Kedvenc idézetek (beszélgetés)

Szívedet kis mécsnek véltem,

mely egy légynek is örül -

most érzem csak, vaksötétben,

hogy lángerdő vett körül.

Fázom, nincs egy langy lehellet,

minden puszta, pőre, holt.

Most, hogy elfogy a szerelmed,

most tudom csak: mennyi volt.

Mary Elizabeth Frye:

Ne jöjj el sírva síromig

Ne jöjj el sírva síromig,

Nem fekszem itt, nem alszom itt;

Ezer fúvó szélben lakom

Gyémánt vagyok fénylő havon,

Érő kalászon nyári napfény,

Szelíd esőcske őszi estén,

Ott vagyok a reggeli csendben,

A könnyed napi sietségben,

Fejed fölött körző madár,

Csillagfény sötét éjszakán,

Nyíló virág szirma vagyok,

Néma csendben nálad lakok

A daloló madár vagyok,

S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;

Nem vagyok ott, nincs is halál.

Juhász Gyula

Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,

Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,

Kitündököl és ragyog egyre szebben

És melegít, mint kandalló a télben,

Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még

S a boldog órák drága, tiszta üdvét

Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt

És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Hajdu Mária

Emlékezés

Csak csend és némaság,

reccsenéstelen fa

mit belső kórja rág.

Mégis áll dacolva

szélben és viharban

hangtalanul halva!

Csak csend és nincs tovább

nem hallod sóhaját

már csak a szél dalát.

Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig.

Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben,

mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor

megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.

Juhász Magda

Halottak napján

Köd telepedett az égre,

indulunk a temetőkbe.

Lábunk alatt csörgő avar,

fű, fa, virág halni akar.

Megyünk búsan, fájó szívvel,

régi álmok emlékivel.

Várnak-e ránk? Nem tudhatjuk,

de a szívünk megnyugtatjuk.

Hogy ott voltunk, láttuk őket,

tőlünk korán elmenőket.

Láttuk őket, zörgő csonttal,

nyűt ruhákban, siralommal.

Szájuk mozdul, néma szóra:

- Imádkozni, de jó volna.

Hol hagytátok az imákat?

Földi lények, földi árnyak!

Hová lettek a zsoltárok?

Nincsenek már?! Csak virágok?

És a hervadozó őszben,

reszketünk a temetőkben.

"Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt."

Anna Gavalda

Nem tud véletlenül valaki egy arra vonatkozó idézetet, hogy én nem fogom már keresni az illetőt, de ha keres, tudja hol talál?

Előre is köszönöm! :)

"Senki sem különálló sziget; minden ember

a kontinens egy része, a szárazföld egy

darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger,

Európa lesz kevesebb, éppúgy mintha egy

hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát,

vagy a te birtokod; minden halállal én leszek

kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel;

ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang:

érted szól."

John Donne: Akiért a harang szól

Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk.

/Robert Anthony Salvatore/

Bablena Andrea

Élni nehéz, de szeretni muszáj.

Emlék volt minden, szenvedély és viszály.

Elmentél, de visszanézni nem mertél.

Féltél a múlt kísérteni fog, egy emlékként,

Ami megtörtént, valahol bent,

Bent a szívedben.

Az életben nem tudjuk elkerülni a fájdalmat! Azt viszont mi választjuk meg, hogy milyen fájdalomban akarunk részesülni. Az elmulasztott lehetőségek miatti bánat, vagy a változtatáshoz szükséges fegyelmezettség és áldozathozatal fájdalmában.

Nido Qubein

Minden mulandó - törekedjetek fáradhatatlanul....

/ milyen igaz /

Sűrűn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre.

Wass Albert

Arcodról a bánatot csak radíroznám szorgosan,

A könnyeket a szemedben én eltűntetném gondosan.

S ha felhők veszik birtokba a csodálatos napokat,

Hevesen a tollammal csak firkálnám a lapokat!

Bazsó Gábor

Rajzolnék

(részlet)

"Egyáltalán nem bámulom a legszertelenebb erényt, például a legvakmerőbb vitézséget sem, ha ugyanakkor nem látom mellette az ellenkezőjét is ugyanilyen végletes alakban, ahogyan Epaminondász* esetében, akiben egyszerre volt meg a legnagyobb vitézség és a legnagyobb emberiesség. Máskülönben nem szárnyalásról, hanem bukásról van szó. Nem azzal mutatjuk meg nagyságunkat, ha eljutunk az egyik véglethez, hanem azzal, hogy egyszerre érjük el mind a kettőt, s töltjük ki a közöttük levő űrt is. De lehet, hogy mindez csupán a lélek gyors repkedése a két véglet között, miközben tulajdonképpen mindig csak az egyik ponton van, mint a sebesen körbeforgatott parázs. Rendben van, de ez legalább a lélek mozgékonyságát bizonyítja, ha kiterjedését nem is".

Blaise Pascal

A dühös természetű ember a kelleténél indulatosabb, és sokkal több emberre haragszik, mint akik erre rászolgáltak; a halvérű azt sem tudja, hogy kire és miért haragudjék: érzéketlen és rezzenéstelen. Közöttük áll az erény: a SZELÍDSÉG.

Arisztotelész

"Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van.

Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni.

Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi.

Feladja önmagát.

Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar.

Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire."

/Walter Trobisch /

Nagy István Attila:

Csöndes szólam

Nem láttalak, pedig mindig látlak,

napsütésben, sötét éjjel,

behunyt szemem mögé rajzol

óvó képzeletem.

Lennél bárhol is, mindenütt

rád kiáltana a szívem,

fölfedezne a nyugtalanság,

ami körülkerít mindenütt.

Megtalál a hangod,

kihallatszik a csöndes szólam,

a bátortalan vallomás

elér hozzám és felvidít.

Szemed menekülő pillantása

fogva tart, nem ereszt.

..és nem jön az álom, az enyhet adó, mert

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Radnóti Miklós

Kormányos Sándor

Ami maradt

Hosszan tűnődő

fénye-vesztett álom,

furcsa nyilallás

a szívem körül.

Torkom szorító

száraz, néma sírás,

s visszhangzón dobbanó

üresség belül...

Csitítva altatom

elnyűtt...kínom,

ringatva lelkem

fáradt sóhaján,

és hangtalan suttogva

kérlelem a csöndet,

hogy hallgasson rólad

e hosszú éjszakán

Kormányos Sándor