Idősen, betegen családban vagy otthonban képzeled a jövődet? (beszélgetés)

Nem éreztem magam laikus családtagnak. Édesanyám Parkinson-kóros több, mint 10 éve. Végigkísértem a betegségét, szakorvoshoz együtt mentünk, a műtétjénél ott voltam, a gyógyszerezésében segítettem még akkor is, amikor a saját otthonában lakott. Természetesen vettünk igénybe ápoló segítségét is, mikor olyan állapotba került. A szociális gondozók is különbözőek. Mi főleg ebédeléshez vettük igénybe. A háziorvossal rendszeres és nagyon jó kapcsolatunk volt.

Amit az otthonban nem tudnak megadni, az a lelki erősítés. Viszont pótolható.

Van, aki a 24 órás házigondozást nem tudja megfizetni, sőt állítom, hogy a nagy többség.

Édesanyám is látja, hogy kevés az ápoló az otthonban, de sok idős embernek nincs is szüksége itt ápolásra, csak gondoskodásra. Betegszoba van.

Azt hiszem, jól választottunk. Az meg, hogy közel van egy főnyeremény. 15 perc sétával odaérek.

Ha arra gondolsz, amit én kaptam válaszul, akkor:

én azt furcsállom, hogy az otthoni, családon belüli gondozást rábízzák egy teljesen laikus családtagra, és képzésre még saját kérésre, gyorstalpalón sincs lehetőség. A szeretet és a tisztelet nem minden, jó lenne/lett volna néhány, a munkát megkönnyítő fogást megtanulni, pár alapvető tudnivalóval megismerkedni. Nem szakápolói végzettség céljával, hanem az otthon ápolt beteg érdekében.

Egész életemben kislétszámú családban éltem, egyke szülők egyke gyerekeként , nekem is 1 gyerekem van, tehát semmi szín alatt nem élnék idegenekkel egy fedél alatt.

A beteggondozókhoz hozzászólva elmondom, hogy édesanyámat 2007-ben baleset érte, lábsérülése miatt nem tudott járni. Pszichikailag mentálisan rendben volt, de gyógytornászt hivtunk mellé. Jelentkezett több idősgondozó is, akik elsősorban ebédet akartak hordani ( erre semmi szükség nem volt ) . Egyiken sem láttam, hogy szerette volna a munkjáát vagy különösebben érdeklődött volna anyukám állapota iránt.Derby22 irja, hogy a rokonok spórolósak, én ha láttam volna jószándékot, megfizettem volna a munkájukat, de mivel anyukámnak jó nyugdija volt és nekem is jól ment vállalkozásom, érezhetően minden jelentkező le akart bennünket húzni, nem beszélve egy drabális masszőrről, aki masszirozás közben eltörte anyukám egyik bordáját.

Ha az idős rokon állapota nagyon nem indokolja, isten őrizzen meg mindenkit, hogy idegent fogadjon vgy beengedjen a házába.

Túl fiatal vagyok ehhez, gondolati szinten is.

Ezt ott és akkor érdemes mérlegelni, mikor az ember eljut arra az állomásra.

Szüleimet sosem dobnám el, ha szakszerű ellátásra lenne szükségük, azt is megteremteném. Meg fogom. De ehhez még ők is fiatalok, aktívak, egészségesek, kár ilyenen agyalni.

Tiszteletben tartva mások felfogását azért furcsállom, hogy szakápolói gyorstalpaló is fellelhető itt.

A szakmákat is tisztelem.

Annyit mondhatok, rengeteg segítségre szoruló idős ember van. Ha a családtag okoskodó és mindent jobban tud, én nem gátolom meg tudása kibontakoztatásában kerülöm a veszekedős helyzeteket, vagy az alkoholista környezetet, én nem iszom nem dohányzom. a másodikat könnyebb elviselni.. A családtagok sok esetben nehezítő körülmény, de a beteget kell nézni, vagy az ápoltat, ha inkább fizikai demenciáról beszélünk.. persze nem mehet az egészségünk rá... nem érdemes ennyire önfeláldozónak lenni mert ha TE betegszel meg az nem fogja őket érdekelni, tehát ebben az esetben jogos volt, hogy magára hagytad az ápoltat.

Én már önvédelemből, igyekszem olyan ápoltat vállalni 24-ben ahol az ápolt egyedül lakik..

bejáráskor más a helyzet..

Minden esetre kevés olyan gondoskodó és szeretetteljes család van mint a Révay család... és ez komoly társadalmi kór..

A vízivás egy másik komoly téma. Javaslom valami édes szörppel vagy mentás limonádét mert az idősek a legjobban az édes ízt érzékelik, és soha nem szomjasak. sok módszer van, a na koccintsunk egyet vagy a kisunoka kedvéért még egy kicsit.. Az idősek otthonában is a kiszáradás az elsődleges gond..

egy gazdag idős rákos beteghez mentem helyettesíteni, akit a saját ürülékében találtam, a kacsája a húgysavtól felismerhetetlen... A rokonok alig várták, hogy...de a méltósgteljes elbánáshoz mindenkinek joga van!

