Hogyvolt (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Hogyvolt
Azonnal szólj,ha elkezdesz bármiféle naplót írni.Nem szeretek olvasni,de ha 1000 oldalas könyvet írnál is elolvasnám :)
Szerintem a legnagyobb tett amit ember meg tud csinálni,az a szülés!Mindenféle érzelem megtalálható közben.Fájdalom,izgalom,félelem,aggódás,öröm,boldogság.Örülj,hogy nőnek születtél,ezt a csodát a férfiak soha sem fogják átélni.
Bűntudat...Fogsz te még neki mondani cifrábbakat is,ha nagyobb lesz :)))
Az írásodból ítélve nagyon jó anyukája vagy és leszel a kisfiadnak és ez a lényeg!!Mutass meg neki minden szépet és jó az életben,hiszen az élet,amit te adtál neki,annyira csodálatos!!Sok egészséget,boldog,kacagással teli életet nektek!!!!
Tudom, megragadtam a cikk lényegét, de nagyon jól írsz! :)
A többi részéhez sajnos nem tudok mit írni, ezt neked kell magadban lerendezned, de én azt gondolom, hogy ennyi kínlódás, altatás után az ember nem feltétlen reagál úgy, ahogy "illik". És ez nem hiszem, hogy baj lenne.
Minden jót kívánok nektek!
Remek stílusban írsz Inta! :)
Nekem is császárba torkollott a természetesnek elképzelt és vágyott első szülésem, habár nem kínoztak meg előtte ennyi ideig, mert a dokim biztosra ment, már pár óra után "felajánlotta" a műtétet.
A szomorú az, amit többen is írtok, miszerint természetes az, hogy valaki a traumától (mert ez az) nem akarja látni a babát. Attól, hogy valami rengetegszer megtörténik a világban, még nem természetes. Afrikában tömegesen halnak éhen az emberek. Sarkos és durva a példa, de remélem, értitek.
Tudni kell a dolog lélektanáról, hogy az evolúció azt kódolta az emlősökbe, hogy ha megszültek, az újszülöttet egyből lenyalogatták, ez nem csak a szeretet kifejezése, és a kötődés első lépése volt, hanem ellenőrzés is; életképes-e? Amennyiben nem került az anyához perceken belül a kicsi, az azt jelentette, hogy elpusztult és elkezdődött egy mély gyászfolyamat. A tudatos felszínünk persze tisztában van azzal, hogy nem erről van szó, de ami pár millió év alatt alakult ki és nem tudatosan irányítjuk, nem fog törlődni csak azért, mert pár száz éve feltalálták a császármetszést.
Félreértés ne essék, amennyiben életet ment, áldásom kísérje és a műtő orvosokat is!
Olvasd el ezt a két cikket, hátha segít:
Ha nem nyit meg valamit, akkor belekerült egy szóköz a címsorba, gyakran előfordul hoxára beírt linkekkel.
Ezen kívül pedig várunk szeretettel szintén itt hoxán a VBAC klubban, ahová nem csak akkor érdemes benézned, ha császár után természetesen szeretnél majd szülni, hanem akkor is, ha még van mit feldolgoznod az előzőből! :)
Szerintem ez ne tántorítson el a szüléstől, hamar elfelejti az ember,én is a cikkben leírtakhoz hasonlóan jartam az első gyermekunkkel csak edat nem adtak es késő délután csaszaroztak es azota mar 3 gyermekünk van:)
azert nem császároznak meg rogton,mert abban bíznak hogy mégis valahogy megszületik a gyerkőc termeszetes uton,volt mar ra pelda,de eleg rizikós mert ha Eleve nehezen illeszkedik be a baba,akkor lehetnek komplikációk akitolasi szakaszban is.
Jó kis cikk, teljesen átérzem a leírtakat, de ne haragudj: sokat nevettem, mert jól írsz! ;)
Gratulálok a babátokhoz!
