Hasplasztika tapasztalatok (beszélgetős fórum)
Sziasztok! Köszönöm, hogy gondoltál rám Klau! :)Ma engedtek haza. Kedden délben lett vége a műtétnek. Én fájdalom terén nagyon pozitívan csalódtam, mondhatom, hogy alig éreztem fájdalmat. Kicsit húzódik a bőr, de semmi egyéb. Pedig teljes hosszában jelentős volt az izmaim eltávolodása, sokat kellett rajta dolgozni, varrni. Másnap segítség nélkül fel tudtam kelni, és kitotyogtam pisilni. Igaz,ahogy leültem, úgy elszédültem, hogy még mindig nem értem, hogy nem ájultam el. Nem tudom meddig tarthatott, nekem hosszú perceknek tűntek, míg azt éreztem, jeges vér folyik az ereimben, alig látok... Hát ilyent én még soha nem éreztem. Császár után is szédültem meg, de tudtam aztért állni. Ezt azért írom, mert utána eszembe is jutott, hogy császár után egyfolytában mondták: inni, inni, inni. Legalább másfél litert! Hát most nem mondták, én pedig nem vagyok egy nagy szlapagyár. Ahogy elkeztdtem dönteni a folyadékot, úgy éreztem magam egyre jobban. Tehát aki műtét előtt áll üzenem: INNNIII!!! Egyébként 1 nappal előttem műtöttek egy mási nőt is, és volt 1, aki akkor ment haza, mikor én bementem. Ők is hasonlóképpen meglepődtek, hogy nekik sem vészes semmi... Nem tudom, mi voltunk-e szerencsések, de én nem panaszkodhatom a műtét miatti fájdalomra. Egy a problémám: nem merem megnézni a hasam. Pedig mondta a doktornő is, hogy szép lett,nézzem meg. De be van kékülve, van kis vérömleny. Holnap viszont nekem kell átkötnöm. Az orvoshoz hétfőn megyek vissza. Itt olvastam most, hogy hazaengedés után varratszedésig nem kell átkötözni. Nekem miért kell? :(
HÚ, szép kis regényt írtam, remélem nem bánjátok!
Szia Katica! Egyáltalán nem örülünk neki, hogy így jártál! Remélem azért lesz valami megoldás a hasadra! Nem is fogsz feltenni képeket, olyan gáz?
Intéztél már valamit az orvossal? Írtad régebben, hogy hajlik rá, hogy korrigálja.
Szia Anya!
Én is írtam, én a Moderátornak. Kíváncsi vagyok, kapunk-e mi is lehetőséget! Igazán azért lenne jó, mert az egész netet végigtúrhatod, de nem sok hasplasztikás képet lehet találni. Biztosan örülnének a műtét előtt állók, ha egy helyen sok képet megnézhetnének. Elég nagy lépés ez a műtét mindenki életében, így legalább láthatnák, hogy mire számíthatnak, és könnyebben eldönthetnék, hogy bele merjenek-e vágni?
Már kevesebb, mint 4 hetem van!!! :))))
Hát ez az. Hasplasztikás képgaléria nincsen.
A nevünknél ott van a kép is, ahol az adataink.
Vajon hogyan kell saját galériát csinálni, ahová mindannyian feltehetnénk?
Szerintem figyel minket valaki, aki mondjuk kiszurja, hogy reklámozunk:) nem segitene ebben nekünk?
Szia Anya!
Én most meg tudtam nézni a képeidet.
Rákattintva a nevedre ott vannak.
Szia Anya!
Én is ezzel szenvedtem! Feltettem a képeimet a mellplasztikás képek közé, azóta egyáltalán nem tudom megnézni őket. Nem tudom, mi lehet a hiba? Kérni kellene, hogy lehessen nekünk is olyan hasplasztikás képgalériánk, ahol nem lenne mindenki számára elérhető a kép. Hogy tudod a hasplasztikás képeket megnyitni?
Sziasztok!
Ki tudna segiteni nekem?
A képfeltöltésnél két lehetőség van kiirva. Hagyományos, vagy mellplasztika.
A fiam feltette a mellesek felirattal, most meg őket zavarja. most akkor hogy kell feltenni, hogy jó legyen?
Édeseim ne izguljatok, az az 1 én vagyok!!!
Nektek már nincs matematikai esélyetek , hogy ilyen hiba előforduljon. Tehát nyugi!!!!