A passzív torna gyakorlatokat könnyű ágyban is elvégezni, nem kell hozzá nagy tudás csak szándék. rá kell keresni és bárki otthon segíthet akár fiatalabb ágyban fekvő betegnek is..

Ápolási díjat fizetnek, de segítséget nem adnak...

Köszönöm, hasznos videók. Nálam már okafogyott. Másnak még hasznos lehet.

[link]

[link] és a többi. Nem tudom ez mennyit szegit. Én miután elvégeztem az okj-s képzést még az újraélesztést is,nem éreztem magam felkészültnek, ezért egy idősek otthonában ahol rokonom dolgozik, fél évig naponta bejártam önszorgalomból...És még mindig tanulok újat. Háziorvosoktól, szakápolóktól. Ha szakirányú kérdésem van szakorvost hívok fel konzultálok...mert sokféle beteghelyzet van..

Én tíz éven át ápoltam-gondoztam a járásképtelen férjemet.

Jó lenne, ha létezne legalább egy olyan tanfolyam, ahol pár fogást megtanítanak: pl. hogyan kell fekvőbeteget az ágyban lemosdatni, én a kórházban lestem el.

Ma már tudom, hogy a mozgáshiány miatt másképpen kellett volna étkeztetni... és nyilvánvalóan kevés voltam ahhoz, hogy rávegyem valami tornára. És igen, fél füllel aludtam, mert ha kiesett az ágyból, nem tudott egyedül visszakecmeregni, hogy egyébről ne is szóljak.

Komplex bizony. Affinitásom az rengeteg volt, de nekem nincs eü. végzettségem.

Volt amikor az okozott valódi vészhelyzetet, hogy a nappalos ápoló "keze alatt" egyszerűen kiszáradt a 95 éves, épp hasmenős néni, én az éjszakás voltam és ezután nálam veszítette el még az eszméletét is, akkor én bizony mentőt hívtam. Amiért a rokonoktól én kaptam határozott rosszallást, ellenben a váltótársamat nem kritizálták.

Ez pl. egy olyan helyzet, amikor a házi ápolás nem a legszerencsésebb megoldás, akkora felkészültségű ápolóval mint amilyen te vagy persze ez egészen más, de neki már 24 órás felügyelet kellett.

De akárhol is voltam, a hozzátartozók furcsa hozzáállását mindenütt tapasztaltam, lehet nem csináltam elég sokáig ahhoz, hogy valami pozitívabbat is lássak. Nekem nemcsak egy Alzheimeres lett volna lelkileg megterhelő, végülis szinte minden eset az volt, mindamellett hogy fizikailag is igen kemény dolog.

Akkor hagytam abba, amikor egy bácsi éjjel szerintem talán agyvérzést kaphatott, később kiderült hogy valóban volt már több kisebb stroke-ja is amiről addig valahogy senki sem tudott. Reggel értem oda, nem tudott felkelni de mindenáron fel akart, azt a 100 kg körüli, eléggé mozgásképtelen embert én egyszerűen meg sem bírtam tartani. Pokoli volt, és hiába telefonálgattam rokonoknak, váltó nővérkének vagy akárki érintettnek, mert akkor ott egyedül én már kevés voltam, mégis nekem kellett kitartanom egész nap mellette. Neki oda ezekután már csőrlő, stb. sokminden kellett volna, akkor pillanatnyilag épp alkalmatlan volt erre a saját otthona.

Azt a bácsit ápolva egyébként 3 hónap alatt én magam kb. 15 kg-ot fogytam. Gondolatban meg állandóan vele foglalkoztam, ha vele voltam ha nem. A rokonok spórolása, engem levegőnek nézése, sokminden hozzájárult akkor ahhoz hogy "besokalltam", és úgy döntöttem, ez nem nekem való.

Vagyis a kérdésre a saját munkatapasztalatom alapján a válaszom, betegen vagy csak korosan a saját közegemben, nem családtaggal azt semmi képp sem, akkor sem ha harmonikus a kapcsolat,-élje mindenki az életét saját ritmusában, és támogató szolgálattal ha önállóan már nem megy. És azt kívánom magamnak a sors adjon egy olyan gondozót amilyen magam vagyok jobbat nem kérek, de rosszabbat sem.. Ha még oly harmonikus és szeretetteljes is a kapcsolat más az életritmus, nehéz végignézni ahogy elfogy az ember akár testi akár szellemi demencia végett, nyugodt csendes közegre vágynak és némi személyes kapcsolatra.

Tapasztalatom szerint ha a hozzátartozó gyakran tud látogatóba menni akkor se maradjon hosszasan mert kimerítő. Max 1 óra. Valamilyen konkrét betegség esetén max fél óra... Bármilyen nagy a szeretet. Vagy legyen minden héten egy közös ebéd.. A legtöbb esetben ezek voltak a működő modellek..

