Hogyan NE szüljünk (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Hogyan NE szüljünk
Igen, de egyébként ez a burok leválasztás nem egyenlő a burokrepesztéssel. Csak annyi, hogy a burkot egy kicsit leválasztják (ujjal) a méh faláról egy kis helyen, ettől pár órára rá megindulnak a fájások.
Ennek ellenére nekem a kórházban később burkot is kellett repeszteni ugyanúgy mint az első babánál, mert nem repedt ki magától.
Sőt, nem is ennél a dokinál szültem, mert egy másik kórházban szültem, csak a kötelező utsó vizsgálatokra szívhangra ide jártam, mert 2 naponta kellett menni és kényelmesebb volt. Szóval ennek ellenére nagyon kedves volt, hogy nem az ő betege voltam, és később azzá váltam:) most ő a dokim, magánrendelésére járok, nagyon kedves és türelmes és mindig mindent elmagyaráz, nem néz hülyének.
Valakinek rendet kellene itt tennie, de nagyon!
Hány orvos csinálja ezt!
A boríték az rendben van, de az, hogy ő bejöjjön a szabadnapján, na nem!!!
Milyen érdekes, hogy sokszor épp ügyel a doki, mikor szülni megyünk.
Szerintem sokan nem is tudnak erről, csak azt érzik, hogy fájt a vizsgálat.
De kérem, az utolsó időben ez már természetes!
Sajnálom, hogy így alakult veletek!Mielőbbi rendeződést kívánok!
Huh ez durvának hangzik,sajnálom hogy ez történt veletek!
Nekem a fogadott orvosom a szülésnél hagyott cserben,az ügyeletesnél szültem,aki nagyon aranyos rendes volt,12óra alatt kellett kijönnie a babámnak mert zöld volt a víz,mégis kíméletes rendes volt velünk,sokat segített,könnyen tágultam a babám s ügyes volt,nem volt gond.Megfogadtam legközelebb vagy a ügyeletes dokit fogadom meg vagy senkit.
Kedves Karber, nem olvastam el a hozzászólásokat és később bepótolom, de így az elmesélésed alapján neked leválasztották a burkodat, hogy meginduljon a szülés (hogy ők elmehessenek hétvégére...)
Tulajdonképpen van egy ilyen praxis, nálam a második babánál csinálták, elég fájdalmas (szóval tényleg csillagokat látsz). Mivel elérkezett a szülés napja, de még nem volt semmi jele, hogy sietne, a doki mikor megvizsgált, megkérdezte, hogy mennyire akarom hamarabb szülni a babát. Mondtam neki, hogy nekem már nagyon kényelmetlen a poci és szeretném minél hamarabb megölelni a babámat, erre szólt, hogy ha leválasztja kicsit a burkot a méhfalról (ami fájdalmas), akkor kicsit meggyorsulnak a dolgok. De gondoltam, hogyha annyira fáj, akkor hagyjuk, közben meg vizsgált és már meg is csinálta, mikor mondtam, hogy most pl fáj, akkor abbahagyta és szólt, hogy meg is volnánk.
Rá 2 órára elkezdődött a vajúdás, és estére megszültem, egyébként nagyon brutálisnak tartom, hogy a dokid önszántából döntött így és meg sem kérdezett róla, csak hogy elmehessen hétvégére:(
Attól függ, hogyan zajlik.
Egy átlagos hüvelyi szüléshez képest egy programozott császár sokkal egyszerűbb dolog.Pláne az új technikával, amit Rubint Rékánál is alkalmaztak.Aznap fel lehet kelni, sokkal kevesebb a fájdalom, hamarabb gyógyul.
Különben 2 hetesen hogy tartott volna aerobic órát.Más még menni se tud.
GIGALÁJK:)
Nekem mindkettő volt:-), talán mondhatom így...
Én is napi kettőt kaptam, de nekem a baba sem volt nagy és a hasam sem:)
De az eredmény ugyanaz volt mindkettőnknél:)
Semmi baj:)
Sajnálom, hogy elvesztetted a babát:(
:-)
Igazatok van!
akkor ezek szerint nekem is barátom az orvosom :-)
9 hónapot ingyen foglalkozott velem és szüléskor nem fél millát adtam :-)
a másodikkal én is :-)
az elsővel meg a másik táborhoz
Végül is, tök igazad van, a pénznek semmi köze ehhez... Tök ingyen zavarta le neki a 9 hónapot, miről beszélsz? Pont azt a világot éljük, hogy cirka fél millákkal dobálózhatunk egész bátran nem. Mert az senkinek nem pénz, az tök mindegy, hogy van, vagy nincs. AZT A PÉNZT A GYEREKÉRE KÖLTHETTE!!! -és ez mi, ha nem baráti hozzáállás??
Igaz, erre mondhatod, hogy elmehetett volna sztk-ba is, de nem tette, mert magánorvosra volt igénye.
Sziasztok!
Nekem nagyon jó élmény volt a szülésem. Lehet, hogy most megköveznek, mert a császár nem szülés. Nekem az volt, és minden jól sikerült, a fogadott orvosom szakadó hóesésben fél órán belül ott volt, miután felhívták.
Este 22:36-ko született a fiam és már másnap délelőtt felkeltem és nem kellett engem húzkodni, nem tudom már ki írta, hogy jaj, szegény császárosok. Semmi problémám nem volt emiatt., Persze, fájt, húzódott, a büfiztetést a férjem csinálta, mert nem tudtam úgy tartani a fiam, de ez ha jól emlékszem talán max. 2 hétig tartott.
nem akarta háborítatlanul világra hozni a babáját, legalábbis nekem ez rémlik gyors olvasás után.
számomra ez azért nem egyelő a baráti segítséggel: nem kérek pénzt csak pattanj fel a vizsgálóra kiugrasztjuk azt a gyereket.
akkor már azzal jobban járt volna ha betolják császározni mondvacsinált indokkal
Nem értem, miről beszélsz.
Nem támadtalak, csak nem szeretem az általánosítást. Te vagy az, aki támad és ingerülten reagál ok nélkül.
Nevetséges, hogy neked bizonygassam, szép élmény volt -e nekem a szülés vagy sem, abszolút hidegen hagy, hogy elhiszed -e.
Képzeld, én elhiszem, hogy a középkorban rengeteg nő meghalt szülés közben, manapság viszont ez a szám elenyésző. Nézz utána, nekem nem kell elhinned. Ez egyszerűen nevetséges.
Azon háborogsz, hogy én a szerinted kevesekhez tartozom, akinek semmiféle negatív élménye nem volt a szüléssel kapcsolatban? Nézz már egy kicsit magadba! Amiket felhoztál, pontosan saját magadra igazak, nem rám.
Túlontúl nagy áhitat övezi az orvosi szakmát. Nem csodatévők, nem istenek ők csupán emberek, akiknek ez a szakmájuk. Ugyanolyan felelősségget kellene minden tettükért vállalni, mint pl. egy banki alkalmazottnak.
Az aki elvégzi az orvosi egyetmet még nem jalenti azt hogy alkalmas a szakmájára. Ismerek ilyen embert, akiről mindenki a környezetében azt nyilatkozta, csak a kezei közé ne kerüljek, ha befejezi az egyetemet. És ma már évtizedek óta "űzi" a szakmáját, borzalmas eredményekkel.