Hiszel a szellemekben? (beszélgetős fórum)
Ez butaság. Nem látok semmit. Mintahogy irtam az is álom volt, utánna az érzés.
Fogja már fel mindenki, hogy szellemek vannak,aki érzékeli annak sem okoz nak kárt, aki nem, az meg ne törődjön vele.
Bár vannak olyan szellemek, (közeli hozzátartozó, vagy akire nem is számítasz, mert csak ő tart barátjának Te nem)akik rákapcsolódnak az élő emberre, de csak azért, hogy az energiájából táplálkozzanak.
Az élő ember csak azt veszi észre, hogy bármit tesz (sport,vitaminpótlás stb.) mégis gyengébb.
Ilyenkor kell keresni egy táltost, aki le tudja venni a szellemet.
Ha akarjűtok hiszitek, ha nem akkor nem. Én soha (az elmúlt 5 évig) nem hittem azn ilyen "badarságokban", de amikor a 25 éve meghalt qanyukám (amibe nem tudtam belenyugodni, mert akkor 22 éves voltam) betegségei kezdtk jelentkezni rajtam, akkor taálkoztam (véletlen:) egy táltos asszonnyal, akivel addig sosem láttuk egymást, és odajött hozzám, elmondta, hogy mi a gondom és azt is, hogy segít rajtam (pénzt nem kért) Segített elküldeni az anyukámat, akinek már borzasztó teher volt ittlenni (csakhogy én nem engedtem el). ezek után azok a fajta betegségeim, amik anyukámnak voltak az én akkori adott koromban, meg is szüntek.
Ez 2003-ban volt. Rá pár évre megtudtam egy másik (kettő külön-különálló )táltostól, hogy anyukám leszületett lányként és Ausztráliában.
Aki hiszi az hiszi, aki nem hisz benne az sem baj.
Én féluton járok:) a hit és nem hit között a lerszületést illetően.
sziasztok,látom ez egy aktívabb topic mint az előzők voltak!:)
pár évvel ezelőtt voltam egy kis baráti összejövetelen egy kedves ismerősömnél.annyit tudnotok kell hogy ez egy kis egyszobás garzonban történt,ahol előtte a tulajdonos nő az ágyában halt meg,napokig ott feküdt élettelenül,még korábban a háború idején pedig katonai betegellátó volt)
amikor odamentem általában éreztem furcsa dolgokat,hőmérsékletcsökkenést,és a barátnőm aki ott lakott szintén érzett egyfajta jelenlétet,sokszor félt is egyedül.
amikor már vége lett az összejövetelnek,kb. 3 vagy4 körül már mindenki aludt a szobába,csak én és egy barátnőm beszélgettünk,amikor megint éreztem hogy a hideg átjárt,és éreztem hogy valami biztosan velünk van.ekkor életemben először magamban kértem,hogy ha tényleg van ott valami,akkor tessék,mutasson valami jelet,hogy komolyan tudjam venni.
ekkor a barátnőm háta mögött az asztalon látom hogy világítani kezdett a mobilom,szóltam is neki hogy tegye meg,és adja ide,azt gondoltam üzenetem érkezett vagy valaki hívni próbál..de nem így volt.
akkor még a régebbi nokia telefonom volt,és nem volt rajta az automata billentyűzár)és valami megnyomta rajta a 7-es számot!beütötte a 7-est!pedig senki,még a közelében sem volt,nagyon megdöbbentem,azzal együtt hogy szinte vártam a történést..
egy másik esetben biztosan belemagyaráznám hogy véletlen,de ezen az éjszakán biztos voltam,és vagyok a mai napig is hogy jelként kell értelmeznem.
Nem látom, csak érzem őket.
Igen van táltos ismerősöm, aki látó, de nem kell a lakásomba lennie hogy lássa. De volt is már itt:)
Ez az érzékelés is ign érdekesen jött. Pár évvel ezelőtt korházban voltam. Az egyik korteremben egyedül, a másikban viszont nem volt senki. Éjszaka Munkácsy Ásító Inas c. festményéről álmodtam (fogalmam sincs miért), majd egyre több ilyes és ehhez hasonló arc jelent meg. Fogtam magam, átmentem az üres szobába, ott viszont nagyon sűrű volt a levegő, kimentem a folyosóra, sétáltam egy sort, amikoris azt vettem észre, hogy az üres szobának az ajtaja feletti lámpa villog, majd abbahagyja, majd megint villog. Akkor megint bementem, de nem volt bent senki és én sem nyúltam semmihez. Elmentem a növérpulthoz, ott viszont nem villogott a hivásjelző. Reggel megkérdeztem az ismerősöm Ő mondta, hogy a korházakban nagyon sok itt-ragadt szellem van, főleg akik hirtelen halnak meg. Mondjuk én mind idősebb embereket láttam.
De mivel "megbeszéltem velük" hogy én már rajtuk nem tudok segíteni, ugyhogy jó lenne, ha nem piszkálnának, igy már a második este nyugodtan aludtam.
Igaz, de mi lenne, ha a félelem helyett megbékélnél a szellemekkel,
Én igy tettem, vannak, mert valamiért lenniük kell, nem bántanak, hát legyenek békével itt.
Amikor lakástisztítást (nem takarítást) szoktam csinálni, akkor megkérem a szellemeket, hogy menjenek ki, mert tisztítőtüzet kérek a lakásra, Ha akarnak kimennek, ha nem akkor bent égnek.
Régebben nem tettem, és felhívták a figyelmemet, hogy nincs jogom megégetni őket. Ez igy igaz.
A lakásunk pont olyan "csatornában" van, ahol szeretnek átjárni a szellemek, szóval inkább átjáróházként használják. Van 2 visszatérő szellemem. de ők nem jönnek csak az erkélyajtóig, egy darabig elidőznek, majd továbbálnak.
Azért valami nem jó is van, mert van egy csapat rosszakaró is, de ők már egyszer "megtapostak" éjszaka aztán eltüntek. De a látó azt mondta, hogy még visszajönnek.
Nem kell félni tőlük, légy magabiztos.
Ha gyenge vagy, érzik a félelmet, ijesztgetnek. Némelyik embertől jobban tartok, mint a volt "lakótársamtól", aki egyszer csak fene tudja miért, eltűnt. Talán, mert egy idő után nem vettem tudomást róla, és úgy tettem, mintha ott sem lenne, nem hallanám stb? Ha lelökött egy egész polcnyi könyvet, odamentem, és visszapakoltam.
További ajánlott fórumok:
- Léteznek szellemek?
- A gyerekek látják a szellemeket?
- A kisfiam látja a szellemeket! Illetve, nekem is olyan furcsa érzéseim vannak! Várom, akiknek volt hasonló tapasztalata, vagy hisz ebben
- Miért ciki Istenben hinni, és miért menő szellemekben, horoszkópokban és minden egyéb, hasonlóan bizonyíthatatlan valamiben hinni?
- Kislányom szellemeket lát
- Kell félni a szellemektől?