Idősgondozó vagyok. Nincs olyan helyzet, amit otthon megfelelő felkészülés mellett nem lehet kezelni. Ápoltam alzhelymerest(többet nem vállalok, mert nekem lelkileg megterhelő) demenst, szexuálisan túlfűtött demenst(nő, de nem számított ezért nem bírtam sokáig) rákos beteget, agyi ingerület átviteli problámásat, világtalant. és több 95 év feletti ápoltam volt. Minden megoldható, csak pénz kérdése vannak megfelelő segédeszközök, szakápolói szolgálat, stb. A legtöbb feladatot el lehet látni megfelelő felkészültségű tudással és affinitással.

Ami számomra egy nehezen feldolgozható helyzet, hogy a családtagok, rokonok, sok esetben zokon veszik, hogy a családtag nem akar már meghalni befeküdni a nyoszolyába és túlvilágra szenderülni... Sokszor kellett megvédenem az ápoltamat a verbális bántalmazástól. Ez elharapódzó tendencia..

A másik jelenség, hogy sajnálják a pénzt az ápolásra, Bár viszolyognak pelenkát cserélni hányást feltakarítani popsit mosni, mozgatni,24 órás szolgálatnál kevesebbet akarnak fizetni a Mc Donaldsnál. Pedig nem azonos a feladat súlya és a vele járó felelősség, terhelések. Az ember félre teszi az életét lemond az ünnepekről, családi baráti kapcsolatokat felfüggeszt nincsenek hétvégék nincs tb nyugdíj és fizetett szabadság, nincs egy nyugodt álom mert fél füllel az ember ott van és ha kell teszi a dolgát.. Bérezéskor ajánlott ezt mind mind figyelembe venni. És érdemes megfontolni, amikor azt mondják, hogy ez könnyű munka mit is értenek ez alatt. ez a szolgálat sok kihívással jár és csak az kezdjen bele aki elkötelezett. Sokan azt hiszik az ember modern cseléd és úgy is kell bánni vele. Nem az.Egy idősgondozó komoly szolgálatot lát el, felelősséggel és a megszerzett tudásával, amivel a családtagok nem rendelkeznek.

És van még egy sajnálatos jelenség. Évekkel ezelőtt a nagy elbocsátások idején szinte mindenki taxisofőr lett.. Most ugyan ez a helyzet az idős gondozás terén. Mindegy tudja/ nem tudja, tanulta valahol vagy a hasára csapott ébredéskor és döntött, van affinitása/ nincs.

És van tapasztalatom az intézményesített idős gondozás terén. Annyit mondhatok,Ha magamról kellene döntsek akkor inkább egyedül maradjak a saját közegemben..

Az időseknek megvan a maguk életritmusa, megszokása és élettere amit nem jó bolygatni. Mindegyiknek joga van az emberi méltóságához, és a nyugodt békés körülményekhez életük utolsó szakaszában.. Van olyan betegem, aki ugyan nem szeret élni, mondja Ő de azért minden második hónapban kihívatja a családorvost hogy megvizsgálja, és megnyugtassa, hogy az egészsége rendben és még sokáig fog élni. Májusban töltötte a 98-at.

Egyszóval a kérdéskör igencsak komplex.

Nyilván. Az a bizonyos régi családmodell nagyonis jól működhet ott ahol kölcsönös a tisztelet, szeretet, és nem bizonyosfajta önállótlanságot jelent, ha valaki szívesen él így.

Én csak azt mondtam, hogy jelenthet viszont akár azt is. :-)

Szintúgy a szüleimtől függetlenül raktam én is családi fészket. Ők ottmarasztaltak volna, apám emeletráépítést tervezett.

De én menni akartam, végre önálló lenni. Ha otthonmaradok a férjemmel, akkor viszont sokkal hamarabb elváltam volna mint így... :-) De még azt is szívesebben csináltam esetleges szülői jótanácsok nélkül. :-)

Nem egy átlag eset, de nem is olyan ritka. Én is ilyen formációban élek a fiammal. Ugyanabban a családi házban de két különálló lakrészben, külön bejáratokkal. A fiam élettársa szívesen "barinőzik" velem, átszaladgálunk egymáshoz ha valami apropó van, de mindig mindenki kopog a másik ajtaján, feleslegesen nem zavarog - de szól esetleg, hogy gyere már egy kicsit dumcsizni. :-) Jó természet kell ehhez, de nekünk a jelek szerint az van. :-)

Ez a felállás egyébként mindenki számára biztonságérzetet jelent. Nekem is. :-)

Lehet, írtam már, a fiamék is velünk élnek. Teljesen külön háztartás, külön bejárati ajtó. Tiszteljük, becsüljük egymás magánéletét. Nálunk jól működik az együttélés. Lassan 10 éve, hogy ideköltözött a menyem és még soha nem volt vita sem köztünk. Ha külön akarnának menni, tudnának és nem akadályoznánk meg. Megvan az önállóságuk, nálunk jobb szomszédot úgysem találnának.

Tudom, nem vagyunk átlag eset, de nekünk megfelel.