Nagyon tetszett a cikked!!! Főleg mivel találtam benne mosoloygnivaló hasonlatosságokat az első szülésemhez :) Én is olyan csaj vagyok, aki az első terhességénél megbeszélte az irvisával, nem fog epidurált kérni, kemény lesz, kibírja a fájdalmakat, más nők is végigcsinálták...Majd közel 5 órányi szenvedés, és közben még mindig csak szűk 1 ujjnyi tágulás után bizony kértem. Anszeteziológus (mellesleg 40 éve a pályán) 3x szúrt gerincen, majd sírva ment ki, hogy ne haragudjak, nem tudja beadni, az én gerincem erre nem alkalmas :( ...szenvedés folytatódott. Férjem időközben már izomlázzal küszködött, annyira szorítottam a kezét, ő meg próbált tartani...este 20.20-kor született meg a fiam, akit alig 1 percre adtak csak a kezembe, utána vitték is el a csecsemősök, de én nem bántam, mert a gátmetszés mentén még hüvelyen belül repedtem annyit, hogy 10 öltéssel tudtak bent összevarni... Ikor végeztek a varrással, az első mondat, amit meghallottam, és emlékszem rá, az volt,hogy a szülőszobát épp takarítani készülő 2 hölgy megjegyezte: Úristen, mint egy mészárszék...
A fiamat napokig alig mertem én is kézbe venni, mert annyi vért veszítettem, féltem elgyszerűen elvágódok vele... :S
Szerintem sem az a lényeg, hogy a szülés utáni tortúra utóhatásaitól épp nem tiszta aggyal mit mondasz, hanem az, hogy mennyire vártad őt, és azóta is mennyire szereted...ez a legfontosabb.
Ja, igen, én is nevettem még a bőgés előtt :D
Szuper volt a cikk, nagyon jó a stílusod!
Megkönnyeztem...
Nem azért, mert "hogy mondhat ilyet egy anya", hanem azért, mert ennyire őszintén, ennyire bátran le merted írni azokat a dolgokat, amiket sokan nem mernek még csak végiggondolni sem, nemhogy kimondani... Mindenkiben van bizonytalanság szülés után (akiben nincs, az vagy tök hülye, vagy hazudik), pláne egy totális elkábított császármetszés után :p
Te sem a szüléskor vagy a szülés miatt váltál édesanyává, hanem akkor, amikor beleszerettél abba a picinyke csomagocskába a kiságyban :)
Én természetes úton szültem, de hasonló volt a tiédhez. Először 10perces fájások majd 1óra múlva 5percesek, rá egy újabb órára már 2percesek, akkor kerültem be a szülőszobára, majd a két percesek átmentek perces fájásokba, ez volt hajnali fél1-kor, és 5:50-kor lett meg a kisfiam. Közben riogattak császárral a kitolás előtt merthogy nincs meg a gyerek szívhangja, mondtam olyan nincs, keressék meg a szívhangot, ha ennyit szenvedtem ne császározzanak már. Nagy sürgés forgás, jött a főorvos, rácsapott a ctg-re egyből meglett Balázs szívhangja, öröm és boldogság, kimondták hogy akkor nyomhatok. 3nyomásra lett meg Balázs, épen és egészségesen, rámtették, de alig vártam, hogy levegyék rólam:( Nekem emiatt van lelkiismeretfurdalásom:( Olyan fáradt voltam, akkor épp 24órája voltam "talpon" hogy azt elmondani nem lehet. Lehet hogy más ennyit vagy épp még többet vajúdik, sorry de nekem a 24órás fentlét is sok(kk) volt akkor... Ráadásul utána sokáig megfogni se mertem. A csecsemősnővér jött és egy "Tessék Anyuka a magáé!" felkiáltással a kezembe nyomta. Hirtelen azt se tudtam mi van, pánikszerűen próbáltam fogni, hogy le ne ejtsem :) A kórházban nem is vettem fel, csak ha sírt, vagy ha szoptattam, amúgy nem mertem kézben tartani, rettegtem hogy leejtem:(
