Írj 4 soros verset bármiről, kezdd az előző vers utolsó szavával... (fórumjáték)
Viszolyog a lelkem,
és a szívem is sajog.
De el kell felednem,
amit még bennem hagyott...
viszolyog a lányom a békától,
én meg a csigától.
de az egértől nem szerencsére,
így hát kidobja a szemétre.
Hada a seregnek
feldúlta életed,
háborús viszonyok,
a lelkem viszolyog.
Dunán úszik egy dinnyehéj,
így kezdődik egy költemény.
József Attila írta azt vala,
tanulja azóta is kicsik s nagyok hada.
Eleget dolgoztam ma már,
most a pihenés megjár.
Itt a vasárnap délután
lazítok,sétálok a Dunán.
Alá fúj a szél a szoknyáknak,
megvillanak a szép, hosszú lábak.
Szeretik a fiúk a szelet,
csak szép lányok közelében nem fúj eleget.:)
Előre csak az úton
Ki ne fulladj angyalom
Leülünk ott valahová
Majd a vén diófa alá
Boriska egy helyre asszony,
kergette is bőszen Taksony.
Elvennélek,szívem hölgye,
előleg kell jó előre.
Zűrzavart okozott Pista,
Nem adott tejet a Riska,
Kuglófot evett Mariska,
Jól berúgott a Boriska.
Gondom bizony sok akadt,
nem indult be a Trabant.
Így már csak az maradt,
megoldjam a zűrzavart.
Nyúzva hozták meg a nyulat,
Nekem csak a sütés maradt.
Nem is igaz, csak úgy mondom,
Hogy a versre legyen gondom.
Oldalát ha nézem neki,
nem is olyan csúnya.
Pedig három napja még,
a bőr, le volt nyúzva.
Gondunk akad mindig bőven,
de el is felejtjük többnyire idővel.
Ne búsuljunk hát,
nézzük a világ jobbik oldalát. :)
Szerettünk, és vidámak voltunk,
Nem volt semmire sem gondunk.
Változott a világ, mi is megváltoztunk,
Sok lett a bajunk, egyre több a gondunk.
Elbúcsúzok és elmegyek,
jó volt Veled,Te kis gyerek,
vígan voltunk,jót nevettünk,
pedig simán csak szerettünk.
Tájtékozva zúg a tenger 😏
Józsi viszi az úthenger
Én meg most már álmos vagyok,
Jó éjszakát! Elbúcsúzok.
Tájtékozva zúg a tenger 😏
Józsi viszi az úthenger
Én meg most már álmos vagyok
Jo
Túlra, át a szomszédba,
hajítottam egy csontot.
Bodri kutya lesben állt,
el is kapta azon tájt.
Mesét olvasni és hallgatni jó móka,
megszűnik a világ kinti zaja,s hamar elröppen 1-1 óra.
Baba és mama, összebújva indulnak a képzeletbeli útra,
az Óperenciás-tengeren és üveghegyen is túlra.
Végére érkeztem a mesének,
Nem is tudom, a hősök élnek,
Vagy meghaltak már rég.
Nem ismerhettem meg a mesét.
Sajó és Tisza,
Papám két kuvasza
Sajó elment messzire,
Pont a világ végére.
Is,is bizony
én nem tudom,
mi a való,
mondra Sajó.
Megismételhetetlenül történt ez az eset,
Sajnos Pista bácsi, a kocsiról le esett.
Sok pálinka dőlt ma az ő poharába is,
Vele együtt ivott bizony a kocsis is.
Félek, hogy nem jössz vissza soha már,
elmémből megannyi emlék tovaszáll.
Lelkemben rapszódia zendül,
elmúlik minden megismételhetetlenül.
A világ nyolcada csak
a látható anyag
Huszonegy gramm a lélek...
Félek.
Utókornak majd feljegyezzük,
az emlékeket,és amit felfedeztünk.
Ha majd nagy sokára olvassák,
tudják,milyen is volt ez a világ!
Fényt,de többet-kérte Goethe,
s lelkét nyomban kilehelte,
szavait az utolsókat,
jegyezték az utókornak.
Lehetünk mi is madarak az égen,
Lelkünk magasba szál, ha szól az ének.
Angyalok kórusa ad nekünk reményt,
Nem lesz semmi baj, csak kövesd a Fényt!
Lehetünk boldogok?
Vagy ez már nagy dolog?
Élhetünk vidáman?
Ebben a világban?