Örülök, hogy szimpatikus a doki, nem véletlen ajánlottam! Nekem is elég fent lesz a vágosom, bár nekem inkább kicsit lejjebb van a köldököm szerinte, de a köldök fölötti rész nálam nincs megnyúlva, ezért nem tud rajta sokat húzni.
Engem igazán szintén csak az érdekel, hogy a fürdőruci eltakarja!
Nekem is megvannak a beutalóim, csütörtökön kellene mennem vérvételre. Remélem összejön, nem olyan könnyű a munkahelyemről elszabadulni.
Sziasztok!
Kelemen doktorról a véleményem a következő:
-rendkívül ápolt, jól öltözött,
-fiatal,jóképű,
-jó humorú,
-őszinte,minden kérdésemre érthető, részletes választ adott (jót és rosszat is elmodta)
-igazi finom úriember!
Egyszóval szerintem tipikus plasztikai sebész, remélem a munkája is olyan mint maga az ember!!!
A dokitól függetlenül azért még egy kicsit parázok de csak azért, mert nekem azt mondta hogy egy kicsit feljebb van a köldököm mint az átlag nőknek, ezért a vágást kicsit feljebb kell ejteni. Ezért egy pillanatra meginogtam, de ma már úgy gondolom, ahogy mondta a fehérnemű alatt lesz, akkor viszont mindent bele.
Mai napon már a háziorvosommal is találkoztam és kértem a beutalókat, tehát már azok is a táskámban vannak.
Szia Ruki!
A Kelemen doktorhoz megyek. Igen, lesz segítségem, elsősorban a férjem, legalábbis remélem hogy nem pont akkor hívják majd külföldre dolgozni.. és a nagymamák is közel laknak, ők is segítenek majd.
A gyerekeim ovisok, úgyhogy majd a reggeli készülődés és az este lesz nehezebb.
Sziasztok!
Egyébként hány ágyas kórtermek vannak a Szent Imrében? Fürdőszobásak?
TOMIANYU otthon vagy már?
Remélem minden oké, gondoltam ám rád.
Kedden többször is eszembe jutottál.
Gondolom mostanra már túl vagy a nehezén.
Jobbulást kívánok!
Nincs bennem para egyáltalán, inkább már nagyon várom, már holnap mennék, ha lehetne.Remélem semmi nem jön közbe és hama utánna is leszek.
Köszönöm a jókívánságokat.:-)
Szia Tünde! Már szerveződik a hasplasztikás különítmény, olvastad? Arra lettem volna kiváncsi, hogy milyennek találtad a dokit? Ugye, hogy nagyon szimpatikus? Engem meg is ismert, pedig már egy éve, hogy jártam nála. Én teljesen megbízom benne. Elmúltak végre a félelmeid? Persze egy kis para belefér :)))
Jó éjszakát, pihenjél, hosszú volt ez a nap...
Elég sok vizsgálat kell. EKG, röntgen (vagy tüdőszűrő papír, azt elég bemutatni), teljes vérvétel (vércsoporttal együtt), hasi ultrahang. Ezeket mind be kell mutatni az altatóorvosnak.
Minden műtét előtt szoktak adni egy kis koktélt, amitől vihogsz, mint a fakutya, és nem félsz semmitől. Én nem szoktam ilyent kérni, mert úgy vagyok vele, hogy ameddig kint vagyok nem bánt senki, ha meg bevisznek, akkor elaltatnak, és úgysem érzek semmit. Persze ez egyedi, lehet, hogy én egy kicsit mazohista vagyok?:)))
Sziasztok CSAJOK!!
Na végre hazaértünk, baromira fáj a fejem (még elmentünk bevásárolni ezt-azt. A gyermekeim már nagyon vártak, az elejétől a végéig mindent el kellett mesélni nekik hogy mi törtétnt a dokinál. Aztán tudod, kipakolás, elpakolás, vacsora, stb....
De mindezek ellenére nagyon fel vagyok dobódva:o) Mostantól megkezdődik a visszaszámlás!!
További ajánlott fórumok:
- Voltál már TB által finanszírozott hasplasztikán?
- Kihez menjek hasplasztikai műtétre?
- Létezik még hasplasztika TB-re?
- Van valakinek információja Dr. Balajthy Tibor plasztikai sebészről? (mellfelvarrás implantátum nélkül és hasplasztika) Esetleg ár infók?
- Zsírleszívás, hasplasztika egészségügyi okokból
- Mire számíthatok mini hasplasztika+hasi zsírleszívás után?