Szerencsére ez már csak emlék, néha mosolygok rajta, néha bűntudatom van, de amit tudok, hogy Balázs imád engem és én is Őt. Lassan 4,5éves lesz, és a világon mindennél és mindenkinél fontosabb nekem! :)
Először is gratulálok,nagy dolgot vittél véghez.:))
Az,hogy mit motyogtál altatásból ébredezve...hát előfordul,hogy motyog az ember lánya műtét után.Engem is műtöttek anno,más miatt,ébredeztem,olyan hülyeségeket hordtam össze,hogy utólag el sem hittem :))
Június elsején én is síma szülésnek indultam neki,aminek császár lett a vége sajnos nálam is.Engem is gyötör azóta valami megmagyarázhatatlan érzés,hogy császár lett..nehéz feldolgozni,tudom.Elmúlik.Nálam már halványult az érzés,idővel el is tűnik teljesen.A pici a fontos és hogy egészségesek vagytok mindketten :)) Én is csak erre gondoltam.Valamiért így kellett lennie..sajnos megváltoztatni nem lehet.Kívánom,hogy a rossz emlékeid elhalványuljanak :) Sok örömöt és boldogságot Nektek,és tudod: mindig nem eshet,lesz napsütés is azért :DD
Sajnálom, hogy ezt kellett átélned. :'-(
A szüléstörténeteket olvasva, ha emlékezetem nem csal, a tiéd volt az elsö, amit megkönnyeztem...
Én épp ezt a "hogyant" nem szeretném megtudni, átélni; talán csak a haláltól rettegek jobban, mint a szüléstöl (bár sokszor úgy rémlik, a kettö szinte ugyanaz)...
Többek között ez az egyik oka annak, hogy még 29 évesen sincs gyerekem, és hallani sem akarok arról, hogy legyen.
Lehet, oktondi kérdés, de mégis felteszem: a téraránytalanság észlelhetö volt korábban is; akkorhát mi oka van annak, hogy EDA-val, oxitocinnal meg egyebekkel gyötörtek, s nem azonnal császároztak??
Gyors testi-lelki felépülést kívánok neked, és sok boldogságot a kis családnak! :-*
Gratulálok a kisbabádhoz :) tetszett a cikked.
Hogy vagytok azóta? Ha jól olvastam szülés után depressziód volt, sikerült kijönnöd belőle azóta?
Nagyon jó volt a cikk :) egyszerre humoros és megható :)
Gratulálok a babádhoz...és a babádnak az anyukájához ;) Mert igen is jó anya vagy. szinte félholtan, mikor azt se tudod, ki vagy, hol vagy, ez a mondat nem bűn, ne is büntesd magad érte!!!
Tudod...3 fiam után terhes lettem. Végig azt mondtam, h ne legyen fiú ez a baba is, én lányt AKAROK. Persze, fiú lett, akit az első lélegzetvételétől imádok. Mikor megszületett, és mondták, hogy fiú egy gondolatnyi csalódottság sem volt bennem. Nekem is van/volt lelkiismeret furdalásom azért, mert annnnnnyira lányt vártam! De vannak még csodák: 14 hónapos az 5. FIAM :D :D
Ja! Tetszett a cikked, és a stílusa is :) Főleg "örömmel" olvasom a nem túl rózsaszín, vattacukros sztorikat is, mert nem ám egy wellness hétvége a szülés.
Jó, én még nem szültem, csak reálisan gondolkodom :) és mindig is szerettem, ha egy érem mindkét oldalára ráláthatok.
Szóval köszi :)
Szerintem nem kell, hogy lelkifurdalásod legyen amiatt a fél mondat miatt, hogy " vidd innen ezt a gyereket".
Nem bunkó viccelődésnek szánom, de a tinédzserek szülei talán igazolhatnak ezzel kapcsolatban: fogsz te még hasonló szépeket mondani a gyereknek :)
És azt sem fogod vérkomolyan gondolni, egyszerűen csak jön és kész. Ő sem fog megsértődni tőle.
