Hanyadik terhességi hétben érdemes elkezdeni előkészíteni a csomagot, amit majd magammal viszek szülni, ha itt az ideje? (tudásbázis)
Erstes Baby - első baba
Ich möchte Hilfe zur Pflege - segítséget kérek a gondozáshoz
A cumival nem csak ez a probléma, hanem majd a beszédnél jöhet elő a nagyobb gond, ha sokáig cumizik.
Rossz esetben még a fogsorát is torzítja, emiatt is nehezebben tanul meg tisztán beszélni. De ha sokat beszél úgy, hogy cumi a szájában, akkor rosszul, rossz helyen képzi a hangokat.
Évekig járhat logopédushoz.
Most jön majd pár hozzászólás, hogy "de xyka is 8 évig cumizott, aztán mégis tisztán beszél", stb. Biztos előfordul olyan is, de legnagyobb százalékban inkább hangképzési problémákat okoz.
Babagondozó tanfolyam, műbabákkal?
A Hebamme (szülésznő, védőnő, ott egyben van) is tud esetleg ilyet. De a kórházban biztosan tudják.
Talán már most eljárhatnál oda, kereshetnéd a kapcsolatot, pont mert nem tudod a nyelvet, hogy megismerjenek.
Dehogy ugrik!
Régen úgy tanították, hogy a baba válla alatt átnyúlva, a tarkója a csuklónkon nyugszik, a tőlünk távolabbi karját fogjuk át a bal kezünk hüvelyk- és mutatóujjával, a többivel még lehet támasztani a hátát. A babát fenntartja a víz.
Látok a tévében másfajta fürdetőkádakat, talán eleinte a köldökcsonk miatt jobb, nem tudom. Viszont a legjobb német babakádak között ilyen nem szerepel. [link]
Már elkezdtem tanulni, főleg a szüléssel kapcsolatos dolgokat, hogy legalább értsek valamit ha ott leszek.
Hát biztos a kórházban is megmutatják a szoptatás művészetét, legalábbis remélem
A párom persze nem azt venné amit én, és fogalma sincs mire van szükségem , mást venne.
De pl nézzük a fürdetést, iszonyatosan félek tőle mondatm páromnak az az ő feladata lessz, mert én nem merem, félek hogy összetöröm kiugrik a kezemből , eltöröm a nyakát, mert csuklik-nyeklik az egész gyerek. Most hiába nézek videót az egyszerűnek tűnik de nem az.
Nos erre már szereztem segítséget, hogy legalább legyen mellettem 1-2 alkalommal amíg bele nem jövök, de pl az illető nem szült soha csak felnevelte a gyereket.
Elvileg ha vérezni nem is kifejezetten fogsz, de valami váladékozás akár hetekig is lehet még szülés után, ez sem mindenkinél egyforma. Két órával semmiképp sem úszod meg.
Az etetéssel, ha szoptatni tudsz, még egy darabig nem lesz gondod.
A lakóhelyedhez legközelebbi kórház szülészete is jó lehet, az ottani kórházakat nem ismerjük.
A szülés az Entbindung, a szülőszoba meg a Kreißsaal.
A nyelvi akadalyra pedig visszatérve, es ez nem rosszindulat, de tenyleg ideje lenne tanulni a nyelvet, ha tartosan ott akarsz elni.
Oke, a parod ott lesz a szulesnel. Es utana mi lesz?
Milyen nyelven, modszerrel fogsz kommunikalni a korhazban a noverekkel, orvosokkal?
Kesobb a gyerekorvossal?
Meg kesobb az óvodaban, iskolaban?
Oké, ezek messze vannak, de eljönnek es most kellene tanulni.
De gondolkodj egy picit.
Ezt a csomag dolgot is 2 felekepp lehet nezni.
Most nincs összerakva semmid, es mondjuk ma este tortenik valami, es bemesz a korhazba, ahonnan nem engednek mar hazava szulesig.
A párod el tud menni es meg tud venni mindent, amire szukseged van? Es olyat, amilyet te is vennel magadnak?
Nyilvan ha ez nem kovetkezik be es ne is kovetkezzen, akkor a 40 hetrol nezve, ugy, h minden rendben volt, felesleges volt osszepakolni.
Ez olyan, mint a biztositas, hogy addig "felesleges", amig nem töri össze magat az ember, vagy nem ég le a lakás.
