethez, valami rikító és csillogó, valami szépség, ha még olyan olcsó szépség is. Az emberek legtöbbje nem bír a szépség káprázata nélkül élni. Valami kell, ha más nem, egy hatásos képeslap, mely - vörös és arany színekben - a naplementét ábrázolja vagy a hajnalt az erdőben. Ilyenek vagyunk.

Nem, ennek a nőnek nem kellett semmiféle olcsó mütyürke, ami kárpótolhatja, megvesztegetheti. Ennek az egész kellett, az egész élet, a sors, minden veszélyével. Ez tudott várni.

Márai

Tudod, arra gondoltam,

hogy mi valamit mindig legyőzünk,

mindent erős akarattal teszünk,

nem magunktól ébredünk,

mi felébredni akarunk,

nem lassú, lusta ébredéssel búcsúzunk az éjszakától,

hanem akaratunkra vekker parancsol ki az ágyunkból,

nem áramlunk, hanem kemény harccal előbbre jutunk,

ha mennénk is, erőszakot teszünk,

inkább helyben maradunk,

akaratlan, csak rossz felé megyünk,

akaratlanul csak elesünk,

minden mást erőltetünk,

a virág a reggeli harmattal fényre nyílik,

nem rendel ébresztőt,

a Nap nyugtával, a sötétre csukódik,

nem, mert csukódni akarna,

nem tesz erőfeszítést, hogy nyíljon,

hogy csukódjon, csak mi állunk örökösen,

kivont karddal harcban valamiért,

valami ellen,

talán szíved szerint Te is elindulnál,

de legyőzöd szíved vágyát,

ha mégis indulnál,

ahhoz is csak akarat kellene,

a lélek az nem harcol,

indul, ha indulnia kell,

ne harcolj Te se értem, se ellenem,

kísérd el útjára a lelkedet.

Elájulni s mindent merni, dühöngve,

mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,

merész, halott és új életre támadt,

csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,

és tőle távol nem találni csöndre,

mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,

megszökni hősként, csupa gőg s alázat,

s riadtan bújni sértődött közönybe.

Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,

édes borként mérget szívni magunkba,

a kárt szeretni, a hasznot feledni,

hinni, hogy a pokol visz égi útra

létünket egy csalódásba temetni:

ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

(Nemes Nagy Ágnes)

Tudod arra gondoltam,

hogy olyan jó lenne

megmaradni

a pillanatban.

Nem félni,

és nem remélni.

Haladékot adni.

Magunknak.

Sírni, ha bánat ér,

nevetni az örömér.

A „most”-ban élni.

Nem remélni,

mert aki remél,

az mind csalódik.

Nem félni,

és nem gondolni

soha arra,

mi lehet belőle.

Abból,

ami most van.

Jó,

vagy rossz.

Sírni,

vagy nevetni,

de nem félni,

mi lehet belőle.

Majd egyszer.

Egy távoli állomásnál.

Egy másik életben.

Talán

el se érünk odáig,

talán,

hírtelen kanyart vesz

az utunk.

A félelem betegség

Ragályos betegség,

amit nem lehet eltitkolni,

ami kiül a szemekre.

A riadt szem terjeszti.

A félelmet

Örülni,

amikor van kinek,

amikor van minek,

Nem félni,

mi lehet belőle.

Sírni, ha sírni kell,

nem elképzelni.

azt, ami nincs.

Ami talán

nem is lesz.

Félni,

egyedül,

a rossz gondolatoktól

szabad.

Nem, attól se.

Rá se szabad gondolni.

Az eljövendő rosszra.

Se remélni.

Jót se szabad remélni.

Mert csalódik,

aki remél.

Nem láthatunk keresztül

a házakon, hegyeken,

embereken,

és az éveken.

Várjuk meg,

míg odáig elérünk.

Akkor sírjunk,

vagy akkor nevessünk.

Mint a távoli vihar,

amelyik ideérve

langyos szelővé szelídül.

Szelídülhet.

Vagy nem.

Akkor döntsünk,

sírást,

vagy nevetést érdemel.

Ha már ismerjük.

Amikor ő a „van”.

Addig annyi minden

megtörténhet.

Tudsz-e sírni fájó könnyeket,

Ólomsúlyú éber éjszakán,

mikor a gondok meggyötörnek,

elfog a félelem, rád tör a magány.