Nem kell annyira túlmisztifikálni ezt az anya-gyermek kapcsolatot. Tény, hogy a legerősebb kötődés ami a Földön létezhet, de emberből vagyunk ott is :)
Ja és még valami. Az első szülésre mindenki úgy megy, hogy van valami romantikus elképzelése az egészről, mert életet adni nagyszerű, és senki nem készit fel arra hogy ez igen is egy életveszélyes mutatvány, és rettenetes is lehet. Ugye ne ilyesztgessük a kismamákat....
Most hogy a második babámat várom, tudom hogy mire számithatok, csak remélem hogy egy hajszálnyival könnyebb lesz.
Az első szülésem (a végén sürgősségi császárral) szinte teljesen hasonló volt, mint a tied..
Emlékszem, a gyerekem csak nézett rám morcosan, mikor megmutatták, és nekem a fáradtsággal csak rettenetes düh párosult, hogy ezért szenvedtem? Hogy így nézzen rám?:D
Felvittek az intenzívre, majd este közölték, hogy kiveszik a katétert, hogy le tudjak kerülni az osztályra..megkérdeztem, nem e maradhatnék esetleg fönn az éjjel az intenzíven..mire azt mondta a nővér: dehát akkor nem tudja megszoptatni a kisfiát...és én csak néztem rá, és magamban fortyogtam, hogy hát az meg kit érdekel...
Mondjuk én túlléptem rajta, ma már nevetve mesélem a fiamnak..
7 év után született meg a második kisfiam..az előzmények alapján orvosi javaslatra előre programozott császárral...ami szintén komplikációba torkollott menet közben...:/ Ha nem egy tünemény az anesztes csaj, és nem egy tünemény az orvosom..hát..azt gondoltam nem éltem volna túl.
Szia, nincs miért bűntudatod legyen.
Nekem is nehéz szülésem volt az első. De nem volt műtő szabadon, hát végig kellett csinálnom. Én már elaludtam a fályások között, és ha az egyik után többé nem ébredek fel azzal szivesen kiegyeztem volna. Elfelejtettem én a gyereket, magamat mindent. Epidurálissal nem is próbálkoztak, engem a kélygáz mentett meg. Magamnak kellett adagolnom.....Hát elszáltam teljesen. Mikor elvitték a maszkot hogy most már elég, jobban bántott hogy vége a repülésnek mint kellett volna. Jó volt megszünni és magára hagyni a kinlódó testemet és a születendő gyermekemet. Igen! A fálydalom akkora, hogy halálra vágysz. És aztán a sokk. Amikor Pannát a melkasomra tették, nem tudtam vele mit kezdeni. Kába voltam, még repülni vágytam. A szülésznő lenéző pillantást vetett rám, mielött el vitték volna fürdetni, hogy csak ennyi telik tőlem. Feküdt rajtam a kicsi én meg... nem tudtam tenni semmit.
Ami veled történt az természetes. Az a sokk ami ért ezt hozta ki belőled. De aki te vagy, az az a nő, aki ma is küzd azért hogy rendbe hozza a kapcsolatát a kisbabályával. Pedig nem rontottál el semmit. Egy folyamaton mentél keresztül, ami tőled független. És jól csinálod.
Inta! Mintha én írtam volna ezt a cikket, csak annyi a különbség, hogy én stilisztikailag a nyomodba sem léphettem volna...:-)
Nevettem és sírtam olvasás közben! Engem nem kezdtek el szurkálni ("anesztes" a közelbe sem volt) és ébredés után nem volt olyan reakcióm, mint Neked, de szinte szóról szóra ugyan azt éltem át, mint te... Én sem hittem volna, hogy van olyan fájdalom (nekem, kemény csajnak), ami beteszi a kaput.. Hát van..
És, tudod, egy több órás, viharos fájdalmakkal teli vajúdás után egy nagy hasi műtét még azokat is odavágná, akik tonnás köveket mozgatnak nap, mint nap...
Ne ostorozd magad, félkómában annyira hülye az ember...:-)
Persze, hogy szereted, nagyon szereted a babádat, ez már akkor így volt, mikor még csak gondolatban létezett!