Én is megkérdezem az orvostól ha valami érdekel, Németországba vagyok itt én nem járok Szülésfelkészülésre, nyelvi akadély, ahhoz perfekt kellene legyek, az még nem vagyok.
Másrészt a kutacs szót pl itt hallottam először, ha nem ismerem a kifejezést, akkor nincs mire rákérdezni az orvosnál.
Az hogy vérezni fogok-e , sejtettem hogy valamennyire igen, csak nem mindegy hogy egy két órát vagy akár napokig, vetélésnél addig véreztem amíg haza nem engedtek és adtak betétet.
Szerintem olyan kérdéseket tettem fel amit csak olyan nők asszonyok tudnak helyesen megválaszolni akik már szültek, tapasztaltak, azt meg tudom kérdezni az orvostól hogy hogy melyik kórházat javasolja, mit adjak a gyereknek később enni, de azt hogy milyen a szülés, mennyire fáj, meg ehhez hasonlók , azt jelen esetben a nőgyógyászom csak elméletben tudja esetleg ahogy én is, gyakorlatban semmiképp hisz férfi.
Ami interneten választ ad, és nem kell hozzá , tapasztalat azt meg szoktam keresni.
Pl az is hogy két napja, olvasgattam azt írta a net, a 27 héten hogy kezdjek el csomagolni a szülésre, hmmm , innen jött a fórum ötlet, de ezek szerint ez is nagy hülyeség volt a net részéről, ezért kérdeztem inkább tapasztalt anyákat,
Te jöttél bele a gyerekcsomagról való beszélgetés közepébe.
Nem car vagy, csak nagyszájú, de ez nem feltétlenül és nem mindenütt előny. Nem baj.
Azt sem tudod, mi egy gólyatábor?
No de inkább visszatérek ahhoz, hogy az eredeti kérdésnek megfelelően, kinézek egy csomagjavaslatot, mit visznek szülni általában Németországban, csak ma még nem biztos, hogy ráérek.
Én is.
Mit is írtam, egyébként nem neked, hanem PöttyösPankának?
"Hát mondhatsz maradinak, de nekem nem normális, ha egy gyereknek okkal-ok nélkül egy műanyag akármi van a szájában..."
Mondj maradinak, de a korommal majd akkor gyere, ha 56 évesen végigbuliztál egy gólyatábort és megnyerted a csapatodnak a sörivási fordulót.
Egy szóval sem említettem olyat, hogy bárkinek a fiatal koránál fogva lenne kevésbé igaza.
Ez a fórum is az internet, mindenki saját véleményével és tapasztalatával.
ha az interneten nem olvasol, akkor is vegyél elő valamilyen könyvet, akár egy biológia könyvet a szülésről, illetve nagyon jó könyvek vannak, akár pdf formátumban is, akár régebbi, akár modernebb felfogással.
Ne bántódj meg, de kissé tényleg nem vagy képben.
Az, hogy tapasztalatlan vagy, az egy dolog, de azért sok mindenre fel lehet készülni, olvasgatni.
Én amikor terhes voltam, kérdeztem az orvosomtól, havonta beszéltem a védőnővel, ha foglalkoztatott valami, tőle is megkérdeztem. Voltam szülésfelkészítőn, ami 6 órás volt, és egy dúla tartotta, szintén lehetett kérdezni, beszélgetni.
Voltam gyerekelsősegély tanfolyamon, és sokat olvastam és eldöntöttem, mit érzek a sok infóból magaménak, mi az, amit tudok hasznosítani.
Például tudtad, hogy nem szabad rázni még játékból sem egy kisbabát? Mert súlyos sérüléseket lehet ezzel okozni, mert a kis agya olyan erővel ütődhet a koponyájához, hogy agyrázkódást kap. Én ezt nem tudtam, és örültem, hogy elolvastam erről egy cikket.
Ne provokálj.
Igaz, az udvar is a napos csibéktől zeng...
További ajánlott fórumok:
- Hányadik héten hánytál először a terhességed alatt?
- Kinek, hányadik napon lett "kétcsíkos" a terhességi tesztje, és milyen erős volt?
- Hányadik napon lett pozitív a terhességi teszt?
- Elvileg mikortól lehet valakinek terhességi tünete? Pontosabban hányadik naptól?
- A terhesség hányadik hetétől lehet tudni, hogy egészésges-e a baba?
- A terhesség hányadik hetéig lehet szűrni a Down-kórt?