Tudsz-e sírni, zokogni igazán?

Tudsz-e sírni, mint a kisgyermek,

ha becsapták, vagy megverték talán,

mert jót akart, mégis rosszat tett,

s könnyeivel ott áll most árván?

Tudsz-e sírni, zokogni igazán?

Tudsz-e sírni, a boldogságtól,

örömkönnyzáport hullatván?

Tudsz-e sírva nevetni, úgy derülni,

kacagva, akár egy jó tréfán?

Tudsz-e sírni, zokogni igazán?

"...köszöntem a véletleneknek,

istennek és minden csodának,

hogy kitaláltak, megcsináltak

s valahogy elhoztak nekem,

csak neked nem tudtam sosem

megköszönni szerelmedet."

Néha megtörténhet, hogy az segít valamit jobb állapotban visszaszereznünk, ha megállunk egy pillanatra,

s hagyjuk, hogy régi formájában elpusztuljon.

Csak gyújts meg egy gyertyát, s ha fényénél elmosolyodsz ott vagyok

,hol a szeretet melege ragyog.

Lássuk be, a rosszakra bukunk...

Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk...

Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak... Á, dehogy változnak...!

Kicsit még meg is aláznak...

Várni kell rájuk...

Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük...

Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott...

Csókjuk kábító, begyakorolt...

Ők azok, akikért élni, halni kell...

Akikért biológiai óránk robban...

Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk...

Ha választani kell, őket választjuk...

A jók, nem mozdítanak ki pályánk

egyensúlyából...

Velük nincs is mit megbánni...

Ilyet szeretnénk, de valahogy nem ilyet akarunk...

Legalábbis nem készen...

Szóval legyen rossz, amikor elszédít..., de aztán legyen jó, hatásunkra...

És maradjon is olyan ... olyan, hogy a többiekre már ne legyen hatással.

"Nincsenek kivételes lehetőségek, az élet mindig ad még egy esélyt."

Paulo Coelho

"A remény nem azonos az örömmel, melyet akkor érzünk, amikor jól mennek a dolgok, vagy a tettrekészséggel, amellyel belevágunk egy jónak ígérkező üzletbe. A remény semmiképpen nem azonos a derűlátással. Sokkal inkább munkálkodás egy ügy sikeréért. Nem abbéli hitünk, hogy valami jól fog sikerülni, hanem a bizonyosság, hogy valami értelmessel foglalkozunk, akár sikerrel járunk, akár nem. Ez a remény erőt ad, hogy éljünk, hogy kipróbáljunk új dolgokat, még reménytelennek tűnő körülmények között is."

Václav Havel

"Minél jobban szeretsz valakit, annál több lemondásra vagy képes érte, s minél több áldozatot hozol önként valakiért, annál értékesebbé válik számodra. Ne csinálj magadnak hiúsági kérdést abból, hogy vajon hányan hoznának érted komoly áldozatot a baráti körödből. Inkább magadat készítsd elő gondolatban arra, hogy mindig képes légy áldozatot hozni, azokért akiket szeretsz, s azokért is, akiket kevésbé vagy egyáltalán nem szeretsz, de akik Krisztusban mégis testvéreid és felebarátaid."

(Simon András)

"Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlenegyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek."

Szabó Magda

"Szeretni nem elég, szeretni tudni kell,

s tudni kell másokat is megtanítani a szerelemre."

Henryk Sienkiewicz

"Hol én emellek téged, hol te emelsz engem. Ha lent vagyok, le kell szállnod értem. Hiába jutottál följebb, egyedül nem mehetsz tovább. Fél-lelket nem fogad be a szellem világ. És mivel lenti világok, a lélek pokolkörei vonzanak is bennünket, és minden gyötrelmünk ellenére szeretünk ott lenni - a párkapcsolat mind a mai napig a létező legnagyobb emberi dráma. Örök küzdelem, marakodás, elhárítás, egymás vádolása, fölemelése és lehúzása".

Müller Péter

"Önmagát az ember nem tartja csodának, inkább esendőnek. De akit szeret, abban meglátja a soha nem ismétlődő csodát, az egyetlent és egyszerit. Ezért elviselhetetlen elveszíteni azt, akit szeretünk. Ezért nem lehet betölteni utána az űrt."

/Kun Erzsébet/

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg, s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak, előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad, idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad, minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed, gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd: A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

/Ernest Hemingway/