Köszönöm, hogy megírtad!
Most hogy végig olvastam a történeted végre azt érzem nem csak én voltam egyedül 3 hónapja ezzel a túl erős és éles fájdalmaimmal, túl hosszú ideig is tartott és nem tágulós vajúdásom. Újra átéltem azt a brutális 42 órát, és hidd el nem csak neked ilyen nehéz. Nekem a mai napig szabályszerű rémálmaim vannak a szülésemmel kapcsolatban. Pedig végül is jól sikerült meg minden, de maga az élmény borzalmas volt. Én is voltam a szülés után depressziós, a kimerültség, a felépülési idő meg minden...
Nehéz dolog feldolgozni egy olyan élményt aminek a legjobb óráknak kéne lennie, de valahogy még sem az. Egy dolognak nagyon örülj! Nálad jobb szakmai gárda volt, engem nem császároztak meg, pedig már régen meg kellett volna.
Adj hálát, hogy a császárral megrövidítették a szenvedéseteket, neked és a kisbabádnak is sok rossz órával lett könnyebb.
Tudom nem sok semmi, de ne legyen lelkiismeret furdalásod mert akkor nem akartad látni a babád. Mikor a mellemre tették és mikor azt mondták, hogy jön a varrás, azonnal azt mondtam anyának vegye el a kicsit, mert ha ez fájni fog nem akarom összeszorítani a kicsim. Néztek is rám furcsán, miért passzolom le egyből. De jól tettem, mert 45 perc tömény mészárlás következett aminek jobb, hogy nem lett tanúja.
Neked is kellett az, hogy akkor nem akartad. Ilyen nehéz szülés után nem is csoda! Ezen ne is rágd magad, tudd megbocsátani magadnak. Akkor ott, abban a helyzetben ez volt helyén való és kész. Ne azt nézd, hogy akkor abban a nagyon rossz testi-lelki állapotodban nem akartad egyből a kisbabád magadhoz ölelni, mert ez érthető is! Hanem azt, hogy amikor rendbe jöttél és helyre álltál annyira, ő volt az első és a mainapig ő neked az első számú. És ez a lényeg!
Minden tiszteletem a tiéd, hogy kibírtad és ügyesek voltatok. Sok boldogságot és egészséget kívánok nektek! :)
Szeretem a születéstörténeteket olvasni. Még mielőtt várandós lettem, akkor is szerettem.
No, itt van még egy... szokásos kezdés, hm... nincs benne helyesírási hiba... oh, yeah... hm... stílusos a csaj... naggyon jó... már bocs, de kb legnagyobb fájdalmadat úgy írtad le, h én kb 2x hangosan felröhögtem... tényleg bocs... ne aggódj, visszakapom, januárban megyek szülni...
Aztán elgondolkodtam, és a végét megsirattam. (A hormonok, nah...)
Nagyon tetszett a történeted, ahogy megírtad. Szívesen olvasnék tőled mást is.
Szia Inta!
Nagyon sajnálom, hogy így megszenvedted a babád születését, de vigasztaljon az, hogy ép és egészséges.
Nekem mind a három szülésem császárba fúlt, illetve a harmadik már úgy is kezdődött, és nekem is nagyon sok időbe telt, mire ezt feldolgoztam. A nagylányom most 4,5 éves, és kb mostanra mondhatom el, hogy már beletörődtem, hogy anno nem tudtam rendesen megszülni. Talán azért, mert most már nem lesz több babám, és sikerült túllépnem a szülési mizérián. Ettől függetlenül még most is vágyakozva olvasom a tökéletes álomszülésekről szóló cikkeket, de már nem fáj, hogy nekem nem jött össze. Ezt dobta az élet, ezt kell elfogadni, itt a három szép gyermekem épen és egészségesen. A diplomaosztójukon senki sem fogja megkérdezni, hogy hogy születtek, meddig szopiztak, meddig volt pelenkájuk.
Sok boldogságot kívánok Neked a kisbabáddal!