Idősek otthona (beszélgetés)
:(
Egyre hosszabb a sor az idősotthonok előtt, és egyre kevesebben tudják megfizetni őket
Jókora „várólistát” kell végigszenvednie több tízezer olyan idős embernek, akik szeretnének bejutni a hazai szociális ellátást nyújtó intézmények egyikébe. Ám, ha sikerül is beköltözniük, a nehezén még akkor sincsenek túl: sokan nem képesek megfizetni az intézményi ellátás költségeit
Elég szorosan kapcsolódik. Volt erről már egy jó hosszú fórum. Derbyt, a hivatásos idősgondozót azóta nem láttam. Minden tiszteletem azé a csajé.
Én kontárnak éreztem mellette magam, pedig amikor én csináltam, nagyon odatettem magam, egy száz kilón felüli bácsinál vagy négy hónapig voltam, lefogytam közben 15 kilót. az nem is volt rossz. :-)
Nem bizony, sokaknak hosszasan meg kell szenvedni érte.
Azt senki sem akarja, de ha odajut, akkor is ragaszkodik az életéhez. A többség legalábbis. Akinek fájdalmai vannak, talán csak az sóhajtozik az euthanázia után. De ne keveredjünk ebbe bele, Judit azt nem szereti. :-) Van arra külön fórum.
Persze hogy megérdemelnéd. De korai lenne még folyton erre gondolni.
Nem mindent tudunk megelőzni, bárhogy szeretnénk is. A halált végképp nem, de szerintem épp elég hosszú az élet, mindenképpen jó, ha egyszer vége szakad. Alz úgy nekem is megfelelne, ahogy te írod. Csak elaludni...
Nekem nem kellene támogatás a házi ápoláshoz, elég a saját pénzem. A fiamat én sem akarnám kihasználni. Sem az idejét, sem a pénzét. Alig van neki, szerintem amilyen kis élhetetlen, nem is lesz soha. Már most gondoskodom a jövőjéről, ha én már nem leszek, két komplett albérleti helyet is kiadhat itt helyben a házban. Valahogy majdcsak megél, akár egyedül azokból is.
Szegény apámat nagyon sajnáltam, hogy nem jöhetett már haza a kórházból, pedig nagyon akart. Azt mondta, kiugrik az ablakon, ő ezt már nem bírja tovább. Mármint ha oda tudott volna menni az ablakhoz. Szörnyű volt az a magatehetetlenség. Otthon sem tudtunk volna mit kezdeni vele, anyámat féltettem leginkább, majdnem ő is ráment, amíg a papát otthon próbáltuk ápolni.
Évekig rettegtem attól, hogy mi lesz, ha anyám hal meg előbb, mit csinálok majd az apámmal. Magamhoz vettem volna, de akkor is erőmön felül lett volna ez a dolog. Ez a veszély elhárult, szerencsés vagyok.
De anyám sem akar hozzám költözni, a nekik kialakított albérleti komplexum úgymond feleslegessé vált. Majd jó lesz nekem. :-) Nagyon barátságos kis hely, és ott nincsenek lépcsők, abszolút földszinti. Most az emeletre járkálok, egy nap kb. milliószor. De még nem okoz problémát, inkább örülök az automatikus tornának.
Jó éjszakát, de nekem már reggel van. :-)
Hát ezt én is így gondolom magamról, vagy legalábbis essek össze és haljak meg ha eljön az idő:)
De sajnos nagyon sok esetben még a halált sem adják könnyen.
Akkor vehetsz apartmant, időben el kell kezdeni, nem mindenütt fogadnak rögtön, sok helyen kriminálisan hosszú a várakozás.
Az apartman elég jópofa. Mégsem csak egyetlen piciny szoba, semmi saját holmid nem fér el. De az ellátásért nyilván azon felül is fizetni kell, na azt nem tudom, akkor mennyi.
Hogy milyen gondosak az ápolók, szerintem csak akkor derül ki, ha már ott vagy.
Én mindenképpen a sajátomban maradnék, ha nem esek le végképpen lábról.
De én annyival könnyebb helyzetben vagyok, hogy a nyugdíjamból bármit kifizetek, sőt itthoni benntlakós ápolót is tudok fizetni.
60 ezer?
Ezt mennyi munkaviszonyra kapod? Rettentő kevés.
Épp ma néztem meg a hozzám legközelebb lévő állami idősek otthonát.
Ott vannak az árak, a kis szobát pedig megnéztem videón. Ez állami, mégsem tudnám megfizetni.
Voltaképpen mindegy. Legalábbis nekem. Tudod én hajlamos vagyok olyan kis fegyelmezetlen lenni, mint ahogy itt mások is.
Az idősek otthona téma nálam már lefutott. Egy pillanatra felvillant lehetőségként, hogy a papa be akar egy olyanba költözni, adjuk el azonnal a fél házat. De papa időközben meghalt.
Mutatom a helyét annak aki még nem járatos a kerti téma felé:
Jaja, adjuk vissza a terepet! :)
IDŐSEK OTTHONA, on!
Mi is. Paprikát február végén, paradicsomot márciusban, uborkát egy hónappal fagyosszentek előtt.
Káposztafélékkel nem éri meg vacakolni, annyira kényesek, és a boltban sem drágák. Egyszer próbáltam kelbimbót, tele volt vele a kert, nem tudom mit rontottunk el, de egészen más lett, mint a bolti.
További ajánlott fórumok:
- Idősek otthonában élők és hozzátartozóik segítsetek
- Idősek otthona vagy házi ápolás?
- Ha megöregszel beköltöznél egy idősek otthonába? Milyen tapasztalataid vannak némelyik otthonról?
- Beszélgetés az idősek otthonában idősekkel
- Vélemények: Idősek otthona Budapesten, Pest megyében
- Szeretnék dolgozni idősek otthonában, kell hozzá valamilyen szakképzettség? Úgy tudom, hogy nem...de azért itt is megkérdezem.